Ha valaki nem szereti a spárgát, ezért képtelenség megetetni vele, vagy evett már, de az nem volt túl finom, vagy bármi olyan élménye volt, ami miatt már kijelentette, hogy, nah spárgát, azt soha többet, akkor ezt az ételt kell neki elkészíteni, mert onnantól visszafordíthatatlan barátságban lesznek, Ő és a spárga.
Rakott spárga
Hozzávalók:
- 25 dkg zöldspárga
- 5 dl tejföl
- 25-30 dkg füsölt trappista sajt
- só
- bors
- 5 dkg kolbászkarika
- 10 dkg szeletelt tarja, vagy szalonna (bacon)
A spárgát megmossuk, és két kezünkbe fogva meghajlítjuk. (Azaz, jobb kézben az egyik vége, bal kézben a másik vége, és meghajlítjuk) A hajlításkor, ahol eltörik, odáig fás. A tetejét fogjuk használni. Tegyük kevés vízbe, sózzuk meg, és főzzük kb 5 percig, azaz a víz forrásától számítva kb öt percig.
Egy arra alkalmas edény, vagy tepsi aljára tegyük a szeletelt tarját, vagy a bacont, jöhet rá a megfőzött spárga, majd a tejfölbe kevert reszelt sajt. A tetejére dobjunk egy pár kolbászkarikát, majd lefedve tegyük a sütőbe 180 fokra. (Gázsütő 4-es fokozat.) Kb 30 perc alatt készre sül, érezni az illatát. A sütési idő letelte előtt pár perccel vegyük le a fedőt róla, és hagyjuk megpirulni.
Készen vagyunk.
Tapasztalatom szerint nem kell bele a kimondottan erősen füstölt sajt (Karaván), elég bele az enyhébb füstölésű Trappista is. Maradékhasznosításként is megfelelő, mert minden mehet bele, amit a hűtőben találunk, persze, csak olyan, ami még ehető, és amit szeretünk...:)
Bizton állíthatom, mindenkinek ízleni fog, még annak is, aki nem szereti a spárgát, vagy még soha nem evett...
10 megjegyzés:
Azt a mindenit, de guszta. Az én tegnapi rakott krumplim elbújhatna :)))) Cserélünk?
Nekem rakott kelem van :D Szeretem a rakott dolgokat. Nagyon guszta ^_^
Szepyke ezt a bejegyzést nekem címezted? :P Én utálom a spárgát, de ezeken a fotókon egészen étvágygerjesztőnek tűnik. És a tetején azok a finom kis sült kolbászkarikák...nyammm! Azt lehetne, hogy azokat én eszegessem le róla? Egészen észrevétlen el tudnám csenni.:)
Hűűű, ez nagyon guszta! :)
Nagyon ötletes is! :)
Ezek szerint bátor voltál és elkészítetted! Így is finom lehet, mi csak megpároltuk Páfránnyal és majonézbe mártogatva megettük.
Nagyon szeretem a spárgát és így igazán kiadós! Köszi az ötletet!
Nagyon guszta, aki nem szereti a spárgát az is a kép láttán megkívánja!!!
én spárgás rizottot ettem ma :-)
totál nem ide tartozik, de sikerült a szénné égett cukrot kiszedned a fazékból?
hm... Idén még nem ettem spágát,de a napokban beszerzek,amíg még van... Valószínű,hogy ezt a receptet készítem el.:) A te receptjeidért rajonganak a kosztosaim!
Bianka, mint ahogy azt reggel megbeszéltük, ok a csere!:)))
Araniel, akkor veled is cseréljünk?:))
Ms.Poppy, nahát, mintha magamat hallanám... azok a legjobbak rajta!:)) mint a pirospontok!:)))
Ami, túlzol!:)
Moha, ez nem az.. ez kb egy hetes, vagy kettő.. az még várat magára, de csipet megcsinálta!:)
Napmátka, én köszönöm, hogy tetszik!:)
Liza, hát, a kép nem a legjobb, fotózhatatlan a drága...
Lilla, az aljáról már levakartam a szivacsot, és már valamivel próbáltam kisúrolni kis sikerrel... most jön majd a további próbálkozás. Csak akkora melónak látszik, hogy mindig inkább félreteszem.
Réka, szerintem lesz még, olyan, mintha most indulna be...És köszönöm, kedves vagy!:)
Megjegyzés küldése