A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piskóta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piskóta. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 18., péntek

Napközis piskóta csokoládészósszal



Gondolom, mindenki ismeri, hogy mi is ez. Ok, ha nem is mindenki, de a korombeliek biztosan. Ez az, ami miatt jó volt napközisnek lenni. Repetát ugyan soha nem kaptunk belőle, gondolom, a konyhásnénik inkább saját családjuknak vitték haza, minthogy nekünk még akár egy plusz szeletet is adtak volna. Sebaj. Most itt van. Elkészíteni nem nagy ördöngösség, ráadásul ebből a mennyiségből hatalmas adag lesz, így van bőven repeta is... Ez a piskóta a megadott méretű tepsiben sütve 5-7 cm magas lesz, és lekvárral vagy bármilyen krémmel meg is tölthetjük.

A recept a Kifőztük 2012/5. számában is megjelent, illetve a májusi Népszabadság-Kifőztük gasztromellékletben is megtalálható. 


Napközis piskóta csokoládészósszal

Hozzávalók 30 X 40 cm-es tepsihez
  • 50 dkg porcukor
  • 8 tojás
  • 40 dkg liszt
  • 16 evőkanál víz
  • 2 késhegynyi szódabikarbóna

a csokoládészószhoz:
  • 2 liter tej
  • 4 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál vaníliás cukor
  • 3 evőkanál sötét színű kakaópor 

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét 8 evőkanál hideg vízzel és csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgáját 8 evőkanál hideg vízzel és az apránként hozzáadagolt porcukorral alaposan összekeverjük.  Óvatos mozdulatokkal hozzákeverjük a felvert tojásfehérje felét és a szódabikarbónával elkevert liszt felét, majd a maradék habot és lisztet is finoman beleforgatjuk.
A sütőt 180 fokra melegítjük, a tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, és 35-40 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba!) Amikor elkészült, elzárjuk a sütőt, és a piskótát a lenyitott sütőajtóra helyezve hagyjuk kihűlni, így fokozatosan hűl le és nem esik össze.

Az öntethez a kakaóport, a lisztet és a vaníliás cukrot az apránként adagolt tejjel simára keverjük. Kis lángon, folyamatos keverés mellett felforraljuk. Sűrű, de folyós masszát kell kapnunk. A piskótát felszeleteljük, és a csokoládészósszal meglocsolva tálaljuk.

A sütő ajtaját a sütés első 20 percében semmiképpen ne nyissuk ki! 





2010. június 13., vasárnap

Francia puding, vagy meggyes trifle


Ezt a süteményt már kb 10 éve elkészítem néha, de én eddig Francia pudingként ismertem...
Aztán egyik nap Tündér feltett a blogjára valamit, ami szakasztott a mása az én pudingomnak, csak nála Trifleként van emlegetve.

Hát, gondoltam, rendben, akkor legyen trifle... Akárhogy hívják, finom, és nagyon egyszerűen elkészíthető. 
Szerintem bizonyos változatai szinte minden konyhában előfordulnak, és lehet, hogy rakott piskótának hívják...

Elkészítése több lépésben történik, mutatom:

Francia puding vagy Meggyes trifle

Hozzávalók
  • 2 piskótatekercs (6 tojásos piskótából, két részletben megsütve)
  • 30-40 dkg meggy (befőtt, vagy fagyasztott, természetesen az utóbbi kiolvasztva)
  • vanília puding (1 liter tejből, 2 zacskó pudingporból főzve)
  • tejszínhab a tetejére
  • ízlés szerinti cukor
  • a meggy leve, kb fél dl
  • meggyszirup, de ez el is hagyható

A piskótát megkenem a felaprított, vagy leturmixolt meggyel. Én nem cukroztam, mert a fanyarságára volt szükségem. Feltekertem, és szeletekre vágtam. 
Egy üvegtálat kibéleltem a piskótatekercsekkel, majd meglocsoltam a közben elkészített vanília pudinggal. 

Készen vagyunk!

Tálalás előtt a tejszínhabot felverem, ízesítem a cukorral, és hozzá keverem a meggy levét, vagy mindezt habszifonba töltöm, és azzal végeztetem el a hab elkészítését. Ha ezzel készen vagyok, rárétegezem a vanília pudingra, majd ha van, megöntözöm meggysziruppal.  

Tálaláskor egy nagy kanállal adagokat szedek belőle. 

Nálunk az igazi kedvenc a barackos változat... mandulával a tetején...





Azért, biztos, ami biztos, leírom a 6 tojásos piskótát is, íme:

6 tojásos piskóta, piskótatekercsnek sütve
Hozzávalók:

  • 6 tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 6 evőkanál liszt
  • 6 evőkanál olaj
  • egy csipet

A tojásokat (sárgája, fehérje együtt, nem kell szétválasztani!) a robotgéppel felverem, jöhet bele a cukor, ha lehet kanalanként, majd az olaj. A lisztet már nem a géppel kevertetem hozzá, hanem egy arra alkalmas kanállal, vagy fakanállal könnyű mozdulatokkal elkeverem benne. A csipet sót bármikor hozzá tehetjük.
Egy kb 40x30-as tepsibe sütőpapírt, vagy szilikonlapot teszek, és ezt az adagot két részletben megsütöm, azaz kétszerre. 180 fokos sütőben, gázsütő 4-es fokozatán kb 10 perc alatt elkészül. Ha kész, kiveszem, és még melegen feltekerem, vagy még melegen megkenem a meggyel, vagy ha csak piskótatekercset készítek belőle, akkor a lekvárral. 

Házi meggyszirupot ugyanúgy készíthetünk, mint házi eperszirupot, amit ITT mutattam. 

A vanília pudingot kiválthatjuk főzött vanília krémmel, azt majd később mutatom.
Most, hogy megírtam végre ezt a posztot, és átdátumoztam, akkor láttam, hogy május 20-án töltöttem fel a képeket, hogy majd megírom valamikor ezt a bejegyzést... Hát, nem siettem el, az tény...

2010. március 4., csütörtök

PinaColada tésztába öntve...


Kicsit hatásvadász cím... , ugyanis összesen három evőkanálnyi PinaColada van benne, de hát, mindent a figyelemfelkeltésért...


Kókuszos PinaColada sütemény

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt (átszitálva!)
  • 10 dkg cukor
  • 12 dkg margarin (jelen esetben Liga margarin...)
  • 2 tojás
  • 10 dkg étcsokoládé
  • 1,2 dl tej
  • 3 evőkanál PinaColada 
  • 5 dkg kókuszreszelék
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 1/4 zacskó sütőpor
Tetejére:
  • 5 dkg étcsokoládé
  • 1 evőkanál vaj
  • 5 dkg kókuszreszelék

A margarint kikeverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, jöhetnek hozzá a tojások egyenként kikeverve, az átszitált liszt a sütőporral, és a sóval, bele a vajas krémbe. Jöhet a PinaColada és a tej, illetve a kókuszreszelék. Jól kikeverjük. Én szilikon gyümölcskenyér formába öntöttem, amit előtte kiolajoztam. Amikor a tészta a gyümölcskenyér formában volt, belenyomtam a tetejébe a 10 dkg-nyi étcsokit, úgy, hogy darabokra törtem, és ahogy a képen is látszik, egyszerűen belenyomtam a tésztába. 180 fokon, gázsütő 4-es fokozat kb 50 percig sütjük. Tűpróba!

Ha megsült, hagyjuk kicsit kihűlni, utána vonjuk be a csokival és szórjuk meg a kókusszal!





Ez a tészta szinte teljesen ugyanaz, mint a tegnap feltöltött Bounty kenyér ITT, mégis teljesen más lett a kettő. A Bounty-s jóval édesebb, mint ez. Ebben viszont nekem nagyon ízlett a részenként beleolvadt csokoládé. Egyáltalán nem érezni rajta az alkoholt, és ízre sem lett más, talán kicsit még könnyebb a belekevert kókusztól, ami furcsa, mert azt vártam volna, hogy elnehezíti a tésztát...



És még valami! Ezt a süteményt margarinnal, abból is Liga margarinnal készítettem. Semmilyen különbséget nem éreztem, mint mikor Rámát használtam hozzá...

Nem hinném, hogy egy még olcsóbb margarintól bármilyen "gond" lenne vele...

Felesleges megvenni a Ráma margarint, nyugodtan vegyük meg a "névtelen", márkátlan típust... Az, hogy a Ráma hülyét csinál belőlünk azzal, hogy ami nem az ő termékükkel készül, az bizony nem lehet jó, arcátlan átverés csupán! A Liga is Ráma termék, csak az olcsóbb változata... És a Ligánál is van olcsóbb margarin, csak nézzünk jól körül a boltokban!

Margarinok összehasonlításáról írtam ITT.



Jah, és a PinaColada, amiből a piskótába tettem:


2010. március 3., szerda

Bounty kenyér...


Előre elnézést kell kérnem mindenkitől, aki nem szereti a kókuszt... mert most jön megint egy pár ilyen édesség...

Itt van rögtön ez. 

Bounty kenyér

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt (átszitálva!)
  • 10 dkg cukor
  • 12 dkg margarin (jelen esetben Liga margarin...)
  • 2 tojás
  • 6 db Bounty csoki
  • 1,2 dl tej
  • 3 evőkanál narancslé
  • 1 evőkanál vaníliás cukor
  • 1/4 zacskó sütőpor
Tetejére:
  • 5 dkg étcsokoládé
  • 1 evőkanál vaj
  • 5 dkg kókuszreszelék

A margarint kikeverjük a cukorral és a vaníliás cukorral, jöhetnek hozzá a tojások egyenként kikeverve, az átszitált liszt a sütőporral, és a sóval, bele a vajas krémbe. Jöhet a narancslé és a tej. Jól kikeverjük a tésztát. Én szilikon gyümölcskenyér formába öntöttem, amit előtte kiolajoztam. Amikor a tészta a gyümölcskenyér formában volt, belenyomtam 6 db Bounty csokit, úgy, hogy nem érjen le a forma aljára, de a tészta is bőven elfedje a tetejét. Aki nem akar a tésztába nyúlni, öntse ki a tészta felét, majd jöhetnek bele a csokik, majd a tészta másik felével befedjük őket.  180 fokon, gázsütő 4-es fokozat kb 50 percig sütjük. Tűpróba!

Ha megsült, hagyjuk kicsit kihűlni, utána vonjuk be a csokival és szórjuk meg a kókusszal!

A még meleg sütőben is meg tudjuk olvasztani a csokoládét és a vajat, így biztos, nem égetjük le, és kavargatni sem kell! Amíg a sütő meleg, egy arra alkalmas edénybe, tehát valamiben, ami hőálló, esetleg egy soufflé forma, egy bögre, vagy bármi, ami bírja a sütő melegét, tördeljük bele a csokoládét, és tegyük mellé a vajat, majd így be a sütőbe és zárjuk rá az ajtót. Két perc alatt összeolvad a csokoládénk és a vaj, és ha már a piskóta is meghűlt megkenhetjük vele a tetejét, majd megszórhatjuk kókuszreszelékkel.




Előkészítése kb 5 perc a hozzávalók kimérésével és a kikeveréssel együtt, utána 50 percig keressünk valamilyen elfoglaltságot, mondjuk a Tv Paprikán valamit, vagy a Született feleségek, esetleg House valamelyik epizódjában merüljünk el... 50 perc leteltével, vegyük ki, hűljön egy kicsit, bekenjük, megszórjuk, és már készen is vagyunk. Volt vele kb 10 percnyi munka... és kaptunk egy könnyű tésztájú kókuszos-csokis süteményt mindenki örömére...



2009. április 17., péntek

Piskóta, (nem)csak napköziseknek!

Hogy is hívja Arankám ezt? Napajpiskóta. Mert volt idő, amikor a napköziben két-három hetente ez volt az ebéd, valami említésre sem méltó leves mellé.
És ezek a napok ünnepnapok voltak ám! Napközispiskótát enni, csak a napköziben lehetett, otthon soha. Ennek vége. Most van vége! Itt az otthoni változat. Jó, nem akkora sütőben sül, mint a konyhám maga, és nem akkora a kondér, amiből az öntetet merni lehet, mint egy kisebb medence, de ettől még ez is legalább annyira finom. Tudom, hogy vannak ételek, amiket soha senki nem csinál olyan jól, mint ahogy a napköziben ettem (nálam ilyen a finomfőzelék... olyat még sehol nem ettem olyan finomat, mint annak idején a napköziben!), de ez tényleg jó.
És akkor a recept:

Napközis piskóta
Hozzávalók:

  • ½ kg porcukor,

  • 8 tojás

  • 40 deka liszt

  • 16 kanál víz

  • 2 késhegynyi szódabikarbóna
Hát igen. Ez egy teljesen egyszerű vizespiskóta.
Öntet hozzávalói:

  • 2 liter tej

  • 4 kanál liszt

  • 3 csomag vaníliás cukor

  • 3 kanál sötét kakaópor

Elkészítése:
A 8 tojást szétválasztani,
a 8 tojásfehérjét 8 kanál vízzel és egy kevés sóval felverni,
a 8 tojássárgáját kikeverni a 8 kanál hidegvízzel, a pocukorral
amikor ezzel megvagyunk jön az egésznek a lényege!
A felvert fehérjés hab felét belekeverem szép óvatosan a sárgájához (de csak a felét!), bele a liszt fele. Az igy összekevert tésztához most jön a felvert fehérje másik fele, és a liszt második része a szódabikarbónával. Nagyon óvatosan keverjük össze, akkor jó, ha a tészta buborékozik.
A tészta sütésre kész! Mehet a tepsibe!Vagy kivajazott, kilisztezett tepsibe, vagy sütőpapírral bélelt tepsibe, vagy szilikonlapra, ez mindegy.
Előmelegített sütőben közepes lángon kb 35-40 perc alatt készresül. (tűpróba!)
Nagyon fontos, hogy a sütöt 20 percig nem szabad kinyitni és amikor a tészta megsül, a sütő ajtaját kinyitva és a tésztát a sütőajtón hagyva hagyjuk kihülni, mert különben összeeshet!
Az öntet:
A két liter tejet melegítjük, közben egy pohárban kikeverjük a kakaóport, a vaníliás cukrot, a lisztet és kb 4 kanál tejet. Ha ezzel megvagyunk, hozzákeverjük a melegedő tejhez és szépen lassan kavargatva forraljuk. Olyan lesz, mint a pudig, csak hígabb!
Ennek a tésztának az előnye, hogy akár napokig is frissen tarthatjuk, ha konyharuhába csomagolva a hütőben tároljuk! Tehát, előre elkészíthető. Ez az adag egy kb 30 x 40 cm-es tepsit szépen megtölt, és kb 5-7 cm magas tészta lesz! Vannak olyanok az ismerettségi körömben (khmm), akik titokban simán az öntetre járnak rá, ezért ebből érdemes többet csinálni... Mondjuk egy kádnyit, vagy két kádnyit. Mondjuk...


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...