Tegnap írtam, hogy kipróbálom a hajvágás (számomra) új változatát, azaz a vágjunk házilag fazont a hajunkra dolgot. Erről ITT írtam.
Jelentem, hogy teljesen ok a dolog, azaz nagyon egyszerűen megvalósítható. Felfogni, átfésülni, összefogni a hajamat kb. két percbe telt, utána levágni két-három mozdulat volt. Meglehetősen sokat vágtam. Volt olyan hajtincsem, ami így kb. 20 cm-el lett rövidebb. Valóban fazont ad a hajnak.
Én nem akartam frufrut, így a homlokomnál összefogott csutakot olyan hosszúra hagytam, hogy ha majd kiengedem, még bőven olyan hosszú legyen, hogy alkalmas legyen a kontyba fogáshoz, feltekeréshez. Egy mozdulattal levágtam a hajam, majd két-három vágással finomítottam, egyenesítettem a végét. Ezután kiengedtem, visszafésültem. Természetesen rögtön látható volt, hogy a dolog működik. Kb. öt perc ráfordítással fazonra vágtam a hajam. Amolyan tépett forma lett. Ahol sokat vágtam, ott ez rá is fért a hajamra, úgyhogy még a textúrája is jobb, frissebb lett.
Ezután következett a festés, ami most egy új festékkel történt, miszerint vissza akartam térni a vörösbor színhez.
Háááááááát... most vagy én vagyok béna, vagy vak, vagy egyszerre mindkettő... szerintem a hajam majdnem fekete lett...
Este még azt gondoltam, hogy majd reggelre hozzászokik a szemem és meglátom a vörösbort is benne..., de reggel ismételten nyugtáztam, hogy ez majdnem fekete.
Kifésülve, ahogy rálátok, mondjuk a vállamon, olyan, mintha nem az enyém lenne. Sötét és nekem fekete. Ok, tudom, hogy világosodni fog, csak ez így hirtelen, hát... Ok, hogy most aztán úgy világít a kék szemem az arcomból, mint egy elemlámpa, ami jó, sőőőt, hu de jó, csak ez a majdnem fekete szín...
Most egy hónapig így marad, csak attól tartok, hogy ebben aztán világítani fognak azok az ősz hajszálak, amik mostanában az őrületbe kergetnek, ahogy kiállnak a fejemből, mindig ott, ahol a legjobban látszik, mindig akkor, amikor nem kellene...
(Az megvan, amikor beszélgetek a barátnőmmel, majd ő ahelyett, hogy rám figyelne, nézi a homlokomnál a hajtövemet és úgy kell rászólni, hogy ne nézd már, attól még ősz marad, naaaaaaa! Majd kedvesen megjegyzi, hogy jesszusom, te így őszülsz? Ja, így, de azért köszi...)
Szokom, barátkozom vele és titkon abban bízom, hogy a következő mosásnál ilyen lesz, mert ilyet szerettem volna:
vagy ilyet:
uhh, vagy ilyet:
Ilyen már volt, de ez is nagyon jó kis szín:
De kb. ilyen lett...:
vagy ilyen...:
Képek forrása internet, helyet nem tudok, millió oldalt néztem végig...