2009. december 31., csütörtök

Nagyon boldog új évet!



Eltelt egy év. Megint elrohant egy esztendő. Annyi minden motoszkál a fejemben, annyi mindent írhatnék. Mégis csak annyit írok:

SIKEREKBEN, EGÉSZSÉGBEN,

SZERETETBEN BŐVELKEDŐ ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!



Jöhetsz Szilveszter, nekünk már bőven van malacunk!



Nah, hát igen. Látom, hogy a blogokon újabb állati dolog bukkant fel. Megjelent a malac, és annak különböző változatai. Itt az enyém is.

Aliznál láttam meg a drágát, és nem kellett sok idő, hogy nálam is elkészüljön, úgyis már olyan régen sütöttem (ha-ha-ha), hogy már elvonási tüneteim voltak...

Tehát, akkor a recept:

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt
  • 25 dkg Ráma margarin
  • 2 dl tejföl
  • 2 tojássárgája
  • 3 dkg élesztő
  • + tojás a megkenéshez
  • egészbors, vagy bármilyen mag a szemeknek


Én rögtön a duplájával kezdtem neki, tehát mindenből a dupláját vettem, kivéve az élesztőből, abból csak a szimpla adagot, mert nem akartam, hogy szaggatás után, sütés közben eldeformálódjon. Mit ne mondjak, munkás szaggatni, rakosgatni a szemeit, a füleit vagdalni, de megéri, mert mindenki örült neki, aki eddig kapott belőle!

Tehát, a hozzávalókat kimértem, és a géppel meggyúrattam. Az élesztőt nem futtattam fel tejben, rögtön a liszthez adagoltam, aztán hagytam egy fél órát kelni.

Majd lisztezett felületen kinyújtottam a tésztát, és kiszaggattam a fejeket a nagy pogácsa szaggatóval. Ennek hiányában használjunk egy nagyobb poharat. Majd jöttek az orrok és a fülek.

A kiszaggatott fejeket megkentem felvert tojással. A kisebbik pogácsa szaggatóval a fejek számának kétszeresét szaggattam. Ezen szaggató hiányában tökéletes egy üdítős kupak, vagy egy kisebb stampedlis pohár.

Ha ezzel megvagyunk, az orrokat helyezzük a fejekre, jöhet rá két borsszem (ezek a szemek), majd a fülekhez kiszaggatott karikákat félbe vágtam, és a fejekre nyomtam. Nem elég csak ráhelyezni, nyomkodjuk rá, mert sülét közben, vagy utána könnyen leválhat.
Ha ezzel megvagyunk egy szívószállal, vagy egy hurkapálcával, vagy egy evőpálca vékonyabb végével nyomjunk két lyukat az orrába, kenjük meg a felvert tojással, és egy szilikonlappal, vagy sütőpapírral ellátott tepsibe fektetve középmeleg sütőben (180 fok, gázsütő 4-es fokozat) kb 15-20 perc alatt süssük készre, azaz aranybarnára.




Remek ajándék is lehet. Ez a pár darab egy papír cipősdoboz tetejébe van csomagolva. Kibéleltem alufóliával, ment bele egy tortapapír, majd a malacok, és egy celofánnal becsomagoltam. Akik eddig kaptak belőle tényleg úgy örültek neki, mintha valami csoda lenne...

Pedig csak malacok. Egy nagyon jól kezelhető tészta szülöttei.




Szilveszteri bulira még elkészíthető, de tényleg a duplájából álljunk neki, mert nagyon hamar párolog...





2009. december 30., szerda

Kókuszgolyó - szilveszterre szerencsegolyó




Nevetségesen egyszerű, mégis elsőként fogy el általában...

Kötelező darab bulikba, elkészítéséhez nem kell főzni, se sütni, csak gyurmázni.

Hozzávalók:

  • darált keksz, vagy sütemények ledarált szélei (minimum fél kiló)
  • keserű kakaópor (azaz cukrozatlan)
  • cukrozott sűrített tej
  • baracklekvár
  • tej
  • rum
  • rumaroma
  • kókuszreszelék
  • esetleg meggy a közepébe

Arányokat nem írok, mert soha nem mérem. Ez az a fajta valami, amit csak úgy egy tálba öntünk, és összegyúrjuk, majd golyókat formázunk belőle, kókuszba forgatunk és kész is, illetve, hova lett, ki ette meg???

Így induljunk neki:

A darált kekszhez (fél kiló) adjunk kb 5-6 evőkanál sárgabarack lekvárt, kb 5-6 evőkanál tejet, egy nyomásnyi sűrített tejet, rumot, és aromát is, mert aroma nélkül soha nem lesz olyan, amilyennek lennie kell... A keserű kakaóporból megy bele kb 4-5 kanálnyi. És nem kerül bele cukor, arra ott a lekvár és a sűrített tej. Összegyúrjuk, golyókat formálunk és kókuszba, vagy csokireszelékbe forgatjuk. A rummal ne tessék óvatosan bánni, mehet bele kb 1 deci...




Hogy mitől lehet szerencsegolyó? Attól, hogy kis papírokra üzeneteket írunk, és mint a kínai szerencsesütibe, belegyúrjuk, majd evéskor kiderül, hogy kire mi vár a jövő évben...




Hogy könnyebb dolgunk legyen, néhány "idézet", amit a golyókba rejthetünk:
  • Akkor lehetsz férfi, ha a nő tud és mer nő lenni melletted. Különben pusztán emberek maradunk.
  • Ha őszintén vágysz a boldogságra, tanulj meg uralkodni a gondolataidon.
  • Az őszinteség azt jelenti, hogy azt mondod, amit gondolsz, és azt csinálod, amit mondasz.
  • Nem lehet mindenki a barátod, de mindenki lehet a tanítód.
  • Ne félj az árnyaktól. Csak azt jelentik, hogy valahol fény van a közelben.
  • A szerelem: egyfülű kosár - olyan nehéz, hogy csak ketten bírnák könnyen – de csak egy füle van, hol az egyik cipeli, hol a másik.
  • Akinek a szerelem a leggyengébb pontja, az a világ legerősebb embere.
  • Merj féktelen lenni, amikor találkozol azzal az emberrel, akire epekedve vágytál.
  • Olyan partner mellett lehetsz boldog öregkorodban, akivel fiatalon jókat tudsz beszélgetni. Mert eljön az idő, amikor mindennél fontosabb a társalgás.
  • Mindaz, amit mondasz, terólad szól: kivált, amikor másvalakiről beszélsz!
  • Bármi történjen is az életben, a legfontosabb utat önmagunkban járjuk végig.
  • Az ész téved. Az érzés soha.
  • Tégy jót a testeddel, hogy a lelked szívesen lakjon benne.
  • Ne gondold, hogy szegény vagy, mert nem váltak valóra álmaid. Csak az az igazán szegény, aki soha nem is álmodott.
  • Mindenkinek annyi boldogság jár, amennyit maga is képes adni.
  • Aki nem tud szembenézni a múltjával, arra van ítélve, hogy örökké megismételje.
  • Egy embert szeretni azt jelenti, hogy olyannak látjuk, amilyennek Isten gondolta.
  • A sors keveri a kártyákat, de a játékos te vagy!"
  • Az élet csodálatos, ha a megfelelő szemüvegen keresztül nézed!
  • Ne problémázz a jövőn, éld meg a jelent.
  • Meglepetés vár rád!
  • Egy tett sokkal többet jelent, mint ezer szó!
  • Élj úgy, hogy az életedre örömmel nézz majd vissza!
  • Légy bátor. Tégy úgy, mintha az volnál, még ha nem is vagy az. Senki sem fogja észrevenni.
  • Bánj mindenkivel úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.
  • Vigyázz, mit kívánsz, mert lehet, hogy teljesül!
  • Nem biztos, hogy a pozitív hozzáállás minden problémádat megoldja, de elég embert bosszant ahhoz, hogy érdemes legyen kipróbálni!
  • Ha nehéz feladattal kerülsz szembe, viselkedj úgy, mintha lehetetlen volna a kudarc.
  • Soha ne fossz meg senkit a reménytől. Meglehet, az az egyetlen kincse.
  • Tanulj meg figyelni. A nagy lehetőség néha csaknem észrevétlenül érkezik.
  • Légy bátor. Tégy úgy mintha az volnál, még ha nem is vagy az. Senki sem fogja észrevenni.
  • Bánj mindenkivel úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.
  • Aki nem tartja magát a legjobbnak, nem tartozik a legjobbak közé.
  • Ne félj azt mondani: - Bocsánatot kérek!




Jó játékot, még nem késő elkészíteni. Tálalásig a hűtőben, lefedve, jól elrejtve tároljuk!





Szilveszteri menü - a "hidegek"



Az elmúlt napokban a legtöbb google által a blogra érkező a "sonkatekercs" a "malacsült" és még egy jó pár hasonlóan időszerű szóra érkezik.

Hogy egyszerűbb legyen, felsorolom, hogy mit, hol találni.

A hidegkonyhai "készítményeket" megtalálni ITT .

Megtalálható a nyújtott, töltött sajt, a franciasaláta, a tormás sonkatekercs és a tésztasaláta is.

Most azért még leírnék egy krémet, amit mind a nyújtott sajtba, mind a sonkába tölthetünk.

Fokhagymás sajtkrémmel töltött sajt, sonka:

Hozzávalók:
  • 2 db camping krémsajt
  • 1-2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • vaj
Ezeket értelemszerűen kikeverni, és vagy a sajtra, vagy a sonkatekercsbe töltjük.


Másik kedvenc, és nagy sikerre tehetünk szert vele:

Quacamole, azaz avokádókrém:
  • 2 db avokádó
  • 1 db zöldcitrom (lime)
  • bors
opcionálisan kerülhet még bele:
  • paradicsom
  • fokhagyma
  • hagyma
  • koriander
  • zöldpaprika
Az avokádót kettévágom, a héjából kanállal kivájom, és a többi hozzávalóval összekeverem. Figyelem, levegőn megbarnul, tessék letakarni tálalásig, majd előtte átkavarni.

Az avokádó magját gyökereztethetjük is, erről ITT írtam már.



És igen... Tessék csinálni egy szép nagy adag kocsonyát, amit ha kihűlt, megdermedt, friss citrommal és borssal tányérra kiborítva tálalhatunk.

Kocsonya leírása ITT.



Hogy mit is kaptam a "Jézuskától"...



Iszonyat módon nem gasztroajándék... De iszonyat jókat röhögünk rajta azóta is, hogy megkaptuk. Hogy miért???

Azt meglátjátok, ha a képekre kattintva elolvassátok a feliratokat.

Ezek távirányítók. Ráadásul elem nélkül, tehát folyamatosan működnek...
Az én drága jó "londoni összekötöm" hozta nekünk ajándékba.

A kék papíros az enyém, mert az való férfiakhoz, a piros papíros a Zuramé, mert az meg nőkhöz használatos....

Én sírva röhögtem rajta, amikor a vacsora közben valami sületlenség hallatán elővettem és ráirányítottam, az irányítandó egyedre...

Persze, kaptam, kaptunk "normális" ajándékot is, de ezen nagyon jókat röhögtünk.

Ha valaki érteni szeretné, hogy miért, hát gyerünk, katt a képre, és nagyban már olvasható a gombok alatti szöveg...

Aztán, ha tetszik, majd szóljatok!:)


2009. december 29., kedd

Megint egy könnyű vacsora...


A nagy rohanásban, a nagy karácsonyi "zabálásban" az ember elfárad. Elfárad az evésben, elfárad az ide-oda mászkálásban. Nem akar semmi extrát, csak egy egyszerű szendvicset... Olyat, mint ez itt...


Írtam, hogy 24-én vettünk egy Lipóti pékség által "gyártott" Parasztkenyeret... Hát, kérem. Még mindig van belőle, és még mindig teljesen ehető. Én konkrétan lassan kenyérmérgezést kapok, mert a normál hétköznapokban közel nem eszem ennyi kenyeret, mint most.
Ez itt a képen a tegnapi vacsora. Az együnk valami könnyűt címmel született... Szinte minden van rajta, ami a hűtőben volt,kivéve a hidegtálas készítményeket...

Került rá:
  • Sült császár
  • Pannon sonka
  • Cserkészkolbász
  • Ementáli sajt
  • Tarja

Nem mondanám, hogy könnyűre sikeredett, ketten nem bírtuk megenni, de olyan három-négy óra alatt mégis csak egy kevés héj maradt utána. A paprika tv paprika mellette, egy db. A tálca egy Tupper tálca, ha valaki ismeri, tudja, hogy mekkora. Hogy megadjuk a módját, karácsonyi szalvétával "terítettem" hozzá. Karácsony van, vagy volt, nem? Na, ugye!

Ha valaki nem ismerné ezt a tálcát, viszonyításként elárulom, hogy kb 45 cm hosszú... Ekkora egy szelet ebből a kenyérből.

Valaki esetleg kér egy katonát? Melyik részéből???



Jó étvágyat!

Jah, még valami! Erős reszelt tormával ettem, hogy ha a paprika nem végez velem gyomorilag, a torma biztos hatással legyen! Éljenek az epe nélkül élők!

Szilveszteri menü - Bőrös malacsült, pezsgőben párolt káposztával



Taaadaaam, kérem! Ez itt a szokásos szilveszteri, illetve január 1-i menünk. Szokásos, mert kb 5-6 éve ezt csinálom. Egy kivétel volt eddig, amikor Nigella colában főtt sonkáját csináltam meg, de vissza is tértem ehhez. Nem volt baj a Nigella félével, de ehhez képest macerás, és nem akkora hűha, úgyhogy maradtam ennél. Most is ez lesz, a bőrös disznóhús már három hete a mélyhűtőben várja a sorsát...

Akkor jöjjön a recept:

Bőrös malacsült (jelen esetben disznó, mert nem eszem újszülötteket...) pezsgőben párolt káposztával

Hozzávalók 4 személyre:
  • 1 kg bőrös disznócomb
  • 5 dkg zsír
  • 10 dkg szalonna
  • 2 dl sör
  • majoranna

A letisztított bőrt, amennyiben a zsírréteg vastagabb, mint szeretnénk, bevagdossuk, hogy sülés közben a zsír kiolvadhasson. A combot a húsos oldala felől sózzuk, fűszerezzük, a bőrét egy kis hideg zsírral bekenjük. Tepsibe fektetve, közepes hőmérsékletű sütőben kb. 1, 5 óráig sütjük. Sütés közben időről időre sörbe mártott szalonnával megkenegetjük, hogy szép pirosra és ropogósra süljön.

A szalonnát vágjuk be a zsír felőli oldalán, hogy a kenegetésnél könnyebb dolgunk legyen!


Javaslom hozzá a húshőmérőt! Ha csontos darabot veszünk, mindenképpen, mert nehezebben sül át! Ha a késünk nem viszi a bőrt, tapétavágóval a legegyszerűbb próbálkozni, az biztos vinni fogja. Vagy eleve kérjük meg a hentest, hogy kockázza be a tetejét, mert úgy a legszebb, ha megsül, és a kockák ropogósra sülnek rajta!



Pezsgős káposzta

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kg káposzta (fele fehér, fele lila)
  • 5 dkg cukor
  • olaj
  • 5 dkg vöröshagyma
  • őrölt köménymag
  • őrölt bors
  • 2 dl pezsgő
  • ecet

A káposztákat vékonyra vágjuk, vagy gyaluljuk. (vagy eleve gyalult káposztát vegyünk!) A cukrot kevés olajban kevergetve karamellizáljuk. Az apróra vágott hagymát hozzáadjuk, és kissé megpirítjuk. A káposztát (először a fehéret, kis idő múlva a lilát) belekeverjük, sózzuk, őrölt köménnyel ízesítjük. A pezsgővel megöntözve puhára pároljuk, végül az ecettel egy kissé pikánsra igazítjuk.



Szilveszteri lencsesaláta


Hozzávalók:

  • 1/2 kg lencse
  • 1 konzerv kukorica
  • 3 szál sárgarépa
  • 2 fej hagyma
  • 2 főtt tojás
  • olaj
  • egy citrom leve
  • bors
  • babérlevél

Elkészítés: A lencsét sózott, babérlevéllel ízesített vízben puhára főzzük, leszűrjük, és elkeverjük a citromlével és az olajjal. Kissé megborsozzuk, és így hagyjuk kihűlni. A sárgarépát és a hagymát karikára vágjuk, kevés olajon megpároljuk. Amikor kihűlt, a kukoricával együtt a lencséhez
keverjük. Szükség szerint sózzuk, borsozzuk. Tálalás előtt tojáskarikákkal, petrezselyemzölddel díszítjük



Forró lencsesaláta és fóliás burgonya


Hozzávalók:

  • 15 dkg lencse
  • 2 fej vöröshagyma
  • 5 dkg füstölt szalonna
  • 40 dkg burgonya
  • 2 db babérlevél
  • 10 dkg húsos szalonna
  • 5 dkg póré
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 evőkanál méz
  • 1-2 evőkanál fűszeres ecet
  • 1/2 csokor snidling
  • 1 dl tejföl


A burgonyát alaposan megmossuk, majd alufóliába csomagoljuk. Sütőben, 20- 25 percig sütjük, úgy, hogy egyszerre készüljön el a hússal, azaz a sütőben sülő disznósülttel. A lencsét leöblítjük, és annyi vízben, hogy bőven ellepje, feltesszük főni. Sózzuk, beletesszük a babérlevelet és a másik fej tisztított hagymát, és kb. 20-25 perc alatt puhára főzzük. Közben csíkokra vágjuk a szalonnát, és a pórét. Megpirítjuk a szalonnát, majd rátesszük a pórét, megfuttatjuk. Ha megpuhult a lencse, kidobjuk a hagymát, leöntjük a levét, és összeforgatjuk a szalonnás póréval. Belekeverjük a mustárt, a mézet, az ecetet, valamint az elkészült sült szaftját is. Tálalásnál a lencsét melegen tesszük a hús mellé. A snidlinget leöblítjük, elkeverjük a tejföllel. A burgonyát kibontjuk, bevágjuk, kissé szétnyitjuk, és a snidlinges tejföllel leöntjük.





Egy pár kép a régebbi darabokról:

A bőre ropogós, a hús, megtűzdelve a fokhagymával nem száraz, hanem porhanyós, az illata is betölti az egész házat!

Egyszerű, nagyszerű menü, bátran ajánlom.

A sülthüz egybesült krumplit és krumplipürét tálalok.

2009. december 28., hétfő

Rumosgesztenye fagylalt - vaníliával karamellizált naranccsal - karácsonyi desszert



Ez volt a karácsonyi egyik desszert. Egyszerű, nagyszerű, és ha van fagylaltgépünk, a vacsora végére pont ki is keveri a gép, és krémes, édes, halványan alkoholos fagylalttal koronázhatjuk meg az vacsorát.


Hozzávalók:
  • 50 dkg gesztenyemassza
  • 1-2 evőkanálnyi rum
  • 2 dl sűrített tej
  • cukor, ízlés szerinti mennyiségben

A hozzávalókat összekeverjük, és a hűtőben tároljuk, a vacsora kezdéséig. Nincs benne semmilyen állományjavító, krémesítő műanyag, tehát, ha egyszer megfagy, ez bizony beton keménységűre fagy! Ha előre készítjük el, adagoljuk szilikon muffinformákba, és így fagyasszuk le, így ha tálaljuk, maguktól fognak kiolvadni.

A gépbe téve kb 30 perc alatt összeáll, krémes fagylalt lesz belőle. Adagolhatunk hozzá csokoládé darabokat, de minél kisebb darabokat, mert a fagylaltban a csokoládé is beton keménységűre fagy!

Én tejszínhabbal és csokoládészósszal, illetve a vaníliában karamellizált narancs társaságában tálaltam. A vaníliával karamellizált narancs ITT!



Ebből az adagból 4-5 bőséges adag lesz! Egy adagban kb három ilyen, a képen látható "gombóc" lesz.



Ott vannak a narancson a kis vanília szemek! Szinte érződik az illata!



Megvan a nyertes!!!


Megvan a nyertes!!!

Mivel a fotóapparát némi hiányosságot szenved jelen pillanatban, azaz otthon hagytam a zsinórját, amivel le tudnám tölteni a képeket, így most képek nélkül a sorsolásról, illetve annak végeredményéről!

A nyertes:

Ágianyu !!!


Ágianyu, kérlek, hogy írjál nekem gyorsan mailt a szepsegtar.blog@gmail.com címre! A címedre lenne szükségem!:)

Köszönöm a részvételt mindenkinek! Aki nem nyerte meg a poharat, ne csüggedjen, vannak még ötleteim és hasonlóan agyamentek...




Mákos-citromos vajaskeksz


Bejegyzés közzététele

Ezen helyes kis sütemény magyaros citromos-mákos süteményként van feljegyezve a szakácskönyvben...
Hogy mitől magyaros? Talán a máktól? Nem tudom. Az biztos, hogy megint egy remek kis teasütemény. Ropogós, mákos, a mákhoz tökéletes a citromossága is.

Hozzávalók:
  • 13 dkg kristálycukor
  • 10 dkg vaj (NEM MARGARIN, VAJ!!)
  • 1 tojás
  • 1 citrom reszelt héja
  • 17 dkg liszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • csipet só
  • 2 evőkanál mák

opcionálisan mázzal is díszíthető:
  • 12 dkg porcukor
  • 2 evőkanál citromlé

A sütőt melegítsük 180 fokra, gázsütő 4-es fokozat.
A puha vajat keverjük ki a cukorral. Jöhet bele a tojás, és a citromlé, a szódabikarbónával kevert liszt, a só, és a mák.

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, vagy szilikonlappal, majd a tésztából kis evőkanálnyi adagokat tegyünk egymástól 5 cm-es távolságra, majd 10-12 perc alatt süssük meg őket. A szélei halványan barnulnak, és megkeményedik a tészta. Ha letelt az idő, hagyjuk a tepsiben 1-2 percig, majd csak utána szedjük ki.

A mázat, csak a kihűlt süteményre vigyük fel. A porcukrot keverjük ki a citromlével, majd rajzoljunk vele a süteményre, vagy vékonyan vigyük fel a tetejére.


Nem lesz túl sok belőle, érdemes rögtön dupla adaggal nekikezdeni. Ropogós sütemény. Kiváló ajándéknak is. Tea mellé, vagy csak úgy rágcsálni.





2009. december 27., vasárnap

Szalonnába töltött hús kolbásszal töltve - karácsonyi vacsora



Ezen receptet több helyen is láttam. Gabojszánál is elérhető volt, és Judithnál is megjelent egy gyönyörű példány.
A karácsonyi menühöz mindenképpen valami olyasmit akartam, ami melegen és hidegen is fogyasztható. 25-én vacsorára melegen, 26-án vacsorára hidegen a többi "hideg" kiegészítőhöz.

Hogy hogy is készült:

A szalonnát, vagy zacskóján szereplő nevén bacont mint egy szőnyeget, megszőttem. Bár bonyolultnak látszik, az első egy-két csík után már abszolút rájöttem a "mit, hova dugok rejtelmeire"... Tehát, "megszőttem" a szalonnát, ami a hús külső takarója lesz.
A szalonna a kb 25 dkg-os csomag volt.
A belsejébe került kb 50 dkg pulyka darálthús, amibe került só, bors, majoranna, és 10 dkg reszeltsajt, ami jelen esetben Trappista sajt volt.
A közepébe, biztos, ami biztos alapon került egy szál Cserkész kolbász, a füstölt változat.
A húst feltekertem és sütőpapírba csavarva várta a hűtőben a sorsát. Két nappal előtte elkészítettem, mert, így már, hogy a húst besóztam, fűszereztem, elállt a darálthús is.


Krumplit főztem hozzá, amit a tepsi aljára szórtam, ment rá a hús, a krumplira vajkockákat szórtam, és lefedve egy órát sütöttem. Az utolsó tíz percben levettem a fóliát róla és ropogósra sütöttem.



Került még mellé krumplipüré és főtt, vajban sütött sárgarépa is. Savanyúságként almapaprikát, savanyúkáposztát, töltött uborkát tálaltam hozzá.


Egyáltalán nem volt bonyolult elkészíteni. Egy hiányossága volt csupán. A darálthúst nem sóztam meg eléggé, mert féltem, hogy a szalonnától túl sós lesz. Nem lett sós tőle, viszont a belesütött kolbász szintén sokkal sósabb lett a sütés végére, így hála az égnek ellensúlyozták egymást a sós, és sótlan részek.

Másnap hidegen került az asztalra, majd harmadnap melegítve. Tökéletes volt. Látványos, és igazán húsos!


Még megvan a blokk, tehát, ha valakit nagyon érdekel, ki tudom számolni, hogy mennyiből lehet kihozni egy ilyen, kimondottan hatalmas adagot. A tepsi, amiben le van fényképezve a 30 x 40 cm-es tepsi.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...