Ez a szaloncukor kifejezetten felnőtteknek készült.
Nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető, akár az utolsó napokban is eljátszhatunk vele, mert nagyszerű ajándék.
Szaloncukor felnőtteknek aszalt sárgabarackkal, barackpálinkával és csokoládéval
Hozzávalók
- 30 dkg aszalt sárgabarack
- 10 dkg keserű csokoládé (minimum 72 %-os!)
- ízlés szerint barna cukor (nálam 10 dkg)
- 5 cl barackpálinka
a bevonathoz:
- 5-8 dkg tejcsokoládé
- 1 evőkanál vaj
A hozzávalókat a késes robotba mérjük, (a csokoládét nagyobb darabokra törve) majd addig járatjuk a gépet, míg egynemű masszát nem kapunk. Mivel ekkor egy kemény, szinte formázhatatlan massza jön létre, tegyük a késes robot tálját meleg helyre, például radiátorra, míg annyira felmelegszik a massza, hogy megolvad benne a csokoládé, így már akár egy kanállal is formázhatjuk, de kézzel mindenképpen.
Nekem nagyon egyszerű dolgom volt, mert ebbe a formába töltöttem:
Ezt a formát már tavaly is mutattam, ez a kép is a tavalyi bejegyzésből van, ITT ahol gyömbéres fehércsokis bonbon készült belőle. A képen természetesen nem a mostani szaloncukor van, hanem a tavalyi fehércsokis.
Tehát, a masszát formába töltjük, vagy kézzel formázzuk, majd a mázhoz a tejcsokoládét a vajjal vízgőz felett megolvasztjuk, és ezzel meglocsoljuk, vagy megkenjük.
Száradása után csomagoljuk, majd jól elrejtjük, hogy még az ünnepre is maradjon belőle...
Az én papírjaim INNEN vannak... :)
Remek ajándék felnőtteknek, mert bár, hihetetlen, de az az 5 cl (jó minőségű) pálinka nagyon megdobja!
Ugyanez készül ma szilvával... és marcipánnal... Ha holnap nem írok, akkor a detoxikálóban fejeztem be a napot...
3 megjegyzés:
Hát igen, pálinka és aszalt gyümölcs forevör!
Igen, csodásan hangzik!!! Én is szerettem volna ilyet csinálni, meg rumos-aszalt szilvásat, de már alig élek a vizsgák után...
Boldog karácsonyt!
Erinacea... hát igen...:)))))
Pocak Panna, nekem is sok minden kimaradt, de majd jövőre..:)
Megjegyzés küldése