2009. október 14., szerda

Paprikakrém



Vettem két kiló pritamin, vagy paradicsompaprikát. Nem tettem velük mást, csak leszedtem a szárat, kipiszkáltam a csumáját. Megmostam őket kívül, belül. A közben esetleg pergő magokat felfogtam egy szűrővel, mert arra is szükségem volt. A paprikákat megszárítottam, és leturmixoltam. Egy megfelelő edénybe téve, megszórtam kb 10 dkg sóval, a szűrővel felfogott magokat is hozzá szórtam, és alaplángon, lángelosztóval főztem kb másfél órát. A főzés főleg a paprika levének elfőzése miatt tartott ennyi ideig. A főzés végén belekevertem kb egy maréknyi chili paprikát, szintén a magjával együtt. Kifertőtlenített, csírátlanított befőttes üvegbe szedtem.
Benedvesített befőzőfóliával lefedtem, majd rácsavartam a kupakját, és fejre állítottam őket. Kb tíz perc után visszafordítottam, és bebugyoláltam, hogy szépen lassan hűljenek ki.

Olyan csípős lett, hogy már az illata is csípett, mint a veszedelem. Főként ajándék lesz karácsonyra, de került a hűtőbe is, ha éppen nem üveget olvasztok, majd ettől fogok tűzet okádni!
Hozzávalók:
  • 2 kiló paprika
  • 10 dkg só
Paprikát megmosom, leszedem a szárát, kiszedem a csumáját, leturmixolom, mehet hozzá a só, majd lassú tűzön puhára főzöm.

Így édes paprika krémet kapunk, amolyan Édes Anna típust. Ha teszünk bele bármilyen csípős paprikát, az azt szeretőknek is kedvezhetünk (Erős Pista). Ezen adagból kb 7 db 1,2 dl-es üvegnyi lesz!



Használhatjuk szendvicsre, kész ételbe, főzés közben, tehát bármikor.

Felbontás után a hűtőben tárolandó!


10 megjegyzés:

  1. épp tegnap vettem kápia paprikát, nekem abból lesz, édesen, ha eljutok odáig :)

    VálaszTörlés
  2. Én is vettem még tegnap, és én is kápiát, de összesen nem volt két kiló, így vettem hozzá egy kis paradicsompaprikát megint.Viszont, most nem kaptam csípőset, úgyhogy, ez édes lesz...:)
    És megpróbálok nem üveget olvasztani hozzá...:)))

    VálaszTörlés
  3. Pontosan ugyanigy készitem én is, csak nekem még hátra van az elkészitése. Remélem, még lesz paprika a héten és jövő héten, mert még sokmindent el kell tennem. :) A következő bejegyzésem már a válasz lesz a kérdésedre. :)

    VálaszTörlés
  4. Mi a célja a magokkal való bűvészkedésnek? Miért pakolod vissza bele?

    VálaszTörlés
  5. meséltem a fiúknak az üvegolvasztós képességedet. Azt mondták, hogy nyomd le vele Uri Gellert :)

    VálaszTörlés
  6. Alíz, én még tegnap kaptam kápiát, és ma vettem hozzá megint sima paradicsompaprikát. Bár, a mai paradicsompaprikám, árban már duplája volt a múlt héten vett paprikának...
    Szerintem, igyekezz vele!

    VálaszTörlés
  7. Jókaja, azt olvastam több helyen, hogy értékes "olajak" vannak benne...
    Meg jól is mutat benne.
    De nem igényel nagy mutatványt, egyszerűen egy szűrőben mostam meg a paprikát és kész.

    VálaszTörlés
  8. Mandy, már várom az ajánlatokat, a világhírnév irányába...:)

    VálaszTörlés
  9. Szepyke, guszta!...épp a múlt héten készítettem én is paprikakrémet - chili nélkül -, csak még a blogom nem látta...

    VálaszTörlés
  10. Csibe, akkor tessék gyorsan feltölteni!:)

    VálaszTörlés