Ismét egy lelőhely ajánlat jön. A hétvégén az egyik fontost ki kellett kísérnem a Jókai téri adventi vásárba, hogy végre gofrit ehessen... Ebben a vásárban tavaly is nagyon jó kis ajándékokat vettem, illetve magamat is megleptem egy-két dologgal.
Tavaly is írtam már, hogy akkor a Moszkva téren találtam ilyet, most itt a Jókai téren is elérhetőek ezek a formák. Van mindenféle szilikon sütőforma, és bonbon forma.
Árakkal kapcsolatban azok a képeken általában látszanak, a döbbenetes napsütésben fényképezett képek ellenére is. (remélhetőleg)
Ami nagyon tetszett, az az első képen látható forma, aminek van egy kemény pereme is, így nem gumikígyózik az ember kezében, ahogy bepakolja a sütőbe, hanem megtartja a formáját, mert az a kis perem kimerevíti.
Ami még pozitívum, hogy a helyszínen megvehető, nem kell rendelni, és horror postaköltséget fizetni. Lehet mindent tapogatni, csodálni, válogatni.
Remek ajándék lehet házitündérek meglepetésére!
Ha kimentek a vásárba, egyetek helyettem is egy "csirkefogó" szendvicset, amibe egy szelet rántott hús mellé némi csemege uborka, egy kis szeletke sült bacon és egy helyes adag hagyma kerül... Köszönöm, és egészségetekre! :)
Jah, a forralt bort se felejtsétek el!
Köszönöm az újabb lelőhelyet.
VálaszTörlésha arra járok enni fogok olyan szendvicset, mert nagyon szeretem, de a forralt bort kihagynám, azt nem szeressem. De igérem ,h gondolok rád közben.
Na, nekem is ez a bajom a szilikon formákkal, hogy össze-vissza nyetlik amelyikben nincs vmi merevítés. Amúgy fantasztikusak! :)
VálaszTörlésJdudar, rendben, de a szendvicset kóstold meg!:)))
VálaszTörlésAdri, ugye? hogy én mit össze bénázok velük néha...:))))
Én az utolsó bekezdésről álmodozok... de látom, hogy az idén (sem) jutok el a pesti adventi vásárok környékére:(
VálaszTörlésSzepy, ez a vásár még mindig tart? Bocsi a kérdésért, de nem vagyok Budapesti, az öcsém ott tanul, gondoltam elküldeném hogy vásároljon ezt-azt nekem .-) Még egy kérdésem lenne, a szilikon bonbon formák milyen árban vannak? Köszi előre is az infókat!
VálaszTörlésKata, nálatok nincs semmilyen vásár?
VálaszTörlésOttis, ez a vásár december 24-ig szokott nyitva lenne, de a bonbon formák itt drágák, 2400 körül vannak. Ezeket jobban megéri a Söregitől rendelni a soregi.hu oldalon. Még postaköltséggel is olcsóbb ha nem egy darabot rendelsz, csak siess, mert már nem sokáig vállalnak szállítást!
Értem, köszönöm az infót!
VálaszTörlésA Camponában is árusítják már!
VálaszTörlésMárta, árakat is tudsz?
VálaszTörlés