2011. június 23., csütörtök

Aszalt paradicsom


És akkor itt a tegnapi rejtvény megfejtése. Ez bizony aszalt paradicsom. 

Folytatva az aszalást most ez készült.

Két kiló paradicsomból kb. 20 dkg aszalvány lett. 
A paradicsomokat megmostam, és hatba vágtam. Nem sóztam, nem ízesítettem, mert nem tudom, hogy ki kapja majd, így nem ismerem az ízlését.

Ha ez az enyém maradna, akkor megsóztam volna és megszórtam volna apróra vágott kakukkfűvel. 

A paradicsomok magos részét kivájtam. Némelyikben maradt egy-két mag, és egy kicsivel több "hús", de az szerintem nem gond.

Az aszaló tálcáira rétegeztem, majd nagyjából 16 óra alatt ilyen szárazra aszaltam őket.

Nem került olajba, mert ajándék lesz valakinek, aki majd megnyeri.

Ha nem lenne ajándék, valamilyen pofás üvegbe rétegezném, szerintem ez így elférne egy kisebb befőttesüvegben, mellé tennék néhány gerezd fokhagymát, kevés kakukkfüvet, felönteném olíva olajjal és betenném a hűtőbe.

Szerintem tetszetős kis darabok lettek, remélem, hogy örül majd, aki megnyeri.:)

Még valami, ami fontos lehet. A 16 óra aszalást nem egyben végeztem, azaz a paradicsomnál kétszer 8 órát ment a gép. Az első nap reggel 9-től délután 17-ig. Majd a gépet kikapcsoltam, de a tálcákat benne hagytam, majd másnap reggelig hozzá sem nyúltam, reggel beindítottam és amíg el nem készült, addig járattam. 

Az én gépem csendes, akár aludni is lehetne mellette. Öt tálcája van, amiből egyértelműen a legalsón lévő zöldség, gyümölcs előbb aszalódik a többi tálcánál, illetve a gép egyik oldala is jobban szárít, így a tálcákat a szárítási, aszalási idő alatt többször megcserélem, forgatom. Így én nem hagyom magára, csak olyankor használom, amikor ott vagyok mellette.



6 megjegyzés:

mogyoró írta...

Már én is rég kacsintgatok az aszalt paradicsom felé. Próbálkoztál már valaha a napon szárítással? Nincs nekem ilyen aszalo masinám, és a sütőben sem az igazi. Van valami tipped?

szepyke írta...

Mogyoró, nekem a napon aszalás nem jön be, mert nem kertes házban lakom. Erre ötleteket Katánál találsz, mármint a napon aszalásra, itt: http://katakonyha.blogspot.com/search/label/aszal%C3%A1s

Bianka írta...

ÁÁÁ fantasztikus kép

mogyoró írta...

Köszi a tippet :)

Zsuzsa írta...

Ezek után felmerült bennem a kérdés, hogy talán a vaníliát is sk. készítetted?

szepyke írta...

Bianka és ha az illatát éreznéd...:
Mogyoró, nagyon szívesen!:)

Zsuzsa, hát persze. Saját ültetvényem van, és saját napszámosaim...:)
Egyébként, valóban foglalkoztat a gondolat, hogy megaszalok egy-két rudat, majd ledarálom... az lenne az igazi esszencia...:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...