Az álcázott Nutellás kalács - utazáshoz

Van ez a bizonyos Nutellás kalács, ami biztos befutó, ráadásul annyira sokszor készítem, hogy már álmomban is megcsinálnám. Egy hátránya van csupán, hogy mivel kalács, ezért csak szeletelve lehet fogyasztani, útközben nem. Legalábbis eddig így volt, de ezzel most leszámoltam. Holnap utazunk, azaz kb másfél órát a kocsiban fogunk tölteni, és jó magyar szokás szerint, ilyenkor enni kell. És ha lehet, valami olyat, ami nem morzsálódik, mert utána nem akarok egy morzsadombon ücsörögni. És jött az ötlet... Van ez a recept, meg van muffinformám, meg papírkapszlim, nem egy nagy kalácsot csinálok, hanem sok kicsit! És mivel megcsináltam ma, és jól elzártam a levegőtől, holnap még friss lesz. Nah, akkor, hurrá, álljunk neki. Hogy is készült?

Nutellás muffinformában sült kalács, mondjuk utazáshoz.

Hozzávalók:

• 230 ml víz
• 1 tojás
• 450 g liszt
• 1/2 tk só
• 50 g porcukor (lehet kristálycukor is)
• 75 g vaj
• 7,5 ml (1 1/2 tk) szárított élesztő (1 csomag 50 dkg liszthez való élesztőt, én csak DrOetker-t használok)

A hozzávalókat összegyúrom, illetve a robot összegyúrja. Kimérésénél fontos, hogy először a száraz hozzávalók kerüljenek bele. A vajat én a vízzel a mikróban összeolvasztom, és csak az első két fordulat után adom a tésztához, hogy az élesztőt ne vonhassa be az olvasztott vaj, mert meggátolhatja, hogy dolgozni kezdjen. Eddig úgy járunk el vele, mint a kaláccsal. Viszont a folytatás: A megkelt tésztát 12 részre vágom. Nem gond, ha nem egyformák, így legalább lesz kisebb, nagyobb, ki, milyet kér. A 12 darabot egyenként kinyújtom, megkenem nutellával és feltekerem. A muffinsütőbe belepakolom a papírkapszlikat és bele a tésztákat. Megkenem egy felvert tojással. Középmeleg sütőben (kb 180 fok) 30-35-40 perc alatt készre sütöm. Tűpróbával is ellenőrizhetem, de amikor már aranybarna, általában meg is van sülve.

VKF! XXV. Egy étel-három megoldás - krumpli

Igen, egy étel, és rögtön három megoldás született belőle. A XXV. VKF!-nek megfelelően krumplinak kell benne szerepelnie. Szeretem a krumplit. Sima főtt krumpli egy kis vajjal, vagy krumplipüré sülthagymával, na meg a rakott krumplit és a jó szaftos paprikáskrumplit már nem is említem.

A mai étel lehet köret, egy kicsit gazdagítva lehet főétel, és egy-két összetevőt elhagyva a 90 napos keményítőnapjának tökéletesen megfelel, és tapasztalatból mondom, hogy finom is!

Tehát,

Hozzávalók:

• 50 dkg krumpli
• 50 dkg sárgarépa
• só
• bors
• majoranna
• szerecsendió (frissen reszelve)
• újhagyma , vagy hagyma

Ez az alap és akkor írom, hogy melyikhez mi jön még:

A köretnek valóhoz:

• 3 deci tej
• 2 deci tejszín

a főételhez:

• tojás, a sülés végén, de erre is jön a tejszín-tej keverékes öntet!

a 90 naposhoz:

• fokhagyma
• víz

A krumplit és a répát megpucoljuk és vékonyra szeleteljük.

A köretnél, és a főételnél: egy kivajazott edénybe felváltva egymás mellé adagoljuk, majd meglocsoljuk a következővel: A tejszínt és a tejet kikeverjük a sóval, borssal, szerecsendióval, és a majorannával jön bele a hagyma, és meglocsoljuk vele a sárgarépás-krumplis tálat.

A 90 napos keményítőnél: leheletnyi olajjal kikenjük az edényt, beledobáljuk a krumplit, répát, rá a tetejére egészben tehetünk répát is! Rászeleteljük a hagymát és dobunk rá fokhagymát. Felöntjük annyi vízzel, hogy ne lepje el az ételt, éppen csak látszódjon az alján. Alufóliával befedjük az edényt.

Ha ezzel megvagyunk, megy a sütőbe, kb közepes hőfokon minimum 60 percig sül.

A főételnél a sütési idő lejárta előtt kb 10 perccel ráütünk egy felvert tojást, illetve annyit, amekkora az edényünk, nekem elég volt egy tojás/sütőedény.

A 90 napos keményítősnél a sütési idő lejárta előtt 10 perccel levesszük az alufóliát és pirítjuk.

Az édes répa remek a krumplival. Sütés közben olyan illata van, hogy nehéz kivárni, hogy megsüljön. Én a souffle sütőkben csináltam, de direkt beletettem egy nagyobb edénybe, mert tudtam, hogy ki fog sülni belőle a szaft, erre szerintem számítani kell.

Ez a nap...

Hogy lehet vasárnap ilyen nap? Hogy lehet, hogy mindig hétvégén van ilyen pocsék idő? Olyan sötét van, hogy szinte égetni kellene a lámpákat a lakásban. Nem esik, ha jól látom, mert az orromat sem dugnám ki, de ez az a nap, amikor felesleges volt kikelni az ágyból. Holnap nagykabátban megyek, az tuti. Még a végén megfagyok. És a kedvem is pocsék. Kb olyan vagyok víz nélkül, mint ez a madár. Vagy még ennél is rosszabb...

VKF! XXV. Krumpli és az ő kenyere sonkával

Ez az első VKF!, amiben az én blogom is "nevez" egy recepttel. Nagy izgalmamban én már hetekkel ezelőtt kitettem a receptet a blogban, mert hát, ha játék, akkor játék, és kicsit túlpörögtem... A receptem a Sonkával töltött kenyér volt, amiben a krumpli, mint a kenyér tésztájának egyik összetevője szerepel. Elvileg még készülnék valamivel, de azt csak holnap készítem, így biztos, ami biztos, kitettem megint ezt, hogy nehogy lemaradjak a határidőről. :))

Megvettem a SOUFFLE sütőt!!! Persze, ha ez az...

Kicsit lehet, hogy nagyobb, mint amit szerettem volna, de hetek óta keresgélek, és nem találtam olyat, amit akartam volna. Fehéret akartam, és nem egy vagyonért. Ez nem fehér, de nem is volt egy vagyon. Két darab van egy csomagban (én két csomagot vettem, az van a képeken), egy csomag ára 449,- Ft volt. A budakalászi Cora-ban vettem, de szerintem van máshol is. Lefényképeztem a csomag alján a leírást, hátha valaki fel akarja őket hívni, hogy hol lehet még kapni, esetleg másik színben. Ez a narancs, nem a legszebb, de a konyhámhoz tulajdonképpen egészen jól passzol. Majd a konyhában a pultnál esszük meg, amit csinálok benne! :))

Több hete keresgélek, de nem találtam sehol fehér színben. Az IKEA-s változatot még nem láttam élőben, azt még azért majd megnézem. Ezeket mint sajtsütő tálkák lehet kapni!? Árban ez volt a legolcsóbb, mindenhol máshol vagy két darab volt 700-800,- Ft, vagy egy darabot találtam 799,-ért, ráadásul bilikékben. Brrrr! Tehát a megoldás átmenetileg megszületett, de azért még nézelődök!

Az első (kettő) hivatalos gasztro (blog) elismerésem

Nem tudom elmondani, hogy mennyire meghatódtam, amikor egy pár napja Wise Lady, tegnap pedig Palacsintás király(lány) (Szilvi) ajándékozott meg vele. 2009. április 13-án kezdtem ezt a blogot. Már régóta gondolkodtam rajta, hogy kellene, de valahogy mindig elmaradt, másra "kellett" az idő. Aztán húsvétkor eljött az ideje, elkezdtem. Egy egész éjszakán át keresgéltem a képeket, hogy milyet is szeretnék, milyen legyen a megjelenés, ami én is vagyok, de másoknak is tetszetős lehet. Évek óta nézegettem már mások blogjait, keresgéltem a receptek között, csodáltam a csodaszép fotókat. Elkezdtem, és alig telt el egy hónap, már érzem, jó nekem itt! Megkaptam az első elismerésemet, egy szakácssapkát! És rögtön kétszer! :-)

A "szabály" szerint öt bloggernek "kell" továbbadnom a sapkát. Én csak most ismerkedem a gasztroblogot írokkal, a blogjaikkal. Tátott szájjal nézem sokak munkáját, erejét, energiáját, csodaszép fotóikat. Régóta teszem ezt, de ilyen behatóan csak mostanában "ástam" bele magam. Régebben, két oldalt nézegettem viszonylag sokszor, valószínűleg azért, mert a legtöbbször ezeket dobta ki a kereső. Ez a két oldal Fűszeres Eszter oldala és a Dolce vita blog. Volt, hogy csak a képeket nézegettem náluk, de jól emlékszem, amikor az egyik karácsonyra limoncello receptet kerestem, majd a Dolcevita oldalán találhatót elkészítve a rokonok, barátok nagy megelégedésére megtaláltam, szerintem a legjobb elkészítési módot, a legízletesebb italt.

Sokat köszönhetek nekik, de sokat köszönhetek Gabojszának, aki a kezdetekkor segített rengeteget, türelmét, kedvességét itt kell hogy mégegyszer hivatalosan is megköszönjem!

Köszönettel tartozom Wise Ladynek, aki nélkül ma nem lennék szinte sehol. Ha Ő nem segít, nincs felém akkora türelemmel, kedvességgel, segítséggel, amilyennel volt, és van, akkor talán nem lennék jelen a gasztroblogok között, a blog megjelenése sem olyan lenne, amilyen. Itt most egy KÖSZÖNÖM!! jön, de ezt elégszer úgysem tudnám elmondani. Szinte nem zárul úgy nap, hogy ne kommenteljen nálam, kicsit olyan lett Ő nekem, mint egy jó tanító, aki vigyáz rám, felügyeli a munkámat, segít és bátorít. Sok-sok tanácsot, segítséget kaptam tőle eddig, és tudom, hogy a jövőben is így lesz. Tudom, hogy figyel rám, és mindig tudom, hogy lesz egy-két jó szava hozzám. Ha mást nem kaphattam volna a blogírással, ez már egy nagy ajándék lenne. Megerősítése annak, hogy az élet szép és élnek még a földön jó emberek, akik önzetlenül segítenek egy "idegennek" is, akinek még a nevét sem tudják. KÖSZÖNÖM!

Palacsintás király(lány)-t akkor "ismerhettem" meg, amikor az egyik, nem pont gasztros bejegyzésemhez tett kommentje után belenéztem a blogjába, blogjaiba. Szilvi! Bár nem írtam le, most megteszem, kimondottan irigylem, hogy fővárosiból egy igazi vidéki lány lett belőled, ennek minden szépségével, nehézségével. Beleolvastam az egyik blogodba, és csak azért nem írtam egyik poszthoz sem, mert annyira mélyen érintettek, hogy bevallom meg is könnyeztem őket. Itt most nem részletezem, hogy melyek voltak azok, mert mindkettő a magánügyed. De muszáj vagyok megírni, hogy rengeteg erőt és szeretetet mutatott mindegyik. Ezért különösen kedves volt, hogy nekem ajánlottad a szakácssapkát. Őszintén KÖSZÖNÖM!

Itt most jön egy felsorolás, ami se nem abc szerint, se értékelési rend szerinti, csak sima felsorolás. Nekik is köszönöm, hogy vannak, mert sokat tanulok tőlük:

Limara, akivel szívesen nyitnék pékséget, mert remekül szórakoznánk mindketten, ráadásul sokak örömére, egyszerűen lenyűgöz amit a tésztával művel!

Duende, akivel szívesen adnék ki szakácskönyvet, mert olyan recepteket, fényképeket közöl, amit órákig néznék, csodálnék.

Bodza Bea, aki életszemléletével, kreatívságával ismeretlenül is olyan közel áll hozzám, hogy úgy érzem, itt lakik valahol a közelemben és ezer éve ismerem.

Palócprovence, akinek a blogleírását elolvasa úgy éreztem, valahogy meg kell őt ismerjem. Nem tudom megfogalmazni, hogy miért, így éreztem és pont.

Trinity, aki emberi, ésszerű és elkészíthető receptjeivel, kedves szavaival szintén kicsit már olyan, mintha a szomszédom lenne. :-)

Nem akarok kihagyni senkit, de felsorolni órákig tartana, hogy kinek vagyok hálás azért, hogy blogot ír, gasztroblogot.

Mindenkinek köszönöm, mert sokat segítettek nekem, másoknak, egymásnak.

Mivel lassan kezdek átcsapni egy Oscar átadási díszbeszédbe, ideje, hogy itt megálljak, és kifejezzem mindenki felé a köszönetemet. Mindenki felé, aki arra adta a fejét, hogy leüljön a gép elé és írjon. Mind a saját, mind mások örömére. Sokaknál látni, hogy szinte több száz olvasó várja az újabb bejegyzéseket. Amikor én ezt a blogot elkezdtem, nem is tudtam, hogy mekkora felelősség ez. Nem tudtam, hogy milyen szívmelengető érzés, ahogy "gyűlnek" a blog állandó olvasói, hogy milyen érzés egy-egy elismerő kommentet kapni. Ezért KÖSZÖNÖM azoknak, akik "csak" az olvasóim, a kommentelőim, mert rátok van a legnagyobb szükség, ha Te aki most olvasol, nem tartozol közéjük, úgy neked is köszönöm, hogy itt vagy!

A sapkát, mivel akiket én úgymond "ismerek" már mind megkapták, nincs értelme továbbadnom. Ezért azt választottam, hogy viszonzom mindazoknak, akik miatt ez a blog létrejött, fejlődik, működik. Az én viszonzásom ez:

szepy

Gombapörkölt

Nem hinném, hogy van olyan ember kicsiny hazánkban, aki nem találkozott még közelebbről a gombapörkölttel. Jó, biztos van, aki csak más tányérjában látta, mert nem szereti, de ennél egyszerűbb étel nem sok van. Gyors is, egyszerűen összeállítható, és milyen finom!! Az igazi akkor lett volna, ha egy kis nokedlivel, és tejföllel meglocsolva tálaltam volna, de se a keményítőnapba nem fér bele a tejföl, se a szénhidrát napba, így, vagy tésztával eszem tejföl nélkül, vagy egy kis friss kenyérrel. Jelen esetben a friss kenyér mellett döntöttem. Nem nagy tudomány előállítani, de mint tudjuk egy újszülöttnek...

Tehát, akkor a recept:

Hozzávalók:

• 
  
  gomba (jelen esetben champion egy jó nagy dobozzal, mert nálunk úgy árulják, soha nem mértem még le, hogy mennyi van benne... )
• 
  
  1 fej vöröshagyma
• 
  
  2 evőkanálnyi pirospaprika (ha nincs színe, mehet még bele!)
• 
  
  őrölt bors
• 
  
  só
• 
  
  kakukkfű
• 
  
  kb 3 evőkanálnyi olaj

A hagymát felaprítom, minél kisebb darabokra, mert nem lesz ideje úgy elfőni, mint egy pörköltben. Egy mélyebb edénybe öntöm az olajat, melegítem, majd megy rá a hagyma. Párolom. Amikor üvegesedik, lehúzom a tűzről és rászóróm a pirospaprikát, elkeverem. Megy rá a gomba, és mehet vissza a tűzre. Sózom, borsozom és kevergetem. Percek alatt össze fog esni, így lefedem és párolom. Ha minden jól megy (és miért ne menne úgy?) rengeteg vizet fog engedni. Párolom, párolom, de kb negyed órányit. Közben mehet rá a kakukkfű. Amikor már nincs alatta víz, csak sűrű szaft, akkor jó. Mint írtam, a legjobb egy nagy kanálnyi zsíros tejföllel és rengeteg nokedlivel, de friss kenyérrel is remek lesz! (most győzködöm magam... és közben a nokedlire gondolok és a tejfölre...)

Kenyércső, csőkenyér...

A minap találtam egy érdekes receptet, illetve, nem a recept volt érdekes, hanem a megoldás. Lilahangya oldalán egy nagyon jó kis kép, egy sok-sok megoldást rejtő étel. Hát, nem húztam sokáig, megpróbáltam, bár én a saját kenyérreceptemet használtam hozzá. Először a sajtroló sütéséhez használható kis sipkát próbáltam ki. Akkora lesz vele, mint egy zsemle, csak lyuk van rajta. Nem volt nagy munka, mégis nagyon jópofa ételt kaptam. Az ötletért köszönet Lilahangyának!

Kenyércső, csőkenyér


Hozzávalók:

• 4,5 dl langyos víz
• 1,25 dkb élesztő
• 1 evőkanál cukor
• 1-2 evőkanál só
• 0,5 dl olaj
• 75 dkg liszt

A vízben elkeverem az élesztőt, a cukrot és a sót. Megy bele a liszt. Tulajdonképpen fakanállal is összekeverhető, gyúrást csak a végén igényel, kb öt mozdulat és összeáll a tészta. A "meggyúrt" tésztát lefedem és hagyom pihenni kb fél órát. Átgyúrom és újra magára hagyom egy fél órára. A formákat bekentem olajjal, a tésztából darabokat téptem (hat felé szedtem) és hosszú csíkokat sodortam belőlük. Feltekertem a rolóformára, majd meghempergettem őket, hogy a tészta mindenhol egyforma vastag legyen. A sütőedénybe szezámmagot szórtam és átforgattam rajtuk a tésztákat. 190 fokos sütőben (gázsütő 4-5 közötti hőfokon) kb 40 percet sütöttem. Amikor megpirult, meglocsoltam vízzel. 
A formák hosszúsága kb 12 cm. Legszélesebb részén 2 cm az átmérője, ami a másik vége felé keskenyedik, ahol kb 1,5 cm.

Kukucs!

Megvan a recept!!!! Virágfánk

Tegnap feltettem egy bejegyzést, miszerint van valami izém otthon, ami biztos, hogy a konyhában használandó, de nem tudom, hogy mi az, illetve tudom, de nincs hozzá receptem, és amit eddig próbáltam, az csúfos véget ért... És akkor jött sok-sok segítő ötlet, illetve sok-sok jó ötlet is. Az ajánlatokban Macikonyha oldalát ajánlották, ahol tényleg ilyen van és tényleg van recept is. És hát, nem bírtam sokáig... Megpróbáltam, és tényleg! Sikerült!!! Volt egy kis bénázás, illetve, ahogy a palacsintánál is történni szokott, volt ami nem pont olyan lett, mint amilyennek lennie kellene, de a lényeg az, megvan az irány, már csak gyakorolni kell. A receptben szereplő adagból szinte egy kosárnyi figura lett. A virág sikerült a legjobban, a többi néhol csálé, vagy hiányos lett. Kisülve lecsöpögtettem és megszórtam fahéjas porcukorral. Esetleg kér valaki belőle? :-)

Flores, vagy virágfánk

• 4 tojás
• 15 deka liszt
• 1 csipet só
• tej
• olaj a sütéshez

A hozzávalókból palacsintatészta sűrűségű tésztát keverek.  Ha csomómentes, rendesen elkevertük  a tésztát,  a hűtőbe teszem minimum negyed órára.
Mély, de kicsi edényben jó 4 ujjnyi magasan olajat melegítek és beleállítom a fém sütőformát.

Amikor már átforrósodott a vas, a tesztába mártom, hogy kb. 2 cm magasságban vékonyan bevonja a formát, majd azonnal a forró olajba merítem. (Nem engedem az edény fenekére!) Néhány másodperc után villával meglazítva le lehet fejteni a tésztát a formáról. Addig sütöm, amíg szép aranysárga lesz. Konyhai törlőpapírra szedem ki mindegyiket, majd fahéjas cukorba forgatom még melegen.

Ha nincs ilyen formánk, annyira ne sajnáljuk... Egyszerűnek látszik, de rémesen össze lehet vele koszolni a konyhát és magunkat. Ez is valami olyan, ami jól néz ki, de semmi extra... Ahogy sütjük, közben iszonyat olajszag lesz tőle... Szóval, ne sajnáljuk, nem akkora szám...

Ájult imám - nah, igen...

Nekem szinte mindegy, hogy az a bizonyos "imám" mitől ájult el. Az olaj árától, az étel izétől, illetve, lehet, hogy el sem ájult, csak egyszerűen rosszul fordították, én konkrétan már az illatától elájulok. Mert ez megint valami olyan, ami elmenne illatosítónak is. Akár az egész lépcsőházat is betöltően, és igen, igen kellemesen. Keményítőnapra, vega ebédnek, vagy csak kápráztatásnak, mindegy minek. Nem egy nagy csinnadratta, viszont milyen jól néz ki, és milyen finom! Tehát mi is ez?

Hozzávalók két személyre:

• 2 db padlizsán
• 3 fej vöröshagyma, ha fokozni akarjuk, lilahagyma, mert az még édesebb
• 4 gerezd fokhagyma
• 1 db babérlevél
• evőkanálnyi majoranna
• 1 egész fahéj
• 25 dkg paradicsom (minimum!)
• 5 dkg mandula
• nagy csokor petrezselyem
• só
• bors
• oliva olaj
• cukor

a körethez jelen esetben bulgurt használtam

Fogjuk a padlizsánokat, megmossuk és hosszában ketté vágjuk. Nem vágunk le belőle semmit, egyik végét sem! A belsejét kicsit megvagdossuk és megszórjuk, illetve bekenjük sóval. A bevágott, besózott felével lefelé tegyük egy szűrőbe, hogy ki tudjon csöpögni. Közben gyújtsuk be a sütőt. Ha már kb fél órája besóztuk a padlizsánt, mossuk jól meg, majd kenjük be olajjal a bevagdosott oldalát és azt téve lefelé fektessük egy tepsibe. Mehet a sütőbe közepes hőfokra (kb 180 C, gázsütő 4-es fokozat) és süssük 15-20 percig. Közben csináljuk meg a tölteléket. A hagymát és a fokhagymát karikázzuk fel. Egy másik serpenyőben melegítsük az olajat, jöhet bele a hagyma, dinszteljük, majd jön rá a felkockázott paradicsom. (Nem, nem kell előtte forró vízbe mártva leszedni a héját, mert el fog válni a 15 perc főzés alatt, és így ki tudjuk majd dobni!) Jöhet bele az egész fahéj, a babérlevél, só, bors, a csipetnyi cukor. Kevergetés közben párolódik. Közben lassan elkészül a padlizsán, amit vegyünk ki a sütőből, kaparjuk ki a belsejét, annyira, hogy utána még meg tudja tartani a formáját, majd amit kikapartunk, kicsit vagdaljuk meg, hogy ne egy nagy massza legyen, tegyük bele a töltelékbe és azzal is főzzük kicsit össze. Dobjuk ki a töltelékből a fahéjat, a babérlevelet, a paradicsomok héját, és dobjuk rá az apróra karikázott fokhagymát és a felaprított mandulát. Ezzel kész a töltelék, amit töltsünk vissza a padlizsánba, majd így tegyük vissza a sütőbe és süssük kb 15-20 percig közepes hőfokon, mint ahogy eddig is tettük. Én köretként főtt bulgurt tálaltam hozzá, amit a töltelék edényébe öntöttem, így nem ment kárba a szaft, ami a serpenyőben maradt. A bulgur adag kétszeresének megfelelő vízzel felöntöttem és puhára pároltam némi só és bors társaságában. Mikor kész, az utolsó kavarás előtt belekevertem egy jó adag petrezselymet, amiből a padlizsánra is jutott. Extraként megszórtam pirított szezámmaggal. Egy főre két fél padlizsán jut, azaz egy egész.

Egyszer valaki az idők kezdetekor elterjesztette, hogy a padlizsán belsejéhez csak fakéssel lehet hozzányúlni. Ez egy jó nagy hülyeség, mert felvágni is fém késsel vágjuk, fával nehéz lenne, tehát ne döljünk be, essünk neki nyugodtan késsel, mind ennél az ételnél, mind a padlizsánkrémnél!

İmam Bayıldı -török étel

Nagyon halkan jegyzem meg, hogy nekem, mint húsevőnek ehhez azért hiányzott mellé egy kis füstölt csülök, vagy valami hasonló, de keményítőnapon sajnos az nem mehet...

Ehhez keresnék receptet, vagy megoldást, hogy mire használjam...

Van nekem egy ilyen szettem. Anno úgy vettem, hogy sűrű palacsintatésztát kell csinálnom, majd belenyomnom ezt az izét olajba, majd a tésztába, majd bele a forró olajba, sütöm, és ilyen formákat fogok kapni. (lepke, virág, csillag, karika) Nem részletezem az első és egyben utolsó próbálkozásomat, maradjunk abban, hogy sima palacsinta lett a vége. Nah, jó, annyit elárulok, hogy belemártottam olajba, utána nem ragadt rá a palacsintatészta, ha nem mártottam olajba, akkor meg úgy ráégett, hogy nem lehetett levakarni róla... Szóval, nálam nem működik. Másnál? Valakinek van hozzá bármilyen ötlete? Jelenleg porcukrozáshoz használom mintának...

Három hagymás csirkemell

Ha végre itt a fehérjenap, és végre húst lehet enni hússal, sajttal, akkor bizony ne bízzuk a véletlenre a dolgot! Legyen finom, legyen laktató, és minél több olyan dolog legyen benne, ami fehérjének számít, mert utána csak négy nap múlva ehetünk megint ilyesmit. A mai nap csirkemellet sütöttem. Pici olajban megdinszteltem a felkarikázott újhagymát, ment rá a csirkemell, amit sóztam, borsoztam. Jól átsütöttem mindkét oldalát, illetve időközben mellé tettem három házisajt golyót. Közben megpucoltam három sárgarépát, és lereszeltem mindhármat. Amikor a hús teljesen átsült, és a sajtgolyók is megpirultak, kivettem és a hagymás olajos, szaftba beleforgattam a reszelt répát. Egy pár percig pároltam, sütöttem, ment rá egy kevés pirított szezámmag, egy kis szeletelt fokhagyma és aprított snidling. A végeredmény könnyű, de tartalmas lett. A fokhagyma nagyon jól passzol a répához, és mind a sajthoz, mind a húshoz nagyon finom. Tálaláskor kapott egy kis lenmagolajat is.

Eperlekvár kókusszal és marcipánnal már karácsonyra!

Nálam az a szokás, hogy karácsonyra nem ajándékot veszek a legfontosabbaknak, hanem meglepem őket az általam készített süteményekkel, likőrökkel. Minden évben karácsony előtt kb két héttel elszabadul a pokol a konyhában. Bevásárlás, megindul a nagyipari mennyiségű sütemény "legyártása", mert ez ilyenkor tényleg gyártás, nem szerelem és nem kedv kérdése, készen kell lennie legkésőbb 23-án éjjelre mindennek, hogy 24-én már csomagolva vihessük szét a rokonok, barátok közt. Általában 10-12 féle süti készül és valamilyen likőr. A sütik között minden évben megtalálható a mézeskalács, a mézespuszedli, a zserbó, a bejgli, a manduláskenyér, a gyümölcskenyér, a panettone, a gesztenyés csók, valamilyen bonbon féle, a cukrozott narancshéj. Tavaly ezekhez jött a kandírozott gyömbér, a gyömbéres golyó és még vagy három féle. Szó szerint beszorulok a konyhába. Hetek telnek el úgy, hogy munka után hazaérve éjfélig sütök, előkészítek, mosogatok, díszítek, elpakolok stb, stb. Ez ilyenkor roppant fárasztó, nem beszélve a karácsonyi vacsorákról, barátok, rokonok elkápráztatása nem kis feladat. Szeretek főzni, és már írtam, hogy sütni pláne. De ilyenkor sokszor érzem úgy, jövőre ezt biztos nem így csinálom, mert taposómalom a javából, nem ünnep. Ezért átgondoltam a dolgot, és úgy tervezem, idén ez máshogy lesz. Idén mindenki olyan ajándékot kap, ami folyamatában készül, egész évben. Most van eperszezon, tehát egyértelműen kell valami eperből. De ne legyen sima lekvár, legyen valami csavar benne. A hétvégén készült édesség volt az ötletadó. A kókusz és a marcipán olyan jól feküdtek egymásra az eperrel, hogy azt gondoltam, miért ne zárhatnám ezt üvegbe? Karácsonykor a savanykás eper a kókusszal egy leheletnyi marcipánnal... Hmmm. Jó lesz ez! Hétfőn kb 400,- Ft-os áron megvettem az epret. 4 kiló volt, kisszemű, az eladó elmondása szerint mézédes eper. (Én nem szeretem, mert magos, így nem kostóltam meg...) Lecsumáztam (a kisszemű eper egyetlen hátránya, hogy az ember megőszül mire leszedegeti róla a nem kellő dolgokat...) megmostam, leszárítottam, majd megszórtam cukorral. Sima kristálycukorral. Félretettem és kifőztem a befőttes üvegeket. Majd feltettem főni. Botmixerrel áttörtem, de nem teljesen, figyeltem rá, hogy egész szemek maradjanak benne. Nem főztem sokáig, talán egy órát. Az utolsó tíz percben beletettem a kókuszreszeléket, és a reszelt marcipánt, majd kettőt rottyant, kiszedtem az üvegekbe, jól rázártam a fedőt és fejreállítottam őket. A pulton hagytam kihűlni, elmaradt a szárazdunszt. Remélem, ebből nem lesz gond. Gyönyörű színe lett, már-már a málnára emlékeztet. Az ízében csak leheletnyien érződik a kókusz és a marcipán, nem vették el az eper főszereplését, csak kísérik azt. Ebből az adagból kb 9 üvegnyi (kb 3 decis üveg) lett. A színe gyönyörű, az íze édes. Tökéletes ajándék lesz karácsonyra!

Hozzávalók

• 4 kg eper, tisztítás után kb 3 kiló 80 dkg maradt
• 1 kb cukor
• 10 dkg kókuszreszelék
• 10 dkg marcipán

Shoppingoljunk!

Van az úgy, hogy az ember lánya arra ébred, ma shoppingolnom kell. És van, hogy ilyenkor a nagyobb vadakra indulunk rá, mint táska, cipő, ruha, de van, hogy simán csak a vegyünk valamit érzés kerít hatalmába és el kell rohannunk a Nagyvásárcsarnokba az Ázsia boltba. Mindig megfogadom, hogy ebbe az előbb említett helyre csak Hajnival megyek, mert akkor 10 perc alatt végzek, és nem veszek szinte semmit. Mert amikor már hét perce nézegetem az olajakat, érkezik felőle egy pillantás, amiből tudom, nah, most volt elég, menjünk! De tegnap nem Hajnival mentem, hanem Szilvivel. Egy hibát követtünk csak el, hogy rossz napot választottunk, mert hétfőn 17-kor zár a csarnok, vele együtt az Ázsia bolt is. Szilvi teljesen partner volt a vásárlásban. Simán tudtam az olajak előtt 20 percet állni és bambulni, és amikor egyszer-egyszer, (vagy többször-többször) felsóhajtottam, vagy látszólag magamban beszéltem, mindig megjegyezte a fűszerek előtt állva, nem hülye, velem van! (köszi!köszi!) Szeretem ezt a boltot. Baromi drága, de olyan dolgokat tart, hogy meg kell hajoljak előttük. Biztos kapnék máshol is ilyesmit, de ilyen kicsi helyen ennyi minden! Wow! Mondjuk, tényleg baromi drágák, de ha ide betérek, viszonylag ritkán nézem az árakat. Ez történt tegnap is... A képen látható mennyiség egy kisebb vagyon volt. És nem egész fél óra alatt szedtem össze! Mondhatnám, hogy szerencsém volt, hogy zárórakor elég agresszívan felhívták a figyelmünket, ennyi volt, ZÁRÓRA! Mi lett volna ha még maradhatunk? Nem vettem magokat, pedig akartam, de nem volt időm, már a marcipánoktól kitereltek minket a pénztárhoz. Muszáj leszek visszamenni. Illetve, mivel az árak szerintem egy kicsit borsosak, keresnem kellene egy másik helyet. Van aki összehasonlította már másik bolttal, és tudja, hogy hol költhetem a pénzem, ahol esetleg kicsivel olcsóbbak ezek a csecsebecsék???

Beköltözés...

Tegnap történt, hogy egy nagy doboznyi kismagos piros gyümölcs, más néven eper, beköltözött a konyhába. Ma feldolgozásra kerül, de többet még nem mondhatok el róla... 398,- Ft/kg áron vettem, és ma együtt töltjük majd az estét... Azt hiszem gumikesztyűvel fogok elbánni vele, mert ahol vettem, ott a néni keze olyan volt, mintha vörös festékben áztatta volna. Nem nagyok a szemek, ha tudnám, hogy mi a különbség a szamóca és az eper között, lehet, hogy simán szamócának is hívhatnám. Az említett piros kezű néni azt mondta, hogy szerinte a héten "lemegy" a szezon, tehát, ha bárki, bármit kezdeni szeretne vele, most tárazzon be belőle!!!!

Külsőleg semmi különös, aztán...

Vannak dolgok, amikről első ránézésre nem derül ki minden. A képeken szereplő is egy ilyen dolog. Kívülről semmi extra, eper és tejszínhab valami izén. Aztán egy falat után tudjuk, elvesztünk. A mennyei jelző biztosan kijár neki. Van egy török étel, Ájult imám néven. Mivel az a név már foglalt, most törhetem a fejem, hogy milyen nevet adjak ennek... Most hírtelen maradjunk ennél:

Egy falat mámor. Mámor, mert az az izé, amin a tejszínhab és az eper van, az nagy meglepetést okoz.

Hozzávalók:

• 
  
  10 dkg darált, vagy tört keksz (akár háztartási keksz is lehet)
• 
  
  5 dkg marcipán
• 
  
  5-7 dkg vaj (nem Ráma!)
• 
  
  5 dkg kókusz + valamennyi a tálalásnál a szóráshoz
• 
  
  3-4 kupaknyi mandula likőr
• 
  
  3 dl tejszínhab
• 
  
  5-6 szem eper

A vajat jó előre vegyük ki a hűtőből, hogy gyúrható legyen. Egy edényben mérjük ki a hozzávalókat. Kekszmorzsa, bele a vaj, először csak 5 dekányi, ha kevésnek bizonyul, tehetünk bele még, majd jöhet bele a kókusz és a reszelt marcipán. Nekem rózsaszín marcipánom volt itthon még húsvétról, de nem volt zavaró a szín, sőt nagyon jól állt neki! A likőrt ízlés szerint adagoljuk. Nem kötelező bele, de feldobja, az tény. Gyúrjuk össze. Ha a massza nem áll össze, a vajjal, vagy a likőrrel tehetjük gyúrhatóbbá, de egyiket se vigyük túlzásba. Ha megvagyunk, csináljuk kis golyókat, amiket lapítsunk ki, és szaggassuk ki pohárral, vagy egy nagyobb pogácsaszaggatóval. Ha egyik sincs, simán jó a kézzel formázott is. A tejszínhabot verjük fel, adagoljuk az alapra, majd díszítésnek epret tegyünk rá. A végén szórjuk meg kókusszal. Ebből az adagból kb 5 darab lesz, ez természetesen függ attól, hogy a masszából még formázás előtt mennyit eszünk meg titokban, illetve attól, hogy mekkorákat csinálunk belőle. Elkészülte után tegyük a hűtőbe, tálalás előtt viszont hagyjuk egy kicsit kiengedni, hogy ne legyen nagyon kemény a vajtól! Könnyű, de nagyon ízletes desszert. Az alapötlet a TV Paprika 10 legjobb epres étel című műsorából származik.

Továbbfejlesztéseként legközelebb pisztáciával fogom megszórni, és az alapba is azt teszek, mert a marcipánhoz az is nagyon passzol. Keksz helyett amarettivel is pazar lehet. Eper helyett tulajdonképpen bármilyen gyümölcs finom lehet hozzá, sőt már előttem van egy csokoládés változat is!

Nem tudom elhinni, bár valójában nem vagyok meglepve...

Az egyik este néztem a híradót (vagy ahogy hívják mostanában), és döbbenten hallgattam a "hírt", miszerint az angol nők közötti felmérés alapján a legtöbbjük kb nyolc hetente mossa csak ki a melltartóját. Neeeeeeee! Aztán rákerestem és találtam egy cikket is a neten. Aztán találtam egy másikat is. És kész voltam. A higiénia nálam már a flúgfutam kategóriáját döngeti. Maga vagyok a hisztizsák ilyen szempontból. Idegen helyen nem megyek el wc-re. Képes vagyok olyan szinten undorodni a nem saját magam által tisztán tartott illemhelytől, hogy akár 100 km-es távolságból is hazajövök, csak ne kelljen máshol "kimenni" az említett helyiségre. Nem hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel. Biztos másnak is ismerős, amikor mondjuk a mozi előtt elmegy kezet mosni, majd áll a mosdó előtt, szemben a tükörrel, és a háta mögött csinos, ápoltnak látszó "hölgyek" jönnek ki a toalettről, majd kézmosás nélkül távoznak. A Zuram szerint a másik nemnél is így van ez... Ilyenkor jön a gondolat. Most nem mosott kezet, bármit is csinált odabent a toaletten, elég, hogy előtte tegyük fel, csak mondjuk húszan nem mostak kezet és máris egy baktériumoktól fortyogó helynek látszik az egész... És én kész vagyok ettől. Ha én megmostam a kezem, utána ha az ajtó befelé nyílik, megvárom, míg valaki benyit, majd én kisétálok. Ha az ajtó kifelé nyílik, egyszerűen lábbal kilököm, mert egyik sem záródik kilincsre. Ha van papírtörölköző, akkor azt megragadva fogom meg a kilincset. Igen, én vagyok az a hülye, aki addig ott szobrozok az ajtó másik oldalán, míg valaki be nem nyit. Soha nem kell sokat várni, ezt tapasztalatból mondom! Már-már fóbiává fejlesztettem ezen tulajdonságomat. Néha már én is kész vagyok magamtól, de még mindig inkább ilyen legyek, mint az ellenkező oldal. Én bizony naponta tiszta ruhát veszek fel, sőt ha este elmegyünk valahova, lehet, hogy át is öltözök, sőt lehet, hogy le is zuhanyozok. Ismerek olyat, aki bevallottan két napig hord egy ruhát. Nő az illető, és a gond, hogy erre még majdnem büszke is, pedig van, hogy már az első nap végén messziről érződik, hogy ez bizony "megérett" a cserére, nem részletezem a második nap végére terjengő illatát. Valahogy soha nem vágytam a wellness szállókba, mert ahol sok ember megfordul, ott sok-sok baci ugrál a medencében, a padokon, a bárhol. Bátornak tartom, aki egy ilyen helyen beleül egy kád vízbe... Én idegen helyen még a tusolóba is csak papucsban állok bele. Agybajom már odáig fajult, hogy ha nem muszáj, nem fogom meg a kosarat a boltban, letépek két kiflinek kitett nejlont és abba vásárolok. Nem fogom meg, mert előttem olyanok is fogdosták, akik az előbb még a parkban vizeltek, vagy a szemétben turkáltak. Ha sokat vásárolok és kocsit kell tolni, van, hogy ráakasztok egy zsebkendőt, és azzal fogom meg. Egyszerűen ahogy öregszem, egyre jobban undorodom az emberek igénytelenségétől. És akkor jön egy ilyen hír, miszerint az angol nők többsége nyolc hetente mossa ki a melltartóját. Te jó ég! Pedig biztos nem azért, mert csak egy darab van, és másnapra nem száradna meg. Egyébként, megszárad. A radiátorra téve még egy pár óra múlva is megszárad. Akkor miért? Csak az angolok az igénytelenek, vagy a magyar nők is? Lehet, hogy nem akarom tudni??? Lehet...

Azért, mégis én győztem!

Viszonylag ritkán adom fel. Mondhatnám, hogy soha, de tudom, soha ne mondjam, hogy soha. Tehát, ritkán. A minap készítettem valamit, ami nem az lett, aminek lennie kellett volna. Nem nyugodtam bele, hogy feleslegesen dolgoztam, hogy megy a szemétbe x kiló eper, és cukor. Persze a munkáról és az energiáról (mint gáz, mert kb 4-5 órát ment a sütő, eddig úgy látszott feleslegesen...) már ne is beszéljek. A sikertelen művelet után a tepsit ott hagytam a konyhapulton, mert nem volt kedvem elkezdeni eltakarítani a végterméket. Ma reggel, amikor már éreztem, hogy nem maradhat örökre a pulton az edény, neki kell állnom kiszedni az eperdarabokat, kimosni a beleégett cukrot, stb, akkor jött az ötlet. Hát, nem kell kidobnom! Elteszem egy kis porcukorban! A cukor tartósítja, és átveszi az eper illatát, és milyen jó lesz ez süteménybe, vagy a nagymamámnak teába! Kiválogattam a nem szénné égett szemeket, és egy jól záródó tálba (khm.. tupper...) porcukrot tettem, majd rá az eperdarabkákat. Jól összeráztam. Én lepődtem meg a legjobban, hogy nem egy nagy ragacs lett belőle, a cukor egyenként bevonta a szemeket, olyanok lettek, mint a virágszirmok cukorral bevonva. Szóval, én nyertem! Nem ment kárba, lesz egy remek alkotóelem a konyhában, mehet bármibe, bármire, mert így is szép. Megint nem egy recept, megint nem a Narancsos kacsa maga, csak egy ötlet. És a képek...

Meggybordó koccintás

A héten felfigyeltem egy csodaszép fényképre Mennyei Mignon oldalán. Csodaszép mélybordó valami egy pohárban, apró magokkal. A magok nem a kedvenceim, de nagyon érdekelt, hogy milyen is lehet ez a bizonyos recept. Ma gyümölcsnapom van, így gondoltam, itt az idő, megcsinálom, az eperrel történtek után kell valami, ami sikert hoz, ha ez nem is narancsos kacsa komolyságú recept, csak egy gyors finomság.

Hozzávalók:

• 50 dkg mirelit meggy
• 5 evőkanál méz
• 5 evőkanálnyi szezámmag

És kell egy turmixgép, illetve egy serpenyő. A meggyet legalább egy fél órával előbb vegyük ki a mélyhűtőből, majd turmixoljuk le, jó alaposan. Mehet bele a méz (én nem tettem bele, mert a gyümölcsnapba nem fér bele). Ha kész, belekeverjük a serpenyőben megpirított szezámmagot. A serpenyőbe ne tegyünk olajat. Nekem nem ugráltak a szezámmagok, így nem kellett lefednem, de ha ugráltak volna, fedő alatt is megpirultak volna, mert túl sok idő nem kell nekik ehhez.

Az enyém méz nélkül kicsit savanyú, de nagyon érdekessé teszi a szezámmag.

Köszönöm a receptet!

Nah, most adtam fel, avagy eperáldozat bemutatása a konyhámban...

Nem, ez a kép nem egy orvosi szakkönyvből van, és nem egy eltávolított szerv darabja... Ez bizony egy darab eper. Tegnap megérkezett a könyv, amire úgy vártam. Lapozgattam és találtam benne valamit, ami annyira szép volt a képen. Itt kell beszámolnom róla, hogy tavaly nagyon elúsztam a karácsonyi ajándékokkal, ezért úgy döntöttem, hogy idén mindig az idény szerint készítek valamit, majd gyűjtögetem és karácsonykor dobozolom, kinek, melyiket ajándékozom. Ez is ilyesmi lett volna. Elképzeltem, ahogy decemberben az eperchipsekkel teli kis üveget is odaajándékozom, mondjuk apunak, vagy a nagynénémnek, Tündinek. Mindig úgy örülnek annak, amit készítek nekik. És ez szép is, finom is, és decemberben egy szelet eper, milyen csodás ajándék lesz. Vagy lenne. Mert nem lesz. Legalábbis, szerintem én feladtam. Most csináltam meg negyedszer. Nem tudom, hogy mi a gond. Valami nem jó a leírásban, vagy nem alapos, vagy én vagyok béna, vagy az eper béna. Nem tudom. A recept szerint melegítsük elő a sütőt 1-es fokozaton (100 C). Vágjuk fel az epret 3 mm-es szeletekre. Vegyünk egy tapadásgátló anyaggal bevont (gondolom, ez lenne a teflon?) tepsit, vagy bármit, szórjunk bele porcukrot, fektessük rá az epreket és tegyük a sütőbe és süssük, illetve, inkább szárítsuk 1 órát, majd vegyük ki, fordítsuk meg, szórjuk meg porcukorral, és újabb 30 percre tegyük vissza a sütőbe. Nah, tehát. Epret megmostam, leszárítottam, felszeleteltem, teflonos serpenyőt megszórtam porcukorral, ment rá az eper, be a sütőbe, és szárítom. Az első adagnál kellemes illat lengte be a lakást. (közben a tévében House mesterkedett...). Még gondoltam is, hát, hu, ez az illat.. mesés! Aztán egyik pillanatról a másikra átcsapott égett szagba. Kirohantam, de az eprek már menthetetlenek voltak. Fekete, szenes darabkák. Itt még kb 35 percnél tartottunk az egy órából... Ok, biztos én voltam a béna, jöhet a második próbálkozás. Eper szeletel, tepsi be. 20 perc múlva már meg kellett volna fordítani, de nem lehetett felszedni az edényből, mert nyúlt, mint a tészta... Ok, akkor jöjjön a harmadik adag. Itt már meg tudtam fordítani, de a másik oldalnál kb 10 perc után karamellizálódott, de nem kicsit! Mélybordó (gondolom a briketté válás előtti utolsó pillanatban kaptam el) már epernek nem látszó valami, körülötte barnára égett cukor. Kuka... Aztán jött a negyedik próbálkozás. Ez van a képen. Nem túlzok, ott álltam a sütő mellett. Az nem lehet, hogy nem sikerül, nem hiszem el, hogy nem lehet megcsinálni... Tehát, akkor eper szeletel, de itt már inkább 4 mm-s szeleteket vágtam, cukor a tepsibe, abba az eper, be a sütőbe, 5 percenként ellenőriz. Ok, időben kiszed, (szerintem nem sült meg, vagy nem száradt ki rendesen, de nem akartam, hogy megégjen...) megfordít, megcukroz, megy vissza a sütőbe. X perc után kiszed és, és az eredmény látható a tányéron... Hát, mit is mondjak... Biztos, én rontottam el valamit. Megint nem túlzok, a recept mellett szereplő kép még köszönő viszonyban sincs az enyémmel. Nem lehet felismerni az epret, csak nagy jóindulattal. Még "szaftos" az eper, tehát nem száradt ki teljesen, viszont ha tovább szárítom, megég rajta a cukor. Akkor mi a megoldás? Nekem sima gáztűzhelyem van. Lehet, hogy valami spéci sütő kell hozzá? Vagy valami spéci fokozat? Vagy mi lehet a gond? Közel egy kiló epret dobtam ki az ablakon. Nem szeretem a felesleges munkát, a pocsékolást meg egyenesen utálom. Egyébként az utolsó adag ízre nem rossz, de ajándéknak... hát ronda. Várom az ötleteket, hogy mi lehet a gond, mit rontottam el...

Ma megint nekifutok...

Bemutatom nagyorr epret és sokláb epret. Társaikból ma valami különleges dolgot készítek. Tegnap is megpróbáltam már, de valami hiba volt a gépezetben, mert nem az lett belőle, aminek lennie kellett volna. Nem árulhatok el többet, csak akkor, ha a mai sikerül. Nah, jó, ha nem, akkor meg azért árulom el, mert nem érdemes vele foglalkozni... Pedig milyen szép lenne... A továbbiakkal a reklám után visszatérek, addig nézegessétek a képeket! :-)

A droidok és én...

Sok-sok olyan dolog van, amiből rá kell jönnöm, illetve rájöhetek, - ha magamtól nem sikerülne, segítenek benne a látottak - , hogy az ízlés, mint olyan nem ugyanaz nekem, mint másoknak. Beköszöntött a májusi nyár, és egy-két lányról szinte lekerült a ruha az utcákon. Nem gond ez, ha valami szép, sőt Hajni szerint, ha Londonban élnék, semmin nem lepődnék meg, mert ott aztán úgy járkálnak az emberek az utcán, hogy egész nap csak pörögnék, hogy miket láthatok. Suzival és Hajnival többször ültünk már a "kritikapadon", ahonnan jólesően tettünk megjegyzést szinte mindenkire, aki elment előttünk. Mert nem nehéz kritizálandó felületet találni valakin. Ez nem szép, de bizony van amikor kimondottan jólesik. És nem mindig velünk van a baj. Összegyűjtöttem, hogy mitől vagyok néha kikészülve. Nem véletlenül. Ma sokat álltam a dugóban. Nah, erről is írhatnék, de az egy másik bejegyzés lesz. Tehát álltam a dugóban és közben bambultam... És jöttek a lányok. Pánt nélküli felső, belőle kilógó melltartópánt. Jó esetben szilikon, de az is már a sok használattól megbarnulva. Vagy a csipőnadrágok, amiből kilóg a tanga, rosszabb esetben a sima bugyi széle, vagy egésze... A múlt vasárnap ültünk a Kopár csárdában, majd jött egy társaság, mama, papa, fiú, lány. A fiú, lány egy pár volt, hogy melyik volt a mama-papa gyereke, ki tudja... Az étterem kerthelységében pados asztalok vannak, a bejárattól balra, és jobbra elhelyezve. A társaság leült, mégpedig egy olyan asztalhoz, ami a bejárat közelében volt, így itt járkálnak el a pincérek, itt mennek el, akik bemennek a mosdóba, akik távoznak az étteremből, és akik érkeznek oda. A lány úgy ült le, hogy háttal ült ennek a résznek, tehát hátat fordítva a másik oldalon lévő asztaloknak. Innentől mindannyian, akik arra felé ültünk, érkeztek, távoztak, vagy csak átmentek ezen a szakaszon, megcsodálhattuk mind a tangáját, mind majdnem a fenekét is... Nem sok választott el tőle senkit. Talán még be is ejthettünk volna egy virágot a nadrágja és a feneke közé, természetesen szeretettel neki ajánlva... Ez szerintem nem szép. Még ha az illető egy csinos fiatal lány is. Ez az amire azt mondják, a kevesebb több? Amit még nem értek, hogy miért vesznek fel olyan felsőt, amiből kilóg a melltartó pántja, vagy miért vesznek fel fehér alá feketét? A melltartónál azért sem értem, mert már olyan ötletes megoldású melltartókat lehet kapni. Nyakba akasztós, pánt nélküli, hason megkötős, stb, stb. Akkor miért nem ilyennel vesznek fel egy olyan felsőt, aminek a pántja még véletlenül sem találkozik a ruha pántjával???

A másik, a hogyan csináljunk magunkból hülyét, csak azért mert valaki azt mondta, hogy ez a divat... Ma láttam egy cikket valahol, hogy mi a legújabb műköröm divat. Hát, ez itt feljebb a képen. Ez a karmolós izé. Ez szép? Tényleg? Nem tudtam... Én kérek elnézést akkor, ha azt gondolom, valamit újítani kellett, mert már nem lehetett több matricát, kövecskét, csiricsáré lakkot eladni, így jött ez az új a szemkikaparós változat! Gyönyörű!

Nah, és a kedvencem... A buliliba kategória. Biztos mindenki látott már ilyet, ha Ő maga ilyen, akkor biztos nem ezt mondja magáról, hanem, hogy Ő egy trendi lány, vagy valami hasonló. A leírás kb ez lehet: tetovált szemöldök, (ha olcsó tetoválót választott, akkor elrontott "csodálkozós" szemöldök, vagy bambi arc, lehet választani) mostanában már szilikonnal, vagy a saját zsírjukkal feltöltött ajkak, erős smink, és műhaj, műköröm, persze az előbb említett kaparós fajta, mert már az a divat, még ha ronda is. Megtalálhatóak a nagy pesti éjszakában és délutánban szupercsávócskák szuper autóiban. A nagy budapesti éjszakában a partyarc fotókon pózolnak, általában pohárral a kezükben... Valahogy reggel nem látni ilyeneket. Nem értem, hogy miért. Főbb jellemzőjük még, hogy kb úgy vannak felöltözve, sminkelve, mintha az út szélén álltak volna egész nap. A csatolt képen is látni hogy az implantátum már nem olyan elérhetetlen dolog, sőt, kezdem néha azt gondolni, hogy már otthon lehet nevelni virágcserépben, lassan annyi lány büszkélkedhet vele... Hova megy ez a világ? Miért ez számít szépnek, és kinek számít ez szépnek? Milyen értékrendük van ezeknek az embereknek? Tudom, ne nézzek oda. De már nem tudok nem odanézni, mert mindenhol ezt látom. 17 éves gyerekek ülnek olyan autóban, aminek az értékében mások négyen élnek... Ha nem húzod meg magad, még kaphatsz egy-két pofont is, ha erőcsávónak nem tetszik valami benned, a kocsidban, a bármiben. Annyira utálom, hogy ettől érzem időnként úgy, mit csinálok én itt, ezek között a droidok között??? Tényleg mit? Ők vannak rossz helyen, vagy velem van a gond? Az én értékrendemmel van a gond, vagy az ővékével?


Képek forrása: Internet, www.borsa.hu, www.cotcot.hu