A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 28., péntek

Padlizsános lasagne



Ez az étel olyan finom, hogy aki megkóstolja, az rögtön a padlizsán szerelmesévé válik. Egyszerűen készíthető, sült vagy rántott húsok, zöldségek mellé köretként is fogyaszthatjuk, és főételként is tökéletesen megállja a helyét. Ha sonka nélkül készítjük és durumtésztát használunk, akkor lakto-vega fogást kapunk.



Hozzávalók 3-4 személyre
  • 3 padlizsán
  • 1 evőkanál olaj
  • 1 paradicsom
  • bors
  • 1 csomag újhagyma
  • 10-15 dkg szeletelt sonka
  • 50 dkg lasagne tészta
a besamelhez:
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • 5 dl tej
  • bors
  • 1-2 evőkanál őrölt fahéj
  • 25-30 dkg füstölt mozarella
  • 1 kisebb fej lila hagyma szeletelve
a tetejére:
  •  füstölt mozarella

Megmossuk és körülbelül fél centis szeletekre vágjuk a padlizsánt, majd besózzuk. Serpenyőbe öntjük az olajat, és az egyik padlizsánszelettel egyenletesen eloszlatjuk. Pár perc alatt megpirítjuk benne a padlizsánszeletek mindkét oldalát, majd kiszedjük őket egy tányérra.  Ugyanabban a serpenyőben megpirítjuk a felkarikázott újhagymát.

A besamelhez kis lábasban felolvasztjuk a vajat, ráhintjük és megpirítjuk benne a lisztet, majd apránként, folyamatosan keverve hozzáadjuk a tejet, így csomómentes lesz a krém. Beletesszük a fahéjat, sózzuk, borsozzuk, elkeverjük benne a lereszelt sajtot, majd hozzákeverjük a hagymát is.

20 x 30 cm-es mélyebb tűzálló edény aljára öntünk a szószból, teszünk rá egy réteg tésztát, megkenjük szósszal, és beborítjuk a padlizsánszeletekkel. Erre is szószt kenünk, majd ismét tészta következik, rá szósz, majd padlizsánkarikák, és ismét szósz. Minden második rétegre egy-egy szelet sonkát fektetünk. Az utolsó előtti tésztalapra paradicsomkarikákat teszünk, betakarjuk az utolsó tésztalappal, leöntjük a fahéjas besamellel.

A besamel bőven ellepi a tésztát, és köré is jut belőle, ebbe szórjuk a feldarabolt lila hagymát.
Alufóliával fedjük, kb. 35-40 percre 180 fokos sütőbe tesszük, majd levesszük róla az alufóliát, megszórjuk reszelt sajttal, visszatoljuk a sütőbe, és pirosra sütjük. Azonnal tálalhatjuk.


A tészta teljesen megfő a szószban, ezért nyersen használjuk a rétegezéshez. Bármilyen más tésztával is készíthetjük, amellyel elérjük a lasagne-hatást.


2011. április 28., csütörtök

Medvehagymás-tormás tészta


Megfogadtam, hogy nem teszek fel többet telefonnal készült képeket... Eddig bírtam... Csak és kizárólag azért osztom meg ezt a "receptet", mert eszméletlen finom lett... Illetve, csak és kizárólag azért fényképeztem le telefonnal, hogy biztosan felkerüljön a blogra... Igen, ennyit az elvekről... Ez vagyok én... Megfogadom, aztán pikk-pakk meg is szegem a fogadalmaimat... 


A kép minőségéért tehát elnézést... de vagy lefényképezem a telefonommal, vagy csak akkor tudnám megmutatni, ha megint elkészíteném... Mondjuk, szerintem jön még ez ebédre hozzám...

Az étel neve lehetne "Maradékhasznosítás" is, mert csupa húsvéti maradékból készült...


Medvehagymás-tormás tészta

Hozzávalók 1-2 adaghoz
  • medvehagymalevél (ebből, ízlésünknek megfelelő mennyiségű szál..., nálam 10-12 db)
  • sonka (10 dkg)
  • 2 dl tejszín
  • 2 evőkanál ecetes torma
  • 1-2 evőkanál olaj
a tálaláshoz:
  • főtt tészta
Az olajon átpirítjuk a sonkát, hozzáadjuk a megmosott és apróra darabolt medvehagymaleveleket, majd felöntjük tejszínnel és belekeverjük a tormát.
Átforgatjuk, de éppen csak annyira, hogy átmelegedjenek, majd a kifőtt tésztát hozzáadjuk a szószhoz, ezzel is átforgatjuk és már tálalhatjuk is.

Nem tévedés... se só, se bors... semmi. A sonka elég sós volt, a torma csípős.. Isteni lett!

Jó étvágyat!


(A medvehagymát helyettesíthetjük újhagymával is...)

2011. április 18., hétfő

Cukkinis tészta



Sokszor főzök olyan ételt, amelyben a hozzávalók sorát az alakítja, amit a hűtőben találok. Ez is ilyen étel volt, amikor először készítettem, de már a tálalás utáni percekben tudtam, hogy nagy kedvenc lesz belőle. Gyorsan összeállítható, mert amíg a tészta megfő, addig a tejszínes szósz is elkészül. Előre összeállítható, le is fagyasztható, remekül variálható, és ami a lényeg: nagyon finom! Ez a recept a Kifőztük 2011/4. számában jelent meg.
Az újság letölthető a www.kifoztuk.hu oldalról, mint ahogy eddig, most is ingyenesen. 

Cukkinis tészta

Hozzávalók 3-4 főre
  • 2-3 kisebb cukkini
  • 3 dl tejszín
  • 30-40 dkg trappista sajt
  • 1 csokor újhagyma
  • 10 dkg húsos szalonna
  • 10 dkg sonka
  • 2 evőkanál majoránna
  • bors
  • 50 dkg tészta

Kifőzzük a tésztát. Megmossuk a cukkinit, levágjuk a végét. Az egyiket 3-4 cm-es darabokra aprítjuk, majd gyufaszál vastagságúra szeleteljük. A többit almareszelőn héjastól lereszeljük.
Az újhagymát megtisztítjuk, karikára vágjuk. Fölaprítjuk a hagymát, a zöld részt is, az utóbbiból félreteszünk a tálaláshoz.
Fölkockázzuk és magában sütni kezdjük a szalonnát. Amikor teljesen kisült belőle a zsír, mellédobjuk a gyufaszálra aprított cukkinit, pár perc alatt ezt is megpirítjuk. Amikor mindez kész, kivesszük az edényből, és tálalásig félretesszük. A visszamaradt zsiradékon átsütjük a fölkarikázott újhagymát, majd jöhet a felkockázott sonka. Ha megpirult, hozzáadjuk a tejszínt meg a reszelt sajtot. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a majoránnával, hozzáadjuk a reszelt cukkinit. Pár perc alatt összeforraljuk.
A kifőtt tésztára szedünk a szószból, megszórjuk a szalonnás cukkinivel és a hagyma félretett, felaprított zöld szárával, majd tálaljuk.

Az előre elkészített, szósszal összekevert főtt tésztát tegyük tűzálló edénybe, szórjuk meg sajttal. Fedő nélkül 25-30 perc alatt, 180 fokos sütőben melegítsük át, míg a sajt rá nem olvad a tetejére.



2010. december 3., péntek

A bolognai spagetti új formában tálalva...



A bolognai ragu most kicsit máshogy készült, ahogy szokott... A hozzávalókat megcsavartam és lett belőle egy paradicsomos húsgombócos tésztás egytálétel.

Bolognai húsgombóc tésztával

Hozzávalók:
  • 40-40 dkg marha és sertés darálthús vegyesen
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 liter sűrített paradicsom, vagy hámozott paradicsom konzerv
  • 2-3 evőkanál ketchup
  • 2-3 evőkanál olaj
  • oregano
  • bors
  • majoranna
  • bazsalikom
  • spagetti tészta
  • 1-2 gerezd fokhagyma

A hagymát megtisztítom, megmosom, felkockázom. Az olajat melegítem, majd jöhet rá a felkockázott hagyma. A hagymát üvegesre párolom, sózom, borsozom, hozzáadom a majorannát, a bazsalikomot, az áttört fokhagymát, a húst. Ebbe a masszába beletördelek 10-15 szál tésztát. Összekeverem, illetve kézzel "átgyúrom", ahogy a fasírthoz tenném. Gombócokat formázok belőle, majd a paradicsomlébe téve kb. fél órát forralom. Hozzáadom a ketchupot.

Ha elkészült, kifőzzük hozzá a tésztát és tálaljuk. 

Ennek a tetejére nem kell reszelt sajt, viszont főzés helyett meg is süthetjük, így egy teljesen más ételt kapunk, ami mégis szinte ugyanez
Ehhez tegyük egy sütőbe tehető edénybe a megfőzött tésztát, rá a gombócokat, öntsük rá a paradicsomlét, amiben előtte keverjük el a ketchupot. Szórjuk meg reszelt sajttal, fedjük le és 35-45 percig 180 fokon süssük meg. Elkészülte előtt tíz perccel vegyük le róla a fedőt, és a sajtot pirítsuk rá. 

Érdemes kipróbálni!


Hatalmas adag, így négy-hat embernek is elég, maximum több tésztát főzzünk hozzá!

2010. október 31., vasárnap

Csőben sült borsós csirke


Halálian egyszerű, halálian gyors, és nagyon finom!

Csőben sült borsós csirke

Hozzávalók:
  • 5 dkg vaj
  • 5 dl tej
  • 10 dkg liszt 
  • 25 dkg zöldborsó (lehet mirelit és konzerv is)
  • 1 csirkemell kockákra vágva
  • 25-30 dkg trappista sajt
  • 1-2 evőkanál olaj
  • 50 dkg tészta (mindegy milyen)
A tésztát sós vízben kifőzzük, közben elkészítjük a hozzá keverendőket.
A vajat melegítjük, hozzáadjuk a lisztet, halvány színűre pirítjuk, majd apránként felöntjük a tejjel. (Ez a besamel mártás egyébként.) Csomómentesre keverjük.
Az 1-2 evőkanál olajon kicsit átpirítjuk a kockára vágott csirkemellet, majd belekeverjük a mártásba, ehhez jöhet a borsó is. Sózzuk.
A kifőtt, leszűrt tésztához keverjük a mártást a már hozzá kevert csirkével, borsóval, majd megszórjuk a lereszelt sajt felével.

Kivajazott jénaiba, vagy más, sütőbe tehető tálba öntjük, a tetejére szórjuk a maradék reszelt sajtot és 180 fokon nagyjából 35-45 percet sütjük.



Ez is amolyan hűtőtakarítás eredménye... A legjobb ételek így születnek!



2010. szeptember 17., péntek

Petrezselymes gnocchi


A gnocchi egy olasz tésztaféle, amit elsősorban zöldséges szósszal fogyasztanak. A nagyobb élelmiszerboltok polcain megtalálhatjuk több változatban, de ebből is az az igazán finom, amit otthon készítünk. A hozzávaló önteteket bátran variálhatjuk, édes és sós ízekkel egyaránt. Hasonló ez a mi nudlinkhoz, bár az olaszok soha nem ennének főtt tésztát édesen, sőt mákkal vagy dióval sem.

Petrezselymes gnocchi



Hozzávalók

·           50 dkg hámozott krumpli
·           25-30 dkg liszt
·           1 tojás
·           1 tojássárgája
·           2 teáskanál só
a petrezselymes szószhoz:
·           1 csokor petrezselyemzöld
·           1 csokor újhagyma
·           1-2 gerezd fokhagyma
·           1/2 dl olívaolaj
·          
·           bors

A krumplit megfőzzük. (Főzhetjük héjastól és tisztítva is, a súly a már hámozott krumplira érvényes). Ha a krumpli megfőtt, sima felületen szétnyomkodjuk, hogy minél előbb kihűljön. Megszórjuk 25 dkg liszttel, a sóval, hozzáadjuk a tojást és a tojássárgáját. Összegyúrjuk, és apránként adagoljuk hozzá a maradék lisztet, ha a tészta igényli.





Négyfelé vágjuk és egy-egy rudat sodrunk belőle. A rudakat egyenlő nagyságúra daraboljuk. Mutatósabb lesz, ha felületébe villával csíkokat nyomunk, esetleg duplán, hogy a tészta "kockás" legyen. Kb. 30 percig pihentetjük. Ezalatt elkészítjük az öntetet,  és feltesszük a vizet melegedni a gnocchi kifőzéséhez.

Az öntethez a petrezselyemzöldet megmossuk, leszárítjuk. A késes aprítóban (ennek hiányában a turmixban, vagy a botmixer segítségével) ledaráljuk, lassan adagolva hozzá az olajat. Mehet bele a fokhagyma, a só, a bors és az újhagyma. (Nem kell teljesen pépesre!) Ahogy ledaráltuk, pár perc alatt átmelegítjük, és ahogy a tészta elkészül, már tálalhatjuk is rá.

Ha letelt a 30 perc, a tésztákat sós, forró, lobogó vízbe dobjuk, amiben a még nyers tészták elmerülnek, de kb. 3-5 perc elteltével feljönnek a víz felszínére. Ekkor van kész a gnocchi. Nem kell kavargatni, viszont egyszerre keveset tegyünk bele, hogy ne hűtsék le a vizet. Ha kész, kiszedjük, lecsöpögtetjük és már tálalhatjuk is az időközben elkészített szósszal.



Ehhez a tésztához szinte bármilyen öntet remekül illik. Készíthetjük paradicsomszósszal, amibe bazsalikomot szórunk, megszórhatjuk sajttal, illetve remek hozzá a tejszínbe aprított, fokhagyma is. Tálalhatjuk porcukorral, darált mákkal. Jól fagyasztható, így egyszerre több adagot készítve, a gnocchikat szórjuk meg liszttel, és kis adagokban fagyasszuk le. Fogyasztás előtt tegyük át a mélyhűtőből a hűtőbe, majd sós, forró, lobogó vízben főzzük ki. 


2010. július 19., hétfő

Villám ebéd kánikulára


15 perc alatt garantáltan elkészül. Ahogy nagymamám mondaná, tokkal, vonóval max annyi. Ideális kánikulai ebéd, mert csak össze kell dobni, ott sem kell mellette állni, szinte magától elkészül. Amíg megfő a tészta, elkészül a gombás ragu is.

Gombás-zöldborsós tészta

Hozzávalók:
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 evőkanál olaj
  • 25 dkg gomba (bármilyen, jelen esetben champion)
  • 25 dkg mirelit zöldborsó
  • 2 dl tejszín
  • bors
  • 2 evőkanál szárított kakukkfű
  • 25 dkg tészta
Egy arra alkalmas edényben vizet melegítek. Sózom, és ha forr, mehet bele a tészta.
Egy másik edényben a két evőkanál olajat melegítem. A hagymát felaprítom, az olajon megdinsztelem. A gombát megmosom, és felaprítom. Mehet a hagymára. Hagyom, hogy elfője a levét, majd mehet rá a mirelit zöldborsó, és a tejszín. Jöhet bele a kakukkfű, a só, bors. 
Összeforralom, a gombát és a zöldborsót puhára főzöm a tejszínben. Közben a tészta is elkészül, leszűröm, és a gombás raguval tálalom.

Remek kis étel. Gyorsan elkészül, variálhatjuk, bármivel. Mehet bele kolbász, esetleg csirkemell kockákra vágva.

2010. június 4., péntek

Levesbetét - Borsóka tészta vagy levesgyöngy, vagy olasz borsó




Borsóka (másnéven levesgyöngy vagy olasz borsó

Hozzávalók:

  • 1 tojás
  • körülbelül 1 dl liszt (ez függ a tojás méretétől)
  • víz
  • olaj a sütéshez

A tojást a liszttel és a sóval kikeverjük. Olyan sűrű tésztát kell kapnunk, mint a nokedli tésztája. Ha ehhez vízre van szükség, apránként tegyük a lisztes elegyhez, és mindig jól keverjük el a tésztát.
Ha csomómentesre kevertük, melegítsünk olajat, majd a tésztát egy nokedliszaggató segítségével szaggassuk a már forró olajba. A tészta akkor jó állagú, ha a nokedliszaggatóra öntve, lassan folyik át a szaggató lyukain. 



Egyszerre mindig kis adagot tegyünk rá, hogy ne hűljön le túlságosan az olaj, és ne ragadjon össze a tészta.
Süssük kb. 2-3 percig. Ha feljött az olaj tetejére, már jó, ettől kezdve már csak ízlésünknek megfelelően süssük, de vigyázzunk, hogy közben az olaj ne égjen! Papírtörlőre téve a felesleges olajat csöpögtessük le, majd szórjuk a levesre.



Krémlevesekbe kitűnő levesbetét. Pillanatok alatt elkészül, érdemes kipróbálni!



Ha valaki emlékszik, volt egy konyhai bénázásom egy pár hete... ITT

Az az edény,  ott a képeken ugyanaz, mint itt feljebb az az edény, amiben a tészta éppen sül. Ez még a "baleset" előtti állapota. Már ott tartunk, hogy lesikáltam az aljáról a ráolvadt szivacsot, és kivakartam belőle a feketeséget az aljáról... Viszont a falán még mindig vastag fekete réteg van, ami meg sem mozdul...

Ázott már benne sütőpor, szódabikarbóna, ecet. Ezek így egyszerre is, mégsem jön le a faláról a feketeség...
Van még valakinek bármilyen ötlete arra, hogy még mivel próbáljam meg??? Nincs szívem kidobni, az egyik kedvenc edényem, a nagy mindenes... muszáj megmentenem! Muszáj!


2010. április 16., péntek

Medvehagymás - fetás tészta



Végre eljött azon időszak, amikor már ételbe is kerül medvehagyma, nem csak simán, nyersen a vajaskenyér mellé... Most jön pár ilyen recept. 


A medvehagyma hihetetlen egészséges. Tessék elolvasni ITT, hogy micsoda csoda ez a növény. Hívják vad fokhagymának is, ami nagyjából elárulja, hogy milyen ízre is számítsunk a fogyasztásakor.
Mivel végre egy nagyobb adagot sikerült beszereznem, most aztán dúskálunk benne, bár ha egész évben kapható lenne, az sem lenne elég szerintem...

Az első medvehagymás étel egy tésztás étel. Még karácsonyra kaptam ajándékba Magditól egy nagyon jópofa tésztát. Olaszországból érkezett és azért váratott idáig a felhasználása, mert megjelenése megkívánta, hogy valami pazar, mégis egyszerű dologgal tálaljam.

Fetasajtos-medvehagymás tészta

Hozzávalók:

  • 20 dkg Feta sajt jellegű sajt, jelen esetben Krémfehér
  • 2-3 dl tejszín
  • bors
  • 5-8 dkg medvehagyma
  • 25 dkg tészta (bármilyen tészta)

Az ételhez sót egyáltalán nem használtam, mert a sajt éppen eléggé sós, ha valakinek mégis hiányozna még némi só, az használja saját ízlésének megfelelően.
A tésztát kifőztem, azaz forró, lobogó vízbe tettem, és egy kanálnyi olajat öntöttem hozzá. Majd kb 10 perc eltelte után leszűrtem, meglocsoltam némi olajjal, hogy ne ragadjon össze. Miközben a tészta főtt, elkészítettem a szószt.
A fetasajtot és a tejszínt egy arra alkalmas edényben összeforraltam. A fetát előtte egy villával szétnyomkodtam, majd kavargatás közben a még megmaradt nagyobb darabokat is szétpasszíroztam a tejszínben. Megszórtam frissen őrölt borssal.
Összeforraltam, majd belekevertem kb 6 megmosott, felaprított medvehagymát. Kettőt rottyantottam a szószon, és már tálaltam is.


Tálaláskor a szószt a tésztára tettem, majd megszórtam a maradék felaprított medvehagymával. 



A feta, azaz a krémfehér sajt nagyon jól passzolt a medvehagymához. Több volt, mint finom. Abbahagyhatatlan... A tésztával meg látványnak sem volt utolsó.
Ha valakit nagyon érdekel, megvan a tészta zacskója, meg tudom nézni, hogy mitől ilyen színes... 


Nah, és most nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek lettek ezek a képek, mert sötét éjszaka készültek a fotósátorban, a sátor fölé tartott lámpával. Nem mondom, hogy teljesen elégedett vagyok, de majdnem olyan, mintha napfénynél lenne... Nem?

2010. március 1., hétfő

Nem is az étel, hanem, amiből van...


Arankámtól kaptam egy zacskó tésztát, amit a napfényes Itáliából hozott nekem. Semmi extra, csak hosszú csövek, kb egy centi vastag, üreges tészta. Először nem tudtam, hogy mi legyen belőle... Nem volt semmi extra neve, hogy megkeresem, hogy ez valami autentikus étel hozzávalója e, vagy csak olyan, mint, amilyen EZ IS VOLT? Nah, mivel tésztával nem viccelünk, ezért inkább elkészítettem simán, azaz

Sajtos tészta másképpen

Hozzávalók:
  • 2 db camping sajt
  • 1dl tejszín
  • 2 gerezd fokhagyma
  • bors
  • őrölt szerecsendió
  • reszelt sajt

A tésztát sós, egy evőkanál olajjal ellátott vízben feltettem főni. Egy akkora lábas kellett hozzá, amiben egyébként levest szoktam főzni. Nem akartam eltörni a tésztát, egyben tettem a forrásban lévő vízbe.

A szószhoz a sajtot és a tejszínt összeforraltam, sóztam, borsoztam, ment bele egy kevés frissen őrölt szerecsendió, és egy kis reszelt sajt, illetve a fokhagyma pépesítve.

Nem egy nagy érdekesség maga az étel, inkább a tészta az, ami miatt megmutatom. Már, amikor a vízbe tettem vicces volt, ahogy szó szerint bugyborékolva elmerültek a forró vízben. Utána viszont...

Kaptam egy lábasnyi slagcsövet... Nem viccelek, olyan szinten megdagadtak, hogy ha műanyagból lettek volna, alkalmassá váltak volna a kert locsolására is... 

Ettől egy kicsit kezelhetetlen lett az egész, mert ide-oda csapkodtak, egyszer még szó szerint én is kaptam egy keveset a forró vízből, ahogy az egyik slagdarab a kiszedés közben mégis inkább visszacsúszott a vízbe...

Egyébként ízre semmi extra, tészta és kész. 

Érdekes élmény enni is, mert még soha nem ettem tésztát késsel és villával... Nah, most ezt kellett tennem, mert simán villával nem mindig tudtam elvágni a csöveket...

Megszenvedtem vele az igaz, de maga az étel finom, gyors, és nem kell feltétlenül ilyen tésztával megviccelni magunkat!

2010. február 25., csütörtök

Rakott tészta - hóvégi "tartalékfelhasználással"...


Közeleg a hóvége, ideje felhasználni, a "felhalmozott" tartalékokat. Nagy vagyok benne, hogy amit találok, abból valami normális, ehető dolgot állítsak elő, mindenki örömére...

Most találtam:
  • 50 dkg tészta
  • 50 dkg champion gomba 
  • 20 dkg füstölt sajt
  • 1 kis doboz tejföl
  • 1 dl tej
  • 2 db tojás
  • bors
  • kakukkfű
  • 2 evőkanál vaj


A tésztát sós vízben megfőztem. A gombát megmostam, felszeleteltem. Egy megfelelő edényben a vajat megmelegítettem, a gombát rádobtam. Sóztam, borsoztam, megszórtam a kakukkfűvel, és fedő alatt puhára pároltam. Egy jénaiba szűrtem a tésztát, hozzá kevertem a tejfölt és a tejet, jött hozzá a párolt gomba és a reszelt sajt. A tetejére ütöttem a két tojást, és a forró sütőben letakarva pirosra sütöttem.

Tálaláskor meglocsolhatjuk tejföllel, és szórhatunk rá sajtot. Ha még van valamelyik otthon, csak akkor.



Megint nem a "narancsos kacsa", de finom kis maradékhasznosító étel lett belőle. A gomba imádja a kakukkfüvet, és ezt a kakukkfű is viszonozza, azaz jól állnak egymásnak.


2010. február 23., kedd

Dagasztás nélküli kenyér


Ezt a kenyeret Mohánál láttam, onnan hoztam a receptet.  

Nem szokott gondot okozni a dagasztás, hisz itt van az én kis segítségem, akit nem nagyon kell kérlelni, ha munkába kell állnia, tehát, nem gond a dagasztás, mégis elkészült ez a kenyér nálam is.

Szombat este volt, már 9 is elmúlt. Szólt a tévé, fél szemmel a neten voltam, a másikkal már aludtam, de akkor jött a gondolat, reggelre friss kenyeret kellene csinálni... De ha reggel kezdek neki, soha nem lesz belőle kenyér, főleg nem reggelre... Nah, hol az a recept?

Megnyitottam Moha blogját és már írtam is a tenyerembe a hozzávalók "sorát"...

Dagasztás nélküli kenyér

Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt (nálam sima fehérliszt)
  • 1 púpos teáskanál só
  • 1/2 teáskanál száraz élesztő (dr Oetker féle)
  • 4 dl langyos víz

Egy tálba kimértem a hozzávalókat, és egy fakanállal összekevertem őket, azaz liszt, bele a só, az élesztő és jöhet hozzá a víz, ami mindenképpen langyos legyen, ne hideg, se forró!
Az edényt lefedtem, és a konyhapulton hagytam másnap reggel 9-ig, tehát 12 órát. 
Reggel a tálban a lágy tésztát átmozgattam, áthajtogatta(Ha bármivel dúsítani szeretném, ezt az áthajtogatás közben tehetem bele. Nálam ez most elmaradt, de jön ez a kenyér még hozzám!)
Közben begyújtottam a sütőt és forróra állítottam. Nálam 8 fokozat van a sütőn, nem tudom, hogy az hány fok sajnos.
Az edényt egy fedővel lefedve a sütőbe tettem és 35 percig így sütöttem a kenyeret. A 35 perc leteltekor levettem a fedőt és még 15 percig sütöttem a kenyeret. 

Ahogy az idő letelt, készen is vagyunk, nincs más dolgunk, csak szépen megvárni, míg kihűl (hahaha) megkenni finom vajjal, megpakolni némi kolbásszal, és két-három szál újhagymával megenni...


Ha így teszünk, a körülöttünk lévőkkel is etessünk hagymát, különben aznap már nem beszélnek, sőt közel sem jönnek hozzánk...

Sok éhes szájjal rendelkezők minimum a dupláját készítsék belőle!

Tökéletes lehet levesek cipóban való tálalásához, ezesetben több cipót süssünk belőle!



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...