2010. március 7., vasárnap

Az úgy volt...


..., hogy sok minden történt az elmúlt néhány hétben, hónapban. Még valamikor karácsony táján megszületett egy gondolat, amit akkor elnapoltam, hiszen bőven volt más dolgom. Elnapoltam, de nem sokáig bírtam magammal, mert motoszkált a fejemben, duruzsolt, döngicsélt, még egy napon nem bírtam tovább, és elmeséltem valakinek... 

Az a valaki pozitívan fogadta, és rögtön "rá is bólintott". Mivel ez megerősített benne, hogy  akkor most van itt az ideje, a helye a gondolatok tettre váltásának, további "valakiket" kerestem meg vele...

A további "valakik" közül sokan roppant lelkesen fogadták az ötletet, és szépen lassan, de biztosan, össze is állt egy kis csapat. Egy pici csapat, csupa lelkes amatőr, aki szívvel lélekkel az "ügy" mellé állt. 

Jöttek az ötletek, a tervek, és a szervezés. Kitaláltunk ezt-azt. Megvitattunk mindent, amit kellett, és olyasmiket is, amit nem kellett volna, közben jókat szórakoztunk, jókat főztünk, sütöttünk, és egyre jobban megismertük egymást. 

Megismertük egymást, összecsiszolódtunk, vagy ha nem is teljesen, de jó úton haladunk a teljesen zökkenőmentes csapatmunka felé.

Na jó, jó, de miféle csapatmunka ez? Mi készül itt?

Hmmm... Erről még bővebbet nem árulhatok el. Még egy kicsit muszáj titokban tartanom, hogy mi is az, amit mi így 14-en létrehoztunk... Az, hogy mi  tizennégyen, azt jelenti, hogy mi, azaz  tizennégy gasztroblogger. 

14 gasztroblog szerzője közös munkával, létrehozott valamit, amit nemsokára megmutat a nagyvilágnak. Már nem kell sokat várni rá, már itt van szinte az ajtóban... már vissza is számolunk, annyira várjuk! Hogy ki az a 14? Ha elárulom, hogy az a pici számláló az oldalsávban szinte mindegyikünknél ott "ketyeg" már, szerintem sokat segítettem. 

Várjuk. Nagy izgalommal várjuk. Várjuk, hogy hogy tetszik majd, várjuk, hogy mit szól hozzá a nagyérdemű, mit szól hozzá a nagyvilág. Mi nagyon szeretjük. Sokat dolgoztunk érte, sokat dolgoztunk vele. Hetek óta tart a munka, melynek a végeredménye csütörtökön napvilágot lát.

Már tart a visszaszámlálás, már csak pár nap... 

Jaj, és majdnem elfelejtettem... miért is ez a kép? Csütörtökön kiderül!



42 megjegyzés:

  1. Nagyon titokzatos! És kíváncsi vagyok!
    Pont párom szülinapján lesz a nagy leleplezés:D

    VálaszTörlés
  2. Jaj de izgulok!
    Akkor csütörtök!!!

    VálaszTörlés
  3. Jujjjj! Mi az? Mi az? Mi az???? Nem ér, hogy ennyire titokzatos vagy! Így kifúrja a kiváncsiság az oldalunkat! :)

    VálaszTörlés
  4. Jujj, de izgi!! Gyanús volt nekem, hogy néhányan eltűntetek. Tehát meg van az oka!! Nagyon várom a meglepit és drukkolok a titokzatos tizennégyeknek!! :)

    VálaszTörlés
  5. Vááááááááá nem bííírom :D Tudni szeretnééém!!! Nem ér :D

    VálaszTörlés
  6. Azta mindenit, tiszta titkosszolgálat:)

    Hűűűű nagyon várom,annyira izgalmas

    VálaszTörlés
  7. hát most nem azért...
    eddig végignéztem vagy 20 blogot és csak egy számlálót találtam.
    de csütörtökig meglesz, kitartó vagyok! :D

    VálaszTörlés
  8. már kettő, veled együtt három (jaj, ennek a 3 embernek nagyon örülök, őket szeretem nagyon). nagyon nehéz egy feladat ez! megígérem, hogy nem írok kommentet minden egyes találatnál. :)

    és akkor idéznék Juhász Gyulától (igaz, ő valami egészen másra gondolt itt):
    "nem tudom mi ez, de jó nagyon..."

    VálaszTörlés
  9. Jujujujuju de kíváncsi vagyok :)))))!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  10. Húúú, de soká lesz az még :(((
    És én csak várok-várok :)))

    VálaszTörlés
  11. Éreztem, hogy készülsz / készültök valamire, megritkultak a bejegyzéseid... :) Aztán más oldalakon is feltűntek "furcsa" dolgok... :) Kíváncsian várom! :))

    VálaszTörlés
  12. Ez nagyon izgi,már sok blogon láttam a jelet,de mi lehet eeez???:))
    Szepyke,van egy meglepim Neked!
    http://iny-csiklandozo.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  13. Ez így nem ér!!! Az ember még kíváncsibb lett:((

    VálaszTörlés
  14. Hűűűűűűűűűűűűűű de izgi!!!!!!

    VálaszTörlés
  15. Nahát. El sem tudom képzelni, hogy mi lehet!? De már nagyon várom!!!:))

    VálaszTörlés
  16. Én Yasmine-nál láttam még egy számlálót :) Azóta senkinél... :(

    VálaszTörlés
  17. Nagyon kíváncsi vagyok!

    VálaszTörlés
  18. Szepyke, te mindig elhúzod az orrunk előtt a mézes madzagot, hogy jól kiéhezzünk, mire itt a "tádááám!" ideje. Mi pedig alig várjuk, hogy kiderüljön, mi a válasz a találós kérdésre. Jó játék, szeretem:) Ez most az eddigieknél sokkal izgalmasabb és alig várom a csütörtököt!

    VálaszTörlés
  19. Én is kíváncsi vagyok ám!

    VálaszTörlés
  20. SzandraDEE, én is hasonlóan izgatott vagyok!:)

    Andi, én is, én is!:)))

    Gál Edith, köszönöm, kedves vagy!:)

    Ildinyó, hááááááát, még nem mondhatok többet...:)))

    Thrini, igazán nagyon köszönöm, nagyon kedves vagy!:)))

    Livi, már csak pár nap!:)))

    Bianka, én is, illetve, mi is!:)) Képzelheted...:)))

    Christaylor, nem lesz kitéve mindenkihez. Nem kiszúrásból, csak van aki ki akarta tenni, van aki nem. Sokaknál megtalálod már!:)))
    És Juhász Gyulával megdobogtattad a szívemet, mert a Szerelem? az egyik kedvenc versem, még a felvételire is vittem anno, de nem ezt mondtam. Lehet, hogy azért nem vettek fel...:( És igen, "Fájása édes, hadd fájjon, hagyom, ha balgaság, ha tévedés, legyen, ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem..." Hallottad már ezt megzenésítve? Gyönyörűű!

    L.Krisztina, hiszen, már tudtad!:)))És köszönöm, hogy izgulsz értem, velem!:)

    Hugi, nem is lesz olyan soká és még rengeteg dolgunk van addig!:)

    Felhőlány, igen, kicsit megritkultam. Konkrétan napi 28 órát dolgoztam a 24-be belezsúfolva...:))

    Brigitta, már csak egy pár nap, és meglátod!:))) És mi ez, megyek is mindjárt, megnézem!:) És köszönöm!:)

    DebiGabi, csak kicsit várj, már csak pár nap!:))

    Marcsi, igen, szerintem is az!:))

    Benzsi, drága tettestársam!:)))

    Livi, van az máshol is!:)))

    Csongi, remélem, hogy tetszeni fog!:))

    Norena, igen, a tádáááám, a legjobb az egészben!:) Én is, mi is alig várjuk, és kedves vagy, tetszik, amit írtál, köszönöm!:)))

    Maryenne, köszönöm!:)))

    VálaszTörlés
  21. Én tudom, de azért sem árulom el senkinek:))))))))) Veled együtt izgulok!!!!

    VálaszTörlés
  22. Most, hogy kezdek kigyógyulni az ájulásokból, ...az oldalam fog kilyukadni??!!!...hogy van eeez!? :))

    VálaszTörlés
  23. Én sem árulom el senkinek!!! Ès nagyon szorítok Nektek!!! :)

    VálaszTörlés
  24. Én nem töröltem ki a hozzászólásodat.nem tudom hogy tünt el.:(

    VálaszTörlés
  25. nem is keresek tovább, nyolc számlálót találtam, kivárom a csütörtököt! :)

    én a felvételire Tóth Árpádot meg Kosztolányit vittem. :)
    de az egyik kedvenc versem nekem is a Szerelem?, de nem találtam megzenésítve, pedig most kerestem, hogy említetted. :(

    VálaszTörlés
  26. jujj, de zizgiii!!!

    mi lesz aaaaaaz???

    VálaszTörlés
  27. Júj de izgi, fel is figyeltem egy jó pár helyen erre a számlálra, de akkor még nem tudtam, hogy itt valami készül. Azért kitolhattátok volna még hétfőig, legalább nekem is örömet szereztetek volna vele :) Ettől függetlenül kiváncsian várom, s nem vadászok az utolsó számláló megkeresésére, pedig már nincs sok hátra:))))

    VálaszTörlés
  28. Most már komolyan kilyukad az oldalam. :)

    VálaszTörlés
  29. Trinity, köszönöm!:)))

    Csibe, már nincs sok..:)))

    Ancsika, drága vagy, köszönjük!:))

    Tökmagi, a blogspot kivágott egy pár napja, és akkor csinálta azt, hogy egy órára kitörölte a blogot is. Akkor vesztek el a kommentjeim sok helyről...:( Nem tudom, hogy miért, de itt vagyok!:)))

    Christaylor, volt régen egy műsor, amiben versek voltak megzenésítve... A címét nem tudom, és csak videón van meg, amit már nem tudok lejátszani. Rengeteg gyönyörű dal volt benne, Koncz Zsuzsa is két csodát énekelt benne, és rengeteg kedvencem (színész) is énekelt benne megzenésített verseket. Talán még a Kaláka is szerepelt benne... Talán Versünnep, vagy valami ilyesmi volt a címe. Órákig hallgattam. A Szerelem?, lassú, volt és csodaszép, olyan, mint maga a vers, olyan lelketfacsaró. Én sem találom azóta sehol, pedig remek műsor volt!

    Juhász Andrea, köszönjük!:))

    Öcsi, menjél dolgozni!:)))

    Viki, mi lesz hétfőn??? :)) Bármi is, gratulálok!:))

    Latsia, szerinted én???:)))

    Fanó, köszönöm szépen, gondolhatod, hogy mi is tűkön ülünk...:)))

    Mandy, nekem meg a gyomrom a napi négy liter kávétól, amivel ébren tartom magam...:))))

    VálaszTörlés
  30. Szia Szepyke!
    Ez átverés volt?

    VálaszTörlés
  31. Nem, nem az.
    Van egy kis technikai gixerünk, de dolgozunk rajta!:))

    VálaszTörlés
  32. Akkor jó!
    Eltűnt az oldal csak azért!:))

    VálaszTörlés
  33. Hajrá bloggerek tűkön ülök :P

    Talán sokan akartuk megrohamozni az oldalt nem?:)

    VálaszTörlés
  34. Dolgozunk, kis türelmet. A technika a névtlelenek oldalán ácsorog, és hátráltat minket!:))
    Köszönöm, hogy itt vagytok!:)))

    VálaszTörlés
  35. Én is várom nagyon azért maradtam fenn!

    VálaszTörlés
  36. Ideiglenesen megoldottuk, tessék frissíteni az oldalt, ott van a lap tetején minden!
    :))

    VálaszTörlés
  37. Na majd jól megtaszítjuk a technikát erre az oldalra!:D
    Csak nyugodtan,majd betömjük a lyukas oldalunkat a látvánnyal :D

    VálaszTörlés
  38. Lányok, köszönöm a türelmet, aki regisztrált, annak a postafiókjában a pdf!:)))

    VálaszTörlés