2010. május 2., vasárnap

Orgona ága - hogyan tartsuk vázában ezt a csodaszép virágot...


Az orgona az egyik kedvencem, mert egy pici csokornak is olyan illata van, hogy az egész lakást belengi a tavasz tőle. A nagymamámék kertjében volt több féle is, de volt egy olyan fa, ami jóval kisebb volt, mint a többi, jóval kevesebb virág volt rajta mindig, mégis jóval erősebb illata volt, mint az összes többinek együtt. Ez egy fehér virágú fa volt, ráadásul, dupla virágos, vagy hogy hívják. Gyönyörű darab volt.

A nagymamám mindig vágott belőlük, és egy hatalmas vázában az étkező asztalra tette a csokrot. Az orgona sajnos nem marad meg sokáig vázában, de mégsem lehet lemondani erről a csodáról, mert olyan látványt ad, olyan illatot áraszt, hogy annak lehetetlen ellenállni.

Ahhoz, hogy a lehető leghosszabb időt töltse a vázában, és legalább napokig árassza felénk a tavasz illatát, a következőket kell csinálni:

A leszedett ágról minden zöld levelet távolítsunk el, mert ez is párologtatja azt a vizet, amit az orgona maga azon a vékonyka száron szív fel a vázából. Biztos, hogy aki tett már orgonát vázába, észrevette, hogy gyorsan "megissza" a vizet, sokkal sűrűbben kell cserélni, mint más virágoknál. Ez főként azért van, mert hatalmas felületen párologtat. Amit felszívott, az a rengeteg csodaszép virág hatalmas felületén rögtön el is párolog.

Ezért ne hagyjunk rajta zöld levelet, hogy azon ne tudjon párologtatni, használja a felvett vizet a szirmok életbentartására.

A szárakat kalapáljuk szét, mert ha egyben hagyjuk, kisebb felületen szívja a vizet, mintha a szétkalapált száron át teszi ezt. Ehhez nem kell semmilyen extra szerszám, én most egy fedő szélével csapkodtam meg.

Azt is hallottam, hogy vasszöget kell a vízbe tenni, mert akkor tovább marad szép a virág. Ezt még nem próbáltam, ha valaki ezt is használja, kérem, hogy mesélje el, hogy ez tényleg így van e!


És ha valakinek még bármilyen ötlete van, kérem, hogy azt is írja meg!




10 megjegyzés:

egycsipet írta...

Nem csak vázában nincs el sokáig, az utóbbi években már az is csoda, ha anyák napján nem rozsdásak a virágok. :( Én is egész éveben el tudnám szagolgatni (most nem érzem még mindig rendesen :SSS), ahogy a másik nagy favoritot, a gyöngyvirágot is. :)
Én egy pici sót teszek a vízbe (szög helyett :D) és előtte metszőollóval hosszában bevágom a szárat.
...és szigorúan zölddel, mert úgy szeretem... :)))

Andi/cuki írta...

Ötletem nincs, de imádom az orgonát, Anyák napjára emlékeztet!:-))Mindig szedtünk rá!:-))

jókaja írta...

Épp a héten végeztem szigorúan tudományos összehasonlító elemzést, mert Páromnak útjába állt néhány orgonabokor ;-)
Két egyforma méretű és összeállítású csokor egyikéről leszedtem a leveleket, mert én is hallottam ezt a tanácsot.
A kis házi mythbusters akció kiábrándító eredménnyel zárult: nem volt szignifikáns eltérés a két csokor hervadása között.

MKata írta...

Én is szeretem az orgonát! Nagyon kellemes, tavasz illata van. Én azt hallottam, hogy cukrot kell tenni a vízbe, mert a növények is cukrot állítanak elő, azzal "táplálkoznak".
Még nem csináltam összehasonlítást. De anyukám mindig szokott tenni egy kis cukrot a vázába. Mikor kicsi voltam, akkor meg mindig egy 2 Ft-os volt a váza alján. Ez a '80-as években volt. Ha esetleg van olyan kettesed, tegyél azt a váza aljára, illetve egy kis cukrot, hátha így duplán hat! :))))

szepyke írta...

Csipet, ugye, hogy valahogy előbb virágzik, és rövidebb ideig, mint régen? Régen a ballagásra ezzel dekoráltuk a sulit, most meg.. csoda, hogy még most volt, mert már tényleg kezd elvirágozni.

Andi/cuki, én is mindig hatalmas csokorral szedtem. Imádom az illatát!

Jókaja, nah pfff. Akkor ez hülyeség. Megint tanultam. És a szárai szétverése? Én nem jutok hozzá olyan gyakran, hogy kisérletezzek vele, ha egy-egy szál bejut a lakásba, azt szigorúan az elveim szerint "tárolom"...:))

Mári Kata, cukrot???? Én már hallottam gyügyszert, de tény, hogy a hipo is csodákat művel, ugyanis nem tud berohadni a vize, és tényleg tovább marad meg. Ezt még virágkötös tanulmányaimból tudom, de lehet, hogy ez is baromság...
A régi 2 ft-os, az a barna? Nah, az miből lehetett????Ok, a cukrot kipróbálom, a kettest felhajtom!:)))Köszönöm!

sedith írta...

A cukrot tudtam én is, és szegfűnél biztos, hogy használ. A hipot is hallottam, de még sosem próbáltam.
Gyógyszerről is tudok, aszpirint lehet tenni a vázába (ugye, szalicil, tehát tartósít), de nem tudom, hoyg mennyi vízhez mennyi gyógyszert.
A szétkalapálást is hallottam, és azt hiszem, épp az orgonánál.

szepyke írta...

Sedith, a hipo csak abban segít, hogy nem engedi berohadni a virág vizét, de abban tényleg, és bármilyen furcsa, a virágnak nem lesz tőle baja.
A rózsa szárát is szét kell kalapálni, és minden vízbetételnél levágni kb 2 centit belőle.

Csibe írta...

Szeretem én is az orgonát :) további ötlet nincs...a cukrot eddig a fréziánál próbáltam, ott bevált ;)

szepyke írta...

Csibe, én még a cukrot nem próbáltam, de látom, hogy itt az ideje!:)

ekszerlada írta...

Az én mamikám is cukrot tett bele!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...