Csütörtökön realizálódott, hogy a nagymamám 91. születésnapjára én készítem az ebédet. Mivel, otthon kellett elkészítenem és készen szállítanom a "tetthelyre", úgy döntöttem, hogy a hidegkonyhát részesítem előnyben . Ezt szeretjük, és viszonylag könnyen elkészíthető, bár tény és való, némelyik "pepecsnek" tűnik, de ha nem veszünk el a részletekben, nem kell miatta "beszorulni" a konyhába.
Az egyik étel a nyújtott-töltött sajt volt. Bár olyan, mintha valami "hűha!" lenne, de összesen kb öt - hét perc munka van vele. És ebben már benne van a töltelék összekeverése is, illetve a sajt kinyújtása is.
Hozzávalók
- 25 dkg eidami sajt
- 10 dkg vaj
- 2 db campingsajt
- 15 dkg gépsonka
- 1 evőkanál mustár
- petrezselyemzöld
- 1-2 gerezd fokhagyma
- a nyújtáshoz kb 1 evőkanálnyi olaj
Vizet melegítünk. Amikor forr, elzárjuk és a sajtot egy nejlon zacskóba tesszük, amit jól lezárunk, és belelógatjuk a forró vízbe. Ne érje víz a sajtot! Az edényt lefedjük, és kb 30-40 percre magára hagyjuk. Elkészítjük a tölteléket, azaz a vajat kikeverjük a krémsajttal, megy bele a zúzott fokhagyma, az aprított petrezselyem, a mustár. Időnként nézzünk rá a sajtra, ha teljesen puha, nem találunk benne kemény darabokat, szó szerint olyan, mint egy kelttészta, akkor már ki is vehetjük a vízből!
Most jön a sajt kinyújtása. Olajozzuk be a felületet, ami nálam a konyhapult (csempe), de lehet tálcán, vagy bármin. Olajozzuk be a nyújtot is! Az olaj miatt egyszerű lesz vele dolgozni. Próbáljuk meg téglalap alakúra nyújtani, mert úgy könnyebb lesz megtölteni. Ha kinyújtottuk, fektessük rá a sonkát, és kenjük meg a krémmel, majd tekerjük fel, minél szorosabban.
Készen vagyunk! Csavarjuk folpackba és tegyük a hűtőbe a tálalásig, amikor is recés késsel felszeleteljük majd.
Rendkívül látványos étel, és a tölteléke variálhatósága is számtalan.
A sajt lehet trappista sajt is eidami helyett, az eljárás ugyanaz.
Tölteléke lehet még például májkrém, újhagyma, snidling, vaj, bors. Esetleg körözött. Én nem szoktam megsózni, mert a sajt is sós, a felvágott is sós, de ez egyéni. A tölteléket mindenképpen kóstoljuk meg, hogy az ízlésünknek megfelelően sós e!
Bekerülési költsége:
Eidami és krémsajt 500,- Ft, sonka 300,- Ft, vaj 140,- Ft, a további hozzávalókra számolok kb 60, -Ft-ot, így összesen: 1000,- Ft, melyből a tányéron látható mennyiség lesz!
menő. anyámék is szoktak csinálni. nekik jobban egyben marad a töltelék. mondjuk tutira más sajtot használnak. hóizé sajt hóvirág? van benne az biztos.
VálaszTörlésez a sajtkinyújtás szerintem egy csoda, nagyon látványos lesz tőle a végeredmény.
Én erről a sajtkinyújtásról még nem is hallottam, nagyon tetszik, ki fogom próbálni! Köszi!
VálaszTörlésNekem nem szokott ilyen szépenj sikerülni,igaz csak 2* próbáltam.De finom az biztos és ha valaki nem olyan béna mint én akkor látványos is:-)
VálaszTörlésTök jól néz ki.
VálaszTörlésLehet, hogy én is megpróbálkozom vele. Nálunk Anyukám szokott hasonlót készíteni, de abban kétféle krém van főtt tojással.
Lilla, nekem is jobban egyben szokott maradni a tölteléke, ebbe egy kicsit sok volt a krémsajt, azért lett ilyen. A májkrémes változatot is imádom és én kolbásszal is szoktam! Eddig csak trappistából és eidámiból szoktam. Szerintem Hóvirág lehet amire gondolsz, azt nem ismerem. És tényleg nagyon látványos, pedig öt percnyi munka sincs vele.
VálaszTörlésKiskukta, mindenképpen próbáld ki, iszonyat egyszerű!
Belly, szerintem sokat segít a dolgon, ha a sajt eleve téglalap alakúra van vágva, és úgy nyújtod ki, akkor tuti, hogy nem lesz gond azzal, hogy elnyúlik valamerre. És a bénaságról ne beszéljünk... Én csináltam a tortát... Majd felteszem... Nah, akkor majd láthatod, hogy ki az igazán béna... :(
Gabi, én is ismerem azt a tojásost, abba ha minden igaz, reszelt tojás van. Nah, úgy még nem csináltam, de ami késik...
VálaszTörlés:D
a hóvirág a töltelékbe kerül, a külseje nálunk is trapista. és nagyon jól fagyasztható. a fele nálunk a fagyasztóban végzi, aztán később lehet neki örülni....
VálaszTörlésHu, nálam még soha nem sikerült lefagyasztani... Valahogy ez nem csak szobahőmérsékleten, de a hűtőben is párolog...:D
VálaszTörlésTényleg nagyon jópofa dolog, igen látványos egy hidegtálon. én is csináltam már, de kolbászkrémmel. Kivételesen szépen végig is fényképeztem, hogy bárki utánozhassa. Nem volt kedvem vízfürdőzni, betettem a fóliába csomagolt sajtot 80 fok légkeverésre a sütőbe. Mire a töltelék kész lett, nyújtható volt. Erre ideális az akcijjjós trappista befagyasztva.
VálaszTörlésNagyon rég nem ettem töltött sajtot, nemhiába "vergődtem" erre az oldalra :)
VálaszTörlésA napkban ki is próbálom, metélőhagymával spékelve...
További szép napot!
Jókaja, nekem a vízes, áztatós megoldás látszik egyszerűnek, mert a fenének van kedve beindítani a sütőt ezért...És a kolbászkrémes változat pazar lehet!
VálaszTörlésGabcsi, hogyhogy "vergődtél"?
:)
Nagyön ötletes, 10 éve nem csináltam, valahogy megfeledkeztem róla....Köszi a tippet!!!
VálaszTörlés