Gesztenyetorta:
22 cm-es tortaformához (12 szelet)
Hozzávalók:
- 10 dkg vaj
- 10 dkg porcukor
- 10 dkg étcsokoládé
- 6 tojás
- késhegynyi sütőpor
- 10 dkg liszt
- 10 dkg hámozatlan mandula
a töltelékhez:
- 30 dkg mélyhűtött gesztenyemassza
- egy nagy stampedli rum
- néhány csepp citromlé
- 10 dkg porcukor
- 1 csomag vaníliás cukor
- 15 dkg vaj
- 20 dkg étcsokoládé
- két kanál vaj
- egy kevés ribizlilekvár (helyettesíthető mással, csak savanykás legyen!)
- hámozott vagy sült gesztenye minimum 12 db (megfőzve!)
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. A lisztet összeszitáljuk a sütőporral, majd hozzáadjuk a mandulát is, amit előzőleg ledaráltunk. A csokoládét gőzfürdő fölött felolvasztjuk, a cukrot átszitáljuk, majd a felét a vajjal habosra keverjük.
Egymás után beledolgozzuk a tojások sárgáját és az olvasztott csokoládét a tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük, majd a mandulás-lisztes keverékkel együtt a tojássárgája-krémhez keverjük, a tortaformát kivajazzuk, belisztezzük, majd belesimítjuk a masszát. Az előmelegített sütőben kb 35-40 percig sütjük. A tortát legalább két órán át hagyjuk hűlni a tortaformában csak azután borítjuk ki és vágjuk két lapra.
A gesztenyemasszát a rummal, a citromlével, a szitált porcukorral és a vaníliás cukorral sima masszává dolgozzuk. A vajat habosra keverjük, a gesztenyemasszát hozzáadjuk, majd újra habosra keverjük, s ha szükséges, még egy kis rumot teszünk bele, ezután a tölteléket az egyik tortalapra kenjük, a másik tortalappal befedjük és a tortát két órára hűtőszekrénybe rakjuk, utána felforrósítjuk a ribizli lekvárt és bekenjük vele a torta tetejét.
A bevonathoz a csokoládét a vajjal vízgőz felett felolvasztjuk, és bekenjük vele a tortát. Az egész gesztenyeszemeket (előtte főzzük meg egy kis édesített vízben, én rumban is meg szoktam őket fürdetni...) a torta tetejére tesszük, és ízlés szerint díszítjük.
19 megjegyzés:
Ez tényleg nagyon finom lehet, karácsonykor ki fogom próbálni én is :)
Kérek szépen egy szeletkét! :))
Játékra hívlak! :)
Nekem a külseje is tetszik, az ízét meg el tudom képzelni, szóval: nagyon nagyszerű!! :-))
Lúdanyó, nagyon finom torta. Tényleg pepecs, de azért annyira nem. A krémből szerintem bővebben csinálj, mert abból is lehet a tetejére mintázni, és valami Isteni!
Limara, ez egy régi kép, de karácsonykor szólok!:DD
És megyek már hozzád!
Yasmine, a külseje, hát... már fejlődtem azóta, ez kb egy öt éves kép, de lehet, hogy régebbi...
Klassz! Eltettem karácsonyig a receptjét (mart ha már most kipróbálom, mit teszek majd az ünnepi asztalra?:)
Mi ez,hogy nem nagy durranás?
Nagyon-nagyon szép!
Nagyon ügyes voltál,s milyen finom lehetett!:-))
Integetek :-DDD Nem szeretem a gesztenyét, valamiért nekem fullasztóan tömény.
De ha mondjuk mogyorókrémre cseréljük a gesztenyét, akkor olyasmi lesz, mint amivel nyaralás alatt dőzsöltem :-)
Teszek egy próbát :-)
Szepy te már a karácsonyra készülsz??
Egyébként gyönyörű a torta és a tál is amin van! Biztos finom is, és mikor készítsen az ember macerás tortát, ha nem karácsonykor?
Nekem sincs semmi bajom a külsejével. És én nemcsak integetek-kérek inkább...Bár hol van ez már..Akkor majd karácsonykor kérek:))
Jöttem én is integetni!!! :) Kérek!!!!
Hű ez nagyon klassz!
Szép is, finom is. Hasonlót én is szoktam, piskótatekercs formájában.
Napmátka, ebben teljesen igazad van!:D
Andi, ez tényleg nagyon finom torta. Meglepően finom.
Viki és sok tejszínnel kikeverve??? Akkor is tömény? Én imádom a gesztenyét... Télen sokszor sütök a sütőben és megeszek egyedül egy kilót belőle, aztán fetrengek tőle!:DD
Trinity, karácsonykor ne felejtsd el, hogy szólj miatta!:D
Mian, visszatérünk rá egy pár nap múlva!:D Ha minden igaz, még 102 nap és karácsony!:DD Mindjárt itt lesz, nyugi!:D
Wise Lady, piskótatekercs? Gesztenyével töltve? Hu, az is nagyon finom lehet!:)
Hmmm, nagyon jól néz kis. Recept mentve! Mikor lesz már karácsony?!!!
Csibe, a blog fejléce alatt követheted a számlálót... December 24-ből számol vissza...
Már nincsen sok!:D
Megjegyzés küldése