A tettet hívhatnánk hűtőpucolásnak is. Mert hamarosan itt a meggy, és még tele a mélyhűtő! Ma két csomag gesztenyétől vettem érzékeny búcsút. És, hogy ne simán végződjön a sorsuk, a következő történt velük:
Hozzávalók:
- 2 csomag gesztenyemassza (darabonként 25 dkg)
- 1 doboznyi mascarpone (25 dkg-os)
- porcukor
- rum
Az egyik gesztenyét keverőtálba tettem és a mascarponéval, illetve némi rummal és két kanálnyi porcukorral haborsra kevertem a botmixerrel. Szinte olyan habosra keverte, mintha habot vertem volna belőle. A másik gesztenyéből egy adagnyit egy üvegpohár aljába nyomtam, rárétegeztem a másik mascarponéval kevert krémet, majd a tetejére megint a "sima" gesztenyepürét nyomtam. (A simának nevezett gesztenyepürét is kikevertem előtte némi rummal!) Nem kellett hozzá külön tejszínhab, elég volt a mascarponés krém. Ez az adag kb négy pohárnyi adag lett. A poharak 3 decisek!
18 megjegyzés:
Ez nagyon jó lett! Lemondtál a csirkés pitéről? :))
Szerencsére jó egy hete letudtam a hűtőpucolást:)
De ebből az egyik kehely jöhetne-teszünk bele meggyet? Illik hozzá.....
Tudom, tudom-eleged volt a kis pirosakból a pici fehérek miatt:)))
Lúdanyó, nem, csak valamit muszáj voltam csinálni. Ez lett belőle.
A csirkés pite képét napokig nézegetném...:DDDD
Trinity! Még nem jött meg a meggy, ezért nincs benne, de tényleg jó lenne bele. Arra is gondoltam, hogy egy kis karamellizált valami is mehetne bele, de ez kb 3 perc alatt készen lett, több időt nem tudtam várni. :DDD
Mondjátok, hogy a meggyben nem lesz kukac! Könyörgöm!:DDD
Most rákívántam a gesztenyepürére :))
A meggyben, amit vettünk eddig nem volt kukac! Lehet, hogy a kukacok inkább édesszájúak, a savanyútól meg savanyú nekik a szőlő...vagyis a meggy...
Renata! Remélem az itteni kukacok sem szeretik a meggyet. Még egy adag kukac és a világnak megyek.
Semmi palacsinta???
Gesztenyével is finom lehet:DDD
Nagyon finom lehetett.
DebiGabi: nem süt nekem senki... Valamilyen édességre vágytam, hát ez lett. Se palacsinta, se Lúdanyó csirkés pitéje, Wise Lady Ciabattája csak a hétvégén készül... Maradt ez a gesztenyés izé. Jó volt mondjuk, de utána rögtön éreztem, hogy a palacsinta az,amire vágyom, úgyhogy,nincs mese, este sütök.
Wise Lady - igen az volt. Kicsit sok volt benne a rum, de legalább jól aludtam.
:DDD
Ez a nyami nyami elég jól néz ki. De rég ettem gesztenyét! Asszem meg is célzom a közértet:-)
Helyes, helyes!
:)))
Sajnos, azt kell mondjam, én már láttam meggyben is kukacot. Nem is értettem, hogy belemegy abba a savanyúba, igaz, a hagymakukacot sem értem.
De az biztos, hogy ha van is benne kukac, sokkal kevesebb, mint a cseresznyében. Szerintem idén a nagy szárazság miatt lett mindenhol annyira kukacos a cseresznye, a meggy pedig már utána érett.
Akkor remélem, hogy ez úgy van, hogy ahány kukac világra akart jönni, az már világra is jött a cseresznyékben! Ugye, jól gondolom?????:DDDDDDDD
Brrrr, nem akarok több kukacot, még mindig kész vagyok tőle, és rettegek, hogy a dzsemekben nem maradt, mert az lenne a gusztustalan, főleg, hogy ajándékba lesznek...
Nekem is van még 2 gesztenyemasszám a hütöben :))) Várok a meggyre! A kukucokra nem!!!!
Sajnos én is láttam épp elég kukacos meggyet. De nem erről akarok írni, hanem arról, hogy nagyszerűnek tartom ezt a mascarponés desszertet. Nekem ugyanis a gesztenye mindig kicsit tömény magában, de így biztosan szívesen enném! Mi az, hogy!:)
Napmátka, mára még jobb volt, hogy összeért a gesztenye a rummal, és a mascarponéval!
Megjegyzés küldése