Ez az étel gyorsan előkészíthető, akár egy nappal korábban is. Tálalás előtt egy-másfél órával a sütőbe tesszük, így megkönnyíti a vendégvárást, az ünnepi ebéd vagy vacsora lebonyolítását.
Megtalálható a Kifőztük 8. számában is! Az újság letölthető a www.kifoztuk.hu oldalról, az eddig megjelent többi számmal együtt!
Hozzávalók két személyre
- 2 nagyobb csirkecomb (pecsenyecomb)
- 20 dkg rizs
- 1 gerezd fokhagyma
- 1/2 teáskanál szárított gyömbér
- 1/2 teáskanál currypor
- 1-2 evőkanál mazsola
- só
- bors
- 1 tojás
- 2-3 evőkanál olaj
A rizst megmossuk és 2 evőkanál olajon üvegesre pirítjuk. Felöntjük annyi vízzel, amennyi a térfogatának kétszerese. A rizshez adjuk a curryport, a szárított gyömbért, a fokhagymát aprítva, a mazsolát és sózzuk, borsozzuk. Fedő alatt puhára főzzük.
A csirkecombokat megmossuk, a bőrt óvatosan elválasztjuk a hústól, de csak annyira, hogy a tölteléket megtartsa majd. A combokat besózzuk. (A bőre alatt és a bőrét is.)
Ha a rizs megfőtt, félretesszük, hogy kicsit kihűljön. Megfelezzük, majd az egyik adaghoz hozzákeverjük a tojást, és ezt a csirkecombok bőre alá töltjük. Tepsibe tesszük a combokat, meglocsoljuk egy-két evőkanál vízzel, egy-két evőkanál olajjal, és befedve a hideg sütőbe tesszük. A sütőt 180 fokra kapcsoljuk, és a combokat kezdetben lefedve, ha megsült a fedőt eltávolítva, 1-1,5 óra alatt megsütjük. Tálaláskor a félretett rizzsel kínáljuk, amit pár perc alatt átmelegítünk. Megszórhatjuk apróra vágott chilivel és aprított petrezselyemzölddel is.
A mazsola helyett kitűnő cukrozott narancshéjjal is, esetleg szőlőszemekkel. Egész csirkét is megtölthetünk ezzel a töltelékkel, ebben az esetben a sütési idő a csirke nagyságától függ.
Nagyon finom lehet, igazán guszta a kép a szőlős háttérrel
VálaszTörlésJaj de szép!
VálaszTörlésNagyon-nagyon tetszik!!!
VálaszTörlésÉs biztos, hogy nagyon finom volt!!
Megláttam, elolvastam a hozzávalókat, és most úgy megéheztem!!! Mennyien hangzik!
VálaszTörlésÉS olyan szép a fotó is! Olyan karácsonyos... Vagy csak azért, mert a TNT énekli itt nálam a karácsonyi dalát?
VálaszTörlésMazsolát meghagyom, a többit viszont azonnal kérném!!!
VálaszTörlésBianka, pedig azok műanyag szőlők...:DD
VálaszTörlésMaryenne, köszönöm!:)))
Gál Edith, igen az! Édes, fűszeres!:))
PocakPanna, köszönöm!:)))
Sedith, szerintem csak azért!:))) Bár, nálam is sokszor szól mostanában a csendes éj, amikor egy bizonyos kiadványt lapozgatok...:)))
Csibe, cukrozott narancshéjjal is Isteni!:)