Ja, túl komolyan vetted, a mai világban ezt nem szokás. A városunkban vezetőket választottak, és néztem a tv-ben a közgyűlést. Hát tudod mindenről szó volt, csak arról nem, hogy melyik jelölt alkalmas a vezetői posztra. Fel sem merült:)))
A nyertest azt tudom, de milyen programról van szó? Guglizzak?
Az igazság az, hogy én pl. kedvelem a malackarajt, szoktam olvasgatni. Szepyke, mi dolgozunk, és mellette blogolunk. Sokan fő állásban tudnak blogolni, mert otthon vannak. Szerintem itt is, mint mindenhol vannak profik. Nem baj az. A másik gondom, hogy a gasztroblogokat a gasztrobloggerek olvassák látszólag, mert ők kommentelnek. Én mindennap végigtanulmányozom a statisztikát, hogy "igazi" olvasó hány volt, mit kerestek, megtalálták-e. Nem érdemes bosszankodni semmin (jó sok időt rááldoztál :)))
Nem is ezzel van a gond, ami profi, az profi. Nekem főleg azzal van/volt a gondom, hogy nem hiteles az eredmény. Nekem nem. Tényleg rengeteg időt szántam rá, és kár volt érte, így utólag. Ha csak gasztrobloggerek olvasgatnak főleg, akkor meg pláne nem értem az eredményt. De ebből is tanultam. Mint mindenből...
Szepyke, azt hiszem kezdem érteni, de még mindig nem világos... Az eltávolított bejegyzéseiről lemaradtam. Almát szedtem, barátosnőztem..., szóval nem voltam a gépnél. Ismételnél?
Szepyke, most már értelek. Wise Ladyvel értek egyet. Kár az idegeskedésért! Ez egy belterjes világ. Vannak profik, és vagyunk mi. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én elsősorban magam miatt írom. Szeretem a blogomat. Jó érzés, hogy naponta kíváncsiak rám, benéznek hozzám. Örülök, ha tetszik egy receptem, ha kommentelnek nálam. De ennyi. Arra a bizonyos versenyre nem is jelentkeztem. Szeretek másoknál olvasgatni, ötleteket gyűjteni. Vannak nagy kedvenceim, de egyik sem a "menők" közül... Kár ezt ennyire komolyan venni, Szepyke!
A két bejegyzésről én is lemaradtam, de kezd összeállni a kép! Én egy kutyakiállításon "világosodtam" meg először és azóta néha próbálom megmagyarázni magamnak, hogy ááá nem úgy van az, és sikerül mindig rájönnöm, hogy megint én voltam a balek :) Engem nem zavar, hogy csak gasztrosok olvassák a blogom, nekem az okoz örömet, hogy írom, és ha néha kommentet ír valaki :)
Poly, én kutyakiállításon akkor mondtam először, hogy kamu, amikor egy Pedigre versenyen egy vizsla nyert... Szeretem a vizslát, ezzel nincs is semmi gond, de pont tudjuk, hogy nem a vizsla mindenki álma. A legtöbb ember a nagy, szőrös kutyát szereti, nem egy sportőrült, csupaizom kutyát. Érdekes módon a kutya éppen valamilyen szoros kötödésben volt valakivel a zsűriből... No comment.... És ugyan lemaradtál, de szerintem összerakható a történet.
A kutyakiállításon kénytelenek voltak nekünk adni a díjat és a bíró bocsánatot kért a többiektől, a nagymenőktől :) Nekem vizslám is van :))) Összeraktam! :)
Én is lemaradtam szinte mindenről-ami fontos volt itt ma-de azt hiszem, a téma ismerős. Én már kidühöngtem magam, ha a karajról van szó:)))
Lett volna olyan jelöltem,több is, aki sokkal inkább érdemes rá.... És profi-de úgy profi, hogy közben amatőr....Biztosan értesz.... Egyszerűen nem értettem-nem értem még mindig, hogy jött létre ez az eredmény-de akkor Neked már jó, ha Te megvilágosodtál:)))))
Trinity, bemásoljam? Már úgyis mindegy, szerintem már látta mindenki... Hát... Megírtam a bejegyzést, de aztán kitöröltem... Volt az a bizonyos zsűrizés egy bizonyos versennyel kapcsolatban. Én nagyon meglepődtem egy-két nyertesen, a fő nyertesen meg pláne. És akkor ma megint nagyon meglepődtem egy két blog bejegyzésein, ami egy programól szólnak... És mára kitisztult a kép... Hogy én mekkora hülye vagyok... Ezt nem akartam leírni, és lehet, hogy ezt is kitörlöm, mert nem kell a feszültség. Csak így már minden világos. És megint rájöttem, hogy minden milyen belterjes, és hogy én tényleg mekkora hülye vagyok... Az egyik zsűri, meg egy másik aki írt egy mostanában megjelent újságba, meg még ketten, vagy hárman, szintén mostani, vagy régebbi nyertesek, invitálnak egy rendezvényre. Ma azzal volt tele a gasztro.blog.hu oldala... Aztán van egy másik oldal, akinek a szakácsa/cukrásza egyszer írt az egyik desszertemhez, hogy az tökéletes, én vagyok a béna, ez az oldal igen össze van forrva egy ikres anyukával, aki szintén blogot ír, ráadásul ide-oda is írogat még... És ezek csak a hab a tortán. Ezért világosodtam meg. Ez egy igen-igen belterjes "világ" én meg hülye azt hittem, hogy nem az, legalábbis nem annyira... De annyira. Sőt, még jobban... És tényleg igazad volt, felesleges volt két percet is erre szánnom, mármint, hogy megnézzem a blogokat. Teljesen felesleges... Meg még meg kell, hogy említsem, hogy van egy blog, ami gyönyörű, amit évek óta nézegetek.Főleg olasz ételek, desszertek vannak rajta. Az érdekes módon sehol nem volt, de másik olyan, ami ebben az évben kb 10 bejegyzést tett, az igen, az ott volt az első tízben... Ugyan már! Akkor itt van minden. Már nem törlöm ki többet.
Szepyke, most akkor kapaszkodj: Morzsikák, akiket már félig-meddig ismersz: Max, ugye....aztán Garffyka, Chef Viki, meg Ancsi aki a legújabb, és szerény személyem:))) (Többen is vagyunk, de nem mindenki blogol...) Szóval találkozunk:DDDD Tök jó, én nagyon szeretnélek megismerni!!!
Egy ötlet.. most el kell ugranom, de írok Neked este egy mailt a fentiekkel kapcsolatban, ha nem gond. Bennem is vannak még kimondatlan gondolatok.....
Bizony, ez egy belterjes világ és van akinek a blogírás szerintem (már) biznisz (bocs a ronda szóért, de ez jutott hirtelen eszembe). Ezen már én is kidühöngtem magam, de hát ez van... Jól írta Max: ez a való világ!
Szia, tegnap késő este értünk haza Erdélyből egy hét után, mi volt itt? Én is kíváncsi lennék, mert az első helyezett .. hát hogy is mondjam.. enyhén undormányos blog... megírod? légysziiii
37 megjegyzés:
Hát igen. Szoktam én is így érezni.
Ez a mai nap különösen alkalmas volt rá. Pfff...
Jó Neked, Te már megvilágosodtál! Én még sötétben tapogatózom.
Mi a baj?
Miért, mi történt? Nem ér csak az elejét elmondani!
Ja, túl komolyan vetted, a mai világban ezt nem szokás.
A városunkban vezetőket választottak, és néztem a tv-ben a közgyűlést. Hát tudod mindenről szó volt, csak arról nem, hogy melyik jelölt alkalmas a vezetői posztra. Fel sem merült:)))
A nyertest azt tudom, de milyen programról van szó? Guglizzak?
Az igazság az, hogy én pl. kedvelem a malackarajt, szoktam olvasgatni. Szepyke, mi dolgozunk, és mellette blogolunk. Sokan fő állásban tudnak blogolni, mert otthon vannak. Szerintem itt is, mint mindenhol vannak profik. Nem baj az.
A másik gondom, hogy a gasztroblogokat a gasztrobloggerek olvassák látszólag, mert ők kommentelnek. Én mindennap végigtanulmányozom a statisztikát, hogy "igazi" olvasó hány volt, mit kerestek, megtalálták-e.
Nem érdemes bosszankodni semmin (jó sok időt rááldoztál :)))
Nem is ezzel van a gond, ami profi, az profi. Nekem főleg azzal van/volt a gondom, hogy nem hiteles az eredmény. Nekem nem. Tényleg rengeteg időt szántam rá, és kár volt érte, így utólag. Ha csak gasztrobloggerek olvasgatnak főleg, akkor meg pláne nem értem az eredményt. De ebből is tanultam. Mint mindenből...
Szepyke, azt hiszem kezdem érteni, de még mindig nem világos... Az eltávolított bejegyzéseiről lemaradtam. Almát szedtem, barátosnőztem..., szóval nem voltam a gépnél.
Ismételnél?
Szepyke, most már értelek.
Wise Ladyvel értek egyet. Kár az idegeskedésért! Ez egy belterjes világ. Vannak profik, és vagyunk mi. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én elsősorban magam miatt írom. Szeretem a blogomat. Jó érzés, hogy naponta kíváncsiak rám, benéznek hozzám. Örülök, ha tetszik egy receptem, ha kommentelnek nálam. De ennyi. Arra a bizonyos versenyre nem is jelentkeztem.
Szeretek másoknál olvasgatni, ötleteket gyűjteni. Vannak nagy kedvenceim, de egyik sem a "menők" közül...
Kár ezt ennyire komolyan venni, Szepyke!
Tényleg kár. Hát, ezért ez a bejegyzés. Mert kár.És kár érte, hogy kár. :D
:)
Akkor ezt megdumáltuk!
Igen, igen, ezt meg.
A barátnőm azt szokta erre mondani:
Üljél le, mert leversz valamit...
Hát, én most leültem.
:DD
Szepyke!!!!!
Ne bosszannkodj, árt a szépségednek:)
nem vagy egyedül, és ezt szeretném veled a talin kibeszélni!!!
Max, milyen talin? Lemaradtam valamiről...
A két bejegyzésről én is lemaradtam, de kezd összeállni a kép!
Én egy kutyakiállításon "világosodtam" meg először és azóta néha próbálom megmagyarázni magamnak, hogy ááá nem úgy van az, és sikerül mindig rájönnöm, hogy megint én voltam a balek :)
Engem nem zavar, hogy csak gasztrosok olvassák a blogom, nekem az okoz örömet, hogy írom, és ha néha kommentet ír valaki :)
Poly, én kutyakiállításon akkor mondtam először, hogy kamu, amikor egy Pedigre versenyen egy vizsla nyert... Szeretem a vizslát, ezzel nincs is semmi gond, de pont tudjuk, hogy nem a vizsla mindenki álma. A legtöbb ember a nagy, szőrös kutyát szereti, nem egy sportőrült, csupaizom kutyát. Érdekes módon a kutya éppen valamilyen szoros kötödésben volt valakivel a zsűriből... No comment....
És ugyan lemaradtál, de szerintem összerakható a történet.
A kutyakiállításon kénytelenek voltak nekünk adni a díjat és a bíró bocsánatot kért a többiektől, a nagymenőktől :)
Nekem vizslám is van :)))
Összeraktam! :)
Én is lemaradtam szinte mindenről-ami fontos volt itt ma-de azt hiszem, a téma ismerős.
Én már kidühöngtem magam, ha a karajról van szó:)))
Lett volna olyan jelöltem,több is, aki sokkal inkább érdemes rá....
És profi-de úgy profi, hogy közben amatőr....Biztosan értesz....
Egyszerűen nem értettem-nem értem még mindig, hogy jött létre ez az eredmény-de akkor Neked már jó, ha Te megvilágosodtál:)))))
A töröltek miatt meg kifúrja az oldalam a kíváncsiság....Ezt tetted velem:))))
Trinity, bemásoljam? Már úgyis mindegy, szerintem már látta mindenki...
Hát...
Megírtam a bejegyzést, de aztán kitöröltem...
Volt az a bizonyos zsűrizés egy bizonyos versennyel kapcsolatban.
Én nagyon meglepődtem egy-két nyertesen, a fő nyertesen meg pláne. És akkor ma megint nagyon meglepődtem egy két blog bejegyzésein, ami egy programól szólnak... És mára kitisztult a kép... Hogy én mekkora hülye vagyok... Ezt nem akartam leírni, és lehet, hogy ezt is kitörlöm, mert nem kell a feszültség. Csak így már minden világos. És megint rájöttem, hogy minden milyen belterjes, és hogy én tényleg mekkora hülye vagyok...
Az egyik zsűri, meg egy másik aki írt egy mostanában megjelent újságba, meg még ketten, vagy hárman, szintén mostani, vagy régebbi nyertesek, invitálnak egy rendezvényre. Ma azzal volt tele a gasztro.blog.hu oldala... Aztán van egy másik oldal, akinek a szakácsa/cukrásza egyszer írt az egyik desszertemhez, hogy az tökéletes, én vagyok a béna, ez az oldal igen össze van forrva egy ikres anyukával, aki szintén blogot ír, ráadásul ide-oda is írogat még... És ezek csak a hab a tortán. Ezért világosodtam meg. Ez egy igen-igen belterjes "világ" én meg hülye azt hittem, hogy nem az, legalábbis nem annyira... De annyira. Sőt, még jobban... És tényleg igazad volt, felesleges volt két percet is erre szánnom, mármint, hogy megnézzem a blogokat. Teljesen felesleges... Meg még meg kell, hogy említsem, hogy van egy blog, ami gyönyörű, amit évek óta nézegetek.Főleg olasz ételek, desszertek vannak rajta. Az érdekes módon sehol nem volt, de másik olyan, ami ebben az évben kb 10 bejegyzést tett, az igen, az ott volt az első tízben... Ugyan már!
Akkor itt van minden. Már nem törlöm ki többet.
Szevasz ez itt a való világ!!!
Tali: tudod arról volt szó, hogy Te meg én, meg a Morzsikák talizunk nálunk a nyáron!!!
Ja,ja,ja!!! Így már emlékszem, ok!
Várjál, Morzsikák??? Nah, ezt nem értem!
Szepyke,
most akkor kapaszkodj:
Morzsikák, akiket már félig-meddig ismersz:
Max, ugye....aztán Garffyka, Chef Viki, meg Ancsi aki a legújabb, és szerény személyem:)))
(Többen is vagyunk, de nem mindenki blogol...)
Szóval találkozunk:DDDD Tök jó, én nagyon szeretnélek megismerni!!!
Egy ötlet.. most el kell ugranom, de írok Neked este egy mailt a fentiekkel kapcsolatban, ha nem gond. Bennem is vannak még kimondatlan gondolatok.....
Trinity, ma többen mailben írtak. Azért az szép, hogy ide nem merjük leírni, amit gondolunk...
Szólásszabadság, jó napot kívánok...
Írjál, írjál!!!!
Szepyke,
le merem írni, de nem akarom, hogy Neked ebből esetleg kellemetlenséged származzon, mert hátha egyetértenénk:))))
Úgyhogy megetetem a csapatot, a rumlit eltakarítom és írok!!!
Bizony, ez egy belterjes világ és van akinek a blogírás szerintem (már) biznisz (bocs a ronda szóért, de ez jutott hirtelen eszembe). Ezen már én is kidühöngtem magam, de hát ez van... Jól írta Max: ez a való világ!
Szia, tegnap késő este értünk haza Erdélyből egy hét után, mi volt itt?
Én is kíváncsi lennék, mert az első helyezett .. hát hogy is mondjam..
enyhén undormányos blog...
megírod? légysziiii
Bea! Megírtam e-mailben.
Amióta ez a bejegyzés megjelent, napi kb 3 olyan e-mailt kapok, amiben az van, hogy ide nem írnának, írnak inkább mailt...
Ez szomorú.
Nagyon is az.
Gondolom, szépen kihúzom azt a bizonyos gyufát, vagy már ki is húztam...
megkaptam, köszi
Pedig érdekes lenne elolvasni a többiek véleményét is.
Az enyém ott van kettővel feljebb.
Nem értem miért nem meri Valaki itt leírni a véleményét? Ez tényleg szomorú.
Mert kikezdik Csongi, azért.
Valahol érthető.
Senki nem akar ellenségeket, csak azért, mert öszinte volt...
OK, értem.
Megjegyzés küldése