Juhéééj! Ez lett az első olyan, amit tényleg rögtön a fagylaltgépből kiadagolva ehető változatban találtam! Az ehető annyit jelent, hogy nem kellett a mélyhűtőbe téve még tovább hűteni.
Krémes, és finom.
Hozzávalók:
- 3 dl baracklé (a befőzött barack héjából és leeső darabokból leszűrt lé hasznosítása)
- 1,5 dl joghurt (sima joghurt, 1 doboz)
- 3 evőkanálnyi porcukor (édes volt a barack, ezért nem kellett bele több)
- 10 dkg étcsoki
- 1 evőkanál juharszirup
A hozzávalókat a csokoládé kivételével összekevertem, ment a gépbe és kb 30 perc múlva a képen látható állagú fagylaltot kaptam. Amikor a fagylaltot késznek ítéltem, belekevertem a felaprított csokoládét, és tálaltam.
Bele akartam kevertetni a géppel a csokoládét. Eddig azt hittem, hogy az egy vicc, hogy már a kavargó kanál mellé öntsük bele a fagylaltnak szánt krémet, mert ha nem így teszünk, belefagy a tégelybe. Hát, nem vicceltek, tényleg így van. Amikor úgy gondoltam, hogy a fagyi már készen van, megállítottam a gépet, beleöntöttem a darabolt csokit, majd visszakapcsoltam. Már nem tudta kavarni a fagylaltot, mert az alja ráfagyott az edény aljára és a keverőlapát nem tudott elfordulni.
Nem vicceltek, tényleg nem szabad megállítani még egy fél percre sem, sőt, kevesebbre sem!
Ebből az adagból is a szokásos muffinformát töltöttem meg, ismét hét muffinforma lett tele, de most púposan tele!
Zseni vagy! :)
VálaszTörlésHát, ezt én inkább rád mondanám, mint magamra. Ennyi bénázás után.
VálaszTörlésViszont, képzeld! Megalkottam a legtökéletesebb csokoládé fagylaltot. Most kevergeti a gép, sötétbarna, mint az igazi csoki, és mély kakaó az íze is!
Úgy érzem, hogy már kullogok utánad, aztán nálam is jönnek az extra variációk!
:DDD
Váó!
VálaszTörlés:D
VálaszTörlésLátom, a tiéd is szép sárga!!
VálaszTörlésCsak azért, mert ma írta valaki,(nem nálam, máshol...) hogy az én receptem alapján megbarnult a barack-és csúnya színe lett a fagyinak...Pedig még citromot is csepegtettünk ő is, én is rá...Nem értem...Te esetleg???
A cukortól tud bebarnulni, ha karamellizálódik, mert sokáig főzik. Más ötletem nincs. Ez ráadásul a barack "leve", van még belőle vagy két liternyi. Ez maradt a hámozás után. És nincs benne citrom egy csepp sem. Viszont csak akkor érte meleg, amikor a barackokat forró vízbe dobtam, hogy lejöjjön a héjuk, utána már nem érte meleg. Nem tudom, hogy mitől barnulhatott be.
VálaszTörlésJaj istenem... Sóhaj, sóhaj, nyelés!
VálaszTörlésViki, ebből is van még... Ha esetleg gondolod, küldhetek!:DD
VálaszTörlés