2010. augusztus 9., hétfő

Irány a Balaton!



Ez a kép Badacsonyban készült. Az egyik borozó teraszáról. Tiszta időben a Balatonon átlátni a másik partra. Az ott szemben kb. Balatonboglár.
Ez a hatalmas víz, nagy szeretettel várja az arra járókat, rengeteg programmal, szórakozási lehetőséggel.
Ha lehetőségünk van rá, mindenképpen látogassuk meg a "nagyvizet" még a nyáron, hiszen tart még a nyár, jön megint a kánikula! 


Rengeteget hallom, hogy a strandolás drága, költséges mulatság. 
Nem kell, hogy feltétlenül az legyen, mert vannak olyan "praktikák" amelyekkel megóvjuk a pénztárcánkat az eszetlen költekezéstől.

Azt nem említem, hogy a strandra el is kell jutni, ami, ha a Balatonról van szó, nekem például kb 100-130 km utazást jelent. Nem említem, mert a legtöbb ember a helyi strandokat keresi fel, illetve, ha a Balatonon, vagy egyéb tavaink körül nyaral, csak kisétál a partra. (Ha nem a Balatonra mennénk, meglátogathatnánk néhány túlzsúfolt budapesti strandot, ahol a belépőre bőven elköltenénk annyit, amennyit a Balatonra utazáskor benzinre költünk, arról nem is szólva, hogy az élővíz, az mindig más, mint egy medence, ha mást nem nézek, például, hogy kicsivel többen elférnek benne, és mivel élővíz, van öntisztulása....


Sokaknak gondot okoz, hogy kiránduláskor, strandoláskor a magával cipelt üdítő, víz megmelegszik, ihatatlan  hőfokot ér el.
Erre tökéletes megoldás egy ilyen palacktartó, amiben egy 1,5-2 literes üdítőt kényelmesen elpakolhatunk. Én az enyémet anno még az IKEA-ban vettem, de kapható máshol is. (Ez itt a képen Praktikeres)
Éjjelre beteszem a 1,5 literes vizet a mélyhűtőbe, majd másnap, induláskor át ebbe a tartóba. Ha a tűző napon tartom kint a strandon, akkor sem olvad ki még néha a nap végére sem a víz, így mindig hideg, jeges vizet ihatunk, nem kell a környező büfékbe rohangálni, és ott vagyonokért üdítőt vásárolni. 
Bármit lefagyaszthatunk, gyümölcslevet, teát, limonádét. Ahogy melegszik, szép lassan enged ki, így egy-két kortynyi hideg üdítő mindig a rendelkezésünkre áll. (Sokkal jobb megoldás, mint egy termosz, mert üresen szinte súlytalan, nem kell cipelni a nehér termoszt, és összehajtogatva helyet sem foglal a táskánkban.)

A Balaton körül remek szabadstrandok találhatók. 

Soha ne menjünk úgy strandra, hogy nincs nálunk valami, amit hírtelen enni lehet, mert ha nincs nálunk semmi,könnyebben elcsábulunk a helyi árusok portékájára. A bicikliről, kiskocsiról árult ételek soha általában nem érik el azt  a minőségi szintet, amit elvárnánk. Hideg a kukorica, több napos a kürtőskalács, stb... ráadásul horror drágán mérik őket...


Néhány a Balaton déli partján található szabadstrand, a környezetükben található programlehetőségekkel:

Zamárdiban hatalmas szabadstrand van. Hosszan terül el a parton, szerintem talán a legnagyobb szabadstrand a déli oldalon. Rengeteg büfé, óriás csúszda található a közelben, és Zamárdinál van a Zamárdi kalandpark is, ami gyerekekkel érkezve szintén remek szórakozást nyújt, illetve, itt találjuk a Harckocsi múzeumot, azaz a Magyar Néphadsereg múzeális eszköz és gépparkját. Pasiknak, kis és nagyobb fiúcskáknak remek szórakozást nyújtva.

Balatonföldváron, a kikötő bal oldalán találjuk a szabadstrandot. Remek büfék, és egy hangulatos kikötő található a közelben, ha a fürdés nem lenne elég a szórakozáshoz, sétáljunk ki a kikötőbe! 

Balatonbogláron augusztusban rendezik a Boglári Szüret 2010. rendezvényt, ami a város szabadstrandján bárki számára elérhető. Remek programok, koncertek, kirakodóvásár lesz. Évekig nyaraltam Bogláron. Idén ez sajnos kimarad, de a rendezvényt mindenképpen ajánlom mindenkinek. Négy napig tartó mulatozás. Este koncertekre járhatunk, napközben a gumimatraccal ringatózhatunk a Balaton vizén... A programról bővebben ITT olvashatunk. A tavalyi rendezvényről néhány képet ITT már mutattam.


Mi a déli partot favorizáljuk. Oda járunk évek óta.
Még készülök egy kirándulással, amiben majd megmutatom, hogy hol érdemes enni, fürdeni a déli parton...

Addig viszont, tessék előszedni a gumimatracokat és irány a Balaton! A víz remek, és a hétre kánikulát mondanak!


11 megjegyzés:

Bianka írta...

Igen irány újra 20-án :))
És meglepően olcsó és az éttermek is baráti árúak

Padparadsa írta...

Jobb reklámot csinálsz a Balatonnak, mint az országimázs-kampány! (Vagy ahhoz hogy tényleg kedvcsináló legyen, tényleg szeretni kellene ezt az országot?) Én minden esetre élvezettel olvasom a bejegyzéseid! Üdítő perceket - vagy inkább napokat, heteket - Nektek még erre a nyárra. :)

szepyke írta...

Bianka, akkor hova mentek?

Padparadsa, ez a cél. Ha már a felelős szerveknek nem megy, majd nekem...:))
És köszönöm, készülünk még! A gumimatrac félig felfújva a csomagtartóban várakozik...:)

Bianka írta...

Siófok, aranypart
Nem tudom ott milyen árak lesznek, de Földvár és környéke nagyon barátságos volt ilyen szempontból

Csibe írta...

Épp az jutott nekem is eszembe - nem először -, hogy íme a Nagykövet. Olyan jó olvasni, olyan szeretettel, lelkesedéssel mesélsz!
Nem most, a múlt hétvégén voltunk mi is (végre) egy rövidke kirándulásra, és eszembe jutottál :)
Én nem a badacsonyi hegyről, hanem a badacsonyi helyet (is) fotóztam :)
A blogra nem tettem fel, de ha rálesel a flickerre ott találsz egy ici-pici hangulatot tőlem - Neked! :)

Chef Viki írta...

Komolyan mondom, indulnék is :-) Badacsonyba is, matracozni is! Tiéd ez a piros csoda?

Gesztenye receptjei írta...

Szepyke!
Én már csomagolok, szerdán indulunk, majd küldök képet a teraszról:-)))

jókaja írta...

A legendás piros gumimatrac :-)

Nem tudom eljutok-e idén még a Balatonra, de elvonási tüneteim vannak. :-(

szepyke írta...

Bianka, én onnan biztos átjárnék Zamárdiba a helyetekben... Siófok tele van újgazdag hülyegyerekekkel...:(

Csibe, hol a flick elérése, nem találom!:(

Chef Viki, igen, az enyém!:)) Idén nagy gyilkolászás volt, ez a harmadik darab. Indultunk egy pirossal, ami két hetet bírt, aztán jött egy vízkékes, ami egy hetet sem ért meg, és most van ez a piros. Ez nagy túlélő, mert az ember már odacsukta a csomagtartóban a zárhoz, de túlélte... És átvészelt már egy-két vihart is...:)) De még jól bírja!:)

Gesztenye, jááááááj de jó neked!:))

Jókaja, nekem is. Hétközben mindig...:)

Bianka írta...

:D :D :D :D :D
Nagyon jó, szeretem Zamárdit, de ez most bulihétvége lesz, ami inkább Siófok. Kell egy kis tombolás.

Csibe írta...

:) "gurulsz" egy kicsit lefelé, és jobboldalon megtalálod (ott villognak a képek)...de közben rájöttem, hogy azon a kollázson nem is igazán látszik a hegy :o

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...