A receptet Trinitynél találtam. Aztán Szamócánál virslis kalász néven.
Mindketten számos linket vonultattak fel, hogy honnan is származik ez a formázás, ez az ötlet. Számos külföldi blogot.
Tessék keresni, de mindenképpen tessék megsütni, mert egyszerű és nagyszerű. Uzsonnának kiváló, mert a tésztában rögtön ott a "felvágott" is és még meg sem romlik, ha az ember egy-két órát aszalja a táskájában.
Én Trinity tésztájával készítettem, amit azért bemásolok ide is.
Virslis copfok
Hozzávalók
a tésztához:
- 2,4 dl tej
- 1 teáskanál só
- 0,85 dl olaj
- 1 tojás
- 42 dkg liszt
- 1,5 csapott evőkanál kristálycukor
- 6 g szárított élesztő
a tetejére:
- 1 tojássárgája
- 1 evőkanál tej
- 3-4 virsli
- ketchup
A tészta hozzávalóit kimérjük, a robotgéppel összegyúratjuk, majd kb. 1 órát kelesztjük. Rugalmas tésztát kapunk, ami hasonló a kalácstésztához.
Amikor megkelt, lisztezett felületen átgyúrjuk, 8 egyenlő részre osztjuk, majd cipókat formázunk belőlük és újabb 10 perc pihentetés következik.
A 10 perc letelte után a cipókat három részre szedjük, minden részből rudakat sodrunk, majd összefonjuk, a fonások közé egy-egy virslikarikát téve.
(Itt vannak a fonáshoz a fázisfotók.)
Szilikonlappal bélelt tepsibe helyezve a fonatokat, újabb 20 perc pihentetés következik.
Közben a sütőt 180 fokra melegítjük, majd a 10 perc leteltekor a fonatokat a tej és a tojás keverékével megkenjük.
15-20 perc alatt készülnek el, sülnek aranybarnára.
Tehát, a recept elérhető Trinity és Szamóca oldalán, majd mindkettőjüktől tovább lehet jutni azokra a külföldi blogokra, ahonnan ez a jópofa ötlet származik.
8 megjegyzés:
Én is láttam már pár blogon, mindenkinél annyira guszta, hogy lassan én is kedvet kapok hozzá. A pöttyös tányérodért odavagyok. :)))))
Petra, a pöttyös tányéromért én is!:) És a lehető legjobb áron jutottam hozzá a gyártótól, Győrben egy vásárban!:)
Én is műveltem már hasonlót, még régebben:
http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2009/08/hot-dog-maskepp-avagy-hernyo-kenyer.html
Gabojsza, a hernyókenyeredet már ismertem, haláli az is!:))
Nálunk is ez lesz a vacsora
Nálunk meg a reggeli volt ez,még van pár darab.Nagyon finom!
Ez nagyon jópofa! Én kenyérbe sütöttem virslit, de így befonva látványosabb.
Bianka, azóta már láttam nálad!:)
Vanocska, igen, igen!:)
Garffyka, igen, látványosabb, de az ötlet nem az enyém. (sajnos...):)))
Megjegyzés küldése