Imádom. Egyszerűen imádom. Gondolom, az őrült vanília függőségem is okozza ezt az imádatot, illetve, hogy nagyon szeretem az ilyen puding állagú dolgokat.
Gyerekkoromban két féle kész pudingot lehetett kapni. Csokisat, ami mélybarna, igazi kesernyés csokis volt, és vaníliásat, amiben nem volt sehol egy kis vanília darab sem, viszont a pohár kinyitásakor egy édes, kicsit karamelles szirup volt a puding tetején, amitől teljesen oda és vissza voltam.
Aztán ez a puding is a eltűnt az üzletek polcairól, mint annyi minden más...
Évek teltek el, mire rájöttem, hogy a cream brulee pontosan azt az ízt hozza elő, amilyen az a puding volt. Legalábbis nekem.
Azóta a rabja vagyok. Egyszerűen, elmondhatatlanul imádom.
Októberben beszereztem egy szakácsfáklyát, ami a tökéletes végeredményhez nélkülözhetetlen, legalábbis azoknak, akiknek nincs grillezős sütőjük, vagy mikrójuk.
Créme brulee vagy sült vanília sodó
Hozzávalók 3 adaghoz:
- 1 vaníliarúd
- 5 dl tejszín
- 3 tojássárgája
- 5 dkg kristálycukor
- 2 evőkanál narancslikőr (el is hagyható, esetleg helyettesíthető más likőrrel)
tálaláskor
Melegítsük elő a sütőt 150 fokra. (én a gázsütő 3-as fokozatán készítettem.)
Vegyünk elő egy sütőbe tehető tepsit, vagy lábast, amibe majd annyi forró vizet kell öntenünk, hogy a belehelyezett soufflé formák feléig érjen a víz.
És akkor jön a sodó:
Egy arra alkalmas edénybe öntsük bele a tejszínt. A vanília rudat vágjuk ketté, és kaparjuk ki belőle az apró magokat, amit adjunk a tejszínhez, de ahogy ezzel megvagyunk, dobjuk mellé a vanília rudat is. Melegítsük meg, de ne forrjon. Ha ezzel megvagyunk, vegyük le a tűzről, és fedjük le.
A tojássárgákat keverjük ki a cukorral, és ha adunk hozzá alkoholt, az is most jöhet bele. A tejszínből vegyük ki a vaníliarudat. Ha a vaníliás tejszín kicsit visszahűlt, keverjük hozzá a tojássárgás elegyet, majd öntsük egyenlően elosztva a soufflé formákba.
A formákat tegyük az előkészített tepsibe, vagy lábasba, öntsük a formák köré a forró vizet, fedjük le a tepsit, vagy a lábast, és tegyük a sütőbe. 30-45 perc alatt készül el.
Akkor jó, ha már kocsonyás, nem folyós krémet kapunk, Nem baj, ha még nem "kemény" a hűtéskor össze fog állni!
Ha készen van, vegyük ki, hűtsük ki, majd szórjunk rá cukrot és azt a szakácsfáklyával süssük rá.
Tálalásig tegyük hűtőbe!
A cukrot tálaláskor is ráolvaszthatjuk, így kellemes vattacukor illat lengi majd be az egész lakást!
Azt olvastam valahol, hogy nagy fokmérője a cream bruleenek, hogy milyen a tetején a cukorréteg... Mert nem lehet annyira kemény, hogy ne lehessen átvágni, viszont nem lehet annyira vékony sem, hogy simán átmenjen rajta a kanál. Roppannia kell, de mindezt úgy, hogy a roppanáskor, a kanállal már a vanília krémben is legyünk....
Első alkalommal használtam a fáklyát. Ettől is kb annyira tartottam, mint amennyire a habszifontól. Tudniillik, hogy ami felrobbanhat, kigyulladhat, szétpattanhat, vagy bármi olyasmire képes, amit ember ki se tudna találni, az velem mindig megtörténik... Olvasztottam már üveget mikróban, pattant már szét jénai a konyhapulton, máig megmagyarázhatatlan módon, és a szilánkjait, melyek homokszem nagyságúak voltak, hetekig, hónapokig takarítottam, mert mindig előbukkantak valahonnan... (Szedett már ki valaki olyan szilánkot a lábából, ami akkora, hogy nem látszik, de ahogy hozzáér a csipesz csikorog a felülete???)
Szóval, féltem a fáklyától. Alaptalanul. Bár volt előttem egy kép, hogy majd hogy gyújtom fel a hajamat, vagy a ruhámat, hogy ejtem el, és gyújtja lángra a függönyt, amitől leég az egész lakás, a ház és a kerület, de így utólag ez jó nagy baromság volt a részemről.
Halálian egyszerű megtölteni, és használni, és ha nem vagyunk hülyék (például olyanok, mint én), még használni sem olyan nehéz, mint ahogy először gondoltam, sőt.
Jó, mondjuk, azt sem gondoltam volna soha, hogy úgy tankolom meg a kocsit a kis kannából, hogy a kanna tartalmát véletlenül magamra locsolom, majd a benzintől tocsogó cipőmben csúszkálva érek haza, és messziről könyörgök a szomszédnak, hogy oltsa el a cigit, mert simán lángra tudnék lobbanni...
Jah, és azt már meséltem, hogy amikor cserélték a házban a gázcsövet és új gázórát kaptunk, úgy sikerült visszaadni a "szakembereknek" a gázt, hogy mindenhol felszereltek, ellenőriztek mindent, csak nálunk nem volt a helyén a gázóra, így amikor a házba végre megint jött a gáz a csövön, én álltam az órával (illetve a helyével, mert az óra ugyebár nem volt felszerelve) szemben és néztem, ahogy visítva ömlik a gáz... Közben a szomszéd kint cigizett tőlem kb 2 méterre e folyóson...
Lélekjelenlétemnek köszönhető, hogy nem robbantunk fel, mert azonnal ordítani kezdtem, miszerint: ööööööööööööööömlik a gáááááááááááááááááááz, hallja valaki????
És hála az égnek hallották, és kb 5 másodpercen belül el is zárták, de a csőből még vagy 10 másodpercig süvített, én meg elfehéredve pörgettem le a fejemben a jelenetet, miszerint gáz ki, szomszéd szikrájától berobbanva szepy feje lerepül, és a IX. kerületi Önkormányzat és gázszolgáltató közösen tekintenek a hősi hallottjuknak...
Tehát, szakácsfáklyától ne tartsunk, ezt a desszertet pedig mindenképpen kipróbálandóként ajánlom!
