Spenótos tekercs három féle töltelékkel. Még húsvétra készült. Nagyon elégedett voltam vele, mert mindenkinek ízlett.
Spenótos tekercs
Hozzávalók
- 50-60 dkg friss spenót, vagy 50 dkg fagyasztott
- 2 dkg vaj
- 4 tojás
- só, bors
A spenót leveleit megmossuk, eltávolítjuk a szárakat, majd sós, forró vízben kb öt perc alatt főzzük. Egy szűrőbe tesszük, és vagy kézzel, vagy egy kanál segítségével a felesleges vizet kinyomkodjuk belőle. Rengeteg vizet ereszt, és látványos mennyiségi változáson megy át, szinte a negyedére összeesik. Turmixba, vagy késes robotba tesszük, esetleg botmixerrel megdolgozzuk. Közben tegyük hozzá a puha vajat, a tojásokat. A tojásfehérjéket pici sóval verjük habbá. Keverjük össze a két masszát. Egy kb 30x20 cm-es tepsibe sütőpapírra, vagy szilikonlapra öntve előmelegített 180 fokos sütőben (gázsütő 4-es fokozat) süssük készre. Sütési idő kb 10 perc, bár ez függ a spenót víztartalmától. Ha megsült, borítsuk sütőpapírra, és távolítsuk el róla a sütőpapírt, vagy a szilikonlapot. Tekerjük fel, de hagyjuk elől, hogy ki tudjon hűlni. Kihűlés után tetszőleges krémmel, vagy krémekkel tölthető.
Tálalásig hűtőben tárolandó.
Szeretem a spenótot, és ezt a jópofa ételt még az is meg fogja kóstolni, aki egyébként idegenkedne tőle. Mivel a spenótnak rengeteg barátja, értsd, remekül variálható, szinte bármi jó hozzá, amit szeretünk, és amivel együtt el is fogyasztjuk.
Én három féle krémmel töltöttem meg. Az alap mindenhol a natúr camping sajt, ehhez párosítva valamilyen markánsabb íz kellet minden esetben.
Nagyon jók lettek. Legközelebb még kipróbálom sajtos, és zöldfűszeres változatát is, illetve a sonkás változatot is.
A spenótlapot kiterítettem, és megkentem a három féle krémmel. Balról jobbra haladva ezek a következők: kolbászos-sajtkrémes, fetasajtos-sajtkrémes, lilahagymás sajtkrémes.
Így egy ízből kb 6 szeletnyi vágható, ami számunkra bőven elég mennyiség volt. Ha valaki nagyobb adagban gondolkodik, süssön kétszer ekkora adagot, azt egy 30 X 40 cm-es tepsiben süsse meg, és utána ennek az adagnak a kétszeresét tudja elkészíteni!
Ehhez az adaghoz két campingsajtot használtam, amit három felé vettem.
Az egyik adagba egy darab sültkolbászt daraboltam, és azzal kikevertem. Nem sóztam, mert a kolbász elég sós volt.
A középsőhöz a campingsajtba feta sajtot kevertem, kb 5 dkg-nyi darabot. Sót itt sem használtam.
A harmadiknál egy fej lilahagymát apró darabokra vágtam, sóztam, borsoztam és belekevertem a sajtba.
Megkentem a lapot és megszórtam borssal, majd feltekertem a lapot.
Megtöltöttük, feltekerjük. Óvatosan, mert a tészta törhet. A sütőpapírral felgöngyölve egyszerű dolgozni vele. Ha feltekertük, tekerjük rá a sütőpapírt, húzzuk egy nejlonba, és mehet a hűtőbe a tálalásig, szeletelésig. Ne vágjuk fel, mert sokkal jobban tárolható feltekert állapotban.
A lilahagymás-sajtos változat
Fetasajtos töltelékkel:
Kolbászos-sajtos töltelékkel
Mekkora ötlet és milyen szép. Jönnek vendégek lehet kipróbálom. Nagyon tetszik
VálaszTörlésNa most én integetek:)
VálaszTörlésSzepike, nagyon köszönöm a húsvéti jókívánságaidat! Csak most találtam meg, de így is nagyon örültem:)). Szép napot!:))
VálaszTörlésElőször is a spenót a legjobb kaja a világon :D Másodszor pedig istenien néznek ki a kis tekercsek! Simán hívhatnád spenót szusinak is :)
VálaszTörlésEz baromi jó Szepy ;-)))
VálaszTörlésSzepyke, superül néz ki, és ha már zöld én azt hiszem, megküldöm egy kis medvehagymával is, nehogymár... : ) Üdv: Piroska
VálaszTörlésnyami nyami :)
VálaszTörlésBianka, tényleg nagyon mutatós!:)
VálaszTörlésKata, sebaj, már úgyis elfogyott!:)))
Labdarozsa, neked is szép napot!:)
Livi, igen, igen!:) A szusi olyan halas, brrrrr!:)))
Lekvároskukta, tényleg az!:))
Piroska, az igen, és nagyon jó lesz hozzá, igazad van!:))))
Mandy, ez medvehagymából? Nah???:)))
Hú, nagyon tetszik!Ügyes!
VálaszTörlésTündér, köszönöm!:))
VálaszTörlés