Kezdek belejönni a fagylaltgyártásba. Ez a csokoládé tökéletes lett mind ízben, mint állagban.
Hozzávalók:
- 10 dkg étcsokoládé
- 1,5 dl tejszín
- 12 dkg mascarpone
- 0,5 dl tej (nálam 2,8-as volt)
- 3 evőkanál porcukor
- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor (sötét színű, nálam Hollad kakaópor)
Az összetevőkből a tejszínt, a tejet összeöntöm, megy bele a csokoládé, összeolvasztom. Lehúzom a tűzről, megy bele a cukor és a kakaópor. Jól elkeverem, majd hűlni hagyom egy pár percet, majd megy bele a mascarpone. Jól kikeverem. Betettem a mélyhűtőbe és kb egy negyed óra hűtés után ment a fagylaltgépbe, ami kb 45 perc alatt tökéletes állagú fagylaltot kevert belőle. A gépből kiszedve már kanalazható volt. Ekkor a szokásos muffin formába adagoltam, ebből is 7 adagnyi fagylalt lett. A mélyhűtőbe helyezve, teljes kihűtés után is könnyen kanalazható maradt!
11 megjegyzés:
Belejöttél, mint kis kutya az ugatásba!!! :))
SZUPER!
Most akkor azt foglald össze légyszi, hogy mi volt a baj a korábbi receptekkel! csak hogy tudjam, ha meglesz a gépem.:)
Nagyon jó ez a recepted! Viszont nem jelent meg középen a gasztro.blog.hu-n, vagy csak én vagyok vaksi?
Benzsi, holnapra megírom, pont gondoltam rá, hogy már "profi" lettem, meg kell osztanom másokkal, hogy mit hogy kell...
Ide jönne egy kicsit nagyképű szepy smile, de nincs ilyen. Mármint jel..:DD
Lúdanyó, péntek óta nem jelenek meg a gasztro.blog.hu-n... Már írtam miatta, de még nem kaptam választ, de hétvége volt.
És tényleg, jó lett a fagyi. Képzeljétek, nem fagy jéggé, végig krémes marad, sőt, a mélyhűtőből kivéve,adagolás után sem olvas el, és nem folyik el, olyan marad, mint egy nagyon sűrű krém!
Ezt én is.....Már körvonalazódott bennem egy csokifagyi:)))
Rettentő nagy gyengém a csokifagyi... Imádom!
Viki, kérsz? Van öt adag még belőle, és a kedvedért keverhetek hozzá egy kis (vagy kicsivel több) kókuszt is!:D
Azért az, hogy a hűtőből kivéve nem tud olvasni a fagyid az még nagy hiányossága! :DD
Szerintem nem. Tudod milyen jól néz ki, hogy egy fél óra múlva is gombóc formájú, nem egy olvadt vacak???
Majd ma lefényképezem, hogy láthasd!:DDD
Szepyke, ezt elértetted! Olvasd el amit a fagyid olvasási készségéről írtál!! Ez poén volt, bár ezek szerint rossz mert nem értetted.
Benzsi... mondom a konyak teszi.
Már értem!
Tényleg nem olvas. Csak ír, és szaval.
Ilyen kis bénácska, és olvadni sem olvad. Kicsit fáj a fejem ettől az időtől, megyek, eszem egy kis fagyit...:D
Megjegyzés küldése