2009. november 25., szerda

Szerinted vele mi volt a helyzet???



Palócprovence írta, hogy van egy bizonyos állat a családjukban, akinek kisebb/nagyobb mértékű identitászavara van... Hát kérem...

Nekem volt egy állatom, aki tulajdonképpen fontosabb volt mint sok ember körülöttem. Meghatározó élmény volt vele az élet. Együtt "nőttünk fel", és aztán együtt költöztünk külön a "szülői háztól"...

Miatta kezdtem el főzni.
Miatta vettem életemben először nyers húst.
Miatta tanultam meg, hogy a bontott csirkének a gyomrában lévő zacskót főzés előtt el kell távolítani, mert utána már nehezebb, sőt lehetetlen... sőt, még gusztustalan is!
Miatta tanultam meg, hogy a rendszeresség az jó dolog. Hogy keretet ad az életnek, hogy nem csapongunk ide, meg oda, mert reggel és este fontos dolgok vannak, mint séta, játék, kaja.


Miatta tanultam meg, hogy vannak "dolgok", amik nálam sokkal fontosabbak lehetnek még magamnak is.

Miatta tanultam meg, hogy van, olyan dolog, amin ha megfeszülök sem tudok változtatni.

És miatta tanultam meg, hogy az élet sokkal rövidebb, mint ahogy azt reméljük, és hogy amit elveszítünk, az nem lesz többé, és soha nem lesz többé semmi olyan, mint előtte volt.

Manci 12 évet élt velem, velünk. Három éves volt, amikor elköltöztünk otthonról és megkezdtük az önálló életünket.
Sokkal fontosabb volt, hogy neki legyen kajája, mint hogy nekem mi van a hűtőben... Fontos volt, hogy a sétákra mindig jusson idő. Reggel és este is, és ha lehet napközben is.

Utálta, ha bringázni mentünk, ilyenkor a saját tempóját tartva kényelmesen lemaradva követett... néha több száz méterre lemaradva sétálva... A kisbolt előtt türelmesen megvárta míg megveszem a Túrórudiját, vagy a Sportszeletet, amit aztán természetesen elásott, hátha egyszer jó lesz valamire. Egyszer karácsonykor lezabálta a fa alá tett tányérról a kb két rúdnyi diósbejglit, a mákosat persze meghagyta nekünk, mert a mákot nem szerette.
Aztán azt is megcsinálta, hogy amíg én nem voltam otthon, rejtélyes módon felmászott a galériára és a párnám alá "elásott" kb 6 csirkelábat, amit én éjjel vettem észre, amikor alvás közben benyúltam a párna alá...

Egyértelműen identitászavara volt, mert azt hitte, hogy Övé a kanapé, persze mindig az, amin valaki ült. Ilyenkor szépen lassan felmászott az ember mellé, majd az ölébe ült, vagy a fejét az ölébe tette... 25 kiló volt a minimum, amit a bundájával együtt hordott magán. Ételt előtte nem lehetett enni, legyen az bármi, mert előadta a "két hete nem adott enni" nézést, és mindent elkunyerált...

Identitászavara odáig terjedt, hogy mindenhol felmászott az ágyra, még akkor is ha vendégségben voltunk, vagy ezt megakadályozandó ruhafogasokat tettem arra... Akkor szépen lassan széttúrta őket és az így kényelmessé tett helyre feküdt.

Szerintem a föld legjobban nevelt neveletlen kutyája volt, és magam részéről örülök, hogy anno úgy döntött, hogy hozzánk költözik. Ezzel a legjobb dolgot tette velünk, amit tehetett.






Manci 2000. júniusa óta az angyalszárnyas macskákat kergeti.


17 megjegyzés:

Zsuzsi írta...

Megkönnyeztem.
Én már négyet temettem, az utolsó hármat egy éven belül, a két utolsó szertartást pedig sajnos egy hónapon belül kellett megtartani. Emberek nélkül tudnék élni, de kutyák nélkül nem.
Most fiatal a csapat, remélem jó sokáig velünk lesznek!

Kiskukta írta...

Én jót röhögtem a csirkelábas sztorin!
De a vége tényleg könnycsalogató, na látod ezért szeret ide ennyi ember járni!!!

Palócprovence írta...

Akinek még nem volt kutyája, el sem tudja képzelni, hogy egy kutyásnak (most nem azokra gondolok, akik láncra verve tartják az udvar eldugott sarkában) az egyik legfontosabb - ha nem a legfontosabb - a kutyája.
Kutya nélkül lehet élni, csak nem érdemes ...

Moha írta...

Na most megint itt ülök bepárásodott szemmel, a mi Pamacsunk csak 5 éves még, de a nagylányom legjobb kívánsága volt, hogy kutyát szeretne. Azóta mi is megállapítottuk, hogy nem értjük, hogyan élhettünk kutya nélkül eddig.
Csirkelábat még nem kaptunk a párna alá, de az összes szék, kanapé az ő birodalma, mi pedig az alattvalók:))

egycsipet írta...

:)))
Láttad már a "Marley és én"-t?

Pedke írta...

Olvastam a régebbi bejegyzésedet Manciról és nagyon megható ahogy írtál róla.
Ez a mostani nagyon ismerős nekem is, két kutyával élek együtt.
Szepyke nem gondoltál arra, hogy újra legyen kutyád?
Az és hitvallásom, kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes!

Chef Viki írta...

A 25 kg-os Mancival szemben van egy 25 gr-os Ernőm, aki hörcsög. Max. 3 évig élnek a hörcsögök. És ennyi idő alatt is őrületesen a szívünkhöz nő, halál jópofa kis egyéniség :-)

12 év... Az örök csirkeláb-mezőkön ugrál csaholva...

Daisy írta...

Hát, szépet írtál róla! Ilyen embereknek való igazán házikedvenc. Jó, nem fontos, hogy az ágyban aludjon, de ilyen szeretetben élni, az fontos. Nekem a gyerekeim kiságya alatt is macska feküdt, de sosem mászott rájuk. A kutyánk velük együtt nőlt föl és az idén tavasszal és nyáron ment el mind a kettő.A kutya-macska barátság mintái voltak. A blogomra kitettem a fényképüket, mert nekem nagyon hiányoznak. Most még nem tudok másikat elfogadni, de egy kisebb kutyust majd jövőre.......

KataKonyha írta...

Hát Egycsipet már leírta előttem, hogy melyik film jutott eszembe róla a posztod olvasása közben; ha véletlenül nem láttad, feltétlenül nézd meg!
Nekünk kutyánk nem volt, csak 2 tengerimalacunk, de a 2. eltemetése után azt mondtam, többször nem bírom megtenni; azok is hozzám nőttek, pedig a lányomé volt mind a kettő...

Judit írta...

Sikerült engem is megríkatni. Az én négylábúm itt szuszog a mögöttem lévő fotelben, de két elődje már az örök vadászmezőkön jár. :(
Nálunk bizony a kutya a negyedik gyerek. :)

Csibe írta...

Meghatott, és egyben meg is mosolyogtatott amit írtál, ahogyan írtad.

Andi írta...

Nekünk is van két kutyusunk. igazi ágyban alvósak. Idősek már. 12 és 13 évesek egy házaspár....
A fiú beteg.... :-( Félünk mi lesz a lánnyal, ha elmegy!
Nagyon tünemény kutyusod volt....

Ágianyu írta...

Én is megkönnyeztem ezt a Mancit. Nagyon cuki, és biztos nagyon boldog élete volt melletted.
És le merném fogadni, hogy mindig hozott neki is ajándékot a Mikulás :))

szepyke írta...

Zsuzsi, nem tudom, hogy én szeretném e mégegyszer átélni. Évek alatt sem dolgoztam fel. És pont úgy van, ahogy mondtad... Emberek nélkül bármikor, állatok nélkül soha.

Kiskukta, én a csirkelábason akkor nem röhögtem, csak hetekkel utána tudtam rajta!:)

Palócprovence, pont úgy van, ahogy írtad!

Moha, ültél már a földön, mert Ő a kanapén ült? :))) Ha még nem, majd fogsz...:))))

Egy csipet, még nem láttam, de már intézkedtem!:)

Pedke, nem tudnék annyi időt tölteni vele, mint amennyit anno Mancival. Így nem lenne ugyanaz. Majd, ha nyugdíjas leszek, és reggeltől estig sétálhatunk, megint lesz kutyám. Nem mondom, hogy néha nem fog el a vágy, hogy elrohanok és hazahozok egyet, de aztán átgondolom, hogy az a pár hónap az "elején" fontos lenne, és most nem tudom megoldani. Nem is beszélve arról, hogy nekem a kutya ennél a méretnél kezdődik, kisebb szóba sem jöhet!:)

Viki, valójában nem szerette a csirkelábat, szerintem azért kaptam én meg...:)))

Daisy, én sem köteleztem rá, hogy az ágyban aludjon.. Nálunk valahogy mindig ilyen "vasszigor" volt, mert apu kutyája, apura felmászva aludt, úgy, hogy apu egész éjjel "vigyázállásban" feküdt, hogy Fáni fel ne ébredjen...:)

KataKonyha, én még a halaimat is megsirattam. Egy kutya meg néha több, mint egy ember. Ezt le merem írni. Abszolút!

Judit, nálunk is így van.

Csibe, :) örülök, ha tetszett!

Andi, igen, egy tündér volt!:) Most meg egy angyal.

Ágianyu, az volt meg először! És neki minden nap karácsony volt, mert kapott fagyit, csokit, sütit. Valahogy ahhoz képest, hogy állítólag a kutyák nem éreznek ízeket, imádta az édességet, mindennél jobban!:)

L.Krisztina írta...

Jó volt olvasni, közbe kimentem megnézni a mi rosszcsontjainkat, ők ketten kinti kutyák, lánc nélkül, a kert eleje az ő birodalmuk . súlyuk kb 60 kg kicsit nagytestűek, de pl imádnak hinta ágyazni::))
De nekünk van két macskánk is hát na ők aztán tényleg kiszolgáló személyzetnek tartanak minket::))
Kormi pl amikor elkezdek teríteni szépen elfoglalja a helyemet, és csodálkozik, ha nem az asztalon kapja a a kaját. Ja és csak porcelán tányérból hajlandó inni, fene a gusztusát::)) de hogy honnan tudja, hogy porcelán arra még nem jöttem rá:))Különben szerintünk Napóleon reinkarnációja, ha akar valamit /zavarja a mérete/ képes az asztalra felugrani, hogy a képembe tudjon nyávogni
Bocsika hosszú lettem::))

L.Krisztina írta...

Jaj nem mondtam imádom az állatokat::))

trinity írta...

Szepyke,
látom, nem vagy túl Mancin:((( És meg is értem, baromi nehéz lehet...Én is azt akartam írni, kellene ennyi év után újra egy kutyus. De aztán olvastam az ellenérveket-és azt is megértem.....
Sajnálom...Engem is meghatottál.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...