2012. május 17., csütörtök

Napi hmmm...





Én komolyan elgondolkodom néha, hogy az emberek már jó dolgukban nem tudnak mit kitalálni... 

Látva ezt az izét, ami gondolom az új őőőőőőőőrület... komolyan elgondolkodom, hogy a világ más részein mire nincs idejük egyeseknek... 
Ez aztán a hiánypótló, az eddig nagyon, nagyon hiányzó cucc, amit vééééééégre valaki kitalált. Bár, lehet, hogy nem is most találták ki, csak nekem új...

Tehát van egy cső, amit megtölthetünk valamilyen tésztával, krémmel, gyümölccsel, bármivel... aztán vihetjük magunkkal és bárhol, bármikor ehetjük... adhatjuk ajándékba, kínálhatjuk bulin, gyerekzsúron, bárhol, bárkinek... Tehát, cső megtölt cukiságokkal, majd egy izével szépen a csőből kinyomhatjuk annak beltartalmát, azaz a cukiságot és ehetjük is... 

Én ismerve magam az első mozdulattal az egészet kinyomnám ebből az izéből, remélhetőleg valami habos cucc lenne, ami landolna a dekoltázsomon vagy rögtön bele is esne és azonnal úgy néznék ki, mint akit gyerekkorában az asztal körül kergettek és nem tanult meg rendesen enni..., holott de, megtanultam, csak az ilyen kütyükkel vagyok bajban. Egyrészt, hogy ebből hogy kell szépen enni, másrészt  - és ez számomra fontosabb kérdés - , hogy mi a fittyfenének kell ez???

Ha még nézelődni szeretnénk, hogy mit lehet még ebből a csodából kihozni, ajánlom a google-ba beírni ezt: "cake push ups", majd a képekre kattintva szemlélődni... 

Amit kapunk: hab, cukor, ételfesték, hab, cukor, ételfesték...- ezekből hegyek... hát, hajrá...:O

Jah, ha valaki nagyon szeretne ilyet, ITT megrendelheti... mindössze 0,52 £ az ára...


4 megjegyzés:

Vea írta...

Ez egy hülyeség! Eddig is meg voltam nélküle, meg ezután is meg leszek.

szepyke írta...

Én is így gondolom...:O

Sziranszki írta...

Soha nem hallottam még ilyenről! Köszi a felvilágosítást! :) :)

szepyke írta...

Nagyon szívesen:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...