Baráti ebédre voltunk hivatalosak.
Régebben sokat, sokszor jártunk a Trófea valamelyik éttermébe, aztán leszoktunk róla. Leszoktunk róla, mert az árak mentek fel, közben érdemi változás nem volt a kínálatban és a kezdeti 2500 Ft körüli összegről hirtelen egészen az 5000 Ft-os határig ugrottak árban.
Mi általában a XI. vagy a XIV. kerületi éttermükbe jártunk, de egyszer egy szülinapot a Margit körúti étteremben tartottunk, ahol én szó szerint szinte semmit nem találtam, annyira gyér volt a felhozatal, olyan volt a kínálat, mintha egy sáskahad kizabálta volna őket a készletből...
Ha én döntöttem volna arról, hogy hova megyünk, nem a Trófeát választottam volna, mert mivel se bort, se sört nem iszom, nem eszem extra halakat, se extra húsokat, nálam úgymond pénzkidobás egy ilyen vacsora, mert általában bezabálok az előételekből, a leveseket szinte mindig kihagyom, és a főételekből is csak turkálni tudok, többre nincs se erőm, se kapacitásom...
De nem én döntöttem. Hála az égnek, nem én, mert így gazdagabb lettem egy-két új élménnyel, kimondottan jót ettem, megkóstoltam egy-két olyan ételt, amit máskor, máshol nem tettem volna.
Ez a Óbudai étterem nemrég nyílt. A főtérhez közel eső étterem, már hangulatában is kellemes. "Turnusokban" lehet bejelentkezni, mi ha minden igaz 1/2 3-tól 5-ig maradhattunk.
A kertbe, a kerthelyiségbe belépve rögtön választhattunk, mit iszunk, egy pálinkát, esetleg mustot. Én pálinkát kértem, amit szokásomhoz híven egy mozdulattal "bedobtam" (a pálinka az egyetlen, amit bárhol, bármikor szívesen megiszom...). Mivel aznap a reggeli kávémon kívül semmit nem ettem, szó szerint éreztem, ahogy a pálinka felmelegíti a gyomromat, majd halkan jeleztem, hogy ha nem ülhetek le, és nem adnak valami enni, hamarosan nótázni fogok...
Leültettek...
Hangulatos a belső kialakítás, szellősen elhelyezett asztalokkal, kockás terítővel és SZÓÓÓÓÓÓDÁVAL!
Totál el tudok ájulni a szódásszifontól. Ettől a fajtától, ami itt van az asztalon. Mindig előjön a gyerekkorom, ahogy a mamáéknál délutánonként jött egy autó, majd a kertből hallottuk, hogy: Itt a szóóóóóóóóóóóóóóódás, szóóóóóóóóóóóóóóóóóóódás!
Jedlik Ányos találmánya kötelezően ott kellene, hogy legyen minden étterem kínálatán. Nem a buborékos, palackozott vizeket kellene felszolgálniuk, hanem ilyen üveges szódát. Hatalmas pirospont!
Én azonnal megléptem, és szokásomhoz híven felmértem a terepet, ahogy az ember mondja, "nyomtam egy-két pixelt", azaz fényképeztem. Mindezt nem feltűnően, szépen csendben, titokban. Nem szeretem felhívni ilyesmivel magamra, magunkra a figyelmet. Elég feltűnően tudok viselkedni alapban is, itt meg már volt bennem egy pálinka is... A körülöttem lévőkre, és magamra tekintettel, soha az életben nem jelentkeztem be sehova, hogy mennék, és utána megírnám a blogra is a dolgot. Nem jelentkeztem be, mert egyrészt nem az a célom, hogy az ilyen helyeken ezért meghívjanak, én meg megírhassam, hogy minden milyen szép és jó volt, még akkor is, ha nem az volt...
Tehát, fényképeztem.
Ezek itt a levesek, ugye, hogy hangulatos? Vagy csak nekem az?
Mint mondtam, én már általában az előételekből annyit eszem, hogy utána már maximum levegőt kérek. Most is így volt, bár, most igyekeztem úgy megterhelni a tányéromat, hogy abból másoknak is jusson...
A többi Trófeában is szokás, hogy kis guruló kocsikon különféle finomságokat szolgálnak fel. Most is volt ilyesmi. Ha jól emlékszem, volt cipóban sült sonka, rétesek, és volt libatepertő is. Második pirospont! Imádom... Ráadásul ez húsos volt, amit meg pláne imádok. Friss, meleg tepertő...
Ezen a fényképen nem látszik, de rengeteg olyan dolog van rajta, amit most próbáltam ki először. Külön tetszett, hogy ki volt téve egy tálcányi zsázsa, amit én is csíráztatok és simán vajaskenyérre téve Isteni eledel! Hogy mi olyasmi van ezen a tányéron, amit még soha, sehol nem ettem? Hirtelen nem tudnám megmondani, vagy felsorolni mindet, csak az egyikre emlékszem.
Ez a bárány. Még soha nem ettem bárányt. Még Londonban sem vitt rá a lélek, valahogy nem. Nekem a bárány az olyan, mint a borjú, azaz "gyerek". Pedig a borjút is olyan idősen vágják, mint a bárányt, mégis visszatartott eddig a fogyasztásától, hogy az még egy kölyök... A borjúhústól is ez tart vissza... A birkahústól meg az, hogy Zoli mesélte egyszer, hogy az igazi birkapörkölt bográcsban készül. A bogrács legaljába beleteszik a birka ketté vágott fejét, és arra megy rá minden más, amit utána nem kevergetnek, csak ráznak... Nah, ez az a felvilágosítás, ami engem örök életre megfoszt a birkapörkölt megkóstolásától... Vizuális típus vagyok, így ha valaki kimondja, hogy birkapörkölt, megjelenik a szemem előtt egy bogrács, benne a birka feje. Jesszusom, most is kirázott a hideg...
Tehát, ettem bárányt. Az előre bepácolt húsok között volt bárányhús. Nagyon bátor voltam és a legkisebb darabot választottam, majd sütettem meg. Ízlett. Nem mondom, hogy éjjel-nappal enném, mert az a furcsa textúra, hogy rágáskor a fogam benne marad a húsban, az kicsit érdekes volt, de ezen felül ízlett. Nem volt gumi, nem volt mellékíze, finom volt. Az a furcsa ragacsossága még passzolt is az egészhez, csak szokatlan volt.
Jöttek az édességek. Volt somlói, kimondottan finom volt, bár hiányoltam belőle a diót. Imádom a tejszínhab készítő gépet, amit én magam adagolok, akár másoknak is, így volt szerencsém egy kisebb társaságot kiszolgálni tejszínhabbal, megcáfolva azt, hogy leborítom, felborítom a gépet, kifröccsen, kifolyik, félremegy, stb.
Az édességek között volt fagylalt is, amit magának adagol az ember lánya, ez szerintem a többi étteremben nincs, vagy már régen voltam, és azóta ott is lett?
Nem olcsó az 5000 Ft-os fejenkénti összeg, viszont, az ételekkel kapcsolatban el kell, hogy mondjam, hogy meglepően nagy választék volt halakból. Ráadásul kimondottan drágának mondott halak is bőven szerepeltek a kínálatban. Volt lazac, volt pisztráng, volt rák és sorolhatnám. A zöldségek, gyümölcsök, édességek is kitűnő felhozatalt hoztak. Ha jól emlékszem, gombából is minimum három féle volt. Aki az asztalunknál levest is szedett, el volt ájulva tőle, ahogy szintén ájulás finom volt egy vadpörkölt a készételek közül.
A két és fél óra bőven elég egy vacsora, vagy ebéd elfogyasztására. Remek péksütemények, ropogós zsemlék, sajtok és mindenféle hideg előétel.
Nagyon remélem, hogy ez a kínálat nem csak annak tudható be, hogy még új az étterem.
Fontos még, hogy ritka, hogy a pincérek kedvesek, mosolygósak, és még humoruk is van. Itt volt.
Remekül éreztük magunkat, mindenképpen ajánlom kipróbálásra!
.jpeg)
