2010. január 30., szombat

"Nyársra" húzott pulyka



Még mindig a mélyhűtő "kincseiből" főzök, azaz leolvasztottam a mélyhűtőt, és így sok-sok mindent találtam, amire már nem is emlékeztem. Megtaláltam például kb 1 kg szeletelt pulykamellet, amit még karácsony előtt vettem, hogy biztos, ami biztos, nehogy valami gikszer csússzon a rendszerbe, legyen otthon hús, ha az éhhalál fenyegetne...

Nah, ezt most megtaláltam, és egy-két nap alatt el is használtam.

Mi történt vele, és hogyan is???

Hozzávalók 2 személyre:
  • kb 40 dkg pulykamell
  • 2 evőkanál szezámolaj
  • 1 evőkanál szezámmag
  • 1 evőkanál méz
  • bors
A pulykamellet megmostam, és vékony csíkokra vágtam. Volt otthon fából készült nyárs, magyar nevén hurkapálca... Ezeket vízbe áztattam. Összekevertem a mézet, a szezámolajat, a szezámmagot. Megsóztam, megborsoztam a húsokat, majd a "pácba" forgattam és a hurkapálcákra fűztem.

Egy arra alkalmas serpenyőben kb 5 perc alatt készre sütöttem. A sütési idő alatt a nyársakat forgattam, azaz minden oldalt pirosra sütöttem.

Készen is vagyunk!

A körete tepsiben sült krumpli volt, amit a hús sütése után visszamaradt szezámolajban megpirítottam. Illetve került mellé egy szem sütőben sült lilahagyma is. Ezeket a zöldségeket (hagyma, krumpli) a sólet sütése közben sütöttem meg előre, most csak megmelegedtek az szezámos olajban.



Hogy legyen valami zöld is a tányéron, jégsalátát daraboltam hozzá, amit leöntöttem egy kis savanyúság levével, de tehettem volna rá joghurtot is.

Édes a méztől, és füstös a szezámtól. Jó lett!



A szezámolajat a Tesco saját termékeként vettem. Mivel nem kell belőle sok, érdemes beruházni rá, mert nagyon finom füstös ízt ad. Legalábbis szerintem. Hagyma meg mindenbe kell, úgyhogy legyen otthon mindig!:)



12 megjegyzés:

  1. úristen, ölni tudok az ilyen sült krumpliért, ami ennyire ropogósnak és finomnak néz ki! imádom!

    VálaszTörlés
  2. Milyen kincsek lehetnek még abban a hűtőben?:D
    Olyan mint a mesebeli tarisznya mindig van benne valami:))

    VálaszTörlés
  3. Egyszerű, de nagyszerű! :) Beruházok erre a szezámolajra, kerülgettem már, de meggyőztél! :))

    VálaszTörlés
  4. Wise Lady, igen, az volt...:)

    Christaylor, szerintem a méztől lett ilyen színe, és iszonyat finom volt. Édes, és ropogós!:)

    L.Krisztina, mondjuk fagyigép... :)))

    Felhőlány, tessék megvenni, szerintem érdemes!:)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó kaja, szerintem is!
    A sült krumpli annyira guszta!!!

    VálaszTörlés
  6. Andi, és még finom is volt!:)

    VálaszTörlés
  7. "Ölni tudnék" azért a krumpliért :)

    VálaszTörlés
  8. B., jaj!:)
    Azt azért ne!:))) Kis méz csodákra képes!:))

    Megkaptam az e-mailedet, válaszolni is fogok, és nagyon köszönöm, hogy megírtad, nagyon érdekes, de a továbbiakat e-mailben:!)

    VálaszTörlés
  9. Fincsi lehetett!:-))Ehhez már használtad az új fényképdobozt?
    vagy lemaradtam,régóta használod már?

    VálaszTörlés
  10. Andi, még nem. Most a hó miatt olyan világos van késő délutánig, hogy ez egy sima fehér háttér előtt készült. De valami ilyesmi lesz a doboz is, és megmondom őszintén, hogy tetszik az eredmény. Tiszta, világos, jól látható!:)

    VálaszTörlés
  11. igen,ezért is hittem,hogy már használod,szépek a képek!:-))

    VálaszTörlés