Mint írtam tegnap, beindult a karácsonyra, ajándékba készített gasztroajándékok gyártása nálam... Sajnos az a veszély bőven él, hogy ezek a most készített dolgok nem érik meg az átadást, de próbának tökéletesen jók, sőőőőőőt!
Pirított, sózott csilis mandula és dió
Hozzávalók
- 10 dkg mandula, dió vegyesen
- 2-4 dkg só (sima konyhasó)
- szárított csilipaprika (lecserélhető bármilyen ízlésünknek megfelelő fűszerre, vagy el is hagyható)
A mandulát forró vízbe teszem és nagyjából 5 percig benne hagyom. Utána a mandulákról a héjat eltávolítom. Elég megnyomni őket, kiugranak a héjból.
Teflon edényben a mandulaszemeket és a diót átpirítom, majd megspriccelem egy kis vízzel, és megszórom a sóval és a csilivel.
Ennél jóval több víz kell ahhoz, hogy felvegye a sót, mint a cukros változatnál és ne ijedjünk meg tőle, hogy az edény szinte fehérre színeződik, mint amikor télen a nadrágunk felszívja a sót a és ahogy megszárad, fehér csík lesz rajta. Ez sima vízzel is eltávolítható majd!
A sótól fehér réteg kerül a magokra, a csili csak az ízében érezhető, nem túl tolakodóan, de megjelenik. Ha nagyon csípőset szeretnénk, a végén még keverjünk hozzá egy adag aprított csilit és azzal tároljuk. Fémdobozban, vagy jól záródó üvegben remek gasztroajándék lehet. Persze, ez is az a típus, ami őrült tempóban párolog szobahőmérsékleten, ezért jól elzárva tároljuk... Még magunktól is rejtve, különben napi szinten gyárthatjuk majd...
Az, hogy a mandula és a dió pirítása közben milyen illatok keletkeznek... nah, ezt nem mesélem el, tessék kipróbálni!
Ez a rágcsa, vagy ahogy én hívom "zsuzsmi" bármilyen általunk kedvelt magból elkészíthető, és remekül variálható.
Annyira finomságos!:-)
VálaszTörlésÁÁÁÁÁ :)
VálaszTörlésSzeretnék csatlakozni a családodhoz :)))
VálaszTörlésTehát vagy te fogadsz örökbe vagy én fogadlak örökbe :):))) A döntés a tied !!!!
Én is jelentkezem örökbefogadásra! :))
VálaszTörlésNagyszerű ötleteid vannak, nagyon jó kis nasi lehet ez!
Szuper ötlet! :)
VálaszTörlésSzerintem (legalábbis nálam) ennek 1 kg mag alatt nem is érdemes nekiállni... :)))
Remek találmány! Mindenképpen ki fogom próbálni, mert imádom a csilit és a mandulát is, de ezt a párosítást eddig nem ismertem.
VálaszTörlésKlassz :)
VálaszTörlésJúúúúúúúúj, ez már ollan szépséges, jóságos, hogy már fáj is :)))
VálaszTörlésÉn is örökbe adnám magam.
Szepyke mit gondolsz? milyen szép nagy család lennénk :))))
Na jó!!!! nem ilyesztgetlek, maradok itthon :))
Nelli, valóban az, és csííííp is!:))
VálaszTörlésBianka, nagyon csíp?:)
Krisztina... megjelent előttem Zámbó Jimmy és énekli, hogy fogadj örökbe.... :))))) Jáááááááááj!:))))
Szemirámisz, ahogy üresedés van, szólok!:)))
Felhőlány, jelent az valamit, hogy ez már nincs?:)))
Nea, a csili mindenhez Isteni!:))
Ami, az az!:)))
Viki, hát, Te is?:)))
Lányok, ahogy családtagokat keresek, jelzem!:))))))
Na azért én jobban nézek ki mint Jimmy:)))
VálaszTörlésJa és szebben is éneklek!!!:))))
L.Krisztina, ez így van, bár, énekelni még nem hallottalak... legközelebb esetleg?:DDD
VálaszTörlés