2009. október 17., szombat

A mosódió és a saját tapasztalataim...


Már készülök egy ideje, hogy leírjam a tapasztalataimat a mosódióval, illetve a mosódió héjjal kapcsolatosan. Tegnap volt egy bejegyzésem, amiben szerepel, hogy ne használjunk kemikáliákat, illetve, próbáljuk minél kevesebbre csökkenteni az ilyen szerek számát a háztartásunkban.

A mosódió egy természetes, mégis meglepően sokoldalú valami, ami mind természetességével, mind gazdaságosságával pillanatok alatt meggyőzött, hogy jó döntést hoztam, amikor áttértem rá. Kb egy éve használom. Számításaim szerint heti két normál mosás (kb 4-5 kg ruha/alkalom) esetén egy kiló elegendő belőle bőven egy évre, ami az árától függően kb 4000-5000 Ft-ra jön ki. Ez az első, ami meggyőzött, mert mosóport, vagy mosógélt, addig havi kb 1000,- Ft-ért használtam. Már az eddig mosóporra költött összeg harmadánál vagyunk, és még nem beszéltünk arról, hogy a felhasznált héj tovább is hasznosítható.

Én úgy használom, hogy öt (fél) héjjal háromszor mosok. Lehet, hogy a negyedik mosást is elbírná a héj szappantartalma, de inkább új héjakkal mosatom ki a következő adagot, mint, hogy újra kelljen mosni egy mosásnyi ruhát, elpocsékolva x liter vizet. Az így "elmosott", "elhasznált" héjakat külön gyűjtöm, mert még rengeteg mindenre jók lesznek.

Hogy mennyire most tisztára? Nekem eddig nem volt vele gondom. Átlagosan 40-50-60 fokban mosok. A legkoszosabb ruhákat 60 fokban, és egyértelműen haladok lefelé a hőfokban a ruhák koszosságát, és érzékenységét illetően. A nagyon extra foltokra, vanisht fújok, és tökéletesen eltűnnek, eddig nem volt semmivel gond. Vehettem volna hozzá természetes folttisztítót, de volt itthon vanish, így ha az elfogy, akkor ruházok be az Oxigénes folttisztítóra.

Fehér ruhákat nem nagyon mosok, mert nincs. Illetve, törölközők vannak fehérek, azokkal sem volt különösebb gond, még fehérek, bár azokhoz fehérítő vanisht használok, mert az is még volt, van itthon. De majd ezt is kiváltja az Oxigénes folttisztító.

Vízlágyító tulajdonsága: erről nem tudok nyilatkozni, mert nekem a lefolyóba nyomja a gép a vizet, így nem látom, hogy mi folyik ki belőle. Eleve nem használok, és nem is használtam semmilyen vízlágyítót. Három havonta ecettel átmosom a gépet. Ez úgy történik, hogy beledobok egy pár konyharuhát, és hatvan fokra állítom, hosszú programra, és végigmosatom vele a programot. Csak ecetet öntök bele, kb egy fél üveget a mosószer fiókba. (Nekem elöltöltős gépem van) A gépem kb 10-12 éves Bosch. Még soha nem volt vele gond. (Ezt most lekopogom!) Nálunk nagyon kemény a víz, ezt azért muszáj megemlítenem!

Hogy mi is ez, és hogy is néz ki. Első találkozásomkor megdöbbentem, hogy egy zacskó izét kaptam, ami úgy nézett ki, mintha valamit megpucoltak volna és én megkaptam volna a héját. Merthogy a mosódióból igazából a héját használjuk mosásra. Tehát ne vegyünk egész mosódiót, csak mosódió héjat, mert ha egész mosódiót veszünk, feleslegesen fizetjük ki a diót, illetve annak súlyát, mert azt nem fogjuk használni, ráadásul nekünk kell megtörni és megpucolni. Szerintem nem éri meg. Ragaszkodjunk a pucolt dióhoz, illetve magához a mosódió héjhoz. Általában lehet kapni kisebb adagokat, hogy kipróbáljuk, nem kell rögtön megvenni egy kilós, vagy fél kilós adagot.

Amit én nem szeretek benne, hogy nincs illata. A mosott ruha semleges illatú, nincs meg az a bizonyos mosópor, vagy öblítő illat, amit én nagyon szeretek. Ezért én öblítővel használom, ami sajnos nem természetes, viszont kielégíti az illatokhoz szokott orrom elvárásait. Vettem hozzá anno citrusos öblítőt, de magam sem értem, hogy miért, mert én az édes illatokat szeretem, ez a citromos-narancsos nekem nem jön be, ott áll a fiókban, nem használom, csak ha olyasmit mosok, aminél nem zavar az illata, mint szőnyeg, zuhanyfüggöny stb, stb.

A nincs illata, egyébként nem azt jelenti, hogy büdös, hanem, hogy tiszta ruha illata van, de az az én orromnak kevés. Még alkalmazkodnom kellene a környezetkímélő eljáráshoz, csak az orromat is rá kellene beszélni, hogy ő is alkalmazkodjon. Lehet egyébként környezetkímélő öblítőket kapni, de többszöröse az áruk egy normál öblítőnek, és nagyon nehezen tudnám lecserélni a mandula illatú öblítőmet bármire is... Ezen téren még fejlődnöm kell...

Fontos, hogy nekem mosódió héjam van, de lehet kapni folyékony kivonatot is, ami állítólag kényelmesebb felhasználást biztosít. Nem tudom, nekem a héjjal sincs gondom. Kaptam hozzá egy kis zsákot, abba teszem a héjat, azt be a gépbe. Ha a három mosást megjárta, kiveszem, elteszem a használt héjak közé, és megy a zsákba az új adag. A zsákot helyettesíthetjük zoknival, régi harisnyával, vagy bármivel, amibe bele tudjuk úgy kötni, hogy nem jön ki belőle mosás közben. Az elöltöltős gépen jól látszik, ahogy mosás közben habzik a víz. Bevallom, az első mosáskor ott ültem a gép előtt és figyeltem, hogy mi zajlik le benne, de a képződött hab teljesen meggyőzött, majd a mosott ruha tisztasága is.

A mosással elhasznált héjakat még tudjuk hasznosítani, mert még tartalmazhat annyi természetes szappant, hogy azt kifőzve, mosogatni, felmosni, takarítani tudunk vele.

Hasznosítani tudjuk a lakásban található növényekkel kapcsolatosan, mert állítólag a levéltetveket úgy pusztítja el, hogy hírük sem marad.

Használható még mosogatógépben, bár én még abban nem használtam. Felhasználását illetően ITT van még jó néhány példa.

Mindenképpen ajánlom, mert az ára is már annyival kedvezőbb, mint a mosóporoknak, mosógéleknek, hogy az megdöbbentő. Én egy kicsit pocsékolósan használom, mert valószínűleg kibírna négy mosást is, illetve, mostanában már csinálom azt, hogy az öt héj mellé, amiket már a negyedik mosáshoz használnék, beteszek még kettőt és úgy mosatom vele végig a mosást, így a negyedik is rendben lesz. A plusz két héjat egy másik zsákban (zokniba kötve) teszem a gépbe, így tudom, hogy az még csak egy mosáson esett át. A héjakon észrevehető, hogy mennyire tartalmaz még szappant, mert elvékonyodik, rugalmassá válik, ahogy fogy belőle a szappanréteg.

1 kg 600 db fél héjat tartalmaz, számításaim szerint a heti két mosás/5 héj, azaz:

52 hét x 2 mosás x 5 db héj = 520 héj (fél)

Tehát a 600 db fél héj, 60 hétre elegendő, azaz nagyjából 14 hónapra elegendő 1 kg mosódió héj, aminek az ára kb 4300, - Ft....

Van akit ez meggyőzött??? Gondolom, igen.

A darabos héj olcsóbb, mint a folyékony kivonat, és higgyétek el, semmi plusz munka nincs vele, ha normálisan zárt zsákban kerül a gépbe, nem tesz kárt semmiben. Egy év használat során egyetlen egyszer nem volt vele gondom.

Rengeteg mindennel szennyezzük a környezetünket, ez egy természetes dolog, szerintem ne féljetek tőle, próbáljátok ki.

És még valami. Amikor én megvásároltam, hosszú, hosszú ideig nézelődtem, kerestem a legjobb áron kaphatót. Egy nagyon kedves forgalmazót találtam, ahol személyesen vettem meg, bár neten is meg tudtam volna rendelni, házhozszállítással, vagy postázással. Ezzel a minőséggel nagyon elégedett vagyok azóta is, így bátran ajánlom Őket. Az elérhetőséget, és a netes rendelési lehetőséget megtaláljátok ITT.


Nem vagyok leszerződve az ajánlott oldallal, csak elégedett vagyok a termékeikkel, és az áraikat is jónak találom. Ennyi.

Képek forrása: Internet

UPDATE: Köszönöm a TV2 Két testőr műsorának, hogy végre foglalkoztak a témával.... Hiába, kullog a tv a blogok után... (nagyképű szepy smile...)

75 megjegyzés:

Hajnal írta...

Köszi szépen a bejegyzést,nagyon hasznos!!:-)Pár éve én is vettem egy próba csomagot,de aztán feledésbe merült sajna!De most,hogy eszembe juttattad,ahogy lesz egy kis pénzem,már meg is rendelem:-)És köszi a többi felhasználási ötletet is!!:-)

lúdanyó írta...

Én is mosódióval mosok és hasonlóak a tapasztalataim :) Az öblítővel is: valahogy nekem is hiányzott az az illat. Próbálkoztam illóolajokkal is, de azok sem jöttek be. Veszek néha környezetkímélő öblítőt, de az meg nagyon drága. Maradtam végül a sima öblítőknél, csak jóval kevesebbet használok belőle, mint előtte. Hátha valakinek lesz itt jó ötlete az öblítő helyettesítésére.

Yasmine írta...

Én nagyon köszönöm Neked ezt a sok hasznos infót, mert én bevallom férfiasan, még nem hallottam a mosódióról egy hangot sem (pirul,de nagyon). Éppen most hozattam külföldről Arielt jóval olcsóbban és sokkal jobb minőségben, mint itthon kapható. Ha ez elfogy, én is kipróbálom a mosódiót, engem meggyőztél. Irgalmatlanul sokat mosok ugyanis. Gyakorlatilag minden nap megy a gép :(

Limara írta...

Köszönöm én is ezt az összefoglalást. Bár hallottam már a mosódióról, el sem tudtam képzelni. Én is külföldről behozott Ariellel vagy még inkább Weiser Reiser gélt használok, sokkal jobbak mint az itthoniak, sűrűek, tovább elég és jóval olcsóbb. Szívesen kipróbálonám ezt a mosodiót én is.

Kiskukta írta...

Én már hallottam is, sőt már rendelni is akartam, de ebben most megerősítettél. Én már jó ideje nem használok öblitőt, egy kupaknyi ecetet szoktam kb ugyanannyi vízzle pár csepp illóolajjal az öblitős tartájba önteni, hát nem lesz öblítő illata, de engem nagyon zavart az öblítő tartájban lerakódott szennyeződés(és belegondoltam, hogy mi maradhat akkor a ruhákon is), ami 2-3 mosás után már látszott, ha nem mostam ki minden alkalommal a tartályt, így átáltam erre, megszoktuk.

Benzsi írta...

Hát most lehet, hogy nem leszek népszerű, de azért elmondom. Kb egy évig mostam a mosódióhéjjal, aztán észrevettem, hogy a fehér ruhák egyre szürkébbek lesznek, ráadásul semmi illatuk nem volt, gyűröttek voltak, mert öblítő helyett illóolajat tettem az öblítő tartályba. Aztán már a szines ruhák színe sem tetszett, de ezt lehet, hogy már csak beleképzeltem. Úgyhogy leálltam a használatával. Tény, hogy természetes, környezetbarát, olcsó és Indiába valóban szépen lehet mosni vele, de nálunk más a víz, így az összes vízkő a ruhákban landol. Azért mindenkit csak bíztatni tudok, hogy próbálja ki és saját tapasztalat alapján döntsön a használatáról.

Wise Lady írta...

Nagyon hasznos bejegyzés.
Egy apróság: a folttisztító adalék az minden esetben az oxigén, pontosabban a hidrogénperoxid (hyperol). Ezzel szőkítettek régen, színtelenítő hatása van. A 2 oxigénből az egyik folttalanítja-fehéríti a ruhát oxidációval. Azaz a Vanishben ugyanaz van, mint az Oxigénes fehérítőben, a cserétől nem leszel természetesebb. Ami miatt érdemes lecserélni, az az ára. Én tescos fehérítő port veszek, ugyanaz, mint a Vanish és fele annyiba kerül.

Árpád írta...

Mi is használjuk. Mi az öblítős rekeszbe teszünk kis ecetet és levendula olajat. Kész is az édesebb illat. Bármilyen illóolaj megteszi.

szepyke írta...

Hajnal, remélem, tudod használni. Én is egy év gondolkodás, anyaggyűjtés, tapasztalatok olvasása után vágtam bele. Szerintem megérte, bár a mosószer illata azért hiányzik...

szepyke írta...

Lúdanyó, én nem ruháztam be a természetbarát öblítőkbe, mert az illatuk nem tetszett... Szerintem én tartom el a Silan mandulás öblítő bevételi részlegét... :)
Nem olvastam az öblítő helyettesítésére sehol ötletet, azon kivül, amit Te meg én írtam. Vagy illóolajat használnak, vagy öblítőt. De hátha!:)

szepyke írta...

Yasmine, akkor neked, nektek tényleg megérné! Először szerintem egy fél kilós adagot vegyél. Illetve, ha akarod, küldhetek neked öt darab héjat, hogy kipróbáld! Az kb három mosás, abból már lehet következetni, hogy tetszik, vagy sem.

szepyke írta...

Limara, ha gondolod, küldhetek neked is öt darabot. Sőt, aki kéri, annak küldök. Ha bejön, majd visszakülditek!:)))

Vagy ez lesz a karácsonyi ajándékom nektek!:)
Engem is az tartott sokáig vissza, hogy nem akartam egyszerre megvenni egy nagyobb adagot, a kisebbel meg úgy voltam, hogy azt meg drága ahhoz megvenni, hogy csak háromszor moshatok vele, és postázással, meg mindennel együtt kb 1000 ft-ba került volna, arra meg sajnáltam a pénzt!

szepyke írta...

Kiskukta, és Neked az öblítő hiánya nem hiányzik? Nekem ez a nagy szívfájdalmam, mert én nem fogom tudni elhagyni az öblítőt, mert imádom az illatát. Az ecet egyébként teljesen elmegy, nem érezni? Mármint a szaga?

szepyke írta...

Benzsi, én is osztom, hogy az illattalansága nem jön be. A fehérekkel kapcsolatban, nem tudok nyilatkozni, mert mint írtam, nekem csak törölközőim vannak fehérek, illetve egy-két fehér trikónk, blúzom van, de olyan ritkán kerülnek elő, hogy nem látok különbséget, és mint írtam teszek bele eleve fehérítőt, mert azt rögtön mondták, meg olvastam mindenhol, hogy nem fehérít egyáltalán. Viszont én a színes ruhákon nem látok elszíneződést, az viszont tény, hogy színeset csak úgy szabad öszemosni egymással, hogy nagyjából egy szín legyen, mert az a tulajdonsága sincs meg, amit állítólag a mosóporok tudnak, (ami szerintem nem igaz, mert én mosópornál sem ezt tapasztaltam), miszerint nem fogja be az egyik, a másikat... Nálam elkülöníthetőek a színek, mert nagyon egyforma ruháink vannak. Fekete-kék-barna-szürke-sötétzöld. Ezek mehetnek egybe. Az ágynemű bordó, fekete, mélyzöld, ami szintén mehet egybe. A törölközők tégla színűek, azokat is egyben mosom, szóval, ezzel sincs gond. Jah és miért haragudnánk rád? Minden vélemény, vélemény, ezért döntöttem anno én is nehezen, mert sok félét olvastam.

szepyke írta...

Wise Lady, akkor megnézem majd azt a Tescos változatot, mert lassan kell valami, fogy a vanishem. Olyan egy hónapnyi adag van még. A Tescos mennyibe kerül, és mekkora adag kb?

szepyke írta...

Árpád, igen hallottam, hogy bármit tehetünk bele, mármint illóolajból, csak azt is tudom, hogy illóolaj és illóolaj között óriási különbség van. Ti melyik fajtát használjátok?

Ez mondjuk tetszik, hogy minden mehet bele, mert így kikeverhetem a mandulási illatomat!
Vagy csinálhatok kókuszt? ÁÁÁÁÁÁ, olyan leszek, mint egy kókuszcsók! Szuper. A Zuram kész lesz!:))))

Chef Viki írta...

Csatlakozom Yasmine-hoz: mélyen piruló smiley... Az életben nem hallottam mosódióról :-)

Már megérte felkelni, mert újat tanultam :-) Köszi!

mandy tarragon írta...

köszi, hogy megírtad :) mi most épp mosógép vásárlás előtt állunk, szerintem veszek hozzá egy adag mosódiót is :)

szepyke írta...

Viki, én is csak azért tudok róla, mert x évvel ezelőtt Ausztriában beájultam, hogy ezek valami fával mosnak...
Kb ennyit tudtam róla,utána kezdtem keresgélni, hogy mi ez.

szepyke írta...

Mandy, ha segítség küldhetek Neked is, és akkor el tudod dönteni, hogy tetszik e!

Szilkov írta...

Sziasztok
Én is nagyon örülök, hogy nem dióhéjban írtál a dióhéjról (kac-kac). Mostanában kezdtem én is ecettel takarítgatni, hogy nem kemikáliázzak annyit, ezt lehet, hogy én is kipróbálom.
Csak egy megjegyzésem lenne, ahhoz, amikor kiszámoltad, hogy mennyire elég a dió. Szerintem sokkal többre. Azt mondtad, hogy 4 diót használsz 3 mosásra. Ha egy héten mondjuk háromszor mosnál, akkor használnál egy héten 4 dió, és akkor 52x4, vagyis 260 diót használsz el, ami kicsit több mint a hatszáz fele, tehát tuti több, mint 14 hónapra elég. Ami még tovább is meggyőző.
Egyébként én is most olvastam, hogy ecetet kéne használni öblítő helyett. Még sosem próbáltam. Megéri egyáltalán, és már jó ideje nem használok öblítőt, hogy ne maradjon a ruhában. Jobb lesz az ecettől a tapintás, vagy mi az eredmény? Köszi mindenkinek az ötleteket

szepyke írta...

Szilkov, én öttel mosok, de lehet néggyel is. És akkor tényleg tovább elég. A gazdaságossága mindenképpen meggyőző egyébként.Az ecettel kapcsolatban nem tudok nyilatkozni, én csak kifőzéshez, illetve vízkőtelenítéshez használom a gépben, öblítő helyett nem.

Lucja írta...

Szia Szepyke!
Én is kipróbáltam egyszer, lehet, hogy türelmetlen voltam, mert többet nem vettem. Majd kipróbálom a te forrásodból, hátha a mosódióhéj minősége is különböző,és ezért nem volt jó. Öblítésre én is az illóolajra gondoltam, habár még nem használtam. Csak ecettel öblítek, mert a lányomnál voltak bőrproblémák, azóta nem használunk öblítőt. Nincs ecetszaga a ruháknak.Igaz más illatuk sincs, de már megszoktuk. Áldott hétvégét.

szepyke írta...

Lucja, mi volt vele a gond, miért nem jött be????

mandy tarragon írta...

Szepy: köszönöm a felajánlást, nem kizárt, hogy élek vele, de először meg kell szereznem a mosógépet :))))

Lucja írta...

Szepyke, már nem is emlékszem, régen volt. Pont olvasom a belinkelt oldalt.

szepyke írta...

Mandy, hát az tényleg kell hozzá!:))

Hacsak, nem mész a patakra... Bár olyat már szerintem nem találni...:)))

szepyke írta...

Lucja, ok. Mint írtam, én nagyon nehezen szántam rá magam, és amikor az illattalansága zavart, el is gondolkodtam, hogy most akkor hogyan tovább, de aztán maradt a dióhéj...

Wise Lady írta...

Stain remover folteltávolító por, 750g, és kb feleannyiba kerül, mint ugyanannyi Vanish.

Árpád írta...

Szepyke, mi DM-ben kapható cuccot használunk. Natural, de úgy tudom máshol is van. És igen, lehetsz kókuszos, mandulás, raffaellós. :)

Névtelen írta...

Sziasztok!
Évek óta használom a mosódiót,meg mosószódát.Fehérítésre jó még a szódabikarbóna, borax,(József.krt.vegyszerboltban kaphatók nagy kiszerelésben.) sütőpor, Almavin oxygénes. Öblítésre én 2dl. kedvenc öblítőt keverek 8 dl.20%-os ecettel, ebből adagolok a gépbe. Nincs ecet szag!
A takarításhoz sem használok vegyszert, ragyog minden.
Sok információ található. Sok siker Mindenkinek: Ági

trinity írta...

Nekünk nagyon sok olyan holmink van, ami nem teljesen fehér, de van benne az is..Azt fehéríteni nem lehet, de a mosódió sem lenne jó megoldás, szerintem.....Szerinted?

lúdanyó írta...

Van egy nagyon jó öko folttisztító, amit már elég régóta használok és eddig tökéletesen működött: ez egy francia termék, az Auchanban vettem, L'ARBRE VERTE márkájú, Détachant avant lavage , ez a neve. Drága volt, de úgy látom, hogy sokáig elég egy fél literes flakon.
Az ecet+öblítő keveréket pedig ki fogom próbálni.

szepyke írta...

Wise Lady, köszönöm, megnézem!

szepyke írta...

Árpád, hu, ez jó hír!Köszönöm!!!!:)

szepyke írta...

Ági, hol található még sok információ?
Ez a szódabikarbónás fehérítés hogy működik? Azt tudom, hogy leégett dolgot kifehérít, illetve eltünteti a lábasból, de hogy mosol vele?

Ez az ecet/öblítő keverés tetszik, szerintem ki fogom próbálni.!
A takarítással kapcsolatban még írhatnál egy pár dolgot, hogy mit mivel. Én ecettel főzöm ki a gépet, a vízkőre is mehet az ecet, és a békás tisztíószert használom, talán Frosht? de most nem emlékszem rá. Sima samponnal szoktam felmosni, viszont fertőtlenítésre még mindig domestosozok... Pedig az nagyon durva szer..., illetve van egy egészségügyben használt fertőtlenítőm, ami szagtalan és minden "cuccot" megöl 5 perc alatt.

szepyke írta...

Trinity, a színfogókendőt használtad már? Az nálam bevált az olyanoknál, ami fehér-fekete ruha...

És aki használja, attól is jókat hallottam róla. Mondjuk, úgy drága, hogy mosásonként 50 ft egy kendő, de ha mosódióval mosol, az meg annyira olcsó, hogy még így is bőven megéri.

Jah, és mosásra már nem jó mosódiót még ki lehet főzni, és lehet vele ablakot pucolni, felmosni, takarítani, tehát még akkor sem szemét.

szepyke írta...

Lúdanyó, nah akkor ezt is megnézem!

Kiskukta írta...

Nálam sincs ecet szaga a ruháknak, hanem mosopor szaga van, engem ez nem zavar, bár lehet ha mosódiót beszerzem akkor fog zavarni a szagtalanság, akkor lehet kipróbálom hogy több illóolajat teszek hozzá, vagy végső esetben az ecet öblítő vegyítését.

De a mosóporból sem használok annyit amenyit a csomagolásom ír, hanem feloldom forró vízben. Úgy öntöm a ruhákra, így kevesebb is elég belőle.ha a ruha érzékeny akkor ajánlaotos hűlni hagyni az oldatot.

Ágianyu írta...

De jó, hogy megirtad ezt a bejegyzét. Én Brigi születése óta, azaz bő másfél éve mosok dióval. Először csak az ő cuccait, aztán mikor elfogyott a maradék mosószerem, a mienket is azzal kezdtem mosni. Ecettel öblitek, nekem az illóolaj nem érződött a ruhákon soha. Azóta férj enyhe ekcémája is a múltté.
Na, majd még irok bővebben, illatról is, csak most mee.....

szepyke írta...

Kiskukta, amikor mosóporral mostál, láttad, hogy mi jön ki a gépből???
A mosóporokat "bővítik" púderrel, ami növeli a mennyiséget, viszont semmire nem jó... Ha a kádba űrít a gép, akkor látni a finom port a kád alján. Nah, ha ilyet talál valaki, akkor kell váltani, mert akkor kezdték meg a jól bevált mosópert keverni púderral... Én ezért hagytam ott az addig imádott tablettás mosóport, mert egyszer láttam, hogy tiszta púder lett, ahogy a magyar változatot vettem meg belőle.

szepyke írta...

Ágianyu, Te is a hozzá illő illóolajat használod? A citrusost?

Yasmine írta...

Szepyke, köszönöm szépen, elképzelhető,hogy élni fogok az ajánlatoddal, miszerint küldesz belőle pár szemet. De szerintem a családom nőtagjai rá fognak mozdulni a témára, így biztosan fogunk venni egy dobozzal. Ha mégsem, emailben megírom a címemet. :-))

szepyke írta...

Yasmine, pont ma volt szó róla a TV2 Két testőr műsorában. Szerintem felteszik majd a netre, nézd meg azt is, én csak a végét láttam, de biztos mondanak róla egy-két okosságot.
És ha kell, szólj, illetve írj!:)

Ágianyu írta...

Na, alszik a ded, van egy csepp időm! :)
Szóval én eleinte csepegtettem az illóolajat, mindenfélét próbáltam. Mandarin a kedvencem, de volt már fahéj is. Aztán igazából soha nem éreztem a ruhákon. Néha vasalás közben esetleg. Mostanában csak ecettel öblitek, de nekem is hiányzik az illat, ezért nyomozni kezdtem és felfedeztem a mosóparfümöt. Most készülök rendelni innen: http://www.kataboltja-mosodio.shp.hu/hpc/web.php?a=kataboltja-mosodio
Máshol is biztos lehet kapni, egyenlőre ezt találtam.
Ja, és mosódió két féle van, indiai és indonéz. Utóbbi vastagabb héjú, nekem sokkal jobban bevált. Szerintem a te képeiden is ilyen van. Én picit többet használok, 6-7 darabot teszek egyszerre a zsákba és 3szor mosok vele. Mindig teszek mellé egy kis mosószódát is, egy-két kanállal. Illetve mostanában a dm-es oxi-akármi zöldvödrös port is használom ha sok a folt.
A mosódióval kapcsolatban azért senkinek ne legyenek illúziói, a makacs foltokat nem viszi ki, ahhoz folttisztitó kell, akár oxigénes, akár mosószappan, de szerintem ez a normál mosópornál is igy van. És a fehér ruhák kicsit beszürkülhetnek egy idő után, ez ellen jó a mosószóda, az oxigénes fehéritő, vagy a szódabikarbónás fehérités. Egyébként más mosóportól azért fehérebbek a ruhák, mert optikai fehéritő van bennük, ami szép-szép, de nagyon nem környezetbarát. Mosódióval csak olyan természetes fehérek lesznek, nem hófehérek.
A környetetbarátság és olcsóság mellett a harmadik legjobb tulajdonsága, hogy bőrbarát. Újszülött ruháit legjobb ezzel mosni, de ekcémásoknak, érzékeny bőrüeknek, allergiásoknak is ez a tuti, teljesen hipoallergén.

DebiGabi írta...

Hallani, hallottam már róla, de még nem találkoztam senkivel, aki konkrétan használta is. A kérdésem a következő volna:
Az erősen szennyezett ruhákhoz pl. olajos munkaruha is használható???? Mennyiben hatékony arra??
Mert az én férjem autószerelő lévén, elég rendesen szerezni a munkaruhájára koszfoltokat.

szepyke írta...

Ágianyu, mind a két féle diót próbáltad, mert azt is olvastam, hogy hiába vastagabb a héj, ha a szappan ugyanolyan mennyiségben van benne, tehát, nem a szappan benne a több, hanem a héj vastagabb, és csak a súlyán nyom jobban, a mosás darabszámán nem.
És én is úgy gondolom, hogy a durva foltokat nem viszi ki, még magasabb hőfokon sem, de én ezért használom hozzá a vanisht. A fehérekre megint csak azt tudom mondani, hogy szintén eleve fehérítővel mosom őket. Egyébként, amit én látok, hogy, mivel az én ruháim szinte csak feketék, és így mosom őket össze, nem fakulnak, nem vesztik a színt. Elvileg nem hordok gagyin festett holmit, tehát, lehet, hogy mástól sem fakulna, de a mosódiótól sem. Használod még a mosás után kifőzött dióhéjakat másra is? Nekem még ebben semmi tapasztalatom, mert én még nem csináltam vele semmit, csak készülök rá...:)Már lassan egy éve. :)

szepyke írta...

DebiGabi, szerintem durva foltokhoz kell hozzá plusz folttisztító. És ha ki akarod próbálni, küldhetek Neked is!:)

DebiGabi írta...

Szepyke,
Szavadon foglak.
Tényleg kíváncsi vagyok, hogy milyen. Egy komoly vagyont költök minden hónapban mosogélekre, pedig én is a kintről behozott Arielt igyekszek olcsóbban vásárolgatni.

Névtelen írta...

Szepyke a keresőbe ha beütjük a kulcsszavakat, sok információt találunk. Fehér ruháknál 1-2 kanál szódabikarbónát teszek a gépbe, vagy 1 cs. sütőport, így nem szürkülnek be. Áztatás:
Az erősen szennyezett, foltos, olajos ruhát mosás előtt egy éjszakára áztasd langyos, mosószódás vízben. (vagy mosószódával kiváltható a régi mosószer fele) A mosódióhoz is teszek 1 ek-nyit.(25 kg.6000 ft.alatt volt) Öblítésre még citromsavat is lehet kb.1 teáskanálnyit. A citrom is nagyon hatékony takarításnál. A Bórax is fehérít és fertőtlenít, pl. Wc csésze takarítása.
Felmosásra a mosószóda vagy mosódió is jó, én teszek még a vízbe Teafa, Citrom illóolajat. Teafa illóolajjal törlöm le a Wc-t és illóolajjal törlöm át a konyhapultot is. Mindig ég mécses és a párologtatóba is illóolajat teszek.(csak 100% tisztaságút!)Ha ráhangolódunk, rengeteg ötletünk lesz, mindent lehet barátságosan tisztítani. Jó segítőtárs a víz is, fontos, hogy milyen a víz. A háztartásunkon túl pedig a saját magunkra használt tisztító és szépítőszereket kell átgondolni.Üdv: Ági

Krisztina írta...

Igérem kifogom próbálni, már szemeztem vele, de valahogy nem volt meggyőző. Jó hogy írtál róla.:))

szepyke írta...

DebiGabi, akkor címet kéretik küldeni a "szerkesztőségbe"!:)))

szepyke írta...

Ági, le a kalappal, ez rengeteg szuper ötlet! Köszönöm, hogy megírtad!

szepyke írta...

Krisztina, akkor pár szemet küldjek Neked is?

:)

Névtelen írta...

Szepyke, nincs mit köszönni, Nekem öröm, hogy elmondhattam.
Vissza a természethez!
Üdv: Ági

szepyke írta...

Ági, nekem meg, hogy ez mind remek ötlet, és fontos, és örülök, hogy leírtad! Szóval, köszönöm!:)

sedith írta...

Hát, engem meggyőztél (volna). A baj csak ott kezdődik, hoyg fogalmam sincs, hol szerezhetném itthon be, vagy hogy egyáltalán lehet-e itt iylesmit kapni. HA meg van, akkor itt úgyis drágán adnák. Már sokszor elszörnyűlködtem, hogy ami nálatok természetes, hoyg van és viszonylag olcsó (pl. marcipán) az itt exotikus hiánycikk, és ha néhány cukrászda már elkezdi használni, horribilis összegeket kérnek egy ezzel bevont tortáért.
A másik meg, nálam 7-nél kezdődik a heti mosásadagok száma. HA Magyarországról hozatnék, akkor már ugyanott vagyok pénz szempontjából vele. Pedig miylen jó is lenne, ha minden fölösleges vegyszert kiiktathatnánk!

szepyke írta...

Sedith,nekem van rá ötletem, hogy honnan!
Írjál nekem a szepsegtar.blog@gmail.com címre, és írd meg, hogy Te vagy az,hogy biztos megismerjelek!!!

Ágianyu írta...

Szepyke, mindkét fajtát próbáltam. A vékonyhéjúval max 2x mostam, mert utána már nem volt ragacsos. A vastagabb héjú még a harmadik után is kicsit ragacsos, ha mondjuk 3x 40 fokon mostam vele. Az elhasznált héjakat összegyűjtöm, és tavasszal-ősszel virágátültetékor belekverem a virágföldbe. Egyrészt természetes komposzt, másrészt elriasztja a tetveket és társaikat. Másra nem használtam még. Timus hugom használta kutyamosásra.
Takaritáshoz én ecetet, mosószódát meg narancsolajat használok főleg, ezekkel el vagyok, úgyhogy azért is nem próbáltam még a dióval egyebet. Van aki a haját is a belőle készült főzettel mossa.

Garffyka írta...

Szepy, még sose hallottam róla, de egy posttal meggyőztél :) Nézem is a linket, amit csatoltál.

Lilla írta...

az kicsit lelombozott mosódió ügyben, hogy egyszínű ruhákat lehet vele csak mosni, mert nálam a "világos mosás" elég vegyes - rózsaszín, fehér, sárga, kék, zöld...

amúgy ez a púder-dolog, amit írtál szepyke tényleg durva. a múltkor láttam egy mosópor tesztet, hogy mi van bennük hát leginkább ballasztanyag. a legtöbb mosóporon az van h akármiylen felületaktív anyag (ez a része mos) 5-15% azért nagyon nem mindegy. és az, hogy mennyi van benne abból derül ki, hogy hány ml kell egy mosáshoz, az arielből 140 ml kéne nekem a dm sajátmárkásból pedig 64.... no comment. a másik fontos jellemző a zeolit eza része mega vízlágyítő, az ariel ha jól emlékszem 5% (nyilván semmire sem elég annyi, ezért is nyomják rá a dobozára hogy használj mellé calgont), a dm-es meg 30% fölött... még úgy is hogy kevesebb kell belőle jobban védi a mosógépet. azt vettem még észre, hogy sokkal kevésbé köt bele a mosópor-adagoló rekezsbe, mint a "márkás" mosóporok, ami után takaríthatod a masinát, mert totál gusztustalanul néz ki.
félelmetes, hogy enm csak a kajáknál, hanem a takarítószereknél is végig kell olvasni az egész apróbetűs részt, és gyors fejszámolást végezni.

szepyke írta...

Garffyka, találtál érdekességeket?

szepyke írta...

Lilla, a púderes dolgot én nem látom, és a legtöbben nem látják, mert már általában a lefolyóba kötik a gépet, nem úgy, mint régen, hogy a kádba folyt a víz... A barátnőmnél a kádba folyik és a méregdrága ariel után csak úgy állt a púder állagú valami a kád alján... És ez az izé elszínezi a ruhákat is, nemcsak anyagilag vágnak át!

Jah, én nem osztom, hogy az olcsóbb mindenképpen jobb is, mert az én gépem akkor kezdett rozsdásodni, amikor a tesco gazdaságos mosógélével mostam kb egy évig. Szó szerint megette a mosógépet a fiók alatt... De ez lehet, hogy mástól volt, bár elég látványos volt, ezért gondolom, hogy ettől volt. Jah, és ne lombozodj le, mert a mosódióval moshatsz színest is. Nekem három színt kell mosnom. Feketéseket- azaz sötéteteket, ez egy mosás, ebbe mennek a feketék, kékek, barnák, farmerek, szóval, ami sötét lét enged, aztán vannak a fehérek, ez egyértelmű, ebből nálunk törölközők vannak, meg egy-egy trikó, zokni, de inkább törölköző, mint ruha. Ezt fehérítővel mosom, és vannak a halvány színek, mint barackos-terrakottás törölközők, rózsaszín lepedő, halványzöld, stb. Tehát azok a színesek, amik nem fognak olyan színt engedni a vízbe, ami megfoghatná a másikat. Jah, van még a sötétbordó és a sötétzöld, illetve a lila, de azok ágyneműk, és külön mosom őket, mert azt 60 fokon mosom, míg minden mást 40-50 fokon. Tehát, lehet vele több színt is összemosni, illetve, ha félsz, hogy megfog valamit, 50 ft a mosókendő, ami ha hozzá is számolod költségbe, még bőven a mosópor alatti összegnél leszel. Legalábbis szerintem

Lilla írta...

rákerestem kicsit a mosóporokra, és most már értem miért írták többen, hogy külföldről hozzák az arielt:
A Szelíd Energia Alapítvány már a 2001-es magyarországi mosóportesztjében értetlenkedett, hogy miért is kell a Persilből Németországban 75 grammot, itthon 150 grammot adagolni. A válasz egyszerő: a Magyarországon árusított mosóporok 80 grammnyi töltőanyagot tartalmaznak, amelynek nincs semmi szerepe a tisztításban, csak a súlyt és a térfogatot növeli. A töltőanyag nagy része nátriumszulfát, amely a mosás során semmit nem tesz, csak a szennyvizek sótartalmát növeli és szétmarja a csatornákat.
ezért kell a démet dm-es mosóporból sokkal kevesebb, mint a direkt magyarországra gyártott arielből.
félelmetes myilen kizsákmányolás megy nálunk.
és minden cikk azt írja, hogy a folyékony mosószer kevésbé jó, mint a por. és persze nálunk lehet benne foszfát mint vízlágyító, ami súlyosan környezetszennyező, nyugatabbra meg zeolitot kell bele tenni...

szepyke írta...

Lilla, szerinted ezt miért merik itthon megcsinálni? A németeknél, osztrákoknál, bárhol, miért nem????

Komolyan mondom, hogy ami itt megy, az vérlázító.

Lilla írta...

mert itt így is megveszik az emberek (én mondjuk nem, és elolvasva a kommenteket még jó páran nem, de ez a kisebbség nyilvánvalóan), és mert a mi érdekeinket nem képviseli senki, se az édes kormányunk, se a borzasztó gyenge fogyasztóvédelmi szerveink. senki. te meg én annyit tehetünk, hogy nem veszünk meg dolgokat - már ha találunk rá alternatívát, mosóporra szerencsére van.
miért az milyen h a levis farmer kevesebb ft nem yorkban, mint itt?

Lilla írta...

new york csak nem tudok gépelni

szepyke írta...

Néha az az érzésem, hogy azért próbálnak minket, a "köznépet" a sárban tartani, mert minél hülyébbek vagyunk, annál több dolgot elhiszünk...
Van még olyan ország a földön, ahol pénzt gyűjtenek egy szappanopera kiszabadítására (Izaura)????
Nem hinném. És ez nagyon gáz! Nagyon az!

szepyke írta...

Lucja ezt küldte át nekem e-mailben, szerintem remek ötlet, ezért ide is bemásolom:

http://antalvali.com/hirek/a_furdoszobaban_sincs_szuksegunk_vegyszerekre

Köszönöm Lucja!:)

sedith írta...

Szepy, csak most olvastam a válaszodat. Írok mailt. :)

chriesi írta...

Ez bizony egy fantasztikus dolog!

szepyke írta...

chriesi, és képzeld, egy csomó emberkének küldtem, és eddig mindenki meg volt vele elégedve! Tényleg az!:)

chriesi írta...

Ó ezen nem csodálkozom, mindenkinek ezt kellene használni.

jandro írta...

Sziasztok!

Sajnos vannak különféle minőségű diók. Érdemes megvétel előtt megnézni a kinézetét a dióknak, mert vannak nagyon száraz és rossz minőségűek is.

Több helyen is termesztik, de az Indiából származók szoktak a legjobb minőségűek lenni!

Budapesten bioboltban is kapható és kb fele annyiba kerül mint a DMben! 3980Ft-ért egy ajándék 1000 Ft-os folttisztítót adnak mellé ajándékba. (DM- ben tudtommal 6.000Ft)

http://mosodio.net/

szepyke írta...

Jandro, köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a hasznos információt!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...