2010. március 22., hétfő

Túrógombóc







Túrógombóc

Hozzávalók:
  • 50 dkg tehéntúró
  • csipetnyi só
  • 2 evőkanál cukor
  • 4 evőkanál (8 dkg) búzadara (gríz)
  • 3 tojás
  • 4-5 evőkanál (8-10 dkg) zsemlemorzsa
  • olaj

tálaláskor:
  • porcukor
  • tejföl
A túrót áttörjük krumplinyomóval, hozzá keverjük a csipet sót, a cukrot, a tojásokat, és a búzadarát. Jól elkeverjük,hogy teljesen csomómentes legyen, és a hűtőben kb negyed órát pihentetjük. Ezen idő alatt egy mély lábosban viízet melegítünk, amibe szintén tegyünk egy-két csipet sót.

Amikor az idő is letelt, a víz is forrásban van, a túrós masszából vizes kézzel golyókat formázunk, és a vízben kb 10-15 perc alatt készre főzzük. 

Akkor jó, akkor főtt meg, ha feljön a víz tetejére. Néha óvatosan meg is keverhetjük a vízben a gombócokat, nehogy leragadjanak.

Míg a gombócok főnek egy serpenyőben kevés olajon a zsemlemorzsát megpirítjuk, és erre szedjük majd a gombócokat. Belehempergetjük őket a zsemlemorzsába, majd tálaljuk.

Tálaláskor tejföllel meglocsoljuk és porcukorral megszórjuk.




Mindennel együtt kb 30 perc alatt készen van, és remek kis édesség, desszert akár ebédre, akár vacsorára. Hidegen, melegen, bárhogy!

Ebből az adagból kb 15 gombóc lesz, persze, ez méretfüggő...

Bekerülési költsége kb:

50 dkg túró: 400,- Ft
3 tojás:         120,- Ft
többi hozzávaló: 200,- Ft

720,- Ft-ért három-négy bőséges adagot kapunk!


Tipp:
Csokoládédarabot is tehetünk a közepébe, majd ugyanúgy kifőzzük, mint a töltetlen változatot. 
A csokoládés gombócot csokiszósszal meglocsolva tálaljuk!



20 megjegyzés:

Bianka írta...

Bármikor bármennyit. Imádom :)

Óóó és csokival isteni lehet

Jucy írta...

Még sosem próbáltam csokival, de kipróbálandó ötlet :)

DebiGabi írta...

Nyam!!!
Imádom.
Jöhet.
2 adagot kérnék elvitelre. Sok-sok-sok tejföllel:)))
Bár lehet, hogy a héten nálunk is lesz, mert jó régen nem ettünk ilyet és egész családkám túróimádú:D
Az a csokis verzió. Hm....

Felhőlány írta...

Hú de nagyon régen készítettem... még valamelyik VKF-re....
Szepyke, köszönet az ötletért! És persze ezt a csokis varázslatot is bevetem majd! :))

szepyke írta...

Bianka, én is imádom!:)))

Jucy, próbáld ki, főleg, ha Te is csokifüggő vagy!:) Csoki bármikor, bármibe!:))

DebiGabi, küldjek? Csak, hogy addig nehogy elvonási tüneteid legyenek, amíg elő nem állítod...:)))

Felhőlány, ne nekem, Bianka hozott engem is ebbe a helyzetbe...:)))))

egycsipet írta...

Jujj, de fincsi! :))

Csak az én gombócaim lesznek nyomorékok? Mindenki olyan szép golyóbisokat gyárt, bezzeg az enyémek olyanok, mintha a kutya már megrágta volna őket egyszer... :D

Puszedli írta...

Ááá! Imádom! :))

Andi írta...

A csokisra szavazok....:-)

Csibe írta...

Csatlakozom, imádom!!!! :))

Moha írta...

Férjem szerint ez nálunk a mentő kaja, ha nem jut eszembe semmi:)) Mindenki szereti.

szepyke írta...

Egycsipet, lehet,hogy azért, mert puhák. Viszont, akkor meg finomak!:)

Puszedli, kérsz? Csokisat esetleg?:)

Andi, ok, akkor neked rögtön tálalom a csokisat!:)

Csibe, gyere, hozom máááááááár!:))

Moha, de milyen jó mentő ez!:)

Névtelen írta...

Csak azért mert nagy követőd vagyok, boldogan kezdtem el készíteni ezt a receptet.
Sajnos nem jött össze. Végignézve a többi oldalon található receptet 4 tojásfehérjét külön kell felverni és a megpihent túróhoz hozzáaadni.
15 perc helyett 45 percig kell hagyni a hűtőben. :/

szepyke írta...

Ezt nem kell tovább pihentetni és nem kell bele más, csak az, ami fel van sorolva. Ott viszont lehet eltérés, hogy mekkora az a tojás, amit használsz hozzá... Ha túl folyós volt még a 15 perc után, vagyis nagyon híg volt, nem lehetett gyúrni, akkor valószínűleg a tojások nagyobbak voltak, így több volt a nedves anyag benne. Ilyenkor a grízből kell még hozzáadni. Sajnálom, hogy nem sikerült. Mekkora tojásokat használtál hozzá?

Névtelen írta...

Csak normál méretűeket. Amúgy amit kipróbáltam más receptek, azok kifogástalanok voltak. Itt Thaiföldön nehéz beszerezni az alapanyagokat, de azért próbálkozok. Nincs nap, hogy ne csekkoljam le az oldalt. Nagyon szeretem :)

szepyke írta...

Mindegyik működött, csak ez nem? Sííííííííírok! De miért? Én x éve így csinálom... van, hogy hígabb, de akkor kap egy kis grízt még...
Thaiföldön, hogy a fenébe szerzel be túrót, vagy te csinálod? :))

Orsi írta...

Nem tudom. Nincs sajnos nagy tapasztalom a fakanállal, bár étterem vezető vagyok és bátyám fúszakács :D Imádok főzni szóval mostanában odateszem a fenekem. 24 évesen illik. Mivel a vőlegényem glutén érzékeny és 18 éve testépítő vigyáznom kell(ene( mit főzök. De imád enni. Főztem egy kis tejbegrízt (szójatejből blá...) és így tudtam összegyúrni. Lehet itt venni túrót kérem, de ha sütök jól le kell csöpögtetnem, mert elég híg. :)

szepyke írta...

Jáj, a szójatej kimondottan gázul hangzik... de várjál, most nem értek valamit. Úgy tetted hozzá a grízt, hogy megfőzted szójatejből tejbegríznek? Vagy azt még pluszban tetted hozzá. Egyébként, egy hős vagy hogy Thaiföldön magyar konyhát akarsz vinni!:)

Orsi írta...

Hát... Ügyesen megfőztem a grízt a szójatejben. És ezt üsszegyúrtam a többivel. Hihi hát nem semmi az biztos, de amúgy a thai kaja sem rossz csak tudni kell hová mész enni. Ők nagyon csípősen esznek. Nem szeressem. Szeretnék megosztani veled egy receptet. Szabad?

szepyke írta...

Na, várjál, akkor ez lesz a baj! A grízt szárazan kell belekeverni, az fogja össze.:O Nem kell semmivel összefőzni, csak szárazon belekeverni.


És igen, jöhet a thai recept!:)

Orsi írta...

Szárazan kevertem bele de még 2 óra múltán sem állt össze, aztán csillant fel, hogy megpróbálom tejbegrízzel.

Szóval ez nem egy thai recept, de remélem tetszeni fog.

Egészséges és édességnek is kiváló. A gyerekek imádni fogják, mi odavagyunk érte.

Ropogós kényesztetésnek neveztem el

Fél bögre mézet felhevítünk egy nagyon palacsinta sütőben, majd beletesszünk 3 nagy kanál földimogyoró vajat (peanut butter). Amikor öszefőtt, (kb 3-4 perc) adjunk hozzá egy kis vaníliát. Vanília aroma vagy vaníliás cukor (végső esetben) is megfelel. Vegyük le a tűzről és szórjunk bele összetört korn flakes-t. Bármilyen lehet, Te úgyis nagyon kreatív vagy. Annyi a javaslatom, hogy ne legyen édes, hiszen a méz elég ízt ad. Tehetünk bele egy kis mazsolát, szárított gyümikét is, ha pedig olyan corn flakes-t vagy müzlit vettél amiben már van szárított gyümi az is tökéletes.
Keverjük jól össze, tegyük vissza a gázra egy pillanatra, hogy jól összeálljon.
Mindezek után készítsünk elő egy műanyag "mikrós" tálat. Öntsük bele a masszát, (én tettem az ujjaimra pici olajat és átkentem a tálat)nyomkodjuk bele egyenletesen. Tegyük a hűtőbe 90 percre. Majd vágjuk kis darabokra, mint a müzli szeletet.

Remélem tetszik és kipróbálod. Ha esetleg kétség merülne fel, szívesen készítek egy videot és meg is nézheted :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...