A tahini egy arab ételekhez használandó krém, ami főként szezámmagból áll. A humusz, azaz a csicseriborsó krém egyik alapvető összetevője. Főleg arab élelmiszerboltokban kapható, de házilag is pillanatok alatt elkészíthető, és a hűtőben sokáig tárolható.
Hozzávalók:
- 10 dkg szezámmag
- 0,5 dl víz
- 1 gerezd áttört fokhagyma
- 1 evőkanál olíva olaj
- só
- fél citrom leve
A szezámmagot pirítás nélkül megdaráljuk (én kávé/mákdarálón csináltam), majd mehet bele a víz és a felaprított fokhagyma. Ezekkel összeturmixoljuk, majd jöhet bele a fél citrom leve, az olaj, és a só. Úgy tudnám jellemezni, hogy a palacsintatésztánál kicsit sűrűbb, kesernyés krémet kell kapnunk, ami még folyik, vagyis folyékony állapotú. Ha elkészült, jól zárható üvegbe töltöm, a tetejére olajat öntök, így meggátolom az oxidációt. Hűtőben tárolom.
A képeken egy kb 7 decis befőttesüvegben van, a recepthez képest dupla adagnyi.
Szepykém ezt hamarabb is írhattad volna! Épp most vettem :)))
VálaszTörlésJó lesz ez még máskor is.Te mihez használod egyébként, milyen ételekhez?
VálaszTörlésKínai, ázsiai ételekhez!
VálaszTörlésés Te?
Eddig csak a humuszhoz. Ha van bármilyen recepted, amihez jó, azt tessék szépen megfőzni,sütni, feltölteni, hogy jól megcsinálhassam én is! :DD
VálaszTörlésépp most kevertem ki, köszi a receptet! csak hántolatlan bio szezámmagom volt, de kitűnő lett! a joghurtos padlizsánsalátámat dobtam fel vele :)
VálaszTörlésChilii, köszönöm, hogy megírtad!:)
VálaszTörlés