2009. november 20., péntek

Jáááááááááááték és nyeremény Mikulásra!

Játék!!!

Nah, akkor játszunk, illetve nagy játék nincs benne, csak egy kis „munka” és egy kis nyeremény!

A munka része ennyi:
  • írj egy kommentet ehhez a poszthoz! (kéretik megadni egy nevet/nicket/bármit, amiből majd azonosítani tudlak!)

A nyeremény része pedig ez a két fejdísz lesz, persze, nem mindenki kaphatja meg, csak az az egy „játékos”, akit kisorsolok!

A sorsolás teljesen szabályos keretek között fog zajlani, kis papírdarabokra írom majd a beérkezett kommentelők nevét, és dobpergés közepette kisorsolok belőle egy darab nyertest!

Azért egyet, mert nem tudnám eldönteni, hogy ki kapja a sipkát és ki a szarvakat… Ugye, érthető?

A nyertest ezen bejegyzésben is kiírom majd, és megkérem, hogy vegye majd fel velem a kapcsolatot.
A nyereményt postán küldöm el, bárhova, akár külföldre is!


Határidő:

Mától, azaz november 20-tól (péntek) november 25-ig, azaz szerdáig, azaz szerda éjfélig. Csütörtökön sorsolok és már aznap szeretném postázni a nyereményt, hogy december 6-ig mindenképpen megérkezzen!


Fontos:

Ezek elvileg gyerekre való fejdíszek, de kipróbáltam, és felnőtt fejen is viselhetők! Rudolf piros orra villog… Nah, ezt csak utóbb láttam, ezért előre elnézést kérek!


Tehát, munkára fel, várom a kommenteket!



A fejdíszek teljesen újak, nem ezeket próbáltam fel, nekem sajátom van!:)

76 megjegyzés:

  1. :-DDD

    Állati dögös lennék ezekkel a hajpántokkal :-))) Pláne villogó orral kiegészítve :-DD

    VálaszTörlés
  2. A villogást véletlenül vettem észre. Bevallom, nem olvastam el rajta semmit, csak ahogy megláttam, megvettem. Mondjuk, a pénztárig a sipkásban álltam... A zuram égett is velem rendesen..:)))

    VálaszTörlés
  3. Óh, istenem, ezt pont nekem találták ki :D

    VálaszTörlés
  4. Hát türelmes egy párod van::))))
    a villogó orr nekem is nagyon bejön:)))))

    VálaszTörlés
  5. Eddig csak a hatterbol olvasgattam a blogod, de erre muszaj elobujnom! Nagyon meno lennek ezekkel a mikulas bulin! Szoval meg egy jelentkezo:)

    VálaszTörlés
  6. jáccom! jáccom! keskeny fejem van :-)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Elképzeltem, hogy az öt éves kislányommal milyen bohóckodást rendeznénk le ebben!:) Én is csatlakoznék a játékhoz!

    Üdvözlettel:
    Lianna
    lianna@externet.hu

    VálaszTörlés
  8. Nahát, semmit se kell ki- vagy eltalálni? Így nekem is van esélyem :-)

    VálaszTörlés
  9. Bár nem vagyok egy szerencsés típus egy próbálkozást megér :)
    Kíváncsi vagy, hogy pár nap alatt hány komment érkezik, mi?:)
    Sok szerencsét mindenkinek!
    Üdv:
    Anikó

    VálaszTörlés
  10. Igen-igen én is itt vagyok!!!!!!

    VálaszTörlés
  11. Szia!

    A kislányom jól mutatna a mikulás ünnepségen.....
    Ann

    VálaszTörlés
  12. Én is nevezek, nanááááá!!!:D

    VálaszTörlés
  13. Szia!

    Azt hiszem van bennünk valami közös, a tavaly decemberben egy ilyen szarvasos fejpánttal kergettem az őrületbe a barátomat, mindenhová abban akartam menni. Aztán megegyeztünk, hogy otthon hordhattam meg mikuláskor, karácsonykor és szilveszterkor más előtt is feltehettem, sőt még az utcára is kijött velem úgy,hogy rajtam volt a hajpánt.
    Idén is megcsinálom:) úgy imádom az ilyesmit.

    VálaszTörlés
  14. Én is neveznék ezen klasz hajráfokra. Egy reménybeli nyertes.

    Judit
    judit.fa@ freemail.hu

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Ez teljesen nekem való játék.Bevállalom a fejpánt viselését,még ha kicsit "satuzni" is kell a fejemet hogy a méret jó legyen!

    VálaszTörlés
  16. Max vagyok, és két kézzel és egy feltartott lábbal jelentkezem!!!

    VálaszTörlés
  17. én is jelentkezem!!!:-)
    jól mutatna a férjemen és a lányzómon!!! ;-DDD

    VálaszTörlés
  18. én is beszállok! szepíyke, nézd meg a blogot, jó lett?

    VálaszTörlés
  19. Nagyon menőn néznének ki benne a gyerekek, biztosan örülnének neki.
    lili27@freemail.hu

    VálaszTörlés
  20. Rudolfnak hívják a szarvasost? Szóval akkor a nyertes cuki lesz egy Rudival a fején.. Zuradra ráadhattad volna a másikat. Megnéztelek volna Benneteket :))

    VálaszTörlés
  21. Én is, én is, én is szeretnék játszani:DDDDD

    VálaszTörlés
  22. khmmm.... én is jelentkezek. Kézzel, lábbal, integetve, ahogy a gyerekek a suliban. Ugye látod?

    VálaszTörlés
  23. :)
    itt vagyok !!!! Habar ordogszarvval nagyobb eselyem lenne!

    VálaszTörlés
  24. Jelentkeznék a játékra,ép egy dögös kis hajráf hiányzik a Mikulás, és a Karácsonyi toalettemhez:))))

    VálaszTörlés
  25. Hát, ne haragudjatok, ha csak annyit írok, hogy soha nem hittem, hogy ennyi "gyerek" látogatja a blogot!:))

    Hát, már megérte, olyan jókat röhögtem!
    :))))

    Belly, helyes, helyes!:))

    Á la carte, és kinek lenne a gyermeknek, vagy a szüleinek????:)))

    Mandy, melyiket is?:)))

    L.Krisztina, azt nem is tudtam. Mondjuk azért döbbenetes ám!:))))
    Villogó orr egy rénszarvason... Hmmmm, érdekes!:)))

    Zouzouna, Isten hozott az írkálók között, látod, mire jó egy játék? Drukkolok neked! (is):)))

    Lilla, akarsz róla beszélni?:)))

    Liana, végre valaki, aki gyerekre akarja adni, nem magára...:))))

    Wise Lady, igenis!:)

    Jókaja, ne becsüld le magad!:)
    Ha akarsz, mondhatsz egy verset, de anélkül is benne vagy már a nevezettek között!:)))

    Anikó, nem pont a kommentek számára vagyok kíváncsi, inkább, hogy hány gyermek lelkű felnőtt jár erre....:) Már látom hogy nem kevés...

    Marcsi, helyes!:)

    Kiskukta, nah, hol voltál eddig?:)

    Sziranszki, végre még egy gyerek (is)!:)

    Lucus, úgy legyen:)

    Sedith, még jó hogy!:)

    Zsuzsa, nekem van olyan fülvédőm, ami két mikulásfej.. egy-egy mindkét fülemen! És van egy olyan mikulássapkám, ami a térdem alattig ér, ha a fejemen van. Tavaly Bécsben hatalmas sikerem volt mindkettőben!:))))

    Judit, érted is drukkolok!:))

    Kata, szerintem nem kell azt satuzni, ha ebben kivonulsz bárhova, senkinek nem az fog feltűnni, hogy esetleg kicsi a fejedre!:)))

    Max, ha leülsz, felteheted mindkét lábad, és mindkét kezed is, bár elég az egyik kezed is, benne vagy a sorsolandók között!:)))

    Sütis néne, könnyű ám másra fogni!:))))

    Kovács Micike, mindjárt megyek hozzád is, és örülök, hogy itt vagy!:))

    Lili, akkor hajrá, hátha...:)

    Yasmine, a szarva az nem Rudolf? Huha, lehet, hogy rosszul tudom?:)

    DebiGabi, nah végre, hát hol voltál eddig? És nálatok, kinek lenne a fején?

    Csibe, perszepersze!:)))

    Citromfű, látlak, felvettelek a sorsolandók közé!:)))

    Andi, természetesen!:)

    Edit(Esc)van ördögszarvam is, de azt nem adom, Londonból hoztam, és valami csodás!:)))

    Klára, köszönöm!:)

    Manyesz, mesélj, miért mi a többi, ami rajtad lesz, ha csak ez hiányzik??:))))

    VálaszTörlés
  26. Szepyke,
    az én gyerekeim már nagyok hozzá, de ha engem húznál én felajánlom a Garffyka kisfiának, ha szabad ilyet tenni!!

    VálaszTörlés
  27. :D Hát ez nagyon jópofa! :) És hova fogod még hordani a vásárláson kívül? ;))
    Szepy te minden(ki)re gondolsz? :)

    VálaszTörlés
  28. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  29. A lányaim örülnének, ha én nyernék. :)

    VálaszTörlés
  30. Hát ezt én sem hagynám ki. :)

    VálaszTörlés
  31. Kedves Szepyke.
    Köszönöm. a gyermek lelküségröl csak annyit, hogy én pl. most kiskutyákat horgolok.
    Én speciel nem is szeretnék megkomolyodni.
    És MÁR CSAK 4-ET KELL aludni és kiderül kié lesz e pompás mikulás ajándék.
    Judit

    VálaszTörlés
  32. A világért sem maradnék ki a játékból! :)

    VálaszTörlés
  33. Trinity, megnéztem a kisbetüs részeket, ezt nem tiltja a szabályzat!:)
    Bár, rajtad is elég jól mutatna!:)))

    KOS-SOK(K)részemről, bárhova!:)


    Szegusz, drukkolok!:)

    Cserfescsillag, nem is lenne helyes kimaradni!:)

    Judit, igen, már csak négyet, de az hamar elrepül ám!:)

    Palócprovence, reméltem, hogy így lesz!:)

    VálaszTörlés
  34. A villogó piros orr és a rénszarvak :)

    VálaszTörlés
  35. Szia! Először: nagyon tetszik a fejléced. Másodszor: jelentkeznék a játékra. Vagy a gyerkőceim viselnék nagy örömmel a fejpántokat, vagy ők szórakoznának rajtam, ha én viselném a fejpántokat, főleg amelyikhez villogó orr is van :)

    VálaszTörlés
  36. Szia Szepyke!

    Én egy rejtőzködő,de rendszeres olvasód vagyok.:))Eddig sütöttem és főztem :),de most...JÁTSZOM!!:)Ilyen menő cuccokon kinek ne akadna meg a szeme??

    VálaszTörlés
  37. És még valami :)! 1 hete hozzánk is eljött a "mogyorómikulás" ::))

    VálaszTörlés
  38. Az embernek néha dolgoznia is kell/kellene:)))
    Hát meg van egy kedves férjem, aki szintén skorpió és születésnapjára készülödtem/készülödök.

    Különben én fogom hordani ezeket a szépséges dolgokat, bár lehet, hogy néha kölcsönadom a leányzómnak is:DDD

    VálaszTörlés
  39. Mandy, valahogy éreztem!:))


    Csongi, végre, hogy ideértél!:))

    Eper1313, légy üdvözölve!
    Most ért oda a mikulás? Hát, hol kolbászolt eddit??? Tőlem már rég elindult....:))

    DebiGabi, szerintem mindegyikötöknek jól állna!:))))

    VálaszTörlés
  40. Kedves Szepyke,
    én is szeretnék benevezni a játékba. Ha az én fejemre nem lenne jó, ráadom a kutyámra, biztos örülne neki! :-))

    VálaszTörlés
  41. háháhá, elképzeltem a Boot, (beagle kutyulunk) amint ebben a piros orrban és fejdíszben néz rám, hogy ez a hülye már megint rám aggatott valamit! :DD
    Én meg felhúznám a mikulássapit... ;)

    VálaszTörlés
  42. Niki, az én kutyám is tudott így nézni!
    És benne vagy a nevezőkben!:)

    VálaszTörlés
  43. De jó!!! Játék, Játék :D Szeretem a játékokat nagyon.
    Nagyon jó pofa a nyeremény is:)

    VálaszTörlés
  44. Szia!

    Elképzeltem bennük a csajaimat és írnom kellett ;-)

    Judit

    VálaszTörlés
  45. Juhász Andrea, Meiszter Judit, benne vagytok a sorsolandók sorában!:)

    VálaszTörlés
  46. Szuper, hogy még nem maradtam le!!!
    Max-om nevében pályáznék én is :)

    VálaszTörlés
  47. családtag játszhat??? :)

    az öcséd...


    jajj, meg is volt az 1 hozzászólásom?! minő szerencse! :P

    VálaszTörlés
  48. Ancsika, drukkolok! :))



    Öcsi, neked vettem sajátot, ne vedd el az esélyt mástól... Ehh, az ember a családját miért nem tudja megválogatni....:)))))
    Mindkettőből van egy példányod, úgyhogy, nem játszol! :))))

    VálaszTörlés
  49. Szia Szepyke! 3 kislány várja epedve az ajándékokat - legyen egy kis rumli: kié a két fejpánt és kin villog a piros orr?! :)
    Ági
    szathmary@regeweb.hu

    VálaszTörlés
  50. Ági, felvettelek, a sorsolandók közé!:)

    VálaszTörlés
  51. MÁR CSAK 1 KELL ALUDNI!!!!!!

    VálaszTörlés
  52. Névtelen, Te már szerepelsz a nevezők között, mert így névtelenül nem tudom, hogy ki vagy...:)

    VálaszTörlés
  53. Kedves Szepyke!
    Mi is jelentkezüüüüüünk! Az egész család!/ 4 fő / Ha nyerünk,majd megosztozunk!

    kojudi@gmail.com

    VálaszTörlés
  54. Nálunk is örülne neki 2 krampusz!
    Köszi a lehetőséget!
    Iza (evo222@freemail.hu)

    VálaszTörlés
  55. Ha dobot pergetsz, hogyan sorsolsz??
    Vagy nem is lesz pergetés? vagy persze, dobolhat valaki más... Mindegy, csak engem húzz ki!:))

    VálaszTörlés
  56. Szia Szepyke! 2 kislány unokám várja az ajándékokat! Mi is jelentkezünk a játékra!
    Üdv. Zsuzsa!
    ybike@freemail.hu

    VálaszTörlés
  57. Én is neveznék a fiaim biztos nagyon örülnének neki.
    Éva
    nagy.evy@hotmai.com

    VálaszTörlés
  58. Én is, én is, én is jelentkeznék! Még nem késő, hátha mellém áll a szerencse. :)
    katona_zsuzsanna@freemail.hu

    VálaszTörlés
  59. Na, még gyorsan jelentkezek én is. Van két rosszcsontom, akik pont ilyet akarnak a fejükre.

    VálaszTörlés
  60. Kedves Szepike 1000 bocs én irtam hogy már csak 1 kell aludni és azért nem irtam nevet alá mert már neveztem.
    Judit

    VálaszTörlés
  61. na, hazaértem a melóból, tehát én is jelentkeznék;) főleg, ha már ilyen sokan vagyunk itt:D

    VálaszTörlés
  62. Jajj de helyesek, csak most vettem észre ezt a posztot!De még nem késtem le, ugye?
    A kislányom biztos örülne a sapis hajpántnak.....

    VálaszTörlés
  63. Én is, én is , én is!
    Utolsókból lesznek az elsők ám.
    Jaj de izgi!!!

    VálaszTörlés
  64. Már csak ez hiányzik a tökéletes karácsony estéhez. 24-én nálunk ünnepel együtt a család (10-12 fő). A fiúknak ilyenkor kötelező a zenélő, rénszarvasos, télapós nyakkendő (Jyskben lehet kapni), a fiam mikulássapkában osztja az ajándékokat, de a lányom fején még el tudnám képzelni ezt a szarvacskát.:)

    VálaszTörlés
  65. Lezártam!

    Eredmény reggel 9 körül!
    :))

    VálaszTörlés
  66. Megvan a nyertes, a nyertesek!

    A'la carte, Csibe, Ybike, gratulálok! Részleteket a blogban!:)

    VálaszTörlés