, ve
Volt két avokádó a hűtőben. Már kb két hete ott hánykolódtak. Ma valami hihetetlen éhség volt rajtam, mindenáron palacsintát akartam enni. Aztán hazaértem, és megcsináltam az avokádókat. Ez van. :)
Hozzávalók:
- 2 db avokádó
- kb 2 evőkanálnyi vaj
- bors
- só
- 2 gerezd fokhagyma
- kb 1 evőkanálnyi mustár
- szezámmag (ízlés szerint, vagy el is hagyható)
Az avokádókat megmosás után körbevágom egy éles késsel, és az egyik részt megcsavarva szétnyitom mint a kindertojás belsejében lévő kis kapszulát. Remélem, hogy érthetően fogalmaztam. Kiveszem a magot, és majd egy későbbi bejegyzésben leírtak szerint kigyökereztetem, és elültetem. Az avokádó "húsát" egy kanállal kivájom, az én avokádóm már eléggé érett volt, így szinte ki tudtam fordítani a héjából. A kivájt részhez hozzáadom a fokhagymát, a vajat, a borsot, és egy kis adag mustárt. Nem sózom még! Botmixerrel összekeverem, és megkóstolom. Ha kell még bele só, vaj, mustár, azt pótolom. Egy serpenyőben szezámmagot pirítok és a krémhez keverem. Jól összedolgozom és tálalom. Nálam jelen esetben sárgarépa volt hozzá, de bármivel "tunkolhatjuk".
13 megjegyzés:
Ez isteni! Friss sárgarépával pláne! Nagyon szeretjük...csak ritkán kapok normális avokádót.
Imádjuk!!!Épp tegnap emlegettük....
Szerintem egy lavornyit meg tudtam volna belőle enni. :D
Nagyon kedvelem én is!A szezámmag jó ötlet! Szerintem a kindertojásos példa sokat segített:))))
épp tegnap próbáltam először az avokádóból krémet csinálni. Eddig mindig csak magában ettük kenyérrel.
Tapasztalat: azt hiszem ezután is magában esszük csak....
Valamiért nekem a hozzáadott dolgok elrontották az ízét, a gyerekek lázadoztak, nem ették meg.
Ja én szezámmagot, hagymát és egy-két fűszert tettem bele. A vöröshagyma rontotta el, uralkodik rajta.
De ha magáról az avokádóról kérdezel, az egyszerűen hihetetlenül finom, mondjuk nem mindegy milyen fajtájú és érettségi fokú. A kedvencünk!!!
Van két avokádó pálmám, szép nagyok, kb. fél évesek, itt vannak mellettem.
Ja és most ölni tudnék egy adag guacamoléért:)
Tündér, köszönöm! Pont úgy nyitható, mint a kinder... Legalábbis szerintem. :D
Renata, tenyleg sok lehet bele a hagyma. Valójában semleges ízű maga az avokádó, ezért bármi elnyomhatja. Én a színét szeretem, és ez az adag jó fokhagymás volt, amit szintén szeretek! :D
Max, azokat Te nevelted? A kettőből maradt egy negyed adag, küldjem??? Kicsit fokhagymás, tehát utána emberek közé csak vigyázva! :D
Gyönyörűek lettek a fényképek is :)
Lúdanyó, köszönöm! Igyekeztem. Érdekes, hogy mennyire zöldnek látszik, pedig valójában nekem sárgásnak hatott...
Nagy kedvencem! A legalsó kép zseniális. :)
Én is magában szerentem a legjobban, pontosabban a héjában kockázom, kikaparom, aztán olívaolaj és tengeri só rá, és citromlé. Ennyi elég is rá, szerintem így a legfinomabb, Reni!
Duende, nem volt citromom, azért lett ez a megoldás. :D
És köszönöm a kép dícséretét!:DDD
Duende, köszönöm!!! Mármint a dicséretet!:D
És azért mustárral és vajjal készült, mert nem volt otthon citromom...
Megjegyzés küldése