2010. május 25., kedd

Tejfölös eper



Mondtam már, hogy nem szeretem az epret? Tényleg nem. Meg nem tudnám enni úgy, ahogy van, azaz a pici magokkal, amik a felületét borítják.. Viszont ha átpasszírozom, lőttek az apró magoknak, és így viszont... Isteni!:)

Vettem egy kiló epret, majd azt átpasszíroztam, és lett kb 7 dl eperlém, ami tömény eper volt, de egyetlen mag sem volt benne...

És akkor hogy mi történt vele?

Tejfölös eper újragondolva...

Hozzávalók:
  • 1 nagy doboz tejföl
  • 2 dl átpasszírozott eper 
  • 8 db babapiskóta (poharanként 4 db)
  • 4 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál vanília kivonat (el is hagyható)
díszítésként:
  • tejszínhab
  • csokoládéreszelék
  • eper



A tejfölt kicsepegtettem (ahogy a tzatzikinál a joghurtot ITT). A babapiskótákat az eperlébe mártottam, majd a poharakba tettem. A sűrű tejfölhöz hozzákevertem a maradék eperlét, a cukrot, majd a vaníliakivonatot. A krémet a poharakba töltöttem, majd a hűtőszekrénybe tettem egy éjszakára, hogy a babapiskóták átvegyék a krém nedvességét. Másnap a tetejére  habszifonból tejszínhabot fújtam, és csokoládét reszeltem.


Ebből az adagból kb két fél literes pohárnyi lesz. Ha kisebb pohárban készítjük, természetesen több pohárra elég.





18 megjegyzés:

  1. Nekem jöhetnek a magok, lehetőleg egy ilyen csinos kis pohárkrém kíséretében. :) Pont ezért imádok minden aprómagvas gyümölcsöt.
    Egyébként ennyi szuper epres recept után a fene sem hiszi el, hogy nem szereted az epret.:P

    VálaszTörlés
  2. :DDD Eszembe jutott, milyen gazdaságosan lehetne veled epret szedetni, a férjem ugyanis mindig felkajálja a felét szedés közben. :D

    Guszta a cucc!

    VálaszTörlés
  3. HŰŰŰŰ, megindult a nyáltermelésem. Nagyon guszta

    VálaszTörlés
  4. Megyeeeeeeeeek! remélem, van még:)

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon-nagyon jól néz ki! Ebéd után meg tudnám enni... :) Tejföllel még nem próbáltam, pedig annyi helyen olvastam már... :) Biztosan finom!

    VálaszTörlés
  6. Huh veszélyesen jól néz ki ;)
    Akkor te füge rajongó sem vagy gondolom :D Már az apró magok miatt...:)

    VálaszTörlés
  7. Ms.Poppy, igen, lassan át kell gondolnom a dolgot...:)))

    Egycsipet velem igen. Egy darabot nem ennék meg, az tuti, max, ha megpucolod!:)))

    Bianka, :))))

    Mandy, nah, igen... mégis azt mondogatom magamban: fahéjas csiga, fahéjas csiga...:)))

    Kata, gyereeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee, még van kettő!:) mondjuk, azok kisebbek..

    Felhőlány, igen, sok helyen volt már. Én a hétvégén olvastam Vízvári Mariska 1957-es szakácskönyvében, bár ott nem keveri össze, csak ráönti a tejfölt az eperre, de én úgy nem enném meg....:)

    Livi, füge?? anyám, az gyilkos azzal a sok kis maggal... brrrrrrrrr!:)))

    VálaszTörlés
  8. Hogy ez milyen jól néz ki :)
    Veled jól járnék...én a kertből megevős fajta vagyok, szóval anyám inkább veled szedetné le az epret, mint velem, mert akkor abból nem lesz torta :D
    Nekem jöhet minden formában, ezt is el tudnám kanalazgatni ^_^

    VálaszTörlés
  9. Ez a sok finom epres recept!
    Vettem már idén én is párszor,de sokkalom az 1000 Ft/kg árat,még ha magyar eper akkor is. Szamócát is ennyiért láttam a piacon. Várom,hogy egy kicsit lejjebb menjenek az árak. Ezek a képek gyilkosak!

    VálaszTörlés
  10. Én már nem várok. Holnap megeszem az első hatalmas és gyönyörű epret, ami a kertben termett :D

    VálaszTörlés
  11. Mi lenne ha szeretnéd az epret?

    Én most csak úgy póriasan ráöntöttem egy kis tejfölt az eperre,aztán kész. A tiéd gyönyörű lett!

    VálaszTörlés
  12. Na én meg az epret szeretem,az eperből készűlt,illetve eperízű dolgokat nem.Ki nem állhatom.:)
    se az epres joghurtot,se az epres tortát és így tovább.De az epret minden mennyiségbe.Ki érti ezt?:D

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szeretem az epret, nekem jöhet minden féleképpen. Csuda finom lehet amit készítettél!

    VálaszTörlés
  14. Eper, imádom, bárhol, bármikor, bármilyen formában :D
    Én is ma készítettem tejfölös epret :D, igaz, nem passzírozva.

    VálaszTörlés
  15. Szepyke, a málnával hogy állsz? :)

    VálaszTörlés
  16. Szepy ez gyönyörű!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  17. Araniel, az tuti, hogy csak úgy, nem eszem meg az epret...:)

    Réka, sajnos ez van. Nem lesz olcsóbb, mert elverte az eső és a jég. Azt mondják a nénik a piacon, hogy mindennek annyi idén...:(((

    Moha, én nem tudom, csak úgy ráönteni a tejfölt, mert akkor abból én nem eszem...:)))

    Tökmagi, szerintem senki, de ez nem is gond!:)))

    Liza, köszönöm, kedves vagy!:)

    Csiiiiiibe, gyere, adom!:)))

    Garffyka, juj, én úgy nem tudom megenni... tiszt mag..brrrrr!:))


    Thrini, az is tiszta mag, de már tudok passzírozni!:)) szóval, szerintem jól fogunk állni egymáshoz!:)

    Maryenne, igen, szerintem is, köszönöm!:)

    VálaszTörlés