A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: paradicsom. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 6., vasárnap

Olajban eltett aszalt paradicsom


Nem mondom, hogy ez most készült... 
Ahogy az már több bejegyzésből is kiderült, idén vettem egy asztali aszalógépet, és szinte csapágyasra járattam szerencsétlent... viszont olyan dolgok születtek, hogy biztosan tudom, hogy jó, hogy megvettem, és bár sok géppel, konyhai kütyüvel vagyok úgy, hogy nagy fellángolás után bekerül a szekrénybe, majd soha többet nem kerül elő, ezt a gépet bár a dobozában tárolom, ha éppen nem használom, de szegény nem tölt túl sok időt pihenéssel... Szóval, jó vétel volt és biztosan tudom, hogy jövőre is ki fogom használni a tudását. 

Ez egy teljesen egyszerű, névtelen aszaló- vagy szárítógép. 9000 Ft körüli áron jutottam hozzá az egyik multiban. Ez az a fajta, ami kerek, öt tálcája van, van rajta egy gomb, ami on/off beállítással bír, azt ennyi... 

Használata során több mindenre jöttem rá:

  • Nem szabad teljesen magára hagyni órákig, mert az egyik oldalon jobban, erősebben, gyorsabban szárít, mint a másik oldalon, így óránként legalább egyszer át kell rendezni a tálcákat... ugyanígy jobban szárítja az alsó tálcát, mint a felsőt, ezért ezt is folyamatosan pakolgatni kell... Tehát, ne hagyjuk magára egy éjszakára, mert az egyik oldal megég, kiszárad, a másik meg lehet, hogy még el sem készül...
  • Csendes, így egyáltalán nem zavaró az üzemeltetése. Egy rádió hangja simán elnyomja a gép hangját.
  • Isteni illatokat áraszt miközben a benne lévő zöldséget, gyümölcsöt szárítja.. Ez főleg a gyümölcsöknél kellemes, mert vannak zöldségek, amiknek illata engem kifejezetten zavart, ilyen például a lestyán, ami nagyon erős illatot áraszt. Erős, intenzív illatot. Ami viszont nagyon kellemes, amikor banánt, vagy kókuszt aszaltam... akkor olyan illat volt a gép működése közben, hogy az elmondhatatlan... Készült sárgabarackból lap is, ezt majd hozom és mutatom... abba pluszban került vanília... hát, valami pazar illatot árasztott. 
Térjünk viszont vissza a paradicsomra. Ez itt a képen lucullus paradicsom, ami állítólag aszalásra a legjobb fajta. 
A képen látható üvegbe nagyjából 2-3 kg fért bele. Igen, ennyi lett, azaz kb. 2,5 dl-es üvegbe elfért ennyi paradicsom. 
Hogy, hogy készült?
A paradicsomokat felnegyedeltem, a közepüket kivájtam, de nem dobtam ki, hanem leturmixoltam, és paradicsomlevesnek megfőztem. A paradicsomokat az aszalóba tettem és a gépet bekapcsoltam. Napi 7-8 órát ment a gép, azért ennyit, mert ennyit tudtam mellette tölteni. Ezalatt az idő alatt a tálcákat cserélgettem, forgattam. Nagyjából 30 óra után a héjak olyan szárazak lettek, ahogy a képen is látszik, az üveg mellett.
Ekkor tisztára mosott üvegbe adagoltam, jól belenyomkodtam, hogy minél kevesebb hely maradjon közöttük. Tettem mellé szárított kakukkfüvet, majd felöntöttem olívával az üveget. Az üveg fedőjével lefedtem, jól rácsavartam és sötét, hűvös helyen tárolom. 

Gondoltam rá, hogy kidunsztolom, de mivel ez az első próbálkozásom vele, most még csak ezt a verziót választottam. Ez egy amolyan próba. Most csináltam először, így várom, hogy mi lesz vele. Remélhetőleg nem romlik meg az olajban. Felbontás után a hűtőben tárolom majd. 

Ha most valaki megkérdezne, hogy megérte e megvenni az aszalót, illetve, tanácsot kérne, hogy vegyen e, azt mondanám, hogy mindenképpen! Olyan dolgokat készítettem a segítségével, hogy egész télre meglesz a süteményekbe való aszalt gyümölcs, az ételekbe használható paradicsom, stb. És azt se felejtsük el, hogy a gép 43 fokon aszal, így ezek az ételek élők maradnak... Hogy miért jó, ha egy zöldség, gyümölcs élő marad? Erről Gittánál minden hasznos információ megtalálható. 




2011. június 23., csütörtök

Aszalt paradicsom


És akkor itt a tegnapi rejtvény megfejtése. Ez bizony aszalt paradicsom. 

Folytatva az aszalást most ez készült.

Két kiló paradicsomból kb. 20 dkg aszalvány lett. 
A paradicsomokat megmostam, és hatba vágtam. Nem sóztam, nem ízesítettem, mert nem tudom, hogy ki kapja majd, így nem ismerem az ízlését.

Ha ez az enyém maradna, akkor megsóztam volna és megszórtam volna apróra vágott kakukkfűvel. 

A paradicsomok magos részét kivájtam. Némelyikben maradt egy-két mag, és egy kicsivel több "hús", de az szerintem nem gond.

Az aszaló tálcáira rétegeztem, majd nagyjából 16 óra alatt ilyen szárazra aszaltam őket.

Nem került olajba, mert ajándék lesz valakinek, aki majd megnyeri.

Ha nem lenne ajándék, valamilyen pofás üvegbe rétegezném, szerintem ez így elférne egy kisebb befőttesüvegben, mellé tennék néhány gerezd fokhagymát, kevés kakukkfüvet, felönteném olíva olajjal és betenném a hűtőbe.

Szerintem tetszetős kis darabok lettek, remélem, hogy örül majd, aki megnyeri.:)

Még valami, ami fontos lehet. A 16 óra aszalást nem egyben végeztem, azaz a paradicsomnál kétszer 8 órát ment a gép. Az első nap reggel 9-től délután 17-ig. Majd a gépet kikapcsoltam, de a tálcákat benne hagytam, majd másnap reggelig hozzá sem nyúltam, reggel beindítottam és amíg el nem készült, addig járattam. 

Az én gépem csendes, akár aludni is lehetne mellette. Öt tálcája van, amiből egyértelműen a legalsón lévő zöldség, gyümölcs előbb aszalódik a többi tálcánál, illetve a gép egyik oldala is jobban szárít, így a tálcákat a szárítási, aszalási idő alatt többször megcserélem, forgatom. Így én nem hagyom magára, csak olyankor használom, amikor ott vagyok mellette.



2010. december 3., péntek

A bolognai spagetti új formában tálalva...



A bolognai ragu most kicsit máshogy készült, ahogy szokott... A hozzávalókat megcsavartam és lett belőle egy paradicsomos húsgombócos tésztás egytálétel.

Bolognai húsgombóc tésztával

Hozzávalók:
  • 40-40 dkg marha és sertés darálthús vegyesen
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 liter sűrített paradicsom, vagy hámozott paradicsom konzerv
  • 2-3 evőkanál ketchup
  • 2-3 evőkanál olaj
  • oregano
  • bors
  • majoranna
  • bazsalikom
  • spagetti tészta
  • 1-2 gerezd fokhagyma

A hagymát megtisztítom, megmosom, felkockázom. Az olajat melegítem, majd jöhet rá a felkockázott hagyma. A hagymát üvegesre párolom, sózom, borsozom, hozzáadom a majorannát, a bazsalikomot, az áttört fokhagymát, a húst. Ebbe a masszába beletördelek 10-15 szál tésztát. Összekeverem, illetve kézzel "átgyúrom", ahogy a fasírthoz tenném. Gombócokat formázok belőle, majd a paradicsomlébe téve kb. fél órát forralom. Hozzáadom a ketchupot.

Ha elkészült, kifőzzük hozzá a tésztát és tálaljuk. 

Ennek a tetejére nem kell reszelt sajt, viszont főzés helyett meg is süthetjük, így egy teljesen más ételt kapunk, ami mégis szinte ugyanez
Ehhez tegyük egy sütőbe tehető edénybe a megfőzött tésztát, rá a gombócokat, öntsük rá a paradicsomlét, amiben előtte keverjük el a ketchupot. Szórjuk meg reszelt sajttal, fedjük le és 35-45 percig 180 fokon süssük meg. Elkészülte előtt tíz perccel vegyük le róla a fedőt, és a sajtot pirítsuk rá. 

Érdemes kipróbálni!


Hatalmas adag, így négy-hat embernek is elég, maximum több tésztát főzzünk hozzá!

2010. augusztus 26., csütörtök

Töltött paprika


Egyszerűen nem értem, hogy miért nem szerepel még a blogon. 
Több olyan étel van, amiből egy hatalmas vájdlinggal készítve sem tudnám megunni, még akkor sem, ha hetekig enném....

Ez is ilyen.
Egyrészt, felhozza a gyerekkoromat, mert a nagymamám olyan töltött paprikát készített, hogy a levében megállt a kanál. Utolérhetetlen, ahogy néhány ételt készített, nagyon meghatározó ízélmény volt minden általa főzött étel. 

Ilyen a töltött paprika, a töltött káposzta, a levesei, és még sorolhatnám. 

A töltött paprikát egyedül én szeretem, ezért viszonylag ritkán készül, és akkor sem csinálok egyszerre sokat, csak egy-két adagot, mert inkább többször készítem el, kisebb adagokban, ugyanis egyszerűen imádom az illatát. Miközben fő, rotyog a tűzhelyen, olyan semmihez nem hasonlítható illatot áraszt, amit szobaillatosítóként is simán elfogadnék.

Én így eszem, üresen, krumpli nélkül, kenyérrel. Két-három hatalmas szelet kenyérrel. Mert ez az étel így jó. Tunkolva. Nem eszem meg a paprikát, mert nem szeretem, de beletöltöm a húst, hogy az íze belefőjön az ételbe. 

Töltött paprika (két személyre készítve)

Hozzávalók
  • 2-3 tv paprika (a tv tölteni valót jelent, nem azt, hogy a tv előtt ülve kell fogyasztani!) 
  • 1 kis fej hagyma 
  • 1-2 evőkanál olaj
  • 30-40 dkg darált sertéshús
  • 6-8 dkg rizs
  • 1 tojás
  • 2 evőkanál őrölt pirospaprika
  • 1/2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • 2-3 evőkanál cukor
  • 5-8 dl sűrű paradicsomlé 
  • 1 dl víz
A hagymát felaprítjuk, az olajon megfonnyasztjuk. Megszórjuk az őrölt pirospaprikával. Lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a darált húst, a rizst, a tojást, az apróra vágott fokhagymát a sót, borsot.
Összekeverjük. A paprikákat megmossuk, levágjuk a tetejét, de nem vágjuk át, csak a külsejét, majd megcsavarjuk és a csumájával együtt eltávolítjuk az ereket belőle. Kimossuk, hogy ne maradjon benne mag, majd a töltelékkel megtöltjük. Ha marad töltelékünk, azokból gombócokat formázunk és a paprikák mellé tesszük.
Egy mélyebb lábosba tesszük, felöntjük a paradicsomlével (minél sűrűbb legyen, ne sima ivólé!) majd felöntjük a vízzel. Sózzuk, borsozzuk, és nagyjából 30-40 percig főzzük.Kóstolás után hozzáadjuk a cukrot, bár ez el is hagyható, de szerintem ez az étel úgy finom, ha édes. 

Ha a paradicsomlét túl hígnak találjuk, elkészültekor szedjük ki a paprikákat, a gombócokat, és 1-2 evőkanál liszttel megszórva, összeforraljuk, és már tálalhatjuk is.


2009. október 8., csütörtök

Filmszínházunk bemutatja: A világot járt lecsót!


Egy szép őszi napon főhősünk útra indult. Már készült egy ideje, így az izgalom aznapra már olyan szintre ért nála, hogy, bár bőven hagyott időt magának az alvásra, hiszen a gép csak késő délután indul, mégis már reggel hét körül talpon volt. Messzi helyre indult, ugyan repülővel csak két órányira van ezen messzi hely, ehhez viszont el kell hagynia a földrészt, amin élt, és amit eddig csak nagyon ritkán hagyott magára. A messzi földön vártak rá. Már régóta vártak rá, és ő is már régóta várt rá, hogy ott legyen. Tudta, hogy valami nagyon jó várja, tudta, hogy az izgalom nincs hiába.

Főhősünk valami különös késztetéstől vezérelve, úgy érezte, nem mehet üres kézzel. Bár nem egy egyszerű barát, akihez megy, több annál, szinte testvér, tehát tudja, ha egy fogkefével érkezne, akkor is szívesen fogadnák, mégis készül egy ideje, gondolkodik, keresgél, mi lenne a legjobb amivel a vendégül látókat meglepheti.

Napokon, órákon át való gondolkodás után arra jut, valami olyasmit kell vinnie, ami ott nincs, ami ott elérhetetlen, és természetesen, annak is kedves e dolog, akinek szánja...

Születnek listák, megerősíti, elveti az azon szereplőket, majd megszületik a végeredmény, miszerint:
  • kovászos uborka
  • Túrórudi
  • lecsó
  • hazai lilahagyma
  • csípős macskapöcse paprika (elnézést, én így ismerem a nevét... de ha valaki tudja, hogy mi az angol megfelelője, kérem írja meg!)
Elégedett az összeállítással, már csak a beszerzésről, elkészítésről kell gondoskodni.

A kovászos uborkát megvásárolja a szokott helyen, a hagymát, paprikát és a lecsóhoz szükséges zöldséget kedvenc zöldségesénél veszi magához. Túrórudi minden sarki boltban van, így nem igényel különösebb utánjárást. Akkor a lista tartalmával megvagyunk, már csak el kell készíteni a lecsót!

Hozzávalók:
  • 2 db szép nagy vöröshagyma (főhősünk, nem titkoltan hagymamániás...)
  • 40 dkg paradicsom
  • 80 dkg tv paprika (a lecsó azon alkotóeleme, ami Angliában nem kapható!)
  • 4 kanál olaj
  • bors
  • 1 szál normál emberi fogyasztásra alkalmatlan zöld csípős paprika, csak az ízéért...
  • 2-3 evőkanál őrölt magyar pirospaprika
A zöldségek közül a hagymával kezdi. Megpucolja, majd (kék szemére tekintettel, ami nem bírja a hagyma "illatát") igyekszik minél előbb kockára aprítani azt.

Következik a lecsó főzése, azaz egy arra alkalmas edénybe önti az olajat, dobja a felkockázott hagymát, amit üvegesre párol. Fényképpel alátámasztva tudja bizonyítani, miszerint az üvegesre párolt hagyma, nem a helyenként barnára égett, hanem, a nevéhez méltóan, üveges, opálossá párolódott hagyma. Ami nagyjából így néz ki:



Mikor a hagyma már elérte az üvegessé párolódás azon fokát, az edényt lehúzza a tűzről, és jöhet rá a valódi, gyönyörű piros színben pompázó édes-nemes, vagy csípős őrölt pirospaprika. Fontos, hogy a paprika rászórásakor ne legyen hőforrás az edény alatt, mert paprikánk rosszul tűri a nagyon meleget, és barnul, ég, és ettől megkeseredik... Azonban, azt is tudni érdemes, hogy ezen paprika csak forró közegben engedi ki a számunkra oly fontos mélyvörös színét, hogy ételünket és majd később mindent megfessen vele. Tehát, lehúzza az edényt a tűzről, és megszórja az üvegesre párolt hagymát a paprikával, majd jól átkeveri, hogy a paprika fürdőzzön a forró, de számára még elviselhető hőfokú olajban.



Az előkészítésnél, bár eddig nem említette, de már megmosta, megpucolta a többi zöldséget, a paprikát kicsumázta, felkarikázta, a paradicsomot nyolcba vágta, de előtte az ő csumáját is kivágta, mert bár ő egyáltalán nem eszi meg ezen zöldséget/gyümölcsöt, tudja, hogy azt a részt sokan nem szeretik piszkálni az ételben. Ha a paprika kellő időt töltött a hagymával, és az olajjal, társítja hozzájuk a paradicsomot és a paprikát, illetve előkerül azon zöld paprika is, amit csak vegyvédelmi felszerelésben képes megmosni, felaprítani, illetve a többi zöldség mellé az edénybe szórni.



Tulajdonképpen az ételt összeállította. Jól átkeveri, sózza, borsozza, majd lefedve magára hagyja, de közben takaréklángra kapcsolja alatta a gázt. Főzi, főzi, közben néha-néha rápillant.



Mikor késznek ítéli, azaz nyugtázza, hogy a paprika puhára főtt, a paradicsom és a hagyma egyesülve, átlényegültek az étel szaftjaként, azaz szintén megfőttek, elzárja a gázt az edény alatt. Készen van.



Nyugtázza, hogy már ezen "ajándék" is elkészült, már csak a biztonságos megérkezését kell valahogy megoldania.

Már jó előre vásárolt két műanyag dobozt, és egy doboznyi "cipzáros zacskót", amit az ételek csomagolására akar felhasználni.
A kovászos uborkát lecsöpögteti, majd az egy kilót megfelezve, két nejlonba csomagolja azt. A lecsóval hasonlóan jár el, megfelezi, majd egy-egy nejlonba szedi az adagot. A zacskókat a műanyag dobozokba helyezi. A műanyag dobozokat bevonja folpackkal, majd pufizacskós borítékba teszi őket, természetesen, külön-külön.

Már pakol. A bőrönd lassan tele lesz, csupa fontosabbnál fontosabb ruhanemű, tárgy kerül bele, majd minden mérlegelésnél ezekből a fontos dolgokból egy-egy ki belőle. Nem bízza a véletlenre, a ruhaneműt, hogy kár ne érje őket, leporszívózható nejlonba zárja, így rengeteg helyet teremtve minden másnak. Bekerül a lecsó, az uborka, a lilahagyma, és a macskapöcse paprika is, utóbbi pukifóliás borítékba és hungarocell dobozba zárva. Már csak a Túrórudi van hátra, még a hidegben várnak a fellépésükre. 15 db óriás Túrórudi. Hogy miért 15? Maga sem tudja, valahogy ennyit vett el a polcról vásárláskor.

Rohan az idő, a bőrönd már teljesen megtelt. Utolsó méréskor pontosan a légitársaság által előírt maximum 15 kilós határt jelzi alatta a mérleg.

Lassan indulni kell, lassan a Túrórudik is kikerülnek a hűtőből, hogy hőszigetelt hungarocell dobozba kerülve átlépjék a határt egy repülő fedélzetén. A Túrórudi a fedélzeten, a lecsó, és a kovászos uborka a poggyásztérben.

Becsomagolnak, elindulnak.
Megérkezésük a reptérre olyan jól sikerül, hogy majdnem egy órát kell csak arra is várni, hogy a bőröndöt mérlegeljék. Izgalommal teli várakozás, a bőrönd többször változtatja közben a súlyát, hol többet, hol kevesebbet mérnek. Hiába, az őröm hizlal, és a bőrönd is örül, mert ma már egy másik földrészen hajtja majd nyugovóra a fejét, a mai izgalmas napja után.

Végre eljön az idő, bőrönd diadalittasan tűnik el a futószalagon, még hátrapillant, nyugtázva főhősünk felé, miszerint, nyugi van, lecsó és uborka, már jó helyen!

Főhős kicsit megnyugszik, majd kezdődik az aggódás nevezett Túrórudik iránt, akikből már csak 14 lapul a kézitáskában, mert 15. társukat a csomagoláskor elveszítették.

Minden rendben, mindenki irányban. Mehetnek.

Majd történik rengeteg izgalmas, vigyorgós mozzanat, de az estét pár órával később, Londonban egy mesébe illő környezetben lévő ház felső szintjén zárják mindannyian.

Lecsó és uborka boldogan távozik a bezártságból. Büszkék mindketten mert egy csepp nedvüket sem engedték sehova magukból, így főhősünk is örülhet, hogy ajándéka biztonságban megérkezett.

Kis idő múlva a Túrórudikból mintha megint kevesebb lenne, a lecsó is megcsappan, az uborka is elveszíti pár példányát...

A bőrönd már alszik, a többiek a helyükre kerültek és megkezdik rövid, de tartalmas londoni életüket...

Vége

2009. május 27., szerda

Ájult imám - nah, igen...


Nekem szinte mindegy, hogy az a bizonyos "imám" mitől ájult el. Az olaj árától, az étel izétől, illetve, lehet, hogy el sem ájult, csak egyszerűen rosszul fordították, én konkrétan már az illatától elájulok. Mert ez megint valami olyan, ami elmenne illatosítónak is. Akár az egész lépcsőházat is betöltően, és igen, igen kellemesen. Keményítőnapra, vega ebédnek, vagy csak kápráztatásnak, mindegy minek. Nem egy nagy csinnadratta, viszont milyen jól néz ki, és milyen finom! Tehát mi is ez?

Hozzávalók két személyre:

  • 2 db padlizsán
  • 3 fej vöröshagyma, ha fokozni akarjuk, lilahagyma, mert az még édesebb
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 db babérlevél
  • evőkanálnyi majoranna
  • 1 egész fahéj
  • 25 dkg paradicsom (minimum!)
  • 5 dkg mandula
  • nagy csokor petrezselyem
  • bors
  • oliva olaj
  • cukor
a körethez jelen esetben bulgurt használtam

Fogjuk a padlizsánokat, megmossuk és hosszában ketté vágjuk. Nem vágunk le belőle semmit, egyik végét sem! A belsejét kicsit megvagdossuk és megszórjuk, illetve bekenjük sóval. A bevágott, besózott felével lefelé tegyük egy szűrőbe, hogy ki tudjon csöpögni. Közben gyújtsuk be a sütőt. Ha már kb fél órája besóztuk a padlizsánt, mossuk jól meg, majd kenjük be olajjal a bevagdosott oldalát és azt téve lefelé fektessük egy tepsibe. Mehet a sütőbe közepes hőfokra (kb 180 C, gázsütő 4-es fokozat) és süssük 15-20 percig. Közben csináljuk meg a tölteléket. A hagymát és a fokhagymát karikázzuk fel. Egy másik serpenyőben melegítsük az olajat, jöhet bele a hagyma, dinszteljük, majd jön rá a felkockázott paradicsom. (Nem, nem kell előtte forró vízbe mártva leszedni a héját, mert el fog válni a 15 perc főzés alatt, és így ki tudjuk majd dobni!) Jöhet bele az egész fahéj, a babérlevél, só, bors, a csipetnyi cukor. Kevergetés közben párolódik. Közben lassan elkészül a padlizsán, amit vegyünk ki a sütőből, kaparjuk ki a belsejét, annyira, hogy utána még meg tudja tartani a formáját, majd amit kikapartunk, kicsit vagdaljuk meg, hogy ne egy nagy massza legyen, tegyük bele a töltelékbe és azzal is főzzük kicsit össze. Dobjuk ki a töltelékből a fahéjat, a babérlevelet, a paradicsomok héját, és dobjuk rá az apróra karikázott fokhagymát és a felaprított mandulát. Ezzel kész a töltelék, amit töltsünk vissza a padlizsánba, majd így tegyük vissza a sütőbe és süssük kb 15-20 percig közepes hőfokon, mint ahogy eddig is tettük. Én köretként főtt bulgurt tálaltam hozzá, amit a töltelék edényébe öntöttem, így nem ment kárba a szaft, ami a serpenyőben maradt. A bulgur adag kétszeresének megfelelő vízzel felöntöttem és puhára pároltam némi só és bors társaságában. Mikor kész, az utolsó kavarás előtt belekevertem egy jó adag petrezselymet, amiből a padlizsánra is jutott. Extraként megszórtam pirított szezámmaggal. Egy főre két fél padlizsán jut, azaz egy egész.


Egyszer valaki az idők kezdetekor elterjesztette, hogy a padlizsán belsejéhez csak fakéssel lehet hozzányúlni. Ez egy jó nagy hülyeség, mert felvágni is fém késsel vágjuk, fával nehéz lenne, tehát ne döljünk be, essünk neki nyugodtan késsel, mind ennél az ételnél, mind a padlizsánkrémnél!

İmam Bayıldı -török étel


Nagyon halkan jegyzem meg, hogy nekem, mint húsevőnek ehhez azért hiányzott mellé egy kis füstölt csülök, vagy valami hasonló, de keményítőnapon sajnos az nem mehet...


2009. május 7., csütörtök

Változatok paradicsomlevesre - a palacsintatésztás

Egyszer régen, nagyon régen, zúgó erdő közepében... túrázni voltunk Sopron környékén. Még fiatalok és bohók voltunk, így bringával vágtunk neki a tájnak. Enni már akkor is szerettünk, így ha megéheztünk, betértünk a helyi vendéglátóipari egységek valamelyikébe. Így jutottunk Hegykő környékén egy étterembe, aminek a nevét már nem tudom, pedig jó kis hely volt. Többször visszatértünk hozzájuk. És, hogy miért? Akkortájt még Pesten kevés olyan hely volt, ahol valami tényleg finomat lehetett enni, ráadásul mondjuk nem egy havi fizetésünkért. Ilyen hely volt annak idején a Don Pepe, ami főleg a pizzáival varázsolta el az embert, minket viszont a paradicsomlevesével tartott sakkban. Mert a paradicsomleves finom. A nevezett pizzériában sajttal tálalták. Imádtuk. Aztán jött ez a túra, betértünk ebbe a bizonyos étterembe és életemben először ettem paradicsomlevest palacsintatésztával. Hihetetlen finom volt. Az édes leves, a puha, édes palacsinta metéltre vágva... Örök élmény maradt! És így jött az ötlet. A hétvégén sütöttem egy "kis" adag palacsintát, és nagy igyekezettel megmentettem kb 6 db-ot. Aztán csináltam egy teljesen szokványos paradicsomlevest, amit minőségibb paradicsomléből és egy halvány rántásból állítottam össze. Kiforraltam, cukroztam, borsoztam és kapott egy kis sót is. Semmi mást. És persze, ment bele a palacsinta. Semmi extra, csak egy édes, krémes leves és egy kis édes tészta. Mennyei!



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...