Ez a sütemény megnyerte az abbahagyhatatlan jelzőt. Hogy biztosan megbizonyosodjam róla, hogy ez valóban így van, a "maradékot" bevittem a kolleganőimnek, hogy kóstolás után erősítsék, vagy cáfolják ezt... Nem cáfolták, sőt, én direkt nem mondtam semmit, csak megkínáltam őket és vártam a hatást. Nekem jólnevelt kolleganőim vannak, akik először "csak egy vékony szeletet" kértek, aztán pár perc múlva megint kértek egy szeletkét, de ez már lehet vastagabb is... Tehát, jól vizsgázott ez a kis helyeske. Nem tudom, hogy mi a titka, mert bár, szeretem a túrót, de én is meglepődtem, hogy túrótorta és túrótorta között milyen különbség lehet.
Tessék kipróbálni és megírni, hogy másnál is így hatott e ez a sütemény.
Ez a recept a Kifőztük 2011/7. számában jelent meg. Az újság letölthető a www.kifoztuk.hu oldalról, természetesen most is ingyenesen.
Hozzávalók 20-22 cm-es formához
- 50 dkg túró
- 12 dkg cukor
- 2 tojás
- 18-20 dkg görög joghurt
- 15 dkg búzadara (gríz)
- 1 evőkanál vaníliakivonat
a forma kikenéséhez:
- 2 dkg vaj
- 2-4 evőkanál zsemlemorzsa
a tetejére:
- 20-30 dkg rebarbara
- 10 dkg eper
Villával áttörjük vagy keverőgép táljába öntjük a túrót. Hozzáadjuk a cukrot, a tojásokat, a joghurtot, a búza-darát és a vaníliakivonatot. Az egészet alaposan átkeverjük.
Kivajazunk egy pitesütő tálat, beleszórjuk a zsemlemorzsát, és a tálat forgatva, rázogatva egyenletesen eloszlatjuk rajta. Beleöntjük a túrós masszát, a tetejére szórjuk a gyümölcsöket.
Kivajazunk egy pitesütő tálat, beleszórjuk a zsemlemorzsát, és a tálat forgatva, rázogatva egyenletesen eloszlatjuk rajta. Beleöntjük a túrós masszát, a tetejére szórjuk a gyümölcsöket.
180 fokos sütőben nagyjából 40-50 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha már barnul a teteje, de esetleg még pudingos a közepe. (Ne süssük túl; nem baj, ha kicsit remegős marad.) Kihűtjük, és lehetőség szerint egy éjszakán át a hűtőben pihentetjük.
Gyümölcsszósszal vagy tejszínhabbal tálaljuk, és porcukorral is megszórhatjuk.
A gyümölcsöket az idényhez és az ízlésünkhöz igazítva variálhatjuk. A képen látható változatban passzírozott epret locsoltam a rebarbarára, ezt kiválthatjuk barackkal, vagy bármilyen gyümölccsel.
Én bizony kipróbáltam már a fenti receptet. Zseniális! Fele még melegen elfogyott.:)
VálaszTörlésJoghurt hiányában sűrű, krémes (Zott) tejfölt használtam, és friss bogyós gyümölcsöket szórtam a tésztába és a tetejére is. Túró helyett cottage cheese ment bele. A változtatásokat csupán a hűtő tartalma miatt kellett eszközölnöm.
Köszönet érte, imába foglaltam a neved!:P
A hatás szerintem már ránézésre is garantált. Gyönyörű. :)))
VálaszTörlésÜberguszta! Ebből kérek egy szeletkét, vagy inkább kettőt !!! :)
VálaszTörlésMs.Poppy, akkor nálad is bejött?:))) Én is sokszor variálok a hűtő tartalmára helyezve a hangsúlyt... :)) és tényleg olyan, amit nem lehet abbahagyni..:)))
VálaszTörlésPetra, köszönöm, tényleg olyan!:)))
Ami... legközelebb ilyet viszek!:)) (Akárhova is kell vinnem...:D)
Kipróbálásra vár :)
VálaszTörlésCsábító :)
VálaszTörlés