2010. április 13., kedd

Rohan az időőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő


2009. április 13-án, azaz ma egy éve, hogy szepy leült a gép elé és nekikezdett egy számára  addig ismeretlen dolognak.

Hogy mit csinált?

Elkezdett blogot írni.

Tudta, hogy mit nem akar, de azt, hogy mit akar, még most sem tudja, ez szinte biztos, ahogy ismerem őt... 

Az idő rohant, szepy blogjába egyre többen látogattak el naponta.

Megtalálták ismerősök, barátok, rokonok. Jöttek olvasók, kommentelők, kedvesek, kevésbé kedvesek, és sértők egyaránt.

Szepy nem reklámozza a blogját, sok ismerőse, barátja, rokona még a mai napig nem tudja, hogy valahol a világhálón létezik egy blog, ahol elmondja, leírja, hogy miről mit gondol, mit főzött, sütött, szerencsétlenkedett  a napokban...

Ez alatt az egy év alatt kapott sok-sok ajándékot, meglepetést, kedvességet. 

Megismert sok-sok embert, megbarátkozott velük és ma már napi kapcsolatban vannak, a blogon túli világban is.

Az egy év alatt rengeteg vidám pillanatot kapott a blogtól, és a blog is tőle.

Eltelt egy év. Egy kerek esztendő.

Szepy ezen kerek esztendő alatt megírt 689 bejegyzést. 

Elnyerte 190 ember rendszeres olvasói megerősítését, és hihetetlen, de szert tett közel 100.000 letöltésre.

Szepy elmesélte, hogy nem telik el úgy hét, hogy ne kapjon elismerő e-mailt, hogy ne keressék meg csak úgy, hogy egy-két elismerő szót írjanak neki. 

Mivel mindketten jól érzik magukat egymással, úgy döntöttek, hogy folytatják, bár tény, hogy  ez nem is volt kérdés.


Drága blog, itt az idő blog, hogy felköszöntselek! 

Legyél nekem még sokáig, és okozz annyi örömet, amennyit eddig okoztál!



47 megjegyzés:

Bianka írta...

Hadd legyek az első aki GRATULÁL és sok-sok további boldog évet, és további csodás ételeket és bejegyzéseket kívánok ;), hogy további boldogságos percet okozhass hűséges olvasóidnak. Sok sikert :)

L.Krisztina írta...

Drága Szepy, és Szépségtár !
Az nagyon sok további boldog órát,napot , évet, kívánok nektek , és magunknak !

Unknown írta...

Boldog Blogszületésnapot :) Remélem, hogy még igen sokáig olvashatlak és felvidítod életemet mindennapi írásaiddal :O

DebiGabi írta...

Kedves Szepy,
Boldog Blogszülinapot!!!!
Remélem a jövőben még sok-sok ilyen születésnaphoz tudok gratulálni.
Továbbra is nagyon kedvelem az írásaidat és remekül szórakozok rajtuk:D

egycsipet írta...

689 bejegyzééééééés? Anyááám!

Elénekeljem, vagy elég, ha leírom? Boldog szülinapot blog! :D

Araniel írta...

Jajj de jó! Boldog blogszülinapot ^_^
Nekem azt hiszem 26-án lesz 1 éves a kicsike :D
Jövök jövőre is köszönteni, meg utána meg utána meg utána meg... :)
Sok sikert a továbbiakban is! Imádom az írásaidat :)

sedith írta...

Isen éltessen még sok ilyen boldog napig!:)
689? Én félévvel hamarabb indultam és kettő híján van 400!:D

Lilla írta...

még sok hasonlót :-))))) juhuuuuuu

szepyke írta...

Bianka, L.Krisztina, Juhász Andrea, DebiGabi, egycsipet, Araniel, sedith, Lilla, nagyon köszönöm a blog nevében is! Igyekszem átadni neki, szerintem ma fogok még vele találkozni, majd elmesélem neki, hogy mit üzentek!:)))
Köszönöm szépen!:)

Kata írta...

Hűűűű, kérem micsoda statisztika! Boldog blogszülinapot kívánok:)

Hugi írta...

Szia Szepykénk, kedves Bátorítónk!!!
Boldog boldogságost Nektek így együtt még sokáig kívánunk mi együtt a blogommal (ezt kicsit önzőségből is mondom, szeretnék még sokáig ezen a nagyon jó oldalon időzni, és nézelődni, eszmét cserélni, receptet vinni, dicséretet hozni, otthon vállveregetést besöpörni)
Happy-happy :))))

Hugi/Papazsíroskenyér

Unknown írta...

Boldog születésnapot a blogodnak,mond meg neki,hogy nagyon jópofa,az egyik kedvencem,és még sokáig szeretném olvasni....gondolom nem vagyok egyedül ezzel a kívánsággal:)).

Macus írta...

Gratulálok az első blogszülinaphoz!
Legyen még sok-sok!

szepyke írta...

Jesszusom, komolyan zavarba hoztok, pedig az nálam ritka...

Nagyon köszönöm!:))

Ms. Poppy írta...

A bejegyzés ismét abszolút Szepy- s lett, ha szabad ilyet írnom.:) Csupán egy rövidke év, s mennyi jó dolog belefért! Még sok ilyet kívánok Szepy- nek és az ő blogjának!

Chef Viki írta...

Boldog szülinapot!

A mások által rettegett 13. szám Neked szerencsét, örömet és kedves embereket hozott :-)

GasztroRéka írta...

Remélem soha nem hagyod abba a blogolást,és még mamóka korodban is olvashatjuk a recepteket és a sztorikat!:)
Szuper ez a blog,állandóan éhes leszek ha ezt olvasom,szóval kicsit veszélyes is.:)
Isten éltesse a blogot és a szerzőjét is!

szazala írta...

Boldog szülinapot!Nagyon jóóóóóóóóóó gondolatod volt egy évvel ezelőtt:)!

Ami írta...

Boldog Blog Szülinapot Szepy! :)
Nagyon jó kis irományaid vannak, örülök, hogy egy évvel ezelőtt nekifogtál a naplóírásnak :)

hatalmas szülinapi pussz!

Jucy írta...

Boldog blogszülinapot!
Mi a helyzet a zöld "szörnnyel"?

Palócprovence írta...

Boldog blogszülinapot és még sok továbbit! :))

jókaja írta...

Kedves Szépségtár!
Gratulálok születésnapodhoz, nőjél, gyarapodjál továbbra is.
Ha találkozol azzal a nyughatatlan Szepykével, mondd meg neki, hogy a bal kezével húzza meg a jobb fülét! :-)

Névtelen írta...

Nagyon boldog szülinapot! Csak így tovább. Üdv, Betti

Judit írta...

Kedves Szepyke!
Nagyon boldog blogszülinapot és még sok-sok bejegyzést a mindnyájunk és a Te örömödre!

Andi/cuki írta...

Gratulálok! Még sok boldog blogszülinapot, s még sok további kedves-Szepys cikket kívánok!:-))

Andi írta...

Kedves Szepyke!
Örülök hogy megismerhettelek, Nekem is olyan örömöt okoz olvasni Téged, mint Neked írni!!!
Boldog szülinapot.....!!!!

lekvároskukta írta...

Még nagyon, nagyon sok ilyen boldog szülinapot kívánok Szepy :))))

szepyke írta...

Jaj, irulok-pirulok!:)))
Köszönöm mindenkinek! Már mondtam a blognak, hogy mennyi üzenet érkezett a számára, megyek, viszem a frisseket is! Meghúzom a fülem valamelyik kezemmel, mert hírtelen soha nem tudom, hogy melyik a jobb, meg a bal...

Nagyon szépen köszönöm, kedvesek vagytok!:))))

Jucy, milyen zöld szörnnyel, a lekvárfával?

Viki írta...

Kedves Szépségtár! Én látogatlak, olvaslak, soha el nem hagylak. Miért is? Úgy imádlak elkísérni utaidra, legyen az a konyha, vagy akár egy hosszabb, vagy rövidebb utazás. Kérlek szépen fogadj szót jó gazdidnak és éljetek békében, boldogságban, s legyen még nagyon sok Közös Születésnapotok, nekem/- nekünk pedig sok jó olvasni- és sütni- főzni valónk:) Szepyke! Vigyázzatok egymásra:))

Csibe írta...

Heppibörzdéééééj! ;)
Örülök, hogy megtaláltalak, örülök,hogy olvashatlak, és örülök, ha örülsz! Remélem örülünk még együtt! :DD

zouzouna írta...

Nagyon boldog blogszulinapot, meg soksoksok tovabbit!
Hihetetlen, hogy "csak" 1 eve van itt ez a csodas blog, annyira hozzaszoktam mar, a reggeli kave melle kotelezo a Szepsegtar olvasasa.

mandy tarragon írta...

boldog blogszületésnapot :)

Moha írta...

Nagyon boldog szülinapot a blognak! És továbbra is sok energiát az írójának,hogy nekünk legyen mit olvasni!
Még csak egy év? Nekem sokkal többnek tűnik,amióta olvaslak...

Gál Edith írta...

NAGYON BOLDOG BLOGSZÜLINAPOT ÉS MÉG SOK SOK ILYEN, SŐT ENNÉL MÉG JOBB ÉVET KIVÁNOK!! :)))

Puszedli írta...

Gratulálok! :) Nagyon-nagyon boldog blogszülinapot kívánok!

Zsuzsi írta...

Boldog blogszülinapot kívánok!

eper1313 írta...

Szepyke!
Gratulálok! Még sok boldog blogszülinapot!!!:)))

Süti Bazár írta...

Én is Boldog Szülinapot kívánok!! Még sokat, szépet, sok olvasót és még több kedves hozzászólást!! :)

Thrini írta...

Kedves Szepyke!

Szeretettel köszöntelek Téged és a blogodat!
Örülök, hogy megismerhettelek!
Szeretnélek még sokáig olvasni!!!
Sok-sok bejegyzést kívánok!!!

(Ez a 2. üzenetem, az előbbi eltűnt. Jó, hogy észrevettem :)

ivan írta...

És, hogy legyen egy "férfi" a gratulálok között, én is BOLDOG SZÜLI napot kívánok és a mai naptól rendszeres olvasód leszek, mivel a következő szülinapot már ismerősként szretnélek üdvözölni.
(Eddig is olvastalak.)

Felhőlány írta...

Kedves Szepyke,
még nagyon sok ilyen boldog blogszülinapot kívánok Neked! :)Persze ezzel picit önző módon gondolok magamra és arra a sok-sok olvasódra, akik szívesen járunk hozzád, és még nagyon sokáig tennénk is ezt... ;o)

szepyke írta...

Viki, nagyon szépen köszönöm!:))) Megfogadom!:)

Csibe, én is örülök, mert ez segített hozzá, hogy megtaláljalak téged! :) Már jól jártam!:)

Zouzouna, jesszusom, elpirulok..:))

Mandy, köszönöm!

Moha, igen mondják, hogy kicsit sok vagyok!:))))))

Gál Edit, köszönöm!:)

Puszedli, köszönöm!:)

Zsuzsi, köszönöm!:)

Eper1313, köszönöm!:)

Yasmine, köszönöm és ámen!:)))

Thrini, nagyon köszönöm, igazán kedves vagy!:)

Ivan, Isten hozott nálam, igyekszem, hogy így legyen!:)

Felhőlány, jól esik az önzőséged!:)))

Nagyon szépen köszönöm mindenkinek! Tegnap átadtam a blognak is a jókívánságokat, ő is köszönetét, és üdvözletét küldi!:)))

Kiskukta írta...

Boldog blogszülinapot, sokat még!

szepyke írta...

Kiskukta, nagyon szépen köszönjük! Én és a blog!:)))

Livi írta...

Huh majdnem kimaradtam, hogy BOLDOG BLOGSZÜLINAPOT kívánjak :)!!!!!!
Sok sikert a továbbiakban is! :)

Tündér írta...

Ajaj, én is majdnem lemaradtam!Még sok-sok blogszülinapot kívánok!!!
(Én április 1-jén kezdtem 1 éve - na nem áprilisi tréfának szánva:) de a megemlékezésre most nem volt időm. Az biztos, hogy az egyik legjobb dolog volt az elmúlt évben...bár közel sem vagyok olyan termékeny mint a mi Szépségtárunk:)
Szóval még sok-sok bejegyzést kívánok a magad és a magunk örömére!!!

szepyke írta...

Livi, Tündér, nagyon köszönöm!)))) Igyekszem!:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...