Visszatérve a divathoz...

Ugye, hogy milyen bájos darab??? Nekem azok az ortopéd cipők jutnak róla eszembe, amit régen Budapest utcáin öreg nénik hordtak, vagy az emlékezetes kismama cipő, ami borzadvány mivoltában is rengeteg nőn volt látható... Hát ez meg... ezen még az sem segít, hogy lila. Pedig szeretem a lilát, de ez... Hát, botrány, hogy milyen ronda, de komolyan...

Csak tudnám, hogy miért kell mindenképpen belekényszeríteni a nőket a minél magasabb cipőkbe... Kicsit már olyan, mintha mindenki domina lenne, és csak az ostor hiányozna a kezükből. Nekem ezekről a cipőkről, mindig a férfilapok hasábjain megjelenő hiányos öltözékű hölgyek jutnak az eszembe, mert rajtuk van mindig olyan cipő, amin szerintem még állni sem lehet, jó, mondjuk, ők sem állnak benne, általában fekszenek valamin, na mindegy. Szombaton, amikor megindulnak szórakozni a lányok, a következőt láthatjuk, csinosan felöltözve, sminkelve, valamilyen csillogós cuccban és vagy tornacipőben, vagy valami teljesen normális papucscipőben sétikálnak a busz felé, kezükben valami iszonyat sarkú cipővel. Láttam lányt szombat éjjel mezítláb sétálni, a kezében az iszonyat sarkú cipőjével... (Mondjuk, az is megérne egy bejegyzést, hogy mi lenne az a pénzösszeg, amiért én Londonban akár egy lépést tennék mezítláb, bekockáztatva, hogy belelépek valamilyen beazonosíthatatlan dologba...) Magyarán, a buliig kiscipő, és mivel táska nem nagyon van náluk, a kezükben viszik a csini ruhához a magassarkú cipőjüket. Az, hogy amikor "átváltanak" magassarkúra hova teszik a sima kiscipőt, rejtély. Mondjuk, amilyen távolságok itt vannak, nem csodálnám, ha túracipőben mennének, és a magassarkút csak a bejárat előtt vennék fel...

Ez a fekete, nah, igen... ez messziről csodaszép, közelről meg, jééééééézusom, mekkora sarka van ennek! Mondjuk mégis csodaszépnek látom, de rémisztőnek is, mert a mostani divat szerinti értelmezésemben arra gondoltam, hogy a tervező vagy iszonyat magas pasi, vagy iszonyat alacsonyak a lányok körülötte... Mert az előttünk van, ahogy egy kb ugyanolyan magas pár lány tagja felvesz egy ilyet, és onnantól az erősebb nem képviselőjét a nyakánál fogva karolja át, vagy mi több, csókot tud nyomni simán a homlokára... Hu, hát, azért ez előttem van, és mit ne mondjak, vicces lehet...

XXVIII. VKF, már megint lemaradtam...

Nagyon béna lesz a VKF "pályaművem", illetve, maga amit felteszek, biztos nem béna, csak én, hogy ilyen "olcsó trükkel" próbálom menteni a mundér becsületét.

Előre is elnézést kell kérnem Trnitytől, mert remek volt a téma, semmi nem mentesít a bénaságom alól...

Mert megint nem készültem semmivel... Nem vagyok otthon, nem nagyon főzök, és nem nagyon iszom bort sem...

Ez itt egy sörös ország, és bár a sört utálom, és egyébként az alkoholokat általában nem szeretem, de itt elég jó választék van az éppenhogy alkoholos italokból, amik inkább hasonlítanak egy szénsavasabb üdítőre, mint bármilyen alkoholra...

Tehát, igen, a megúszásra játszom éppen, és hála az égnek most jött egy e-mail, miszerint ezt a könyvet, az Alexandra 299,- Ft-ért kínálja a 499,- Ft-os teljes ára helyett...

Nagyon gáz a próbálkozásom, ugye???

Hát, ez van. Most bánatomban megyek, és eszem egy dupla csokis croissant, hogy tompítsam a szégyenem... Legalább magam felé, ha már mások felé nem tudom....

Nah, jah...

Londonban buszoztunk, mikor egy pub-on a következő kiírást láttam:

Amy Winehouse szombaton, élőben.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, mi van? Itt, élőben? Csak úgy, egy sarkon, egy kocsmában? És igen. Hát, mondom, hogy meseország ez, nem más...

Imádom ezt a nőt, bár néha annyira részeg, vagy ki tudja, hogy mi, hogy azt sem érteni élő koncerten, hogy mit beszél, de a zenéje... És erre lemegy egy kocsmába és énekel a tömegnek. Ráadásul nem is egy belvárosi pubról beszélünk, inkább egy külvárosiról... Hát, kész vagyok. Már megint, és nem először és nem is utojára...

Reggeli Londonban...

Ha Angliában járunk, semmiképpen ne hagyjuk ki az igazi, tradicionális angol reggelit, amit elvileg délig szolgálnak fel, de turisták által sűrűn látogatott helyeken egész nap elérhető. A látvány magáért beszél... És meglepő, de finom, bár meg kell, hogy említsem, hogy jelen esetben közel dél volt mikor fogyasztottuk, és bőven elvoltunk egész nap más élelem nélkül... Ami a tányéron található:

• 2 db tojás, ami jelen esetben átsütött tükörtojás
• paradicsomos bab
• az a bizonyos angol kolbász, azaz a sausage grillen megsütve
• angolszalonna szintén grillen sütve
• párolt, pirított gomba
• grillezett paradicsom
• 1-2 szelet pirítós

Emberes adag. Ráadásul reggelire, meg aztán tényleg az. Kávét, vagy tejet kínálnak hozzá. A paradicsomos bab nagyon finom, viszont, elsőre nem értettem, hogy ezt mind hogy lehet egy tányérra pakolni, és megenni, aztán mégis elfogyott... Mondjuk kellett hozzá vagy háromnegyed óra, de eltüntettük. Szeretem ezt az angol kolbászt, amit millió változatban lehet kapni, más-más fűszerezéssel. Az angolszalonnát eleve szeretem, de ez, hát, pazar volt. Ráadásul grillezve az egész, amitől kicsit füstös íze lett. Egy ilyen adag ára, nem túl olcsó, kb 6-7 font, ami olyan 2100,- Ft körüli összeg, de komolyan mondom, hogy kihagyhatatlan! Ha itt élnénk, sem hiszem, hogy ez lenne a mindenkori reggelim, főleg, hogy egy normál munkanap reggel 7 körül bevágni egy ilyet... Hát, rögtön mehetnék vissza aludni, az biztos. Ahogy, a megint telefonnal készült képen látszik, gyönyörű napsütésünk volt, szó szerint égetett a nap. Imádom ezeket a reggeliket. Lent ülni az utcán, a kávézó előtt, és csak ülni, napozni, reggelizni, és csak ülni, napozni, reggelizni... Azt hiszem, tudnám csinálni egy darabig...

Jó étvágyat! Kávét, vagy teát kértek?

London Eye - a nagy bringakerék - mások szerint kilátó

Remélem, hogy csak javítani vitték el a hiányzó kapszulát, és nem a Temzében úszkál valahol. Ha viszont a Temzében úszkál, remélem, hogy tudnak róla, hogy beleesett... Ezek a fülkék kicsit a Cousto kapitány kalandjaira emlékeztetnek, csak éppen nem a víz alatt, hanem a víz felett láthatóak. Közelről teljesen jól kivehetőek a benne ücsörgő, ácsorgó, bámészkodó emberek. Tiszta volt ugyan az idő, de már kezdett sötétedni, és mire felértünk volna a tetejére, már pont csak egymást láttuk volna... jah, meg a London fényeit... Viszont London fényei így 17 fontba kerültek volna, viszont ennyi pénzből kb hat jegeskávét kapok a Starbucksban a kedvencemből, és vessetek meg érte, inkább azt választottam... Eleve nem vagyok az a fajta turista, aki minden mellett lefényképezteti magát. Voltam ilyen, de már elmúlt. 16 éves korom óta járom a "világot". Kezdetben természetesen az egész arról szólt, hogy szepy itt, szepy ott, szepy fejenállva, szepy a wc ajtó mellett, szepy most hátrafordul, szepy most iszik, szepy megy az utcán... Nah, jah.

Hát, ebből valahogy azóta kinőttem. Volt olyan nyaralásunk, amikor 9 tekercs 36 kockás filmet kattintottunk el kb három hét alatt. Jó, mondjuk ez Sziciliában volt, ahol olyan volt a táj, a tenger, a minden, hogy azt muszáj volt folyamatosan megörökíteni... Aztán hazajöttünk és kb két havi fizetésünk ment rá a képek előhívására. Most ugyan már nem kell a képeket előhívatni, bőven elég egy szép nagy memóriakártya, és az ember naponta csinál kétszáz képet. Viszont, már nem magamról, hanem mindenről, akár a kerítésen ülő galambról is. Illetve bármiről, amit érdekesnek tartok. (Mostanában valahogy egyre sűrűbben fordul elő, hogy élelmiszereket, zöldségeket, és hasonló dolgokat fényképezek... Biztos beteg vagyok, vagy valami ilyesmi...)

Ezeket a képeket javarészben arról a szárnyashajóról fényképeztem, amivel a Temzén utaztunk, illetve ennek a kikötőjéből. Sikeresen belegyalogoltam három japán család készülő fényképeibe, amikor is, már messziről megláttam a London Eye-t és mintha egyedül lennénk a hajón, bepattantam az első üveg mögé és fényképeztem. Mikor észrevettem, hogy mit tettem, elnyomtam három-négy sorry-t majd kicsit arrább mentem, és folytattam a fényképezést. Szegény japánok, egy szót sem szóltak, hiába, nagyon rendes, csendes emberek, lehet, hogy jelen esetben még ők kértek elnézést három meghajlás közepette? Erre már nem emlékszem...

Nah, mindegy. Engem ez az építmény valahogy egy nagy biciklikerékre emlékeztet, azzal a rengetek küllővel. Messziről is, közelről is. Közelről természetesen sokkal félelmetesebb, mert bazi nagy az egész.

Tetszett benne, hogy teljesen a belvárosban van. Azaz a városban, bár muszáj volt a Temze fölé telepíteni, mert szerintem máshol nem lett volna hozzá hely, de tény, hogy ügyesen megoldották. Amikor megnyitották, előre be kellett jelentkezni, olyan érdeklődés volt irányába, ez mára már lecsendesült, tehát bármikor látogatható nyitvatartási időben. Nekem szörnyen lassúnak tűnt. Jó, mondjuk, értem, hogy muszáj ilyen lassúnak lennie, mert így lehet beszállni, így lehet nézelődni rajta... De ezzel a tempóval, mire felértünk volna a tetejére, megőszültem volna, esküszöm... (Csináltam egy "sorozatot" az egyik kanálisnál, hogy hogy engedik át az érkező hajót. Hát, nem bírtam kivárni, azt hittem, elalszom, még átért a két zsilipen... A másodiknál már jeleztem, hogy mennék, bár, így nincs meg végig a folyamat, de majd kitalálják belőle, hogy mi jött volna...) Nem tudom, hogy a budapesti milyen gyorsan megy, meg mit látni róla egyáltalán, és természetesen tudom, hogy sokkal, sokkal kisebb, de az sem vonzott soha... Lehet, hogy azért nem, mert évekig a nyolcadikon laktam és a magasság már nem kihívás nekem... ráadásul hiába látok el messzire, mit látok? Szinte semmit, csak apró házakat, ha egyáltalán ki tudom venni, hogy melyik micsoda. Nah, tehát csak alóla, mellőle készített képek következnek. Aki kíváncsi, hogy milyen a látkép róla, keressen rá a neten, mert rengeteg feltöltött képet találni kívülről, belülről, sötétben, világosban is róla.

Csodálom, hogy még nem készült olyan katasztrófafilm, ami arról szól, hogy leszakad, eldől, felrobban, elgurul stb... Vagy már van ilyen, csak én vagyok tudatlan???

Kicsit átúszunk giccsesbe, mert ha rózsaszín az ég, akkor bizony fényképezni kell!

A British Airways London Eye, azaz aMillenniumi Kerék, a Temze keleti partján, a Westminster és a Hungerford hídak között található. 135 méteres magasságával 2006. májusáig ez volt a világ legmagasabb forgókereke. Tiszta időben akár 40 km-re (Windsorig) is ellátni a tetejéről.

Az óriáskerék külső széléhez rögzített 32 zárt kabin kb. 0,9 km/h sebességgel, kb. 30 perc alatt tesz meg egy kört. A kerék elég lassan forog ahhoz, hogy az emberek be- és ki tudjanak szállni, sőt még arra is jut idő, hogy a biztonsági emberek a kiszállók után ellenőrizzék, semmi gyanús csomag sem maradt a kabinban.

A kereket darabokban, a Temzén szállították felállításának helyére, majd összeszerelése után daruval - több órás munkával - emelték az 1700 tonnás monstrumot függőleges pozícióba.

A kereket Tony Blair miniszterelnök adta át 1999. december 31-én, de sajnálatos technikai problémák miatt ténylegesen csak 2000. márciusától látogatható. Az óriáskereket a The Tussauds Groups üzemelteti, és a British Airways szponzorálja. A kerék olyan sikeres, hogy annak ellenére, hogy eredetileg csak öt évre kapott működési engedélyt, később meghagyták állandó túrista látványosságnak.

Belépőjegy:

• Felnőtt belépő: £17.00
• Kedvezményes belépő: £14.00 (60 éve felettieknek (kivéve hétvégeken és július, augusztus hónapokban) és fogyatékkal élőknek.)
• Gyermek belépő: £8.50 (4-15 év között; 4 éves kor alatt ingyenes.)

forrás: www.londonkalauz.hu

Mi van a világvége után???

Hát, ha másért nem érte volna meg eljönnöm Londonba, azért biztos, hogy megtaláljam a világ végét... Azt hittem, hogy ez csak a mesében létezik, de nem, itt is fellelhető. Ami viszont érdekes, hogy a világ utána is folytatódik, sőt! Ha az óriások földjét, vagy a sárkányokat látom, szólok! Egyenlőre meseországban vagyok, de lassan jön a kiábrándító valóság sajnos...

Nah, mi ez???

Csak annyit segíthetek, hogy Londonban fényképeztem... Nincs jutalom a feladvány kitalálójának, úgyhogy, csak önszorgalomból jelentkezzen, aki tudja!

Etettél már mókust kézből?

Ha nem, gyere Londonba, ülj le egy parkban egy padra, vegyél elő valamit, amit kezdj el falatozni. Percek sem kellenek hozzá, hogy egy, vagy esetleg több mókus melletted teremjen, és a kezedből egyen. Vannak bátortalanabb példányok is, akiket úgy kell magadhoz csábítani. És értenek magyarul is, legalábbis a - mókus, gyere, nézd mi van nálam - mondatra, ez a kis helyes előjött a bokorból, először messziről, bátortalanul nézett, aztán meglátta a kezemben a croissant, és már nem kellett neki könyörögni, hogy jöjjön közelebb. Annyira megszokták az embereket, hogy egyáltalán nem félnek. Hallottam olyat is, amelyiknek nem tudták elég gyorsan adagolni a pisztáciát, így felmászott az adagolásban elmaradt nadrágján, hogy közelebb kerüljön a magokhoz...

Az első képen még csak messziről vizsgálgat, de a kép alján látszik a croissant a kezemben, amit természetesen ő is észrevett...

Második kép, odajött, elvette, és elkezdte eszegetni. Nem rohant rögtön el vele, először kicsit megrágta, hogy egyáltalán mi az...

Ugye, hogy milyen helyes?

Vásároljunk Londonban - Waitrose

Bizony, vásároljunk, de legalábbis nézelődjünk! És szerintem mivel a Harrodsban már voltunk, jöhet e következő helyszín, a Waitrose üzletránc, ami Londonban, az Oxford Streeten a John Lewis aljában is megtalálható. Megint telefonnal készített képek következnek, mert itt sem örültek a fényképezőgépnek... A Waitrose a drágábbak közül a még megfizethető, minőségi áruház. Van nála drágább, és van nála olcsóbb is.

Nah, akkor mutatom, hogy miket láttam.

Azt mondják, akik ettek már "angol" bárányt, hogy teljesen más, mint amit esetleg otthon ettek, mert nincs meg az a furcsa íze, ami miatt sokan idegenkednek tőle. Az biztos, hogy csomagolni nagyon tudnak. A húsok, a zöldség, a bármi... Teljesen konyhakész minden. Nem kell szeletelni, darabolni, filézni. Minden úgy van már előkészítve, hogy megmosása után mehet az edénybe. Én ezt nagyon szeretném, mert az én késeimmel maximum kaszabolni lehet, és általában hiába kérem meg a hentest, hogy valamiből szeletet kérek, 40 deka húst képesek három szeletben hozzám vágni... Ezt az előrecsomagolt dolgot nálunk is simán bevezethetnék. És nem, nem arra gondolok, amikor a csirkemell két darabba van vágva... Közel nem erre! Még valami, szinte mindenen láttam, hogy feltüntetik, hogy mi angol származású termék! És akkor a bárány "nyalókák":

Megérkezésem másnapján elsétáltam egy zöldséges stand előtt. Esküszöm, olyan volt, mint egy múzeum. Eleve voltak olyan dolgok, amik nálunk már régen levonultak, mint málna, ribizli, eper, aztán volt egy csomó, amiről azt sem tudtam, hogy mi az. És persze volt egy csomó olyan, amiről tudtam, hogy mi az, de azt is tudtam, hogy otthon bottal üthetném a nyomát, akkor sem kapnám meg... Az, hogy itt úgy árulják a rebarbarát, hogy leveszem a polcról, hogy a kókuszt kis műanyagpohárba csomagolják, természetesen pucolva, szeletelve, hogy olyan salátát árulnak "fillérekért", amit otthon kisebb áruhitel felvétele után vásárolhatok meg, nah ezek mind elértek már az első nap. És a helyzet azóta sem javult. Újabb és újabb zöldségek, gyümölcsök kerülnek elő, én meg napi szinten keresgélem a neten, hogy mit láttam aznap... És legtöbbször még ez sem segít...

Például, ezt sem tudom, hogy mi ez... Lehet, hogy paradicsom, csak rosszul ébredt, és gyűrött lett? Vagy mondjuk keresztezték a nem tudom mit a nem tudom mivel, és ez lett belőle?

Ha minden igaz, a marshmallowból készült tortamázak... Ha minden igaz. De, lehet, hogy nem. Több színben, több ízben. Már azzal sem kell foglalkozni, hogy felolvasztjuk, keverjük, itt van rögtön folyékonyan. Persze, ha minden igaz, mert ebben egyáltalán nem vagyok biztos...

Valaki elárulná, hogy mi ez??? Árulják így egészben, szeletelve, darabolva. De, hogy mi ez??? A szótár szerint disznóbab. Ok, de mi az a disznóbab, és mire használják? Rákerestem és állítólag ez a lóbab... Most disznó, vagy ló?

Itt található a kedvenc kenyerünk. A tigriskenyér! Mögötte a mákos is biztos befutó! Teljesen meglepődtem, de viszonylag sok mákot használnak. Kenyérben, péksüteményekben, süteményekben. És már megint a csomagolás... Nem odavágva, azt, vigyed, nesze. Gyönyörűen rendszerezve pakolják a polcokat. Majd töltöm fel azokat a képeket, amiket egy másik áruházban fényképeztem, és a kínálat láttán előjött bennem a kisördög, miszerint, mi van, ha én a középsőt húzom ki??? De átgondoltam, és nem tettem meg...

Vásárolhatunk csomagolva gránátalma magokat is. Már nem kell nekünk magunknak, kivarázsolni a kis magokat, csak a kosarunkba tenni a dobozt...

És van előrecsomagolt, friss gyümölcs is. Hogy ne kelljen megvenni, megmosni, darabolni. Ez is csak a kosárba megy, majd akár azonnal felhasználható...

Gránátalmát otthon én csak a nagyvásárcsarnokban láttam eddig. És bár, tényleg nem egy mindennapi gyümölcs, jó tudni, hogy nagyon, nagyon egészséges. Lenne. Ha elérhető lenne...

Buszozzunk, közlekedjünk Londonban!

Buszozzunk! Én, aki utálom a BKV-t egészen komolyan mondom, hogy már-már megszállottan buszozom Londonban. Igyekszem minél többször, minél hosszabb útra menni busszal. Először is, mert gyönyörű piros minden busz. Másodsorban, mert hihetetlenül tetszik, hogy én intem le. (Ne várjunk másra, mert ha nem inti le senki a buszt, az bizony nem áll meg csak azért, mert kijelölt megállója van. Szépen lemaradunk, és rögtön ki fog derülni, hogy többen arra vártak, hogy valaki majd leinti helyettük... tehát ha megfelelő számozású busz közeledik a megálló felé, ne tétovázzunk intsünk felé!)

Állok a megállóban, és mint egy egy "őslakos" intek a busznak, majd felszállok, a bérletem nekinyomom az ellenőrző izének, ami zöldre vált, és már mászok is fel az emeletre, hátha szabad az első sor, hogy leülve onnan bámészkodhassak... Ezt egyébként, már messziről megnézem, mert ha üres, még kicsit tolakodok is, hogy előbb szálljak fel, mint a többiek, nehogy valaki előre üljön, az én "helyemre". Tehát, felszáll, felrohan, leül, bámészkodik. Majd amikor jön a megálló, ahol le kell szállnom, jelzek, és amikor a busz megállt, elindulok lefelé. Itt szólok előre! Ne próbáljunk meg a közlekedő buszon a lépcsőn lemenni, mert menetiránynak háttal közlekedni igen "vicces", mert szó szerint kimegy alólunk a busz... Mi meg becsapódunk a lépcső falába, vagy a lent állókba, esetleg az előttünk a lépcsőn álló hátába és sorolhatnám még... Tehát, ne! A busz megáll, a sofőr addig nem fog elindulni, míg le nem szálltunk. Ugyanis minden busz be van kamerázva, így pontosan látja, hogy mi még a fenti részről igyekszünk lefelé. Eddig soha nem maradtam fent buszon egy következő megállóig, mindig sikerült leszállnom, még akkor is, ha egy egész iskolányi gyereket kellett kerülgetnem a leszálláshoz. Tehát, buszozni jó, sőt, nagyon jó!

És ami még tetszik, hogy olyan szélesek a buszok, hogy kettő nem fér el egymás mellet, ezért ha dugó van, cikk-cakkban állnak. Nézzétek meg ezt a képet. Mi megyünk menetirány szerint, a szemben jövök, meg mennek el mellettünk. Ezt hívják pestiesen "szívásnak", mert jól látszik, hogy beállt a forgalom a velünk szemben jövő buszok sávjában... Mi viszont repesztünk, és hála az égnek, nincs mellettünk másik busz, mert akkor már nem férnénk el az egyébként igen keskenyre szabott sávokban...

Jaj, még valami! A légy résen elvet alkalmazva ne úgy szálljunk fel, hogy biztos oda is érünk, ahova indultunk, mert a sofőr eldöntheti, hogy ha nagy a dugó, nem megy el a végállomásig... Ilyenkor bemondja, hogy a következő megállónál visszafordul, tehát, megváltozott a végállomása... Ekkor kb 5-8 ember felpattan és hangosan ordibálni kezd, mert ilyenkor jön a gyalogtúra... Magyarán, ez a busz nem megy tovább, és vagy várunk a következőre, aki a dugó miatt valószínűleg kb ugyanígy dönt, vagy elindulunk gyalog a célunk felé... Ezt a részt mondjuk nem szeretem. Mert akkor minek van kiírva, hogy merre megy, ha ez csak "tájékoztató" szinten igaz... És valahogy mindig akkor nem mennek el addig, amíg szeretnénk, amikor éppen térdig jártuk már a lábunkat, és jó lenne egy kicsit ücsörögni, esetleg hazajutni rendben...

És ami másokat szórakoztat: Folyamatosan hangosan felszisszenek, mert úgy érzem, nah, most megyünk neki, nah, ott nem férünk el, nah most nem tud majd megállni. Folyamatosan. Van jogosítványom kb 15 éve. Napi szinten vezetek, évente kb 20000 kilométert. Ebben van város (Budapest) és autópálya szakasz is bőven. Magamban abszolút biztos vagyok, mások szerint is sportosan, magabiztosan vezetek. Annyira ráállt már az agyam a kocsira, hogy gyalogosan egyszer úgy rántottak vissza a Moszkva térnél, mert leléptem a járdáról, amikor a lámpa zöldre váltott. Jah, a kocsiknak. Álltam a zebránál, és néztem az autókra vonatkozó lámpát. A lámpa váltott, én meg, indultam. Illetve, emlékszem arra is, amikor valahova gyalog mentem (ritka eset otthon...) és én magam megrémültem tőle, hogy mielőtt befordultam volna az utcasarkon, felnéztem a tükör helyére. Ismétlem, gyalog voltam, csak megszokásból, kanyarodás előtt belenéztem a tükörbe... Szóval, izig-vérig autósnak tartom magam. Londonban viszont gyalogos vagyok. Megígérték, hogy vezethetek majd, ahogy egy pár nap eltelik anélkül, hogy ne akarnám elüttetni magamat gyalogosan, illetve, nem rossz irányba indulok el valami felé... Alig várom, szerintem kb olyan, 10-15 év, és belejövök... Úgyhogy, addig buszozok, és kurjantgatok, jujolok, befogom a szemem, eltátom a szám és leizzadok... Ezt így együtt, egy út alatt folyamatosan. Mert kocsiban ülve is furcsa, ha nem én vezetek és a jobb oldalon egyfolytában azt érzem, hogy jesszusom, elvisszük a parkolósort, nekimegyünk a járdának, jaj, a korlát, stb, stb... Itt viszont még rossz oldalon is megyünk, a többiek meg mind szintén rossz oldalon jönnek szemben. A megállókat fordítva kell megközelíteni, és a buszok ajtaja is rossz oldalon van. A kocsikat nem vezeti senki, csak utas ül bennük, a jobb oldalon. Egyszóval, rettenet. Ha buszozok, igyekszem mindig a felső szinten az első sorban helyet foglalni, ahonnan aztán belátok mindent. Belátom az előttem lévő utat, így nézelődhetek. Viszont pontosan látom azt is, amikor a busz beér a megállóba, majd kicentizve az előtte lévőt leparkol. Nah, ilyenkor volt már, hogy azt hittem, nekimegyünk. Ha nyitott lenne, nem lenne üveg, meg tudnám húzni az előttünk lévő buszon ülők haját...

Ajaj, nagy a baj, a mi buszunk már be sem fér a megállóba... Lassan olyanok leszünk, mint egy egybefüggő vonat...

Ha nem találjuk a hazafelé vezető utat, kérjünk telefonos segítséget! Piros is, koronás is, és még szép is. Kell ennél több???

Hazafelé mindenképpen álljunk meg a sarki Starbucksban, igyunk egy hatalmas adag habos csodát, üljünk ki az ablakba, vagy valamelyik süppedős bőrfotelbe, és nézelődjünk. Illetve, véssük az eszünkbe, hogy mielőtt lelépünk JOBBRA kell nézni. Ezt gyengébbek kedvéért az útra is felfestették nekünk, mindig aszerint, hogy azon az útszakaszon honnan várható jármű... Gondolom, járt már egy pár olyan betonagyú turista Londonban, akik miatt szinte mindenhol fel vannak festve ezek a figyelmeztetések. (Nekem még így sem megy... Elolvasom, hogy nézzek jobbra, majd benézek balra. Hiába, lehet, hogy tényleg légnyomást kaptam a repülőn...) Mivel nekem ez is kevés, igyekszem mindig magammal cipelni egy már otthonosan mozgót, aki az utolsó pillanatban visszaránt a kocsik elől...

Jah, meg már olyat is csináltam, hogy benéztem balra, leléptem, de valami csoda folytán eszembe jutott, hogy jobbra kellett volna, majd az úttest közepén egy pillanatra megálltam, benéztem jobbra, viszont addigra már a túloldalon voltam, ahol akkor már balról jöhettek... Ugye, hogy követhetetlen??? Szerintem is az.

Jah, még valami! Starbucksot minden sarokra Budapesten is! Már gyártom a transzparenseket, ahogy hazaértem, megyek a parlament elé, jön velem valaki?

Kérjük, ne nyalogassák, ne harapdálják, ne fogdossák!

Ezen elefánt színtiszta, tömény csokoládé. Nem kell hozzá közel se hajolni, olyan illata van, hogy az ember valóban egyszerűen letörne belőle egy darabot... Látszik a képen, hogy milyen magas, hogy mekkora "darab"... A Selfridgesben található. Van rajta egy kis tábla, amin ez olvasható:

Kérjük, hogy ne érjen hozzá, ne törjön le belőle és ne nyalogassa!

Természetesen angolul írták ki rá. Megint elgondolkodtató, hogy nem volt elég ráírni, hogy ne érjen hozzá, egyértelművé kellett tenni, hogy nemcsak hozzáérni tilos, de bármilyen kárt sem szabad tenni benne...

Egyébként, tényleg vannak rajta "sérülések", amik származhatnak akár fogaktól, vagy ki tudja mitől... Hát, tényleg nagy az Isten állatkertje, ha van olyan, hogy valaki bemegy egy áruházba és az ott kiállított csokielefántbe beleharap, vagy még jobb, nyalogatni kezdi azt...

Reggeli a Baker Streeten, ebéd a Canary Wharf negyedben...

Ezen bejegyzés címével kapcsolatban, érzem, hogy kicsit sem vagyok nagyképű, sőt...

Először is, amióta Londonban vagyok, nem esett az eső. Úgy gondolom, hogy én hoztam el ide a vénasszonyok nyarát, ugyanis, szikrázó napsütésre ébredünk minden reggel, és ez hála az égnek, vagy nekem, nagyon ritkán változik csak meg. Egyetlen egyszer fordult elő eddig, hogy három csepp eső érte a fejemet, de mivel rögtön csúnyán néztem, az időjárásért felelős valaki jobbnak látta, ha azonnal visszaküldi a napot szolgálatba. Tehát, szép az idő, nah, jó a levegő, hát khmmm, hogy is mondjam, jónak nem mondható, sőt tisztának sem, de a napsütés kárpótol ezen a téren.

A levegő valahogy olyan koszos, hogy minden kézmosáskor fekete lé folyik a kezemről. Kipróbáltam, hogy mielőtt sétálni indultunk, kezet mostam, majd bezártam a lakásajtót, a lépcsőház elhagyása után kiléptem az utcára. Eddig két dolgot érintettem, két kilincset... Majd két óra sétikálás után, amikor is nem mentünk túl messzire, csak a környéken lévő parkba, ahol mókusokat néztem, meg az iszonyat zöld füvet, és vártam volna a rókákat is, de azok nem jöttek még akkor elő, szóval, két óra séta után, haza, kézmosás, fekete lé... Hajmosáskor ugyanez. Valahogy olyan koszos a levegő, hogy már attól koszos lesz az ember, ha csak megáll az utcán. Arról, hogy egy buszon utazva, egy boltba betérve hány ember után fogom meg a kilincseket, kapaszkodókat, már nem írnék... Közel 8 millióan élnek itt és néha úgy érzem, hogy ez a 8 millió mind az utcán van, vagy a buszon, amin utazom, és természetesen, mindig szembe jönnek, soha nem arra, amerre haladnék... Tehát, vannak egy páran. Nagyon érdekes dolgokat látok, olyanokat, amiről lassan órákat tudnék írni, mesélni.

Például, képzeljétek el, hogy a belváros környékén a házakhoz nincs kuka. A szemetet az utcára teszik ki zacskókban, amit a naponta kétszer (!!!) járó szemetes szed össze. Ez azóta van, mióta bombát akartak a kukákba rejteni. Nah, azóta nincs kuka. A lakásokból lehordott szemét mégsem hömpölyög az utcán. Van kihelyezve utcánként kb kettő darab utcai szemetes, ami mellé csak szépen lehelyezzük a bezacskózott szemetet, majd mire egy óra múlva arra járunk, már nincs sehol. És nincs kiborult szemét, nincs szél által szétfújt szemét.

Szinte alig látni kutyákat. Kóbor kutyát meg egyet sem. Macskát sem. Közel egy hét alatt összesen kb 5-6 kutyát láttam, ebből egy embernél hármat... Nem tartanak állatot, mert olyan picik a lakások, hogy nincs hol. Nah, ez egyébként szerintem nem ezért van, mert én is tartottam kutyát, és én is először igen pici lakásban tettem ezt. Tehát, nem nagyon látni kutyát. Viszont, ha látunk, a maga után hagyott "piszkot" a gazdája rögtön eltakarítja.

A parkokban külön kis élővilág van. Általában ki van írva, hogy milyen növények, állatok találhatók benne. Állatok, igen. Én eddig mókusokat láttam, de van például róka is. Tényleg! A rókák szegények beszorultak a parkokba, mert London szépen körbenőtte a benne lévő zöld területeket, így a rókák maradtak a házak között. Nem kell félni tőlük, nem bántanak, és soha nem veszettek. Azt mondják, ha kóbor kutyával találkozik az ember, attól kell félni, a rókától nem. Hát, alig várom, hogy Vuk valamelyik rokona szembe jöjjön velem... Azt hiszem hazáig rohannék...

Nah, de hogy ne maradjunk mára sem program nélkül, reggelizzünk meg a Baker streeten a Costa-ban. Mondjuk egy triplacsokis muffint és egy csupa hab jegeskávét... Közben ülünk a napon, és nézzük az utcát, a buszokat... Hmmm. Nah, hogy tetszik? Szerintem is jó. Valahogy napokig ücsörögnék itt. Csak nézem az embereket, a kocsikat, a buszokat. A nők cipőit, táskáit, a ruháikat. És közben napozok. Londonban!!! És eláruljam, hogy kicsit le is pirultam??? Meg is jegyeztem, hogy már csak a gumimatracom hiányzik, meg valami víz, amire ráfeküdhetnék... Kicsit sem vagyok telhetetlen, de ha már belecsaptam a lecsóba, hát tegyem úgy, ahogy kell! Ugye?

"Reggeli" után felülünk a metróra és elmegyünk London legmodernebb negyedébe a Canary Wharf negyedbe. Ide egy olyan "magasvasúttal" megyünk, aminek nincs vezetője. Természetesen az első sorba fogunk ülni, tehát kicsit olyan lesz, mint a hullámvasút, pláne, hogy itt is minden fordítva van... Egy dolog, hogy vezető nélkül haladunk, de az meg a másik, hogy aki szembe jön velünk, a zárt sínpályán, azt sem vezeti senki... Hát, kicsit furcsa csak. A parám, miszerint fordítva közlekednek, még mindig megvan... Naponta próbálkozom elüttetni magamat. Benézek balra, jobbról meg elütnek... Ezen nem segít az a tény sem hogy a hibrid autókat még hallani sem lehet... Tehát, csoda, hogy még élek, ezt komolyan mondom... Visszatérve a Canary Wharf-ra, ez a negyed a toronyházak, a pénz negyede... Öltönyös pasik, üveg borította toronyházak. Már a metrókijárat is egy luxusszállodára emlékeztet. Kicsit hülyén is érzem magam a fényképezőgéppel a nyakamban. De nem vagyok egyedül... Turistából nincs hiány Londonban, és ez itt is így van... A házak között nem nagyon süt a nap, ezért kell valami, amitől átmelegszünk. Betérünk egy pubba, és kérünk egy gombakrém levest.

A leves forró. A vaj puha, kenhető (nem ráma, vaj!) a kenyér szintén meleg. Közben öt óra lesz, vége a munkaidőnek, szállingóznak az öltönyös úriemberek, jönnek "kocsmázni". Nah, itt az ideje, hogy induljunk, mert még vár ránk egy szárnyashajózás a Temzén, és ma még lefényképezem azt a bizonyos babakék hidat is...