2010. május 10., hétfő

Szezámmagos - mézes fagylalt epersziruppal


Hihetetlenül szeretem azt a kis szezámmagos szeletet, ami akkora, mint a régi Sportszelet. Iszonyatosan édes, és tömény szezámmag.  Az ötlet valahonnan innen jött, és sikeredett belőle valami olyan... 

Ez a fagyi a képen, a kép készítése előttig a mélyhűtőben várakozott... Mert megcsináltam, de este lett kész. Fény nem volt, viszont tudtam, hogy valami olyan jött létre, ami megkívánja a (a képességeimhez képest) legjobb feltételekkel készült fotót. Fájó szívvel betettem a mélyhűtőbe, és szinte biztos voltam, hogy másnap, ha előveszem, jéggé fagyva, beton keménységben várakozik majd, így csak valami béna képet tudok majd csinálni. De inkább a napfénynél legyen béna formája, mint a lámpánál szép formájú, adagolható, de sárgás színű...

Engem is meglepett, hogy a fagyi ugyan jóval keményebb volt, mint bármelyik "bolti dobozos" fagylalt, amit ha kiveszünk a mélyhűtőből már kanalazhatjuk is, mégis egészen jól lehetett adagolni. A képeken sima fagyiskanállal készített gombócok szerepelnek. 




Szezámmagos-mézes fagylalt

Hozzávalók:
  • kb 2 dkg szezámmag
  • 4 dl cukrozatlan sűrített tej
  • 3 evőkanál méz
  • 1 evőkanál juharszirup
tálaláshoz:

A cukrozatlan sűrített tejet megmelegítjük, hozzáadjuk a mézet és a juharszirupot. Ha nincs juharszirup, jó csak mézzel is. Betesszük a mélyhűtőbe kb egy fél órára, vagy ezt az egészet elkészítjük reggel, és délutánig a hűtőben tároljuk, hogy a fagylaltgépnek könnyű dolga legyen. 
Megpirítjuk a szezámmagot, azaz egy serpenyőbe tesszük a kb 2 dkg szezámmagot (ebből, aki szereti, tehet többet is, de vigyázzunk, mert a szezámmag, ha túl sokat használunk, keserű is lehet!) és fedő alatt néha megrázva a serpenyőt megpirítjuk. Hagyjuk kihűlni.

A fagylaltgépet bekapcsoljuk, ahogy a kanál kavarni kezd lassan öntsük bele a mézes-sűrített tejes elegyet. Amikor majdnem készen van, hozzá adjuk a szezámmagot, de ebből a tálaláshoz tegyünk félre egy-két csipetnyit!

Készen vagyunk!

Ez a fagylalt azért kapta meg az "egyszerű" címkét, mert nem feltétlenül szükséges hozzá a fagylaltgép. A szezámmagtól olyan magas zsír/olaj tartalma lesz a masszának, hogy nyugodtan elkészíthetjük egy sima robotgéppel jól kikeverve, majd egy jól záródó dobozba téve mehet a mélyhűtőbe, ahonnan kb fél óránként vegyük ki, egy botmixerrel keverjük át, ezt ismételjük minimum háromszor, és kb ugyanazt fogjuk kapni, mint fagylaltgéppel. 

Ha kész, nyugodtan betehetjük a mélyhűtőbe, mert a teljes kifagyása után is kis ráhatással adagolható fagylaltot kapunk! 



Tálaláskor én epersziruppal locsoltam meg, ami ITT megtalálható.
Nem szeretem az epret, de ehhez a fagyihoz remekül passzol az eper íze. 
Aki nagyon édesen szeret mindent, az kóstolgassa, mert lehet, hogy neki ez nem elég édes, nekem pont jó volt így.


17 megjegyzés:

  1. Nagyon különleges és remekül néz ki!

    VálaszTörlés
  2. Hű, de remekül néz ki. Nem inkább mennyeien. És a szezámmag, ahogy ropoghat a fogad között. Isteni

    VálaszTörlés
  3. Mmmm... ez nagyon-nagyon jóóóó!!! Kipróbálom én is. Én is imádom egyébként azt a kis szezámszeletet! :)))

    VálaszTörlés
  4. Én már nem dicsérem. :P :D
    El fogom készíteni... vagy valami ilyesmi(t)... :D

    VálaszTörlés
  5. Állati jó!

    Fagyi is, kép is :-) Jöhet!

    VálaszTörlés
  6. Micsoda klassz ötleteid vannak!
    Szeretnék én is egy fagyi gépet, de addig is jó lesz ezt a receptet megjegyezni! :))

    Ha lesz időd, légyszi nézz be hozzám, van ott a számodra valami.

    http://szemiramisz.blogspot.com/2010/05/cukker-blogger.html

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörködöm és csorgatom a nyálam.:))

    VálaszTörlés
  8. Én is imádom a szezámos szeletet, gyanítom ezt a fagyit is imádnám :)

    VálaszTörlés
  9. Vettem egy gombóccal! Köszi!

    VálaszTörlés
  10. Jajj az a szezámos szelet tök fincsi :D Ez is biztos szuper. Szívesen elnyalnám, úgyis olyan fülledt idő van.

    VálaszTörlés
  11. Csak ismételni tudom magam:) nagyon jó ötlet!!! Ügyes!!Elkészítendők listájára felvéve:)

    VálaszTörlés
  12. Melinda, tényleg az :)!

    Bianka, kérsz?:)

    Ildinyó, majd mesélj!

    Egycsipet, habbal?:)))

    Viki, köszönöm, és küüüüüüüüldöm!:)

    Szemiramisz, majd mesélj!
    És megyek hozzád!:)

    Mónika, köszönöm!:)))

    Livi, gyanítom, hogy igen!:))

    Maryenne, egészségedre!:)

    Araniel, akkor hány gombócot kérsz?:)

    Tündér!:))))

    VálaszTörlés
  13. Szepyke: nem vagyok telhetetlen, 2 gombócka elég lesz egyszerre :D

    VálaszTörlés
  14. Aztaaa, ez nagyon bejönne!...szuper ötlet!!!!

    VálaszTörlés
  15. De jó ez már megint, micsoda ötlet :)))
    Egy időben ettem én is azt a szezámszeletet.
    Szepy, milyen fagyigéped van????
    Félek, ha nekem lenne, állandóan fagyit gyártanék és az nem lenne túl szerencsés. Így is most édességmegvonás van :((

    VálaszTörlés
  16. Araniel, mára készült egy fahéjas szilva... Abból tegyek mellé? Valamikor a héten felteszem. Anyám... Abbahagyhatatlan...:))))

    Csibe, gyere, hozok tölcsért is!:))))

    Lekvároskukta, Bosch gépem van, illetve a Bosch alapgéphez van egy "fagyigép", ami tulajdonképpen egy tartály, amit a mélyhűtőben kell tartani. Eszméletlenül bírom, hogy reggel bekeverem a cuccot, beteszem a hűtőbe, hazamegyek, átteszem a mélyhűtőbe egy fél órára, utána kiveszem a tartályt a mélyhűtőből,"összeszerelem", bekapcsolom, megy bele a jól lehűlt cucc, és kevesebb, mint egy óra múlva saját fagyit kanalazok. Ha jól le van hűtve a krém, akkor van, hogy 10 perc múlva teljesen kanalazható! Viszont, a mélyhűtőbe téve beton keménységűre fagy, ezért én elég kicsi adagokat csinálok, ami még aznap elfogy, hogy ne kelljen tárolni. Ha marad, akkor a szilikon muffin formába adagolom, mert az olyan, mint két gombóc fagyi, és akkor utána nem kell adagolni, csak kivenni a mélyhűtőből egy ilyen izét, és elnyammogni!:)))

    VálaszTörlés
  17. Naná, hogy kérek :D Nagyon belelendültél a fagyikészítésbe :D

    VálaszTörlés