2012. június 1., péntek

Hajvágás otthon, házilag 2.0




Tegnap írtam, hogy kipróbálom a hajvágás (számomra) új változatát, azaz a vágjunk házilag fazont a hajunkra dolgot. Erről ITT írtam. 

Jelentem, hogy teljesen ok a dolog, azaz nagyon egyszerűen megvalósítható. Felfogni, átfésülni, összefogni a hajamat kb. két percbe telt, utána levágni két-három mozdulat volt. Meglehetősen sokat vágtam. Volt olyan hajtincsem, ami így kb. 20 cm-el lett rövidebb. Valóban fazont ad a hajnak.

Én nem akartam frufrut, így a homlokomnál összefogott csutakot olyan hosszúra hagytam, hogy ha majd kiengedem, még bőven olyan hosszú legyen, hogy alkalmas legyen a kontyba fogáshoz, feltekeréshez. Egy mozdulattal levágtam a hajam, majd két-három vágással finomítottam, egyenesítettem a végét. Ezután kiengedtem, visszafésültem. Természetesen rögtön látható volt, hogy a dolog működik. Kb. öt perc ráfordítással fazonra vágtam a hajam. Amolyan tépett forma lett. Ahol sokat vágtam, ott ez rá is fért a hajamra, úgyhogy még a textúrája is jobb, frissebb lett.

Ezután következett a festés, ami most egy új festékkel történt, miszerint vissza akartam térni a vörösbor színhez. 
Háááááááát... most vagy én vagyok béna, vagy vak, vagy egyszerre mindkettő... szerintem a hajam majdnem fekete lett... 

Este még azt gondoltam, hogy majd reggelre hozzászokik a szemem és meglátom a vörösbort is benne..., de reggel ismételten nyugtáztam, hogy ez majdnem fekete. 
Kifésülve, ahogy rálátok, mondjuk a vállamon, olyan, mintha nem az enyém lenne. Sötét és nekem fekete. Ok, tudom, hogy világosodni fog, csak ez így hirtelen, hát...  Ok, hogy most aztán úgy világít a kék szemem az arcomból, mint egy elemlámpa, ami jó, sőőőt, hu de jó, csak ez a majdnem fekete szín... 
Most egy hónapig így marad, csak attól tartok, hogy ebben aztán világítani fognak azok az ősz hajszálak, amik mostanában az őrületbe kergetnek, ahogy kiállnak a fejemből, mindig ott, ahol a legjobban látszik, mindig akkor, amikor nem kellene... 

(Az megvan, amikor beszélgetek a barátnőmmel, majd ő ahelyett, hogy rám figyelne, nézi a homlokomnál a hajtövemet és úgy kell rászólni, hogy ne nézd már, attól még ősz marad, naaaaaaa! Majd kedvesen megjegyzi, hogy jesszusom, te így őszülsz? Ja, így, de azért köszi...)

Szokom, barátkozom vele és titkon abban bízom, hogy a következő mosásnál ilyen lesz, mert ilyet szerettem volna: 




vagy ilyet: 



uhh, vagy ilyet: 



Ilyen már volt, de ez is nagyon jó kis szín:




De kb. ilyen lett...:


vagy ilyen...:



Képek forrása internet, helyet nem tudok, millió oldalt néztem végig... 










6 megjegyzés:

Éva írta...

Nagyon ügyes vagy hogy belekezdtél. Tehettél volna fel magadról egy fotót így megláttuk volna a nyírás és a festés eredményét egyben!:-)Egy kis kamillás vízben mossad és akkor hamar lekopik megszívja a színét.

Chef Viki írta...

Gratula az otthoni hajvágáshoz!!! Nagyon dobogott közben a szíved? :-) Én évekig gyűjtöttem a bátorságot, mire fodrászhoz mentem vágatni - sok orbitálisan elcseszett hajvágás után. Festés itthon, s még a fodrász is meg szokta jegyezni, hogy a színe szép és egyenletes - vörös persze :-)

A világító kék szem kontra fekete haj nagyon dögös lehet :-) De a vörös az vörös!

Hamucipóka írta...

Irigyellek, hogy ilyen bátor vagy! Nálam az a baj, hogy olyan semmi vékony, ritka hajam van hogy ha hosszú nem tudok vele mit kezdeni, ha rövid akkor meg hosszú folyamat, mire beállítom valahogy. És az is csak 1 napig tart. Én sokáig szőke voltam, aztán én is egyszer felébredtem és azt mondtam újra barna akarok lenni! De féltem mennyire fogja befogni, mert már jócskán lenőtt. Nem tudom Te milyen festéket használsz de nekem a Syoss ProNature (ez itt a reklám helye) nagggggyon bevált. Szép egyenletes lett az egész! Biztos, hogy van szép vörös árnyalata is! :)

szepyke írta...

Éva, nem teszek fel magamról képet. Ezt írtam is, hogy nem leszek vásári majom, aki így mutogatja magát...:))
Mosom, mosom... remélem, hogy fakul valamennyit. :O

Chef Viki, egyáltalán semmi izgalom nem volt, mert tök mindegy volt... nem hordom kibontva, így ha ferde lenne, se lenne gond. És igen, a világító kék szín ok, csak hát a vörös, ahogy írod, vörös...:))) Puszillak!

Hamucipóka, nekem is semmi hajam van. Többek között ezért nem járok vele fodrászhoz, mert nem tudnak olyan hajat vágni, ami utána úgy áll, csak olyat, ami ahogy kiléptem a fodrászatból, rásimul a fejemre, az ennyi. Most megfogtál, hogy milyen festéket használtam, már kidobtam. Azt tudom, hogy zöld volt a doboza... Egyébként, gyönyörű fénye van, egyenletes, csak hát a színe... :))

kata írta...

Az otthoni hajfestéssel az a baj, hogy a hatóidőt, ami kb 15-20-30 perc, az ember a festék felvitele után kezdi mérni. Így viszont a festék hatóideje majd' a duplája= sötétebb a festés is.
Ezt mondta a fodrász barátnőm, amikor barna hajam fekete lett a sajátkezű festésem után.
Legközelebb már jobb lesz!
Gratula az oldaladhoz és a bátor kísérletezéshez!

szepyke írta...

Kata, közel 25 éve festem a hajam, még nem volt ilyen, hogy ennyire más lett volna a színe. És a sötétebbel még nem lenne gond, de ez nem vörös, hanem szerintem fekete... de mások azt mondják, hogy van benne vörösbor..
Köszönöm a gratulációt és remélhetőleg legközelebb valóban jobb lesz...:)))

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...