2011. augusztus 22., hétfő

Balaton... néhány dolog, amit nem értek...


Balaton.
Nekem a mindenem. Ha lenne bármi, amit negatívumként kellene írnom, akkor sem írnám, mert a nagy víznek szerintem nincs ilyen oldala, így nem vagyok hajlandó semmi ilyesmivel rontani a hírét.

Az elmúlt pár napban elég sok időt töltöttem a nagy víz mellett, a nagy vízben, a nagy víz környékén, és megint sok-sok élmény ért, amit megint nem értettem, nem értek, és szerintem nem is fogok megérteni. Persze, nem kell nekem mindent értenem... de... Ezek egyike sem olyan, amire valami nagyon okos embertől kellene megkapnom a választ.. szóval, nem az a fajta kérdés, hogy hogy marad fent a repülő, vagy ilyesmi. (Tudom, hogy a legtöbb repülő lejön egyszer, sőt, mindegyik lejön valahogy, szóval, nem ez a kérdés lényege, de ez most tényleg mellékes is, nah.)

Tehát, akkor a kérdéseim:

Aki szörfözik, miért gondolja, hogy én a strandon, mondom a strandon, azaz kiépített strandon, gumimatraccal fürdőzve, őt, azaz a szörfözőt figyelve azt várom, lesem, hogy mikor, merre siklik ő a szörföző... hogy mikor, hogy nem fog elütni, hogy hogy fogom túlélni a strandolást, anélkül, hogy ő keresztül ne menne rajtam, miközben láthatólag remekül szórakozik...
Aki vitorlázik, igen, igen, amolyan mini vitorlással, az miért gondolja, hogy ő is úgy járhat el, ahogy a szörföző, azaz, úgy közlekedhet, mintha én ott sem lennék???

Miért kell motorral végigmenni a strand betonján? A barátnőm azt szokta mondani, hogy "karikalábunk" van, mármint a kocsival közlekedőknek... hát... szerintem a motorral közlekedőknek sokkal inkább karikalába van... és ezek általában nem a mopedesek, hanem a naaaagy motorosok... zümmögve, pöfékelve...:(

Ki és hogy nevelte azokat a gyerekeket, felnőtteket, akik mezítláb bemennek egy messziről bűzlő nyilvános wc-be??? Abba a fajtába, aminek a feltámadó szél ha viszi a "szagát", attól a környéken csak vegyvédelmi cuccban lehet megmaradni... Tehát, hogy lehet valaki annyira igénytelen, hogy mezítláb bemegy egy wc-be, majd utána ugyanezzel a retkes lábbal a Balatonba?????

És még valami... amit inkább úgy írok le, ahogy történt..:(

Én jól fejlett igazságérzettel rendelkezem. Természetesen, ezt nagyon sűrűn használom amolyan igazságosztóként is... A körülöttem élők már tudják, hogy ha valami nem tetszik, akkor szólok, jelzem, hogy valami nem ok. Így történt ez valamelyik kora esti órában is Siófokon...

Aznap nem volt túl meleg, a víz sem volt túl meleg, sőt inkább hidegnek mondanám... este hét óra volt... Siófokon van egy olyan partrész, amit feltöltöttek homokkal, így a gyerekek is tudnak pancsolni a bokáig érő vízben. Tehát, este hét óra... hideg víz... Két-három kislány pancsolt a vízben.. mi ültünk a víz partján és fagyiztunk. A kislányok egyikén ruha, ami a vízben rohangálástól vizes, homokos, sáros.. a másik teljesen pucér... a harmadik szintén ruhában... A lányok szaladgálnak, be a vízből, ki a vízbe, majd a pucér kislány leguggol... fél percig sem guggol... (Én mondom, a velem lévő fontosnak, hogy nézd már, még le is ült a hideg homokba...) Majd a kislány feláll... és az alatta képződött rakást hátrahagyva tovább szaladgál... Igen, a víz szélén elvégezte a dolgát, majd tovább szaladgált. Én azt hittem, hogy rosszul látok. A szememmel követtem a kislányt, aki egy babakocsit tologató nőhöz fut, majd meg sem állva, szalad tovább... A nő babakocsival, mellette egy férfi, hosszú shortban, trikóban... a lányok még mindig rohangálnak.
Hát, én nem bírtam... és odaordítottam a nőnek, miszerint, hallóóóóóó, össze kellene takarítani a kislány után, itt a parton. A nő és én közöttem kb. 15-20 méter távolság volt... A nő visszaordít, idézem: "Miért, hova szart?"
Nah, és itt kérdezném, hogy ha tudta, hogy a kislánynak "gondja" van, eszébe sem jutott, hogy valamit tegyen ezügyben, egyszerűen hagyta, hogy a kislány elvégezze a dolgát a Balaton közvetlen partján, ahol a másik két lány utána is szaladgált... Hátha nem szól senki??? 

Én visszaordítottam neki, hogy itt a produktum a víz szélén és jó lenne, ha összeszedné, mert én és még sokan ebben a vízben fürdünk... vagyis szeretnénk fürödni...
A nő fogott egy nejlont, majd felszedte a gyerek által hátrahagyott kupacot, kidobta egy kukába és mintha mi sem történt volna, tologatta tovább a babakocsit. 

Én meg elgondolkodtam. Ez valóban ennyire normális, természetes dolog? A kislánynak ez a normális? Meztelenül rohangálni, leguggolni, ha valamilyen dolga akad, azt egy pillanat alatt elvégezni, majd futni tovább? Otthon is ez járja? A szoba közepén, a lépcsőházban? Vagy hol élnek ezek a disznóólban? 
Hol vagyunk, a sötét középkorban, vagy hol? Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy csak gyerek... mert ez túlmutat azon, hogy ez a kislány a természet lágy ölén csak úgy elvégezte a dolgát... Mert fel sem rémlett benne, hogy majd jön anya, aki kitörli a fenekét..., sőt, az sem rémlett fel benne, hogy nem végezzük a dolgukat bárhova. 

Tudom, hogy vannak olyan új módik, hogy az újszülött gyereket a szobatisztaságra szoktatva már pár naposan elkezdik a bilire szoktatni, deeeeeeee, itt nem erről volt szó. Ennek a kislánynak ez volt a természetes, és itt ez a baj. Meg az, hogy a drága édesanyjának is ez volt a természetes..., mert itt nem a gyerek a hibás, hanem a szülök. 

Bevallom, én hazáig dohogtam a dolgon. Ha én nem vagyok ott, nem látom, nem szólok miatta, akkor mi lesz azzal a kupaccal? A másnap elsőként érkező fürdőzök feltakarítják, vagy kikerülgetve pancsolnak majd?  Mindezt úgy, hogy a nő másik két lánya is ebben a vízben pancsolt... 

Értem én, hogy legyünk minél természetesebbek, de azért álljon már meg a menet!

Mivel a Balaton a szívügyem, ettől az egésztől nagyon mérges lettem. Az, hogy valaki "egyszerűbb", mint mások, hogy neki más a természetes, hogy tesz arra, hogy mi a normális, az tényleg felmenti őt minden alól, mert most mondhatnánk, hogy ennek a családnak ez a normális.  De nekem meg nem ez a normális, sőt, nagyon nem... és nagyon unom, hogy vannak emberek, akiknek az igénytelenségük, a bunkó viselkedésük miatt rólunk olyan kép alakulhat ki, amit én kikérek magamnak. Mit is gondolhat ezzel kapcsolatban egy turista? 

Nem tudom, hogy mi a megoldás, nem tudom, hogy miért csúszunk egyre lejjebb és lejjebb..., de nincs erre megoldás? És most ne jöjjön nekem senki az elszegényedéssel, meg a társadalmi gondokkal... Az nem pénz kérdése, hogy hova végezzük a dolgunkat... Ha meg az, akkor már régen nagy baj van...:( Az én nagymamám mindig azt mondta, hogy attól, hogy valaki szegény, még nem kell, hogy megegye a kosz... és ez így is van. 





12 megjegyzés:

jdudar írta...

Hát nem kapok szikrát, hogy mik vannak, lehidalok, a megrökönyödéstől.na én sem álltam volna meg szó nélkül.

Milyen ember az ilyen? Nem csak az a baj, hogy elvégezte a dolgát, hanem , h milyen betegségeket szedhet össze, a gyerek és még sok más ember is leginkább ha ott marad a kupac.

Szörfösök és kishajósok? Ők úgy vannak a vízen, mint a nagy terepjárosok az utakon, h én vagyok a nagyobb, neked kell vigyázzni.

Éva írta...

Teljes mértékben igazat adok neked, hogy rászóltál a nőre! Valóban azt szoktam én is mondani hogy nem a gyerek a hibás bármi hülyeséget is csinál, hanem a szülő aki így nevelte.
Nagyon régen voltam a Balatonon akkor még annyira nem volt elterjedve a szörf és kishajó, de gondolom mit művelhetnek? Gondolom azokat a kishajókat is a ficsúroknak megvette a papa és úgy gondolják hogy nekik mindent szabad! Sajnos hogy ilyen a világ nem alkalmazkodnak semmihez és senkihez az emberek!

Samy írta...

Örülök, hogy megírtad ezt a posztot. Tucatnyi hasonló történetem lenne, itt élek Balatonon, de sajnos már csak nyomdafestéket nem tűrő hangon tudnék szólni az ehhez hasonló sztorikról... Itt aztán mindennel lehet találkozni nyáron, igazi olvasztótégely a Balaton, és ahogy felénk gyakran mondjuk sok szemetet hord ide a szél... Tisztelet a kivételeknek! Elképesztő, hogy emberek mit meg nem engednek maguknak nyaralás címszó alatt... Bár gondolom a Te "hőseid" és hozzá hasonlók valszeg otthon is ilyen kultúrálatlanok. Szomorú...

Üdv, Samy

Praliné Zsuzsi írta...

Szerintem nem kell ezért az "élményért" a Balatonig menni, elég példa van arra Pesten is, hogy anyu/apu az utcán pisilteti meg a gyerekét :(

tökmagi írta...

Nekem is két gyerekem van,az egyik még pici 3,5 éves,de ilyet soha nem csinált,sőt még a vízbe se pisil.Amíg nem volt szobatiszta,addig meg úszópelusa volt.
Botrány,hogy emberek milyen igénytelenek.Kinek van utána gusztusa fürödni.Bár én azokra is marha pipa vagyok akik a Velencei-tóban vagy a Balatonba fürdetik a kutyát.Csak azért,hogy jó kis fertőzést kapjunk.

Apróságok írta...

Kísértetiesen hasonló eset fordult elő a mi szemünk láttára is. Pont azon a helyen és mi is szóvá tettük és még a beszélgetés is hasonlóan zajlott. Nekünk egy 5 éves kisfiúnk van, de érdekes módon soha sem végezte el a dolgát csak úgy valahol. Mellesleg meztelenül sem rohangált sosem 1. mert nem higiénikus, 2. mert nem illik. Ja, és a vécébe menet szólás nélkül is papucsot vesz. Nem gyalogol rá más törölközőjére és nem dobálja el a kukorica csutkát stb. maga után. Hiába nem vagyunk egyformák és a normarendszerünk is szerencsére más és más.

Garffyka írta...

Jó a poszt, de nagyon sajnálom, hogy ilyen élményeid is voltak.
Mi is elég sokat járunk a Balatonhoz, és ha bemegyünk a vízbe, van, hogy órákig pancsolunk, de Manó még soha nem pisilt a vízbe, mindig kihozza a partra. Olyan volt, hogy nagyon félreeső fát öntöztünk meg, mert a strandon, ahova járunk, nincs WC és hazáig nem tudta volna cipelni.
Meztelenül se fürdött soha, vagy úszópelusban, vagy kisgatyóban, nem annyira a szemérmesség miatt, mint inkább higiéniai okoból (érte és másért).
Igen, sajnos nagyon szomorú és elgondolkodtató, hogy a szülők hogyan nevelik a kislány, ha gond és kétségek nélkül akárhol elvégzi a dolgát aztán kakis fenékkel szaladgál tovább ... és a szülők ezt szó nélkül hagyják!
Az utolsó mondatoddal teljesen egyetértek, a szegénység távolról sem egyenlő az igénytelenséggel.

GR írta...

A strandolók között szerencsétlenkedő szörfösök és/vagy kishajósok, kajakosok vizibiciklisek, szerintem a strandon lévő kölcsönzőböl veszik az eszközeiket és ezért bénáznak a strandolók között.
Egy igazi szörfös vagy vitorlázó ilyet nem csinál, hiszen egy ilyen helyzetben ő sem tudja kiélvezni a Balaton adta vizisport lehetőségeket. Bár lehet, hogy tévedek.

Lívia írta...

Minden szavaddal egyetértek. Bennem is nagyon erős az igazságérzet, a férjem mindig mondja, hogy büntető bírónak, vagy ügyésznek kellett volna tanulnom. Sajnos ez amit írtál eléggé általános gyakorlat,senki nincs a másikra tekintettel csak saját magával törődik. Keresztűl gázolnak mindenen és mindenkin, akin és amin csak lehet.Akik, - mint én és Te is - így gondolkodunk ahogy leírtad a felháborodásodnak hangot adva, nekünk az ilyen jelenetek nem természetesek.De ezzel a "hölggyel" megtehetted, hogy utána szóltál, reagált is rá elég bunkón, de aztán jobb belátásra tért. De nem mindenkinél lehet szóvátenni dolgokat,olyankor jobb hagyni. Persze ezt elég nehéz megállni. Amikor háborgok, mérgelődök ilyen dolgok láttán - legyen az gyerek, felnött - a férjem int le, hogy hagyjam, mert még megjárom egyszer, férfivel szemben meg pláne ne szóljak semmit.Nevelés kérdése minden, akit nem neveltek a rendre, arra, hogy mikor és hol hogyan kell viselkedni, mi a helyes és helytelen mi illik és mi nem attól nem várhatunk mást csak amit láttál - legyen az felnőtt vagy gyerek.

Excuseme! írta...

A repülők valóban a szárnyukkal repülnek. A folyadékok (és ez esetben a levegőt tekintjük annak) nyomása áramlási sebességétől függően változik, a gyorsabb áramlású folyadék nyomása csökken.
A szárny teteje domború, így ha a repülő mozgásban van a szárny felett elhaladó levegőnek több utat kell megtennie (hiszen domború, így több felület), gyorsabban mozog, így a szárny felett csökken a levegő nyomása. Ha a repülő elég nagy sebességgel halad a nyomás különbség elég nagy lesz a szárny alatt és fölötti levegőtömeg között, hogy felemelje a gépet. Valami ilyesmi. (Bernoulli törvénye írja le az áramló folyadék viselkedését)

szepyke írta...

Jdudar, milyen ember az ilyen? Egyszerű, az igényszintje a tibeti kecske alatti igényszint lehet...:((( A kishajósok, szörfösök meg a másik olyan társaság, akik nem látnak túl a vitorlán...:(((

Éva, az engem majdnem elütő szörf egy kb. 40-es pasi volt. Valóban benne van, hogy sokaknak olyan adatik meg, amihez se ügyességük, se semmi... csak a pénzük és a kivagyiságuk...:(

Samy, először is, de jóóóóóóó neked!:) Másodszor... valóban egy nagy olvasztótégely... az én kedvenceim, a hatalmas terepjáróval közlekedők, akik hétvégén Budapestről átköltöznek a Balaton valamelyik városába és azt gondolják, hogy övék a világ... (mindenhol):(((

Erinacea, ez igaz...:(((

Tökmagi, a pucéran rohangáló gyerekekről már nem is írtam, hogy szerintem egyáltalán nem higiénikus, hogy a gyerek a pucér fenekével oda ül le, ahova eszébe jut... de érteni sem értem...


Apróságok, lehet, hogy ugyanazt a "bájos" családot láttuk? Ez múlt hét szerdán történt... Hát ez az!!! Nem csak az a gond, hogy nem higiénikus, hanem, hogy nem illik... lassan, már mindent lehet az utcán.. xarni, pisilni... pucéran rohangálni...:((((

Garffyka, igen, ez a normális, hiszen a gyerek ha szobatiszta, akkor legyen mindenhol szobatiszta, ha meg nem az, akkor a drága szülei tegyenek róla, hogy megelőzzék az ilyen "baleseteket". Az utolsó mondat meg nagy igazság... Az ecetnél, sónál olcsóbb tisztítószer nincs a földön... és az, hogy valaki igénytelenül, mocsokban él, nem fogható a szegénységre...

GR, aki engem majdnem elütött, saját szörffel rendelkezik... hozza, viszi a strandra... a partról vágja be a vitorlát... Sajnos egyre több olyan van, aki úgy viselkedik, mintha egyedül lenne...:(((

Lívia, engem már ütött meg egy pasi, a vicc, hogy egy szót nem mondtam neki... Egy áruház parkolójába hajtottam be, ő meg ki.. aztán utánam eredt, kifarolva megállt előttem, engem leszorítva, majd őrjöngve benyúlt az ablakon és pofon vágott... Pedig, hozzá sem szóltam. Hárman ültünk a kocsiban, és beszélgettünk, amit ez a barom úgy értelmezett, hogy hozzá beszélek...:O

Excuseme!, köszönöm, igyekszem megérteni!:)

Vadmacskácska írta...

Jéééééééééézuuuuuuuuuuuuuuuusoooooooooom! Még nem jutok szóhoz a kaksis történet óta...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...