Ezt a képet már mutattam, csak akkor elfelejtettem az egyik fontos dolgot megmutatni, bemutatni róla.
Ez a répa, ami nem sima, egyszerű répa, hanem egy nagyon finom köret, ami mind hidegen, mind melegen remek ételnek bizonyult.
Megállja a helyét egy hidegtálon, de húsok mellé köretként, vagy húsvétra a sonka mellé is nagyon jól passzol.
Almaborban párolt sárgarépa
Hozzávalók:
- 50 dkg sárgarépa (tisztítva mérve)
- 2 evőkanál vaj
- 1 evőkanál barna cukor (vagy sima cukor, esetleg méz)
- 1 dl almarecet (én már csináltam tárkonyecettel is, azzal is jó!)
- 5 evőkanál víz
- 1/2 evőkanálnyi mustár (ízlés szerinti mustár, ha szeretjük akár csípős is)
- 1/2 csokor petrezselyem aprítva
- só
A répákat hosszú, vékony csíkokra vágjuk. Egy arra alkalmas edényben a vajat melegítjük, majd rádobjuk, a megmosott répát. 4-5 perc alatt pároljuk, közben kavargatva, hogy ne égjen oda. Szórjuk meg a cukorral, és egy-két percig megint kavargassuk. Jöhet rá az ecet és a víz, és a mustár. Fedjük le, és főzzük puhára. Kb negyed óra alatt megpuhul.
Ha készen van, tálalás előtt szórjuk meg a petrezselyemmel, forgassuk át, ellenőrizzük, hogy igényel e sót, ha igen, sózzuk meg.
Készen vagyunk.
Remek étel. Édes, fűszeres. Melegen is, hidegen is kitűnő.
10 megjegyzés:
Ezt ki fogom próbálni, jól hangzik, mert én csak nyersen eszem, hátha megszeretem főzve is ;). Nagyon guszta
Ennek a hozzávalói hasonlók, mint a karamellizált zöldségnek (ha jól emlékszem, mustár az nincs a másikban, de csak jót tehet neki, az biztos!), csak éppen a zöldség után kerül bele a cukor, nem előtte. Ki fogom próbálni, mi nagyon szeretjük az így elkészített zöldségeket, főleg a répát, az ipari mennyiségben fogy nálunk ilyenkor.
Nagyon jó kis köret és még egészséges is :)
Ötletes! Szoktam hasonlót készíteni, de ez a recept nagyon tetszik. Egyedül az almabor ízéért nem vagyok oda, de majd másféle ecettel próbálkozom (pl tárkony, ahogy írod is).
:)
Bianka, csak nyersen??? Sütve valami Isteni a répa!Édes, krémes, remek kaja. Sütiben ettél már? Próbáld ki a répatortámat, abba sem fogod tudni hagyni!:)))
Kata, szerintem én elélnék csak répán.. imádom! Ha levesben fő vajpuhára, ha sütőben sül, mindegy, csak legyen!
Livi, abszolút, főleg az almaecet miatt!:)
Ami, simán cseréld az ecetet, sőt, balzsamecettel is mesés!:)
Tényleg, balzsamecet lesz a nyerő! Az a kedvencem, és ízvilágban is jól passzol a répához.
Hm... répatorta, imádjuk azt is :) Annyit beszélünk itt a répáról, hogy muszáj lesz valamit csinálni belőle. Ráadásul van is otthon egy csomó :)
Ami, a répatortáig meg se állj!:)))
Ez jó, ez jó!!! Almabort kell szerválnom :)
Csak nyersen szeretem. De lehet, hogy az alma miatt más íze lesz
Viszont a répetortád el van mentve, hogy a legközelebbi vendégjárásnál elkészítsem. Most hétvégén ;) Majd vasárnap felteszem :)
Csibe, szerintem mindegy milyen ecet, akár balzsamecet is lehet!:)
Bianka, huha, izgulok, hogy hogy fog ízleni!:))
Megjegyzés küldése