2010. április 30., péntek

Ákos - Vigyázz a madárra...

Révész Sándor - Vigyázz a madárra...

Rúzsa Magdi - Vigyázz a madárra...



Ember, a világ a két kezedtől sír,
Egyikkel a kerted ásod,
Másikkal a sírt.
A másik, tudod bőven várhat rád,
Építsd a kerted hát tovább,
S, közben a mindent jól vigyázd!

Refr.
Vigyázz a madárra,
Ha kertedbe repül,
Őrizd meg a csendet,
S el se menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra
messze száll.
Vigyázz a madárra, ha
Válladra repül,
Amerre az élet, arra menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra
messze száll.

Ember, a világból csak
A sajátod érdekel,
A szükség határát oh, ritkán hagytad el.
Azon túl szintén van világ,
Gondolhatod, ott gondolnak rád
S, értük a mindent jól vigyázd!

Refr.3x

Rúzsa Magdi - Aprócska blues...



Hányszor kértelek,
Hogy táncolj nekem
Te csak mentél tovább hűtlenül.


Még látom az arcod,
És hallom a hangod,
Mikor a kezed nyomát
Otthagytad az autóbusz ablakán,
És szemedből a könny majd kicsordult.


refr1.:

Ó, te csak játszol velem,
És nem fogod két kezem!
Én mennék, de valami visszahúz!
Ó, te csak játszol velem,
És nem fogod két kezem!
Én mennék, de valami visszahúz!


Hányszor éreztem,
Hogy fázol velem.
Már a kezem sem nyúlt feléd!
Még egyszer hozzám értél,
Megszorítottál!
Azt mondtad, nem engedsz el!
Mégis itthagytál!


Úgy fáj a szívem,
Úgy fáj, el kell hogy higgyem! Nem vagy már!
Úgy fáj a szívem, úgy fáj!


refr1.:

Ó, te csak játszol velem
És nem fogod két kezem!
Én mennék, de valami visszahúz!
Ó, te csak játszol velem,
És nem fogod két kezem!
Én mennék, de valami visszahúz!


refr2.:

Játszol velem,
És nem fogod két kezem!
Én mennék, de valami visszahúz,
Talán egy aprócska régi-régi blues




Anyák napjára gyümölcskosár kicsit másképpen...


Ha érzünk magunkban annyi kedvet, és van időnk hozzá, akkor anyukánkat, nagymamánkat nem csak virággal, de egy ilyen helyes gyümölcsös csokorral is meglephetjük.
Nagy segítség még egy ilyen csokor az éppen fogyókúrázó, vagy a 90 napos diétát tartó ünnepeltnek is!
Nem igényel extra ügyességet, de idő kell hozzá, és nem árt néhány "célszerszám" sem.
A receptet és a képeket megtalálhatjuk a Kifőztük 2. számában is, amit ingyenesen bárki letölthet a www.kifoztuk.hu oldalról regisztráció után.
Nah, akkor kezdjük!

Szükségünk lesz:
  • eperre
  • kivire
  • ananászra
  • illetve, bármilyen olyan gyümölcsre, amit szeretünk, és ami nem barnul meg a darabolás, felszúrás következtében
  • éles késre
  • ha van, sütemény kiszúrókra
  • kihegyezett hurkapálca, vagy fából készült nyárs (készen kapható)


A kiviből vágjunk kb egy centi vastag szeleteket, majd vagy a formázó segítségével, vagy egy éles késsel vágjuk cakkosra a szélét. Nem muszáj szabályos kört kapnunk, a lényeg, hogy a héja ne maradjon rajta!









Az ananász is kivághatjuk kiszúróval, vagy egy késsel is kicakkozhatjuk.




Ha a forma megvan, szúrjuk kihegyezett hurkapálcára.


Rákerül a közepe is.


Az első "virágunk" kész van, szúrjuk bele az ananászba, ami a "csokrunk" vázájaként szolgál.


A "virágokat" az ananászba szúrva lassan kialakul a kompozíció. Arra figyeljünk, hogy az egyensúly ne billenjen el, mert a kosár felborulásával sérülnek a gyümölcsök.


És kész! Ehető ajándék, ami kimondottan mutatós is! Átadásáig a hűtőben tároljuk, mert a darabolt gyümölcsök sérülékenyek!

Ha az ajándékozott nem fogyókúrázik, a gyümölcsöket olvasztott csokoládéba is márthatjuk!



Salátadresszing főtt tojásból


Nem kicsit rohanok az események után. Rengeteg recept vár feltöltésre, csak valakinek meg kellene írnia hozzájuk a szöveget is. 
Ezek a képek még húsvétról maradtak... A hétvégén nyitnak a strandok, én meg húsvéti receptet töltök fel a blogra... Na, mindegy.

A recept Tündértől származik, és ITT megtalálható, de azért bemásolom ide is, hogy biztos, ami biztos, meglegyen itt is. Picit változtattam csak rajta, aki kipróbálja, szintén alakítsa a saját ízlésükre!

A recept megtalálható a Kifőztük újságban is!


Salátadresszing főtt tojásból

Hozzávalók kb 4 dl-hez:
  •  3 db főtt tojás
  • 1 kis pohár tejföl (1,75 dl)
  • 1 evőkanál mustár
  • 0,5 dl olívaolaj
  • frissen őrölt bors
  • zöldhagyma
  • snidling
A tojásokat megpucoltam, és a késes robotba tettem a többi hozzávalóval együtt (kivétel a hagyma, és a snidling), majd teljesen krémesre daráltam az egészet. Amikor kész volt, az aprított hagymát és az aprított snidlinget is hozzá adtam. Én nem darabos dresszinget kaptam, hanem szó szerint öntetet, tehát folyékony állapotút. Ha valaki darabosat szeretne, villával, vagy kanállal dolgozza össze a hozzávalókat.

Még valami! Ha valamibe csak újhagyma, vagy snidling, vagy bacon kell, ezeket általában egy konyhai ollóval aprítom, darabolom össze. Így megspórolom a vágódeszka elmosását...  


2010. április 29., csütörtök

Mama kedvence




Már nem emlékszem, hogy a Mama kedvence elnevezés kitől származik, és arra sem, hogy miért kapta ezt a nevet.
Ez egy roppant egyszerű, de annál finomabb édesség, desszert.
A nagymamám készítette mindig, amikor nyáron a konyhában túl meleg volt, hogy süssön valamit, akkor jött ez az édesség.

Mama kedvence

Hozzávalók:
  • babapiskóta, vagy piskóta darabok (esetleg egy elkészült piskóta szélei, maradékai)
  • bármilyen főzős puding elkészítve (esetleg több féle, több színben)
A pudingot megfőzzük, és még melegen egy pohárba, vagy egy arra alkalmas edénybe adagoljuk. Adagolás közben a piskótából tört darabokat tegyük a pudingba. Ha kész, fedjük le, és tegyük a hűtőbe, ahol a piskóta, vagy babapiskóta jól megszívja magát a pudingban.

Tálaláskor esetleg csokoládét is reszelhetünk rá.






Amikor én megszülettem, rendelkeztem anyai ágon egy nagymamával és egy nagypapával, apai ágon egy nagymamával. 
Én voltam mindkét ágon az elsőszülött (szegények, jól kikapták...) ezért megindult a kényeztetésemmel kapcsolatos rivalizálás, ami néha a szüleim hajkihullását eredményezte. 

A "kinél lehetek a hétvégén versenyben" általában az anyai ág győzött, hiszen ott kertesházzal vártak, míg az apai ág egy belvárosi lakással rendelkezett. Szerettem a mamáéknál lenni, bármelyik mamát jelentette is ez a mondat.

Anyai nagymamám - Ibi mama - hétvégén lángost sütött, palacsintából hegyeket gyártott nekünk. Bármikor nekikezdett tejberizst csinálni, bár mindig elmondta, hogy az legalább egy óra, és hogy arra várni kell, és ha éhes vagyok (mintha az ember akkor enne tejberizst, amikor éhes...), akkor inkább  egyek a nagynénémmel zöldbabfőzeléket (fúj!). 

Egész nyarakat töltöttem el Ibimama és a papám társaságában. A mama reggel hajnalban, megjárta már a piacot, ami nem kis meló lehetett, mert igen, igen messze laktak tőle, busszal is legalább háromnegyed órára. Mire én felébredtem, friss, meleg kenyér várt, vagy a hajnalban begyúrt lángos, a megterített asztalon. 

Nyáron a mama (mert a papa általában dolgozott) felszedelőzködött velem, meg az életbentartásomhoz nélkülözhetetlen fagyis termoszba adagolt körözöttel és friss paprikával, ropogós héjú kenyérrel. A nyakamba akasztotta az úszógumit, a törölközőmet és mentünk a strandra. Hat éves voltam, amikor megtanultam rendesen úszni. Addig csak víz alatt, amolyan halmozgással úsztam, viszont azt olyan jól műveltem, hogy a mai napig is jobban úszom víz alatt, mint a tetején. Felette még nem tudok, sőt a vízen járni se...

Kezdetben jártunk a Tungsram strandra, és a Dunacipő strandjára. A Dunacipő strandja egy pici "magán" strand volt, a Dunacipő Cipőgyár saját strandja. Nah, ez volt a kánaán... Összegyűltünk 20-an, 30-an gyerekek, és reggeltől, estig uraltuk a medencét. Ugráltunk, fagyiztunk, idővel, ahogy elérhető volt, játszottunk a ma már vicces kinézetű játékgépeken. Én fejesben voltam jó, és egy levegővel át tudtam úszni a medencét hosszában. (Nem kell nagy medencére gondolni, kb 10-12 , méter lehetett hosszában az egész) Erre roppant büszke voltam, mert rajtam kívül még talán egy-két fiú volt képes rá. Már ekkor kiderült, hogy valahol az őseim között halak is lehettek...

Reggel lementünk a strandra, délben felmentünk ebédelni. A strand kb 10 perc sétára volt a mamáéktól. 
Ebédre hideg meggyleves, és jól megpirított krumplistészta kovászos uborkával volt a menü. Csak ezt ettem meg. A melegben nem voltam hajlandó mást enni. Szegény nagymamám dézsányi adag meggylevest főzött le minden héten, és kb ugyanígy járt a krumplistésztával is. Megebédeltünk és akkor jött a csendespihenő, ami így utólag átgondolva, az Ő pihenését szolgálta, mert csak Ő dőlt le egy kicsit aludni. Amikor felébredt, felszedelőzködtünk, megkaptam a törölközőmet a nyakamba és indultunk is a strandra, ahol záróra előtt nem tudott kirángatni a vízből. Hogy ezt Ő mennyire élvezte? Nem tudom. Szerintem annyira nem, mint én. 

A mama sokat sütött. Ha mai szemmel nézném, igazi házitündér volt. Munka mellett úgy tartotta rendben a házat és a kertet, hogy a földről ehettünk volna mákostésztát, mert koszt soha, sehol nem lehetett találni nála. Nyáron befőzött, mindig állt az ablakban egy-két üveg kovászolni kitett uborka. Hétvégenként mindig ipari mennyiségű lángost sütött, ráadásul, messze híres lángost. Palacsintát sütött, meggyespiskótát, sült tojáshabot, és még sorolhatnám, hogy miket, és mennyit. 

A konyha ablaka déli fekvésű volt, és volt, hogy negyven fok is volt benne nyáron... Ilyenkor, hogy ne kelljen órákig a hőségben állnia, este megcsinálta az egyik kedvencemet, amit mi csak Mama kedvencének hívtunk. Nem volt ez más, csak egy pohárba tördelt babapiskóta, és arra öntött puding, ami aztán a hűtőben várta, hogy a drága kicsi unoka megéhezzen rá. (a drága kicsi unoka, jelen esetben én voltam... majd az öcsém, és később az unokahúgom is bejött a képbe...)


Teltek az évek, én felnőttem, a mama megöregedett.
Aztán egy napsütéses tavaszi napon örökre itt hagyott minket. Nem szólt senkinek, hogy beteg. Nem mondta, hogy bármi is fájna. Nem panaszkodott. Egy napon kórházba került, majd két nap múlva végleg itt hagyott minket.

Hétfőn került be a kórházba. Hétfő éjszaka a három unokája ott volt vele. Az öcsém, az unokahúgom és én. Félrebeszélt, és furcsán vette a levegőt. Minden nagyobb lélegzetvételnél két-három másodperc szünet következett. Két-három másodperc döbbenetes csend. 

Nem sírtunk, csak ültünk az ágya mellett.
A szobában rajta kívül még 5-6 beteg volt. Senki nem szólt ránk, hogy ne zavarjuk őket. Mindenki tudta, hogy az utolsó pillanatokat töltjük együtt. Aztán másnap megérkezett anyu, és leváltott minket, hogy hazamenjünk enni, fürödni, dolgozni. Szerdán délelőtt halt meg. Anyu ott volt vele. Azt mondta, hogy csendben ment el. Egyszer csak már nem vett többet levegőt. Csak remélni tudom, hogy nem voltak már fájdalmai, hogy megőrzött minket az emlékeiben, és hogy most is figyel ránk.

Ha most is figyel ránk, tudja, hogy nem múlik el úgy hónap, hogy ne ébrednék arra, hogy régen beszéltünk. Hogy fel kellene hívnom. Aztán rájövök, hogy soha nem beszélhetünk már. Soha.

Hihetetlenül hiányzik. Sokszor jut eszembe egy-egy mondata, amit egy-egy mondatomra válaszolt, és ezeket néha ki is mondom, hátha valaki válaszol rá, de  csak én értem, mert aki még értené, az már nincs velem.

Nagyon hasonlítok rá. Nagyszájú, mindenlében kanál volt Ő mindig. Minden pletykáról tudott, mindent rögtön a fejünkre olvasott, ha úgy érezte, az a helyes. Kaptunk tőle mindig, ha valami nem úgy volt, ahogy szerinte helyes.
Rengeteg olyan mondása volt, ami máig a fülemben van. Sajátos, szarkasztikus humora volt, szerintem ezt is tőle örököltem. 

És megörököltem ezt a "receptet" is, és sok másikat is. Bár az arcát már csak halványan "látom", az ízekre, illatokra, és a szavaira még mindig tisztán emlékszem. 

A legjobb nagymama volt. A világ egyik legjobb döntése volt, hogy az Ő unokájának születtem. 


2010. április 28., szerda

Boroznék...

Előzmény: Betértem egy borszaküzletbe, hogy egy-két üveg bort vásároljak. Miután ezeket megszereztem, még nézelődtem, majd kérdeztem:

szepy: - Valamilyen gyümölcsből készült bort szeretnék még.
eladó: - Hmmm... ez mind az, amit lát, mind gyümölcsből van. Szőlőből.

Hát, mondanom sem kell, hangosan röhögtünk mindketten. Az eladó is, és én is!


A napokban (egészen pontosan a múlt hét közepén) volt a névnapom. Én ágyban fekvő betegként (utoljára akkor voltam ágyban fekvő "beteg", amikor kb 5 éve kivették az epémet, de akkor is pénteken bementem, vasárnap már otthon ültem a kanapén... tehát, ez nálam abszolút nem megszokott) ünnepeltem, és se aznap, se előtte, se utána nem ettem és inni is csak vizet ittam. Aztán  elmúlt a betegség, és tisztességesen meg lettem ünnepelve.

Egy ilyen ünneplés közben kóstoltam ezt a bort. Nem vagyok nagy boros, sőt, elmondhatom, hogy egyáltalán nem iszom. Nem ízlik az alkohol. Soha nem volt rá szükségem, hogy azért igyak meg egy pohárka valamit, hogy ellazuljak, mert éppen elég laza (hülye) vagyok alapban is, minek ezt fokozni???

Szóval, szinte soha nem iszom. Viszont a borozgatás módja, az ücsörgés egy gyönyörű pohárban csillogó mélyvörös, vagy halványsárga, esetleg púderrózsaszín borral, nah az tetszik. Nagyon is. 
Ezek a szertartásszerű dolgok nekem nagyon bejönnek. A teázás is ilyen, de a teát sem szeretem. 

Anno egy pár éve mindenki meg volt őrülve, amikor behozták azokat az igazán nagy vörösboros poharakat. Én is rohantam és vettem is négy darabot,  hogy, nah itt az idő, borozni fogok, mert ilyen pohárból szeretnék valami csodaszép színű, illatos, mélybordó nedűt kortyolgatni. Ülni egy nagy fotelban, egy jó könyvvel. Vagy ugyanebben a hatalmas fotelban ücsörögni, néhány (sok/rengeteg) gyertyát meggyújtani, Sadet hallgatni és borozni...
Jaj, nagyon akartam, nagyon!

Aztán megvolt a pohár, és nem volt hozzá bor, ami ízlett volna. Pedig próbálkoztam mindennel, mondjuk főként édesebb változatokkal.
Aztán jött egy bor. Szintén egy vacsoránál kóstoltam. És megelégedéssel töltött el, hogy igen, ez az! Ez ízlik! Ez volt a képen látható Monteveri Dolce Novella, amit egyébként eperbornak hívnak, de jelzem, köze nincs az eperhez...




Végre egy szép vörösbor, a gyönyörű poharaimhoz. Édes, finom, ízlik. Vettem is hat üveggel, mert éppen nyaralni készültünk, meg legyen otthon is, és a nagy tételt még az is alátámasztotta, hogy Budapesten akkor egy helyen jutottam csak hozzá normál áron, mindenhol máshol, csak éttermi áron vehettem volna meg. A hat üveg került annyiba egyébként, mintha az étteremben megvettem volna két üveggel belőle... (Máig megvan még két üvegnyi...)

A szerelem én és a bor között hamar elmúlt. Nem tudok inni, nah. Ez van. Belekóstolok, meg talán egy decivel meg is iszom, elkortyolgatom, de nem rajongok érte.

Ez már csak azért is furcsa, mert anyai ágon erősen "hoznom" kellene a bor szeretetét. Nagyapámnak saját bora volt, amit Dunaföldváron a hegyoldalban lévő szőlőből szüretelve készített, majd tartotta a saját pincénkben, ami állítólag a legnagyobb pince volt az egész öreghegyen. Mesélték, hogy a háború alatt szinte az egész falu ebben a pincében vészelte át a keményebb időszakokat, mert ez a pince olyan mélyen, és olyan hosszan nyúlt el a hegy alatt, hogy remek óvóhelyül szolgált.
Aztán, szinte az egész gyerekkorom meghatározó mondata, a "csinálj nekem egy fröccsöt" mondat. És én imádtam fröccsöt csinálni. Ahogy a szódásszifonból nyomtam a szódát a vérvörös borba, és habzott és gyönyörű rózsaszínre váltott, majd az apró buborékok csak úgy pezsegtek benne igazán gyönyörű képet festett.

És erre, mi maradt ebből???

Nagyon bénán hangzik, amikor megkérdezik, hogy és te mit innál, majd rávágom, hogy egy szódát. Jah. Hát, ez vagyok én. Az anti boros, sörös, stb...

Most mégis felcsillanni látszik a remény, mert megint megkóstoltam két bort, ami ízlik!

Az egyik Thummerer Muscat Ottonel 2007/2008-as édes bor, 

a másik 

a Dúzsi Kékfrankos Rosé 2008-ból. Mondjuk, ez utóbbinál a 2008. már necces, mert valahol azt olvastam, hogy roséból nem szabad egy évesnél idősebbet inni... 

Mindegy. 
Most van otthon Muscat Ottonel, és hála az égnek volt más gyümölcsös is, egy ribizlibor. 

Hétvégén borozni fogunk. 

Megadjuk a módját, mert vettem gyönyörű fehérboros poharakat is. 
Már csak egy jó vörösbor kellene...
Nem fogom feladni, addig keresek, amíg meg nem találom, hogy mi is az, amitől végre ezt a valamit, amit úgy hívnak borozás magaménak tudhatom.


Ha valaki ért hozzá, vagy ha nem ért, de van egy kedvence, kérem, hogy írja meg kommentben, nehogy lemaradjak a legjobbakról!
Persze, kéretik a talajhoz közeli állapotban maradni, azaz kifizethető borokat várok, nem a megfizethetetleneket!


2010. április 26., hétfő

Tojáskrém


A tojáskrém valami olyasmi, amiből nincs az a mennyiség, amit a társaság ne tudna két perc alatt tökéletesen elpusztítani.

Nem tudom, hogy mi a titka. Valószínűleg az, hogy az ember viszonylag ritkán áll neki, mert bár hihetetlen egyszerű, bevallom, én utálom azt a minimum 10 tojást megpucolni, ami kell hozzá. Jah, és ha már tisztességes adagot szeretnénk, a 10 tojás, ennek a legalja, mert mint írtam, hihetetlenül gyorsan bekebelezi a nép...

Ez is valami olyasmi, mint a körözött. Ahány ház, annyi szokás. Készül hagymával, hagyma nélkül. Krémesen, darabosan, és még sorolhatnám...

Az én verzióm:

Tojáskrém 

Hozzávalók:
  • 10 db keményre főtt tojás
  • vaj
  • mustár
  • bors
  • hagyma (lilahagymával nagyon mutatós, de sima vöröshagymával is finom!)
  • tejföl



A hozzávalókból a tojást (amit előzőleg keményre főztem, megpucoltam, megmostam, leszárítottam) egy villával összetöröm. Maradhatnak benne darabok, sőt, maradjanak benne darabok! Mehet bele az apróra vágott hagyma, a vaj, a tejföl, a mustár, só, bors. Jól elkeverjük, és egy szelet kenyérrel azonnal megeszünk belőle egy adagot, így biztosítva, hogy amíg mi "fordulunk" egyet, ne járjunk úgy, hogy már nem jut...


Láttam már teljesen krémesre kikevertet, amit botmixerrel pürésítettek. Ettem már olyat, amibe kevés kurkumát is kevertek, csak a színéért, vagy olyat, amiben apróra vágott paradicsom is volt, mondjuk abból nem ettem. Én szeretem, ha van benne hagyma, és szeretem, ha darabos, nem krémes.  

Ez az étel is olyan, amiben egyetlen biztos pont van a hozzávalókban, a tojás. Innentől szabad a pálya....


Ha valaki kedvet érez hozzá, kérem, hogy tegye közzé a saját verzióját is!


2010. április 24., szombat

Töltött káposztafej


Ez az étel is szerepel a Kifőztük második számában. Nagyon jópofa tálalási lehetőséget ad, és elkészíteni sem nagy mutatvány.

Most lépésről-lépésre megmutatom, hogy készült.

Töltött káposztafej

Hozzávalók 4 személyre:
  • 1 kisebb fej káposzta
  • 50 dkg darált sertéshús
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 db tojás
  • bors
  • őrölt szerecsendió
  • olaj
  • víz
  • sajt
  • zsemlemorzsa

  • + sütőzacskó

a tálaláshoz:
  • tejföl
  • reszelt sajt
A káposztát megmossuk, a torzsáját kivágjuk. Egy kisebb, éles késsel a káposzta belsejét eltávolítjuk, annyira, hogy körülbelül 2-4 cm vastag maradjon a káposzta fala. Ezt úgy érhetjük el, hogy a káposztát a kés hegyével megkarcolcolgatjuk. Így a legegyszerűbb, és rögtön "darabolva" is van a káposztánk.



Az egyik hagymát megpucoljuk, felaprítjuk. Egy erre alkalmas edényben kevés olajon a hagymát és a darálthúst összepirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az őrölt szerecsendióval, majd a káposztából kivájt darabokat (a torzsa nélkül, csak a leveleket!) felaprítva a húshoz szórjuk. Rövid ideig összefőzzük, hogy a káposzta megpuhuljon. Jöhet hozzá a tojás, majd ezt a keveréket beletöltjük a káposztába. Maradni fog bőven töltelék, azt most tegyük félre.



A káposztát a nyílásával lefelé sütőzacskóba tesszük. A másik megpucolt hagymát négybe vágjuk, és a káposzta mellé dobjuk. A sütőzacskóba locsolunk körülbelül 1 dl vizet, és 2-3 evőkanál olajat. A sütőzacskót bezárása után meg kell szúrkálni egy pár helyen, hogy a gőz távozni tudjon belőle, erre figyeljünk! (Sütőzacskót több méretben lehet vásárolni. Érdemes a legnagyobbat megvenni, mert abba szinte egy görögdinnye is elférne, így a káposztánk is bőven elfér majd benne!)


180 fokon körülbelül másfél órát sütjük. Amikor késznek ítéljük, a zacskót megnyitjuk, a káposztát az edénybe csúsztatjuk, és mellé szórjuk a maradék tölteléket, a káposztát megszórjuk egy kevés zsemlemorzsával, és sajtszeleteket teszünk a tetejére.
Körülbelül 10-15 perc alatt pirosra sütjük.


 Tálaláskor tejfölt és reszelt sajtot kínálunk hozzá.


És akkor a belseje:


Ha vendégeket várunk, a pirítás előtti fázisig süssük meg előre, és a hűtőben tárolva hagyjuk a sütőzacskóban. A vendégek érkezése előtt tegyük újra sütőbe (180 fok), fél óra alatt melegítsük meg, végül az utolsó percekben a zacskót eltávolítva süssük pirosra.



Tálalását tekintve majdnem olyan, mint egy megfőzött labda... Viszont ez ehető, és még finom is.
Variálhatósága végtelen, mert a húst elhagyva, megtölthetjük gombával, rizzsel, bármilyen zöldséggel.
Elkészítése ügyességet alig igényel. Előkészítésekor a káposzta belsejének eltávolítása a legnagyobb mutatvány, onnan már percek alatt összeállítható.


A Kifőztük első és második számát, bárki ingyenesen letöltheti ITT!


2010. április 23., péntek

Gombaleves cipóban


Ez a leves a tálalását tekintve igen impozáns lett. A gomba nem könnyű eset, mert nem mindenki szereti. Viszont, aki szereti a gombát, annál ez a leves tuti befutó lesz. 
A tálalásához szükséges cipókról  ITT írtam.

És akkor a leves. 

Gombaleves cipóban

Hozzávalók 4 személyre:
  • 50 dkg vegyes gomba (jelen esetben laska gomba, barna és fehér csiperke)
  • 1 csomag újhagyma, vagy póré hagyma
  • 2-3 evőkanál olaj
  • bors
  • kakukkfű 
  • tejszín
  • 1 gerezd fokhagyma (kiválthatjuk medvehagymával is!)
  • 5 dl alaplé, vagy fél liter víz és fél db zöldségleves kocka
  • 2 dl tejszín
A gombát, és a hagymát megpucoljuk, jól megmossuk, ne maradjon rajta homok. A hagymát felszeleteljük, a gombát nagyobb darabokra vágjuk.
Az olajon a hagymát megpároljuk, rádobjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk párolódni, pirulni. Mikor elfőtte a belőle távozó vizet, felöntjük az alaplével, és puhára főzzük. Jöhet bele a kakukkfű, és az aprított fokhagyma. Egy-két percig forraljuk, majd hozzá öntjük a tejszínt. Ha akarjuk, leturmixolhatjuk, így sűrű krémlevesünk lesz. 

Készen vagyunk!

Tálalni egy sima tányérban is tálalhatjuk, de tény, hogy ez a rusztikus kinézetű kenyér abszolút jól áll neki.




És még egy kis plusz... Ha nagyon nem bírunk magunkkal, és van otthon, mutassuk meg a levesnek a konyakos üveget, és kb fél decit öntsünk hozzá. Ilyenkor már ne forraljuk, mert annyi lesz az alkoholnak, nem marad más belőle csak gőz... 



A gombaleves nem tartozik a látványos, mutatós levesek közé. Viszont nagyon finom. Mindenképpen ajánlom hozzá a cipót, mert nem nehéz elkészíteni, viszont nagyon feldobja a tálalást!


Kakukkfű helyett használhatunk tárkonyt is, mert ez a fűszer is jó barátságban van a gombával!

Dagasztás nélküli kenyér "levescsészének" sütve


Tény, ami tény, nekem nagyon bejön ez a kenyér. Az, hogy este összekeverem, majd másnap reggel kisütöm, vagy reggel összekeverem, majd este kisütöm, a kettő között közel sem kell menni hozzá, igazán kényelmessé teszi a készítését. Hála érte Latsianak, aki anno lefordította és elénk tárta. 

Most "cipónak" készítettem el, egy leves csészéjeként került terítékre. 


A recept ITT megtalálható. Annyiban változott a sütése, hogy az adagot négy felé vettem. Egy-egy adagot beletettem a képeken látható üveg soufflé formába, ami kicsivel nagyobb, mint egy normál soufflé forma. Levestányérként egy adaghoz éppen elég, hiszen ahogy kiszélesedik a szája, szép nagy, kb egy ökölnyi cipó sült meg benne. 

A képen látszik, hogy az alja is teljesen átsült. Mindenhol pirosra sült, a teteje ropogós lett.
Egy lábasba tettem a négy formát, és először fedővel, majd fedő nélkül sütöttem őket. Nem melegítettem elő semmit, csak a sütőt gyújtottam be előtte kb öt perccel.


Viszonyításként, hogy melyik forma mekkora.


És majd mutatom a levest is, illetve, hogy hogy néznek ki együtt.




2010. április 22., csütörtök

Szakácsfáklya



Amikor a napokban feltettem a Créme brulee receptet, ITT, többen kértétek, hogy mutassam meg a szakácsfáklyát, amivel az egészet "megkoronáztam", azaz a cukrot rápirítottam a tetejére. Nah, hát itt van. 
Ezt én Londonban vettem, de nem azért mert annyira nem bírok magammal, hogy oda járok konyhai kiegészítőket vásárolni, hanem azért, mert eddig itthon 10000,- Ft alatt nem láttam. Ez akkor volt kb 3-4000,- Ft. Viszont, mostanában már teljesen normális áron elérhető a hiperekben, nemrég volt a Corában is akcióban, 1200,- Ft körüli összegért, de ha drágább volt, akkor is 2000,- Ft alatt volt az ára. 
Azóta már láttam mindenféle piacon, például a Gyáli piacon is, mindenféle szebbnél szebb színben, 1200-1500 Ft körüli áron, és ezek az árak a piacon mindig alkuképesek! (Jelzem, a színe teljesen mindegy, hogy milyen, csak a piacos darabokból volt piros, zöld, rózsaszín, lila...)

Azt nem tudom, hogy amit a piacon vesz az ember, az milyen minőség, nem hinném, hogy túl nagy differencia lehet köztük. Szerintem ez is kínai, meg a Corában akcióban lévő is kínai volt... Szóval, azt gondolom, hogy mindegy. 

Tehát, nem tudom, hogy minőségben melyiknek, mit kell tudnia, hogy van e különbség, a márkás és a márkátlan darabok között. Szerintem nincs. 

Az én fáklyám teljesen üres volt, míg, ahogy hallottam a Corás darabokban van egy kis töltetnyi gáz. Tehát, nekem rögtön azzal kellett kezdenem, hogy utántöltőt vegyek hozzá.

Ezt vettem:

300 ml és 1200,- Ft-ba került. Nem nagyon jártam utána, megvettem az első helyen, konkrétan a törökbálinti Corában, az egyik boltban.


Ez a fáklya felülnézetből, és kb ez a szerkezet kezelésének két gombja. Az egyik amelyiken az on-off között lehet csavargatni a tetején a lánghoz, azaz ezzel adjuk a láng nagyságához a gázt, illetve ott az a kis gömb, ami úgy működik, mint egy öngyújtón, amivel a szikrát adjuk.


Tehát, csavargat, kattint, és...


...és jön a láng!

Itt nem látszik annyira, mert világos van, de mutatom máshogy!


Itt talán jobban látszik. Amikor használom, kisebb lángra állítottam, csak az már alig látszott volna a képen. Először félelmetes kis valami, de tényleg nem kell tőle tartani.
Az enyémhez van egy talp is, amibe beleállítva, megáll a konyhapulton, így nem kell ki-be kapcsolni, csak letenni. Bevallom, én nem merem így lerakni, mert ismerem magam... inkább tartom a kezemben. 

Amikor a lángot bekapcsoltuk, csak rá kell tartani a pirítandó felületre. A cukor szinte azonnal sercegni, és barnulni kezd, közben vattacukor illat lesz tőle! Az első daraboknál úgy be voltam tojva tőle, hogy csak a konyhapultra tett formákat mertem fáklyával babrálni, aztán nagyon felbátorodtam, és már a kezemben tartva a formákat pirítottam a krémekre a cukrot... 


Töltése teljesen egyszerű. A töltő feje passzol a fáklya alján lévő lyukba. Bele kell csak dugni, és ahogy a Zuram mondta, aki nagyon ért hozzá, gázt mindig úgy töltünk, hogy a töltő van felül, a töltendő izé alul, tehát, lefele áll a töltő feje, és úgy csatlakozik rá a töltendő fáklya. 

Az enyémen látszik, hogy mennyi gáz van benne, mert az alján van egy átlátszó kis rész. Nem töltök egyszerre sokat bele, biztos, ami biztos, inkább maradjon az eredeti helyén a töltőben.


A töltőhöz a kupakjában van még egy csomó pótlék, amit ha mást akarunk tölteni, csak ki kell törni a műanyagból, és használni. A fáklyához nem kellettek, csak mutatóba törtem ki, gőzöm nincs, hogy mihez kellhetnek.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...