2010. május 30., vasárnap

Római saláta


Remek dolgot találtam az egyik hiperben. Bevallom, nem vagyok, nem vagyunk nagy "zöldségesek"...

Jellemző erre, hogy nemrégiben egy vaslapon sült baconba tekert zöldspárgára megkaptam, hogy jó, jó, de semmi extra...
Tehát, nehéz új dolgot becsempészni, és azt nagyon jól kell tálalni, hogy átmenjen az igen szigorú rostán... 

Hála az égnek, hogy nem volt fejessaláta a hiperben, így muszájból vettünk egy ilyet, ami a képeken is szerepel, becsületes nevén Római salátának hívják.

Nem volt drága, mert 295,- Ft-os árához képest, legalább másfél kiló volt. Friss, kemény levelek, sehol egy törött levél, sehol egy barna folt.

Félve tettem a bevásárlókocsiba, mert mint írtam, nehéz "átvinni" bármit, ami nem a megszokott dolog.

Eddig még csak étteremben ettem ilyet, főleg Cézár salátában. Én még nem vásároltam, és nem is készítettem vele semmit. És el kell, hogy mondjam, nem is nagyon láttam eddig ilyet.

Eddig.

Mert mostantól ha elérhető lesz, főleg ilyen áron, nem fogom ott hagyni, mert barátságot kötöttünk. 

A levelei keménysége hasonlatos a jégsalátához, ennek viszont van íze, ami a jégsalátának általában nincs.
Homokosabb, mint a jégsaláta, amit szinte meg sem kell mosni, ezt nem árt alaposan megfürdetni.
A levelei sokkal tartósabbak, mint egy sima fejessaláta levelei. 
Abszolút jól tűri a mosást, a darabolást, nem barnul, nem fonnyad.
Este megmosott levelekből egy párat kint hagytam simán a konyhapulton, reggel ugyanolyan frissek voltak, mint este.

Tehát, nagyon jól használható, ízes, saláta.



Nem hinném, hogy meg fogom sütni, vagy bármi olyasmit csinálok vele, amitől megfonnyadna, mert az nekem nem jön be, így marad a nyers feldolgozása.



Kipróbáltam, hogy a hűtőben mennyi ideig tudom eltárolni. A fejessaláta tárolását mindig úgy oldom meg, hogy egy újságpapírba csavarom és a hűtő legalsó részén tárolom. Így a fejessaláta kb 5 napig simán eltárolható. Ez a saláta simán nejlonban tartva két hetet is kibírt a hűtőben. A levelei végei kicsit megbarnultak, de azt egy szeleteléssel el lehetett távolítani. A többi része ugyanolyan friss volt, mint amikor megvettem. Kifejezetten jól használható saláta, csak ajánlani tudom. 






A képek forrása Internet a "romain lettuce" szóra kereséssel

2010. május 29., szombat

Karamell...


A napokban, egészen pontosan kb egy hete, teljes elborulásomban egy desszert tetejére karamell díszítést akartam csinálni. A terv az volt, hogy a pohárkrém tetejére készítek egy mandulával dúsított karamellt, amit csak úgy minden flanc nélkül a tejszín tetejére dobálok... Nem először "játszottam" a karamellel, és elmondhatom, hogy mindig nagyon élvezem, hogy csak úgy, egyik pillanatról a másikra varázslóvá válok és csodaszép díszeket készítek, amit aztán sajnálok megenni, feltálalni, mert olyan szépek. A karamell olyan, mint egy varázslat.

Valószínűleg, nem úgy készítem, mint ahogy kellene, mert sehol nem néztem utána, csak mentem a fejem után, illetve az első próbálkozás valójában egy túlfőzött szirupnak köszönhető...
Történt ugyanis, hogy szirupot akartam készíteni, amihez egy rész víz és egy rész cukor keverékét melegítettem... Ha valaki már csinált ilyet, tudja, hogy van egy folyamat, ami valahogy úgy néz ki, hogy:

  • melegszik a víz, olvad a cukor
  • forr a víz, bugyog, benne a cukor fényes buborékokat ereget
  • ez a buborékos elegy kezd az átlátszóból átváltani először csak aranyszínbe, majd egyre barnábbra...


A szirupot csak a színtelen buborékokig kell elkészíteni, mert utána már barnul a cukor, és más színe lesz a szirupnak tőle.

Tehát, itt jött a bibi anno, mert szokásomhoz híven, csak egy pillanatra nem figyeltem rá, és már arany színben pompázott... Akkor viszont már vártam egy kicsit, hogy kicsit mélyüljön a színe, majd levettem a tűzről, és egy tálcára öntöttem. Ahogy öntöttem, szépen lassan, mert kicsit tartottam tőle, hogy elolvasztja a tálcát :), észrevettem, hogy szálakat tudok vele húzni, rajzolni... Nah, hát, nem cifrázom... szuper mulatság következett, mert mindent csináltam vele... Áthúztam a kanalakon, rátekertem egy villára, amire szuperül rá is kötött, és rajzoltam vele mindenfélét, és csak néztem, hogy milyen csodaszép.

Így kezdődött a karamell és a köztem lévő barátság. 

Tehát a hétvégén megint játszottam vele egy kicsit, de most nem akartam rajzolni, hanem az előzően megpirított szeletelt mandulára akartam önteni, amit aztán kis darabokra törve a hűtőben tárolva bármikor remek kis díszekkel tudom feldobni a konyhámban mostanában elszaporodott pohárkrémes desszerteket. Viszont több lett a karamell, mint amennyire szükségem lett volna, már kezdett a szilikonlapról lefolyni, gyorsan cselekedni kellett...

Elővettem egy másik szilikonlapot és arra mintákat rajzoltam a lábassal a kezemben. Csodaszép ábrák jöttek ki, néha még cifráztam is, és próbáltam a mintákba pöttyöket elejteni, hogy ne csak vonalakból álljon össze az összkép.

Amikor kész voltam óvatosan felemeltem a szilikonlapot (tökéletesen jó a sütőpapír is hozzá!) lefordítottam róla a mintát és a pohárkrém tetején lévő tejszínbe nyomtam.

Ha előre elkészítjük, tároljuk a hűtőben, mert visszaolvad, és nagy meglepetésünkre egy folyékony karamellt kapunk. (Ettől ne rémüljünk meg, mert ebből aztán csinálhatunk egy olyan karamell fagyit, hogy utána csak azt gyártunk majd állandóan...)


A képen látható pohárkrém, egy epres-tejszínes habos csoda volt, remekül passzolt hozzá a karamell, és a mandula is!


Ugye, hogy csodaszép?


Kb öt perc alatt elkészül, és pazar látványt ad.





2010. május 28., péntek

Vezetői engedély és annak érvényessége... én vagyok az egyetlen a földön, aki nem tudta, hogy ezek nem egyszerre járnak le???




Mert igen, nem egyszerre járnak le. Hiába van az első oldalon, hogy meddig érvényes, az "orvosi" lejárata bőven nem ez a dátum, hanem akár évekkel eltérhet ettől...

Mindenki tudta? Már én is tudom! Hála az égnek, nem egy közúti ellenőrzésnél világosítottak fel róla, hanem az én "házi mindentudóm" mondta.

Tehát, jogosítványokat elővenni, és ellenőrizni a dátumot, mert nagy-nagy meglepetés érhet bárkit...

Megkínálhatlak? Grillezett sajt dióval, szilvalekvárral... Tálalva!


Az a jó ebben a sajtban, hogy elérhető áron lehet kapni, (kb 1400,- Ft/kg)  nagyon könnyű elkészíteni, és Isteni eledel! 

Nem más ez, mint egy szép szelet Anikó sajt, azaz egészen pontosan Mizo Anikó füstölt sajt, és még az is szerepel rajta, hogy grillezésre is kiváló!

Nem szoktam, vagy csak ritkán ennyire reklámozni valamit, de ami jó, az jó, és ez még annál is több, kitűnő!

Én nem nagyon tudok otthon grillezni, mert se teraszom, se kertem, de van egy vaslapom, vagy valami hasonlóm, és azon ez remekül elkészíthető! Két-három perc alatt elkészül, és nem tudom eleget hangsúlyozni, hogy Isteni eledel!

A sajtokhoz megszokott, hogy lekvárt kínálnak, általában áfonyalekvárt. Nekem ilyen nem volt otthon, de van remek saját befőzésű szilvalekvár (ITT), ami tökéletes volt hozzá.

Jah, és hogy el ne felejtsem, a sajt-dió-lekvár háromszög... hát, pazar!



Az elkészítése nagyon egyszerű, akár dióval, akár csak natúrban sütjük. Ha dióval készül, a diót előbb szórjuk a serpenyőbe, vagy a vaslapra, piruljon jól át, adja ki az értékes, illatos olajat magából... majd erre jöhet a sajt. Mindkét oldalát átpirítom, nem baj, ha a dió beleragad, sőt, az sem baj, ha egy kicsit odapirul, mert ájulás finom!

Ha vendégeket várunk, ez egy tuti befutó, mint előétel, sőt, mint főétel is megállja a helyét némi salátával kiegészítve.

Tálaláskor adjunk hozzá lekvárt, valamilyen savanykás fajtát, és ha tehetjük, kínáljunk hozzá bort, bár azt nem tudom, hogy milyen illik hozzá... 


Gomolya sajtot is remekül lehet grillezni, erről nemrégiben Lekvároskukta írt. ITT



És akkor, megkínálhatlak? :)


Last minute torta - 30 perc alatt elkészül!


Ha egy gyorsan elkészíthető  desszertet szeretnénk készíteni, ez a torta remek választás, mert 30 perc alatt elkészül. Nem bonyolult, nincs vele sok munka és remekül variálható!
Ez a torta is megtalálható a Kifőztük 3. számában, amit a www.kifoztuk.hu oldalról bárki ingyenesen letölthet.


Last minute torta

Hozzávalók:

20-22 cm átmérőjű tortához

  • 12 dkg liszt
  • késhegynyi szódabikarbóna
  • késhegynyi sütőpor
  • 5 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 17 dkg cukor
  • 12 dkg puha vaj
  • 2 tojás
  • 25 dkg tejföl
torta  tölteléke, krém:
  • 25-30 dkg meggy, vagy meggylekvár
  • 2 dl tejszín
  • 18 dkg cukor
  • 20 dkg vaj
  • 10 dkg cukrozatlan kakaópor
torta külsejére
  • 4 dl tejszín
  • 1 zacskó dr Oetker habfixáló
  • 5-8 dkg porcukor
csokivirágokhoz:
  • 5 dkg étcsokoládé
  • 2 dkg vaj


A csokivirágokkal kezdünk. Az étcsokoládét gőz felett a vajjal megolvasztjuk, majd egy nejlonzacskóba kanalazzuk, aminek a csücskét levágjuk. Egy sütőpapírra mintákat, virágokat rajzolunk. Érdemes egy tálcára tenni a sütőpapírt, így ahogy készen vagyunk vele, könnyen tudjuk „mozgatni”. Mehet a hűtőbe dermedni.


Következik a töltelék, aminek hűlni kell. A 2 dl tejszínt, a cukrot melegítjük. Hozzá adjuk a vajat, és a kakaóport, jól elkeverjük. Ha csomómentes, vagy a hűtőben hűtsük ki, vagy a mosogatóba engedjünk hideg vizet és abba tegyük az edényt, hogy minél hamarabb kihűljön. Ha kihűlt, egy habverővel keverjük krémesre, majd tegyük vissza a hűtőbe, amíg fel nem használjuk.
A piskótához a hozzávalókat kimérjük, és csomómentesre elkeverjük. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, (gázsütő 4-es fokozat) két 20 cm átmérőjű formát kivajazunk, és a tésztát beleöntjük. Kb 12 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük! 


Kicsit hagyjuk a formában kihűlni őket, majd a tálaló tálra tegyük az egyik lapot, amire a lecsöpögtetett, apróra vágott meggyet rétegezzük, majd erre jöhet a kihűlt, felhabosított csokikrém.




Beborítjuk a másik piskótával, megkenjük az időközbe  felvert tejszínnel. A tejszínt egy kanállal formázzuk habosra.



A csokivárgokat a tetejére helyezzük, és már készen is vagyunk! 



Hűtőben tároljuk! Egyszerű torta, melynek varázsa a piskótában, az édes csokikrém és a savanykás meggy hármasában rejtőzik. A csokoládéhoz passzoló gyümölcsökkel lecserélhetjük a meggyet, így variálva a tortát.

2010. május 27., csütörtök

Jaj, már csak egy párat alszom, és megint...





És, nah igen...




A sorozat összes részét birtoklom. Az összeset! 


És bár, szinte kívülről tudom az egészet, még mindig nagyokat röhögök, ha véletlenül valahol látok belőle akár öt percet is... Imádom ezt a sorozatot! 

Google...


Érkezett egy ilyen keresés a blogra:

   
Nagym�nyok, Tolna arrived from google.hu on "Szépségtár: Zazzi - Solymár" by searching for cukrázda alapkövetelénye.


Nah, akkor a válasz, azaz egy cukrászda alapkövetelménye, hogy:


LEGYEN FAGYIIIIIIIII, ÉS JÓÓÓÓÓÓÓÓÓ FAGYI LEGYEN, NE VALAMI VACAK!

Van, aki máshogy gondolja?

2010. május 26., szerda

Zabpelyhes keksz


Másoknak ízlett,nekem nem. Azért felteszem, mert akinek nincs mellékíze a zabpelyhének, annak akár be is jöhet...

Zabpelyhes keksz

Hozzávalók:
  • 8 dkg zabpehely
  • 5 dkg liszt
  • 1 kiskanálnyi sütőpor
  • 6 dkg vaj
  • 6 dkg méz

Hozzá keverhetünk még:
  • színes cukorkákatdiót
  • kókuszreszeléket
  • mandulát
  • mogyorót
  • csokoládé darabokat
  • gyümölcsöt (akár aszalt gyümölcsöket is!)
A liszet a sütőport, a  zabpelyhet elkeverjük. Hozzá reszeljük a hideg vajat, hozzá keverjük a mézet. Ha bármilyen plusz dolgot szeretnénk hozzá adni, azt most adjuk hozzá! Össze gyúrjuk, majd egy hengert formálunk belőle. Tegyük a hűtőbe egy fél órára, hogy visszadermedjen.
A sütőt 180 fokra kapcsoljuk (gázsütő 4-es fokozat). A hengerből kb egy centis darabokat vágunk, és sütőpapíron, szilikonlapon, vagy kivajazott tepsiben kb 10 perc alatt készre sütjük.

A tepsiben hagyjuk kihűlni!


A hozzá keverhető dolgoknál a súly kb annyi legyen, mint a zabpehely súlya!
A zabpelyhet át is piríthatjuk felhasználás előtt, azaz tegyük egy serpenyőbe és folyamatos kevergetés mellett melegítsük át egy kicsit.
A színes cukorkákat még Sopronban vettem a Harrer Chocolatban, amiről ITT írtam.
Ha ilyen nincs otthon, tökéletesen megfelel a Francia drazsé, vagy az M&M's is. 



Ebből az adagból kb 25 db keksz készül, természetesen ez függ a méretétől is!


2010. május 25., kedd

Tejfölös eper



Mondtam már, hogy nem szeretem az epret? Tényleg nem. Meg nem tudnám enni úgy, ahogy van, azaz a pici magokkal, amik a felületét borítják.. Viszont ha átpasszírozom, lőttek az apró magoknak, és így viszont... Isteni!:)

Vettem egy kiló epret, majd azt átpasszíroztam, és lett kb 7 dl eperlém, ami tömény eper volt, de egyetlen mag sem volt benne...

És akkor hogy mi történt vele?

Tejfölös eper újragondolva...

Hozzávalók:
  • 1 nagy doboz tejföl
  • 2 dl átpasszírozott eper 
  • 8 db babapiskóta (poharanként 4 db)
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál vanília kivonat (el is hagyható)
díszítésként:
  • tejszínhab
  • csokoládéreszelék
  • eper



A tejfölt kicsepegtettem (ahogy a tzatzikinál a joghurtot ITT). A babapiskótákat az eperlébe mártottam, majd a poharakba tettem. A sűrű tejfölhöz hozzákevertem a maradék eperlét, a cukrot, majd a vaníliakivonatot. A krémet a poharakba töltöttem, majd a hűtőszekrénybe tettem egy éjszakára, hogy a babapiskóták átvegyék a krém nedvességét. Másnap a tetejére  habszifonból tejszínhabot fújtam, és csokoládét reszeltem.


Ebből az adagból kb két fél literes pohárnyi lesz. Ha kisebb pohárban készítjük, természetesen több pohárra elég.





2010. május 24., hétfő

Zöldborsókrémleves különböző levesbetétekkel


Ez a leves is megtalálható a Kifőztük pdf újság 3. számában, amit a www.kifoztuk.hu oldalról bárki letölthet. Aki már regisztrált, szinte rögtön, aki még nem regisztrált, az gyorsan tegye meg, mert hamarosan itt a 4. szám, és addig még az első három szám receptjeit is végig kell főznie! :)

Zöldborsókrémleves

Hozzávalók:
  • 1 kg mirelit zöldborsó
  • 1 evőkanál vaj
  • 1 csokor (5 db) újhagyma
  • 4 dl alaplé vagy 4 dl víz egy fél leveskockával
  • 1 dl tejszín 
  • őrölt bors


A hagymát megpucoljuk, karikára vágjuk és a vajon megdinszteljük. Amikor már üveges, mehet rá a borsó és a leves. Fedő alatt felforraljuk, majd, körülbelül 15 perc alatt, puhára főzzük. Turmixban vagy botmixerrel pürésítjük, majd sűrű szitán átszűrjük vagy átpasszí-rozzuk. Erre érdemes rászánni az időt, mert a levesünk így lesz igazán krémes!
Végül belekeverjük a tejszínt, felmelegítjük, majd pirított szalonnával, vagy más levesbetéttel tálaljuk.

Ezt a levest három különböző levesbetéttel is tálalhatjuk. Az első levesbetét a borsóka tészta, vagy más néven levesgyöngy. Ennek a recepjét később hozom majd. 



Remekül passzol hozzá a megpirított bacon is. Kiváló vele!


És a harmadik, a citromos tejszín.
Mind a krémlevesek, mind a zöldséglevesek kitűnő betéte lehet a citromos tejszín vagy tejföl. Szinte teljesen megváltoztatja a leves ízét, színét, üdévé, frissítővé varázsolva azt.

Hozzávalók:
  • 1 dl tejszín
  • 1 evőkanál tej
  • reszelt citromhéj, 1 evőkanál citromlé
  • só, bors


A tejszínhez apránként keverjük hozzá a tejet. Annyi tejet adjunk csak hozzá, hogy éppen folyós legyen. Tegyük bele a citromlevet és a reszelt citromhéjat. Tegyük a forró levesre, és egy hústű segítségével rajzoljunk "mintát" a leves tetejére a tejszínből kiindulva. Reszeljünk a tetejére még citromhéjat, sózzuk, borsozzuk.




További levesbetéteket mutattunk be a Kifőztük újság 3. számában.

2010. május 23., vasárnap

Kókusz van a csigában! Kókuszos csiga


Ez egy amolyan örökölt sütemény. Hogy kitől örököltem? Már nem tudom, mert valamikor az idők kezdetekor kerülhetett hozzám. Egy darab papírra van felírva, de ha már vezetek egy blogot, itt a helye a receptnek is.

Mivel kókuszos, csak az én kedvencem, és mivel csak az én kedvencem, elég ritkán készül. De ha készül, elég gyorsan el is fogy. 

Kókuszos csiga

Hozzávalók:
  • 2 dkg élesztő
  • 1 dl tej
  • egy csipet cukor
  • 40 dkg liszt
  • 25 dkg margarin
  • csipet só
  • 4 tojás sárgája
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 4 tojás fehérje
  • 25 dkg porcukor
  • kis kanál ecet
  • 15-20 dkg kókuszreszelék




Az élesztőt a tejjel és egy csipet cukorral felfuttatjuk. A lisztet a margarint, a sót és a tojások sárgáját gyúrni kezdjük, majd hozzá adjuk a felfuttatott élesztős tejet. Összegyúrjuk, majd hagyjuk egy fél órát pihenni.
A tojások fehérjét a vaníliás cukorral habbá verjük, fokozatosan hozzá adagolva a porcukrot és az ecetet. Ha kemény hab lett, hozzá keverjük a kókuszreszeléket.
A tésztát ketté vesszük, vagy annyi felé, amivel dolgozni tudunk, majd egyenként kinyújtjuk kb 1,5 cm vastagságúra, értelemszerűen megkenjük a tojásfehérjés habbal, majd feltekerjük. Felszeleteljük kb 1 cm vastagságúra. A szeleteket kivajazott tepsibe tesszük, vagy  szilikonlapra, vagy sütőpapírra. 180 fokos sütőben (gázsütő 4-es fokozat) kb 15-20 perc alatt készre sütjük. Vigyázzunk, mert ahogy melegszik a sütő, ez is egyre gyorsabban sül. Ne süljön túl, mert akkor nem ilyen szép világos, hanem barna lesz.




A tojásfehérjébe kókusz helyett mehet darált dió, mák, esetleg aki olyan szerencsés, hogy mandula hegyek állnak otthon nála, az próbálja ki mandulával is, mert pazar lesz!





2010. május 22., szombat

Rebarbarás palacsinta


Az idő nem kedvez a rebarbarának (sem). A néni, akitől az utolsó két kilós adagot beszereztem, azt mondta, hogy most nincs több, mert nap kell neki, úgyhogy most várok... Addig viszont a már feldolgozott rebarbarát egy kis palacsintatésztában megsütöttem.

Rebarbarás palacsinta

A rebarbarát kicsit megpucoltam, azaz levágtam a két végét, ahol vastagnak találtam a "héját", ott lehúztam, de többnyire rajta hagytam a szép rózsaszín részeket is. 
Egy arra alkalmas edényben cukrot melegítettem majd amikor kezdett aranybarnára válni, rádobtam a rebarbarát, fahéjjal, és gyömbérrel gazdagítottam. Átpároltam, majd egy kevés palacsintatésztába forgattam, és kisütöttem. 

Tálaláskor fahéjjal megszórtam. 

A palacsintatészta jelen esetben a Csúsztatott palacsinta tésztája volt, hogy könnyebb, habosabb legyen a végeredmény. ITT

A Csúsztatott palacsintát általában csak az egyik oldalán sütik meg, és úgy pakolják egymásra, én ennél a palacsintánál mindkét oldalt megsütöttem. A reberbarának a palacsinta is jó barátja, mert nagyon finom desszertet kaptam.

2010. május 20., csütörtök

Mitől van a zabpehelynek "hűtő íze"???


Vettem egy pár hónapja zabpelyhet. Gondoltam, megbarátkozunk, mert kell az ilyesmi a szervezetünknek, hát hajrá...

Mivel még mindig látok molylepkéket időnként a lakásban, és mivel eleve megszoktam, hogy mindent beteszek a mélyhűtőbe ami a "drága kincs" jelzőt megkapja, ez is ment a mélyhűtőbe.

Légmentesen lezárva talán két hónapot töltött a fagyasztóban. Nem volt egyedül, mellette lakott, mellette lakik az összes csokipasztillám, a kukoricadara, és még sok-sok minden, amit a molyok szeretnének, ha hagynám nekik. A tavalyi történések óta ITT halvány reményt sem adok nekik, hogy bármi olyanba belekerüljenek, amit sajnálok tőlük. Sajnálni meg mindent sajnálok tőlük, így szinte minden a mélyhűtőben van. Ezért sem csinálok nagy adag fagylaltokat, mert egyszerűen nem férne be a spájzként használt mélyhűtőbe.

Eddig semmivel nem volt gondom, amit a mélyhűtőben tároltam, semmi nem sínylette meg ezt a tárolási módot, nem éreztem, nem éreztünk rajta semmilyen mellékízt, szagot, stb.

Sütöttem egy adag zabpelyhes kekszet, amibe apró színes cukorkákat tettem, olyasmit, mint a Francia drazsé. A zabpehelyhez a színes cukrokon kívül mézet, vajat, kevés sütőport tettem. 

Megsültek, éééééééééééééés...

....és olyan furcsa mellékízük van, hogy brrrrrr. Legalábbis én úgy érzem, hogy "hűtő íze" van. Viszont megkóstoltattam másokkal, akik állítják, hogy a zabpehelynek van egy ilyen furcsa mellékíze, ami, hát igen, most, hogy mondom, tényleg olyan mintha "hűtő íze" lenne, de ez mindig megvan neki...

Most tényleg így van? Van a zabpehelynek hűtő íze???

Mert, ha ez alapban van neki, akkor mi nem leszünk barátok, mert nekem nagyon nem jön be. A süteményt majd mutatom, mert rajtam kívül akivel kóstoltattam mindenkinek ízlett, így lehet, hogy érdemes megsütni.

Aki szereti, használja a zabpelyhet, az kérem, hogy írja meg, hogy tényleg van egy ilyen mellékíze, vagy dobjam ki, ami otthon van, és vegyek egy másikat???

Köszönöm!


Eperhabos meglepetés 2.0


Süss fel nap... Ebből a nézetből olyan, mint egy vigyorgó napocska, abban a mesében, ahol a napocska néger... (Van ilyen?)

A sütemény, és a benne megbújó krém ugyanaz, mint ENNÉL a süteménynél, csak annyi változott, hogy máshogy tálaltam. Mennyit számít egy ilyen apróság is...

A sütemények alját bevontam olvasztott csokoládéval, a tetejüket egyenesre vágtam, és amennyire a piskóta engedte, kivájtam a tésztát. Az így képződött üregbe eperhabot nyomtam, majd eperszeletekre "ültetve" tálaltam.

Ennyi.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...