2010. április 13., kedd

Meggyes-mákos bulgur - XXXIII. VKF!


Limara  a XXXIII. VKF háziasszonyaként, teljesen egyértelműen a témát a GABONA, GABONA FÉLÉK címen adta meg. Először bajban voltam. Teljesen azt gondoltam, hogy én ebből kimaradok, mert nem használok semmilyen extra gabonát kenyérsütéshez... Aztán jöttek a pályaművek, én meg kezdtem felébredni... Jah, hogy nem csak kenyeret lehet, hanem bármit??? Jah! Nah, akkor nekem is menni fog!

Ez az étel rögtön kettő. Mert hidegen és melegen is fogyasztható, olyan, mint a gyümölcsrizs, és a rizsfelfújt. Szinte ugyanaz, leheletnyi különbség van a kettő között. Ráadásul még egészséges is, hiszen bulgurból készült!

Meggyes-mákos bulgur

Hozzávalók:
  • 6 dl tej
  • 3 dl bulgur
  • csipet só
  • 8 evőkanál barnacukor (sima cukor is jó, illetve mézzel is édesíthetjük)
  • 5 dkg mák
  • 40 dkg meggy (lehet fagyasztott, és befőtt is)
  • tejszín
  • lekvár (jelen esetben meggy lekvár)

A bulgurt a tejben felteszem főni. Hozzá adom a csipet sót és felforralom. Amikor felforrt, lekapcsolom a gázt alatta, lefedem, és magára hagyom. A bulgur nagyon hamar megfő, de szétfőve nem igazán jó, ezért nem főzöm, hanem hagyom a forró tejben megfőni.
Ha kész, belekeverem a mákot, a meggyet és a cukrot. Ketté veszem.
Az egyik részbe, ami a hideg változat lesz, kevés tejszínt keverek, a másikba kevés lekvárt. 

A hideg változatot kivajazott, zsemlemorzsával megszórt tálkákba adagolom, és jól belenyomkodom, majd a hűtőben pihentetem tálalásig.

A meleg változatot kivajazott, zsemlemorzsával megszórt souffle formákba adagolom, és 180 fokos sütőben (gázsütő 4-es fokozat)  kb 10-15 percig sütöm. A lekvár megolvad és szaftossá teszi az édességet.


Tálaláskor egy tányérre borítom az édességeket, de hagyhatom a formákban is.

A meleg változatot megszórom fahéjas cukorral.


A hideg változatra tejszínhabot nyomok és szintén fahéjjal megszórva tálalom.


Limara, köszönöm a türelmet!!!

14 megjegyzés:

Bianka írta...

Nyammi, nagyon guszta. Kérhetek egy adaggal, bulgurt úgy sem ettem. Én adok neked túros-meggyes süteményt :)))

lencsike írta...

És mi lesz a 40 dkg meggyel?

szepyke írta...

Bianka, küüüüüüüüüüldöm!:)

Lencsike, köszönöm, hogy szóltál, beleírom! A meggyet simán bele kell keverni az alapba, és úgy megy ketté a fele sütni, a fele meg a hütőbe. Köszönöm, hogy szóltál!:) Javítom!

Kata írta...

Meggy, mák, fahéj...jöhet máris!

lencsike írta...

Minden hozzávaló adott itthon, édesen még úgysem próbáltam a bulgurt. Én is köszönöm a receptet.

Limara írta...

Szuper! Küldöd a linkjét?:)) De úgy is jó, ha én viszem! :)

Thrini írta...

Tetszik!! Imádom a meggyes dolgokat.
Nagyon szép a tányér, porcelán?
Szeretnék én is szép fehér tányérokat. Hamarosan eljutok (50 %) egy beszerző útra, hátha látnék valami kedvemre valót.

duende írta...

Ez nagyon tetszik Szepyke! Nagy ötlet! :)

Melinda írta...

A meggy és a mák az egyik kedvenc párosításom, és bár bulgurt még nem készítettem, ezen a remek ötleten most felbátorodtam.

ekszerlada írta...

Kedves szepyke!Nagyon tetszik a blogod es vidamsagod!Surun latogatod leszek,mert en is szeretek fozni,raadasul ebben is dolgozom,csak kulfoldon.Irtam neked a Meteres kalacshoz is:)A kedvencem.
Jokat mosolygok!Szeretem,ha valaki vidam:)
Ildi

szepyke írta...

Kata, küldöm is rögtön!:)

Lencsike, remélem, hogy ízleni fog.

Limara, most akkor már nem küldöm, gondoltam, vitted. És nagyon köszönöm a türelmet!

Thrini, igen porcelán. Ezt már nem lehet kapni, legalábbis én sehol nem láttam. Méreg drága volt, ezelőtt kb 10 évvel a törökbálinti Corában vettem darabra...

Duende, köszönöm!:)

Melinda, kicsit más, mint a rizs, de lényegbeli különbség nincs szerintem, max annyi, hogy a bulgur még egészséges is. Mondjuk, ne azt várd, mint egy rizskochnál, vagy egy tejberizsnél, annál markánsabb, de teljesen ehető!:)

Ekszerlada, üdvözöllek nálam!:) A hétvégén megírom a méteres receptjét, és fel is teszem! Örülök, hogy itt vagy, és köszönöm a kedves szavakat!:)

Kiskukta írta...

Én is hasonlót készítettem, de az én bulgurom nagyon nem főtt hamar, csodálkoztam is, mert mindenhol azt olvastam, hogy szinte alig kell neki fövés, hát az enyém többet főtt mint a tejberizs, és még roppanós volt úgy is. Ezek szerint bulgur és bulgur közt nagy a különbség, vagy nem tudom...Először főztem.

szepyke írta...

Kiskukta, tényleg nem kell sokáig főzni. Ha nem felejtem el, megnézem, hogy az enyém milyen fajta.
Már írtam, hogy azt, hogy teljesen olyan legyen, mint a rizs, azt nem szabad várni tőle, mert sokkal karakteresebb étel, pedig a bulgurnak semmi extra íze nincs, mégis.

ekszerlada írta...

Koszonom,es jovok!:)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...