Mi legyen belőle? Annyira nem volt sok, hogy valami nagyobb kimenetelű emésztőszervi támadás szülessen, így lett belőle ez a kis egyszerű, de nagyszerű desszert.
Édes túrópuffancs
Hozzávalók:
- 10 dkg tehéntúró
- 2 tojás
- csipet só
- 2 evőkanál (kb 4 dkg) liszt
- 2 evőkanál (kb 4 dkg) cukor
- olaj
A tojásokat megmossuk, felütjük, és a fehérjéket a csipet sóval kemény habbá verjük. A túrót krumplinyomóval áttörjük, jöhet hozzá a két tojás sárgája. Jól eldolgozzuk, majd jöhet hozzá a cukor, a liszt, ismét átkeverjük, és most jöhet bele a felvert tojásfehérje hab formájában. Óvatosan összedolgozzuk.
Sűrű palacsintatésztaszerű elegyet kell kapnunk.
Egy serpenyőben kevés olajat melegítünk, éppen legyen valami az edény alján, hogy ne tapadjon, majd a masszából kis halmokat teszünk bele. Kb két-három perc múlva megfordítjuk, és a másik oldalt is pirosra sütjük.
Készen vagyunk!
Tálaláskor megszórjuk porcukorral, esetleg lekvárt, szörpöt öntünk rá.
Remek kis desszert és pazarul variálható. Tehetünk bele gyümölcsöt, és készíthetjük sós változatban is, zöldfűszerekkel kombinálva. Variálhatósága végtelen, csak az ízlésünk szabhat határt neki.
Ez az adag két felnőtt nem túl bőséges, ellenben elegendő desszertje lehet!
9 megjegyzés:
De édesek, ez nagyon finom lehet
Nagyon szeretném...:))
Épp túrófánk készül :)
Ide vele! Azonnal! :)
Bianka, igen, igen!:)))
Limara, küldöm!:)
Csibe, akkor majd megyek hozzád vendégségbe!:)
Raindrop, azonnal küüüüüüüüüüüldöm!:)
Ilyen feketének kell lennie, vagy csak picinykét odaégetted? Esetleg a fénykép torzít? Kata
Kata, nem kell ennyire feketének lennie, de nagyon nehéz eltalálni a sütési időt. Bevallom, hogy a megmaradt darabokat tudtam csak fotózni, és ezek voltak a leginkább megsültek. Mondjuk, én még így is megettem, mert eleve szeretem az "égett" dolgokat. Az ízén nem lehetett érezni. Pillanatok alatt megsül, figyelni kell rá!
Köszönöm :) Kata
Kata, én köszönöm!:)
Megjegyzés küldése