Három csokis fagylalt. Már a fagylaltkészítő gépemmel készítve. Tegnap mentem el a gépért, szombat déltől vasárnap reggel 10-ig a mélyhűtőben volt. És az eredmény, hát...
Kb 30-40 percig tekergette a krémet, ami egész szépen kezdett összeállni, de nem nagyon akart teljesen megfagyni. Végülis meguntam és landolt a mélyhűtőben, ahol további kb 8 órát töltött, és mostanra tényleg fagylalt állaga van. Nah, tehát, kérdezném a fagylaltgyártókat, hogy mi lehet a gond?
A hozzávalók:
- 200 g fehércsokoládé
- 2 dl tej
- 3 dl tejszín
- 1 evőkanál juharszirup
- 5-5 dkg étcsoki és tejcsoki
A tejet melegítem és megolvasztom benne a fehércsokit. Lehúzom a tűzről, kicsit hűlni hagyom, megy bele a tejszín, és a juharszirup. Ennyi. Betettem a hűtőbe és kb annyit hűtöttem, mint a fagyigépet. Ma délelőtt, összeraktam a gépet, bekapcsoltam és amikor a kanál már kevert, lassan beleöntöttem a tejszínes-fehércsokis krémet. Kevergette egy ideig, de láttam, hogy nem halad a folyamat egy határnál tovább, ekkor feldaraboltam az ét és a tejcsokit és a fagylaltba öntöttem. Ment a fagyasztóba, ahol kb 8 óra alatt fagylalttá fagyott. Ha, ez így működik, akkor simán a mélyhűtőben is tudnék fagyit "csinálni", ehhez a mutatványhoz a gép a legkevesebbet adta hozzá...
Holnap újra megpróbálom, valamilyen másik recepttel.
23 megjegyzés:
Nálad nincs hiba az biztos,csodaszép guszta a fagyid!
Andi, egy örökkévalóság volt, mire megfagyott...Valami nem jó. Szerintem legalábbis. Ennyi idő alatt mások átrepülnek egy másik földrészre...:DDD
Mingyán jönnek a profik, addig én veszek belőle, jó?
És kész a táblám :-))) Kezdődhet a tüntetés!
Remélem, hogy elmondják, hogy mi a bibi, mert én nem találom...
A táblán nagyon jót röhögtem! :DDD
Milyen a tábla, mesélj?!
Sajnos fagyigéphez nem értek:-( Nálam,ha gépügyben valami gáz van a férjuram,megkérdezi:Bedugtad?:-)
Andi, nálunk a kocsinál szokott első kérdés, hogy benzni van benne???
Nem értem én ezeket a kérdéseket, engem még soha nem kaptak azon,hogy nem tankoltam meg a kocsit, mondjuk volt már, hogy valamit nem dugtam be és tényleg nem működött...
:DD
Nálam ez két napja történt! Ráadásul gyorshajtásért is engem büntettek!Pedig csak a 40-es táblánál mentem 50-nel!Azóta Schumi-mami vagyok!:-)
Szerintem meg tök szép a fagyid, akár vártál rá 8 órát akár nem. Szerintem próbáld újra, másodszorra kevesebb idő is elég lesz, már megbeszéltem az égiekkel. Szegény gépnek is bele kell jönnie a munkába!;) Majd egy hét múlva újra kérdezlek, megéri-e megvenni a Bosch fagyigépet. Amúgy hol vetted?
Hát, Szepykém! meg vagyok löve!!! Mert lövésem sincs, hogy mi lehet a baj! Várjuk meg a másodikat. Hátha belejön a gép. Már elmondtam, mégegyszer nem akarom ismételni. De remélem visszadugtad a tartályt a fagyóba! :) És mindenképp keverd a géppel tovább. Nekem az 50 perc jött be. Aztán 20-25 percre még mehet a mélyhütöbe! Nyugi, az enyém holnapig pihenöpályán van. Addig úgy meg fog fagyni, hogy nem tudok gombócolni :)))
Benzsi, itt:
http://www.bemutatoterem.net/index.html?page=Kategoria&catId=10101320
Mian, ahogy kiszedtem a "fagyit" a keverőből, elmostam és ment a hűtőbe. Holnap reggel bekeverem a következőt, beteszem a hűtőbe, és este ha hazajövök, megy a gépbe. A gép akkor már több, mint 24 órája lesz a mélyhűtőben... Hát, tényleg sikerülnie kell! :D
Ó a fagyi nagyon szép.
A géppel biztos, hogy valami hibádzik! Én a helyedben visszavinném, 3 napon belül van, cseréltesd ki! Indokolni se kell, adjanak egy másikat.
A fagyi csodás-az összetevőkkel , elkészítéssel, vagyis a munkáddal semmi baj nincs!!!
Mennyire hűtötte le a gép, azt lenne jó tudni??? Persze, nem tudom, ezek a házi fagyigépek hány fok minuszt produkálnak...
Egy profi kéne ide!!!:DDD
Még ha alkohol lenne a fagyiban, akkor mondhatnám, azért nem fagy...De így???
A mélyhűtőben is egy napot volt??? Jól értettem? Mert ezalatt valóban, minden megfagy:OO
Nálam épp úgy működik a dolog, mint Ancsinál...És az én gépem noname Hauser csak...
Hat, csodasan nez ki, az biztos!
Szerintem túl sok a zsír és a cukortartalma, és ezért fagyott meg nehezebben.
Próbáld ki úgy hogy a tej helyett 1 rész víz és 1 rész tej keveréket használj, és ha a juharszirup nem kell, akkor hagyd el, mert az is lassítja a fagyást.
Írigy vagyok! Nagyon szép fagyid lett. Én kb. 4 hónapja gondolkozom a fagyigépen, mert iszonyú nagy fagyipusztítók vagyunk, de nem tudom megérné-e? Szerintem kétnaponta kellene fagyit gyártanom, és 20 méterre tőlünk egy cukrászdában fiss főzött fagyit árulnak ami isteni finom! Nagy dilemma.....
Trinity, szombat déltől a gép, vagyis a tartály a mélyhűtőben volt vasárnap délelőtt kb 11-ig. A krém is szombattól a hűtőbe volt bekeverve, és együtt vettem elő őket. Kevertettem kb 30 percet, és ment vissza a mélyhűtőbe. Ez kb délben volt. Kb hatszor megnéztem, hogy megfagyott e, többször átkevertem. Közben voltak már olyan helyek a krémben, amik már akkor fagyottak voltak, de az összhatás egy folyós krém volt, amit nem lehetett formázni. Este 8-kor néztem meg utoljára, akkor már fagyott volt, az látható a képeken...
Judith, köszönöm szépen! Mindentől eltekintve az íze remek lett. :D
Max, ma csinálom a következőt, mert nem hagy nyugodni. Akkor a juharszirupot kihagyom. Nem akartam bele cukrot tenni, se mézet, és alíg egy kanálnyi szirup van benne, de akkor elhagyom. Köszönöm!!!!
Fahéj és Feta, még ismerkedek a géppel, még nem mondom, hogy nem érte meg! :D
Wise Lady, a "gép" tulajdonképpen szerintem nem tud elromlani... Tényleg az összetétel nem volt jó, mert amit én "fagyigépnek" hívok, az tulajdonképpen egy termosz, ami a mélyhűtőben megfagy, és így hűti a krémet kevergetés közben. Mian írta, hogy 50 percig járatni kell. Hát, én nem járattam, ezért ma újra kipróbálom... Kicsit türelmetlen vagyok, már látom, hogy ebben is. Percenként ugráltam, hogy most jó, most jó, még nem jó? Meguntam és bevágtam a mélyhűtőbe. Mivel ott is elég nehézkesen fagyott meg, szerintem nem a gép tehet róla. Az lehet, amit Max mondott, hogy túl zsíros volt. A fehércsoki is nehéz, a tejszín is, ráadásul 2,8 -as tejjel csináltam...
Szóval, ma újra nekifutok... Már be van keverve a krém, este, ha hazaérek, bekapcsolom és 8 óra körül már kész fagyimnak kell lennie...
Szia! szerintem ha a fagyasztóban sem fagyott ki 8 óra alatt rendesen, akkor nem a gépben van a hiba, hanem a receptben. előbb-utóbb úgyis kitapasztalod!
Chilii, szerintem sem a krém volt a bűnös...
de, de! az ilyen krémek nagyon is bűnösek, már ami a kalóriatartalmukat illeti! :)
Tényleg megérte a várakozást ;)
Kíváncsian várom a következő adagot!
Még a gondolata is távol áll tölem, hogy Max-al vitatkozzak, de én vizet bizony nem tennék bele!!! Akkor nem lesz olyan krémesen selymes, szerintem. Tejet pedig én mindíg 3,5%-ot teszek bele. Eddig még szerencsém volt. Tejszínböl pedig a legzsírosabbat veszem. lehetséges, hogy nálad a méz és a juharszirup tette be a kaput. Nálam meg valszeg a rum! :))))
Nah, nálam már kavarodik a következő adag...
Kiváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Szerintem reggel fogom feltölteni.
Megjegyzés küldése