2009. október 29., csütörtök

Szilvalekvár kétféleképpen készítve

Hát, igen, nem most készült, csak úgy el vagyok úszva a bejegyzésekkel, hogy ihaj...

Tehát kétféleképpen készült szilvalekvár nálam. Lett 5-5 2 decis üvegnyi.

Készült sütőben, ahogy Garffykánál láttam, és készült simán a gázon egy lábasban.

Kíváncsi voltam, hogy melyik könnyebb, egyszerűbb, melyik, milyen lesz?


Az egyik így készült:
  • 4 kg szilva
  • 40 dkg cukor
  • fél deci ecet
A szilvát megmostam, kimagoztam. Egy nagy lábasba öntöttem az ecetet és a lábast forgatva, mindenhol végig eceteztem a lábas oldalát, majd bele tettem a szilvát. Nagy lángon forrásig főztem, majd ráöntöttem a cukrot és kislángra kapcsoltam. Így főtt kb 6 órát. Kislángon, lefedés nélkül. Nem kavargattam, teljesen magára hagytam. A hat óra elteltével tisztára mosott és kifőzött befőttes üvegekbe szedtem, két befőző fóliát megvizeztem, az üvegek tetejére tettem, majd erősen rácsavartam a tetőt. Fejre állítottam, és száraz dunsztban hagytam kihűlni, azaz két nagy törölközőbe csomagoltam, hogy minél lassabban hűljenek ki. Ebből az adagból 5 üvegnyi (2 dl-es) lekvár lett, ami a képen is láthatóan tökéletes állagú, kenhető, nem folyós lekvár lett!


A másik adagnál 5 kiló szilvát megmostam, kimagoztam, egy tepsibe tettem, megszórtam cukorral és két órára a sütőbe tettem. A sütőt előtte már melegítettem, és 180 fokra kapcsoltam, azaz 4-es fokozatra. Két óra sülés után, nálam még nem állt össze, sőt még nagyon kezdetlegesnek látszott, így ment egy lábasba, és a gázra, majd kb négy órányi takaréklángon főzés után érte el azt az állagot, mint az előző adag. Amikor késznek ítéltem, kimosott, kifőzött üvegekbe tettem és ugyanúgy jártam el, mint az előző adagnál. Ezen adagnál a szilva még igen kemény, inkább savanyú, mint édes volt. Szerintem ezért nem értem el két óra alatt, hogy lekvárrá süljön.

Hozzávalók ennél az adagnál:
  • 5 kg szilva
  • 50 dkg cukor

A második adag inkább barnásabb lett, az első pirosabb, de mint írtam, az első édesebb, érettebb szilva volt, a második kicsit éretlenebb, amit a hírtelen jött októberi télben gyorsan leszedtek...

Ízre mindkettő finom, a sütős változat szerintem finomabb, teltebb, mélyebb íze van!

A lábosos verzióval semmi dolgom nem volt. A forrás után nem kavartam, hozzá sem kellett nyúlni, csak szépen magában főtt. Időnként ránéztem, mert érdekes volt, ahogy a szilva sárga húsából szinte sötétbarna anyag lett.

A tepsis változatnál is csak annyi munka volt vele, hogy át kellett szednem egy másik lábasba, és abban főzni.

Megdöbbentően kevés lekvár lesz a gyümölcsből, viszont megdöbbentően kevés cukor kell hozzá!

Ebből az összesen 9 kilónyi szilvából kb 10 üveg lekvár lett. Az üvegek két decisek!

18 megjegyzés:

  1. Csodaszép színe van mindkét lekvárodnak!
    Otthon árgus szemekkel őrzöm a szilvalekvárt, miután az első 10 kg-ból készültet szinte hetek alatt eltüntettük, most már nagyon kell spórolnunk a második eltevéssel :)
    Én cukor nélkül, csak a szilvát sütöttem, aztán zutty lábasba, hozzá cukor + fűszerek, 5 percet rotyogtat, üvegbe, lefed, fejreállít.

    Miket sütsz majd szilvalekvárral? Kigondoltad már? Viki szilvalekváros tortáját ki ne hagyd, tényleg bűnbeesés, olyan finom és zamatos!

    VálaszTörlés
  2. Én is kétfélét csináltam. Az egyik sütőben sült, de cukrot nem tettem hozzá, így is elég édes nekem. A másik - most ez a favorit - szilvareszter. Úgy kell megfőzni, mint egy baracklekvárt, én Zseléfix-szel adtam meg az állagát, éskb. 30 dkg cukor meg fahéj ment bele. Igazi bordósvörös színe van, és isteni finom.

    VálaszTörlés
  3. Garffyka, ilyet még soha nem csináltam, de amikor készen volt, és átszedtem az üvegekbe, nyalogattam utána a kanalat, annyira finom volt!
    És igen, Viki tortájára készülök, csak még nem jó a sütőm, de állítólag holnap jön apu, hogy megcsinálja...
    :))
    A fűszerest jövőre kipróbálom, mindenképpen, mert iszonyat finom lehet!

    VálaszTörlés
  4. Zsuzsi, tényleg jól hangzik! Nálam az egyiknek nagyon szép mélybordó, a másiknak inkább barnás színe van, bár, nem ugyanabból a szilvából van, tehát lehet,hogy ez a különbség...:)

    VálaszTörlés
  5. Volt szerencsém kóstolni Garffyka fűszeres szilvalekvárját, komolyan mondom, orgazmus :-) Ki ne hagyd!


    A tortát ajánlom, hihi :-)) Gyorsan megvan és állati finom :-) Minden szentnek maga felé hajlik természetesen a kis keze :-DD

    VálaszTörlés
  6. Csodásak lettek,nálunk viszont csak a sárgabaracklekvárt szeretik, magam miatt meg nem állok neki.
    Sütődnek meg jobbulást kívánok::))))))

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szép lett mindkétféle!!!
    Viki tortája nagyszerű lesz, meglátod....

    VálaszTörlés
  8. Szép lett mind a kettő! Szilvalekvár készítését eddig anyukámra hagytam...lehet, hogy már ideje lenne elkezdenem nekem is ;)

    VálaszTörlés
  9. Szepyke, gyönyörűségesek lettek a lekvárjaid!:)
    IGAZI pöntyörőshéjas szépségek! (Nem ám dzsemfixes micsodák... Nem szeretem őket.)
    A szilvalekvár a kedvenc lekvárom...
    Gratula! :)

    VálaszTörlés
  10. Jaaaaaaaaj! Ez csak az egyik lekvár, csak több kép készült róla, több féle fényben!

    De azért nagyon köszönöm!!!

    Viki, ezt a szentes dolgot ismerem...Khmmm.... :D

    Krisztina, olyan kevés lesz belőle, hogy ezt még kanállal is meg lehet enni...:))))

    Trinity, ahogy megint életre lehelik a sütőt neki is kezdek!:)

    Csibe, ez is az a fajta, amivel két perc munkával egy olyan lekvárt kapsz, hogy huuuuuuuu!:))))

    Duende, nagyon köszönöm!:))

    Nem is látszik a héj benne, gőzöm nincs, hogy hova lett!:)))

    VálaszTörlés
  11. Szénné égettem két nagy lábosomat is az igazi lekvárral:-(( Egyszrűen nincs türelmem ott állni, s nekem nem jött be,hogy otthagytam:-((
    De Neked gratulálok,nagyon szép a színe és az állaga is csodásnak néz ki:-))
    Mondjuk azt nem tudom az üveg miért van a képen?Pont eltakarja a kék boádat a háttérben,pedig megnéztem volna.:-)))

    VálaszTörlés
  12. Szuperul néz ki, imádom a szilvalekvárt. Amit nagyim készített lehetetlen felülmúlni az a baj, így neki se állok.. talán majd egyszer...

    VálaszTörlés
  13. Andi, nincs ott kék boa, ez a konyhapult, és azért így fényképeztem le, mert ez az üveg nem lett tele, és már rögtön bele is ettem...Ment a hűtőbe, ami meg ott volt kiborulva, az már el is fogyott...
    Ha van teflonos sütőd, szerintem a sütős verzió is nagyon jó!
    A lábosos egyáltalán nem égett le, amikor csináltad, tettél alá ecetet?
    Állítólag az a titka, hogy nem szabad megkavarni, mert ott ég le... És nagyon pici lángon főtt ennyit, szinte nem is főtt, csak melegítette a láng. Szerintem próbáld meg jövőre, mert megéri, bár nem valami nagy mennyiség lesz belőle, de annál jobb, és cukor nélkül is jó lehet!

    VálaszTörlés
  14. Delish, ha üstben főzte, akkor tényleg nem lehet párja!
    Azért, majd ha szezonja lesz megint, szerintem próbáld meg, meglepően semmi munka nincs vele, csak idő...

    VálaszTörlés
  15. Már épp kezdtem csodálkozni, hogy honnan szedtél Te most szilvát!??? :))
    Szépséges lekvárok sikerültek! Mi lesz a sorsuk? Sütsz, vagy csak benyalakodjátok? :)

    VálaszTörlés
  16. Mian, ez még majdnem London előtti dolog, sőt, az egyik adag még London előtt készült...

    És Viki féle süti lesz belőle, meg ajándék lesz karácsonyra!:)

    VálaszTörlés
  17. Hát én kavargattam is,meg ott is hagytam...A teflonomat nem szeretném kidobni...Oké jövőre kipróbálom,veszek egy nagy lábost:-))

    VálaszTörlés
  18. Andi, én sima lábasban csináltam, olyan nagy fémben. Hozzá sem kellett nyúlni. Próbáld meg, mert megéri. Igaz, hogy a gázon egy csomó időt tölt, de semmi dolog nincs vele...

    VálaszTörlés