2009. szeptember 24., csütörtök

Mennyivel könnyebb lenne...



... még a "tortagyártás" is. Mert lehet kapni előre, kör alakban kinyújtott marcipánlapot és kör alakban kinyújtott cukormázat. Egyszerűen annyi a dolgunk, hogy a tortára terítjük, és rásimítjuk, majd dekoráljuk. A marcipánból készült ára 2,39 GBP, amit, ha 315,- Ft-al számolom a fontot, akkor 753,- Ft. Ezen lap 40 dkg marcipánból készült.

Igen, tudom, mennyivel jobb, amit az ember maga nyújt ki, maga dolgozik meg érte...

De én azért szeretem, ha van némi könnyítés a dolgokban. Ha ezt így megvehetném Pesten bármelyik hiperben, hát, biztos megvenném... A 750,- Ft körüli összegből szerintem otthon 40 dkg marcipánt sem kapok, nemhogy kinyújtva, formára igazítva...

Halló, dr Oetker forgalmazók, nem akarnátok ezt nekünk is elérhetővé tenni Magyarországon???

Azon nem akadok már ki, hogy itt az utolsó sarki Tescoban is van ezüst szórócukor. Azon is megpróbálok túllépni, hogy vanília kivonatot eddig mindenhol tudtam volna venni... Jah, azon sem, hogy a cukormázat bekeverve, színezve, ízesítve, dobozolva lehet kapni, hogy csak a tortára kelljen kenni...
Ok, ezek nélkül elvagyok valahogy. De ezt a marcipán bevonatot nem lehetne elintézni, hogy ha otthon bemegyek a "sarki" hiperbe, ott is megkapjam???

Lehet, hogy nem kérek muffinport, meg nem kérek keksztekercsport, hanem ezt szeretném?

Írjak a Jézuskának???

Szavazásra fogom bocsátani a dolgot, és komolyan mondom, hogy megírom a dr Oetkernek, hogy intézkedjen!

Tehát, szeretnétek ilyet otthon, Magyarországon is megvásárolni??? Nah, persze, nem horror áron, nekem ez a 750,- Ft pont megfelelne!

Ha igen, írjátok meg, én meg komolyan mondom, hogy megkeresem vele a forgalmazót.

Nem viccelek ilyesmivel. Anno volt egy szavazás, ahol arról kellett döntenünk, hogy akarjuk e az EU-t. Akkoriban elég sok mindennel riogatták a népet, hogy majd mi lesz, meg mi nem lesz. Többek között azt is lehetett hallani, hogy az EU-ban nem lehet mákot forgalmazni... Én imádom a mákot. Annyira felhúztam magam rajta, hogy felhívtam a Földművelésügyi és .... valamilyen Miniszteri Hivatalt, hogy adják nekem írásban, hogy ez nem igaz. Mert ha igaz, akkor én bizony kampányolni fogok, hogy ne menjünk az EU-ba, mert nem vagyok hajlandó elbukni a mákosbejglimet, a mákosgubámat, és még sorolhatnám, hogy miket... Kb két órás telefonálásomba került, mire végre kapcsoltak valakit, aki megnyugtatott, hogy ez hülyeség, a németek is használnak mákot, tehát, nyugodjak meg, lesz mák az EU-ban... Megnyugodtam.

De most ilyen marcipánbevonatot szeretnék. Nálunk. Nem, nem Londonban. Budapesten, Magyarországon.

Tegye fel a kezét, aki még szeretné rajtam kívül!

45 megjegyzés:

Chef Viki írta...

A mákos rémisztgetésre élénken emlékszem! Hogy majd csak gyógyszertárban és minimális mennyiségben!

Aham, vannak praktikus dolgok! Elindítsuk a szavazatgyűjtő íveket, mire hazajössz? Aztán vonulunk az ötkerhez :-))

Egyébként volna is hozzá egy jó kis tortám, jut eszembe. Amit marcipánnal kell bevonni, de annak idején hozzá sem fogtam, hanem pucéron hagytam.

Első (vagy második?) aláírás :-)

szepyke írta...

Akár első, és az enyém a második, de, mindenképpen már kettő van mellette...

A dr Oetker felkötheti a gatyáját!:DD

macs írta...

:)) Mindenképpen! De a többi holmi is jó lenne, nem csak a marcipán!

Belly írta...

Én is aláírtam a petíciót.Nemcsak a marcipán kellene.Nézz jól szét Szepyke és ha más jó dolgot is találsz azt is aláírom!!!!

Andi/cuki írta...

Aláírtam én is.....:-))))
A sokszor általam használt zselatin helyett,vagy a csoki-mandulatortámra csokibevonat helyett de jó lenne.
S elronthatatlan úgy látom!:-))

Wise Lady írta...

Tippem szerint biztosan nem marcipánból van ez a 750 Ft-os bevonat. Túl olcsó ahhoz képest.
Süteményt meg én azért sütök, hogy ne műsüti legyen. Margarin, tojáspor, növényi tejszín, hamis marcipán... Tehát, ha nem igazi, én nem kérek.

Wise Lady írta...

Ha igazi, akkor viszont én is kérek :D

Gelvia írta...

Imádom az írásaidat :)
És csatlakozom az előttem szólókhoz :D

Ancsika írta...

Szepyke! nálunk, itt a nagy N.o-ban is csak a múlt héten fedeztem fel, hogy lehet kapni. Vettem is gyorsan és nem horror az ára. Kb. 7-800 Ft, átszámolva.
És megnyugtatásként mondom: nem mü marcipán, henem igazi és nagyon finom!!! Tényleg álom vele dolgozni.

Azért leírom az összetevöket is, nehogy kétely merüljön fel bárkiben is! :)
cukor, mandula, glükózszirup, víz és keserümandula

Ancsika írta...

Ja! és ez épp nem ötker, hanem Schwartau :)

mandy tarragon írta...

+1, nekem is jöhetne.

Süti Bazár írta...

Én is aláírtam!! És színválaszték is van belőle? Állati jó lenne... :-))

Bisztrókonyha írta...

Énisénis!
Panna

Moha írta...

Szepy csatlakozom én is!

KryaSpirit írta...

Bár a marcipán nekem nagyon édes,szolidarításból persze aláírom, de Szepyke, ha már úgyis kampányolsz, szeretnék nyers kakóvajat, csokoládét vásárolni Magyarországon. Szerintem a nyersevők mind csatlakoznak!

Kiskukta írta...

De jó, ez nekem is kánan lenne, persze csak ilyen árban. Amúgy a marcipánt nem szeretem, de a fondandot sem, mert nagyon édes, de árban azt sokkal gazdaágosabbam meg tudom csinálni, de ennyiért nem csinálnám én sem meg kinyújtva, formára igazítva, szóval aláírnám én is.

Csibe írta...

Fájdítod itt a szívünket :(
Amúgy elég az osztrák szomszédhoz átugrani, és máris sokkal több dologgal találkozik az ember az üzletek polcain.

jókaja írta...

+ 1 aláírás.
Ha szabad, bővíteném még a kívánságlistát, 40 fok környékén olvadó kókuszzsírral. Csokizáshoz szinte nélkülözhetetlen.

trinity írta...

Na most Szepyke, figyu: szépen fogod magad, meg a kis kockás noteszod. Szépen végigjárod az összes ilyen jó kis élelmiszerüzletet és sorra összeírod, mi is kell nekünk.
Mert nekünk ezek kellenek és punktum. És igen, ennyiért, nem többért. Mert milyen alapon lenne nálunk több?? Nem már..
Szóval akció indul:)))
Mi meg jól aláírjuk és megköszönjük neked!!!

DebiGabi írta...

+ 1 aláírás.
Egy nagyon marcipánfüggő:DD

L.Krisztina írta...

Már alá is írtam!!!!!!!!! Amerikában különben tényleg problémás mákot venni.Hát ezért nem is költöznék oda.

szepyke írta...

Hát, halló, halló, hallóóóóó!

Nah, akkor előveszem tényleg a kockás füzetemet, és jegyzetelek, feladtátok a leckét!
:)))))

szepyke írta...

macs, ha látnád a többi fényképemet... Volt egy-két olyan bolt, ahol szó szerint beájultam. Egészen komolyan mondom, hogy iszonyat szerencséje van annak, aki itt él.

szepyke írta...

Belly, mindjárt hozom a képeket! Esetleg mit szólnál ezekhez: pucolt, szeletelt sárgarépa, pucolt, szeletelt hagyma, pucolt fokhagyma???

Hát, én bírnám. Jah.

szepyke írta...

Andi, szerintem tényleg elronthatatlan. Egyébként fogok venni, és ki fogom otthon próbálni, ha kibirja a repülőzést. Azt meg miért ne bírná ki?

szepyke írta...

Wise Lady, szerintem ez igazi marcipán. A képen elől van a fondantos, vagyis a cukormasszás, hátrébb pedig a marcipán. Ha megveszem, bemásolom, hogy miből van.

szepyke írta...

Pusztag, hát végre előkerültél! Hol járkált eddig?

szepyke írta...

Mian, nem dr Oetker??? Azt hittem, hogy ott abból van minden. Szerintem is igazi, de azért majd megnézem még.

szepyke írta...

Mandy Tarragon, felvéstem!:D

szepyke írta...

Yasmine, erre nem esküszöm meg, de mintha jelölve lett volna rajta, hogy fehér...
Megnézem, igérem!:DD

szepyke írta...

Anna, felírtam!:))

szepyke írta...

Moha, felírtam! Bár, amit Te egy tortával művelni tudsz, szerintem a dr Oetker mehetne órára hozzád...

szepyke írta...

Benzsi, nyers kakaóvajat, és csokoládét? Milyen csokoládét?

szepyke írta...

Kiskukta, ezért is írtam, hogy ennyiért biztos nem szórakoznék én a kinyújtással...

szepyke írta...

Csibe, én naponta halok bele a látványba... És mivel nem vihetek mindent haza, hidd el, hogy nekem sem könnyű... Nem akartam fájdítani a szíveteket, csak megmutatni, hogy máshol mik az elérhető dolgok....

szepyke írta...

Jókaja, huha, azt meg hol keressem???:))

szepyke írta...

Trinity, értettem!

Akkor akció indul! Hadirendbe állítom magam. nagyon remélem, hogy ha itt ennyibe kerül,nem lesz a duplája, mire hozzánk befut...

szepyke írta...

DebiGabi, arra gondoltál, hogy lehetne vele inhalálni???
Én, mint beteges marcipánfüggő, arra gondoltam, hogy az arcomra tudom teríteni, és csak szívni be az illatát...
Ha másra nem, erre tuti jó lenne...

Le fogom védeni, mint marcipánmasszázs.

szepyke írta...

Krisztina, vettem a szavazatod!

Olaszországban sem nagyon lehet mákot kapni... Itt van mákostekercs, meg a kedvencem a citromos-mákos muffin...

Ez utóbbi a Starbucksban, és akkora, mint az öklöm... És jááááááj, de szeretem!:))

Max írta...

Aláírva, támogatva. Jöhet a többi is, ha elérhető áron adják, ezt azért szabd meg feltételként, légyszike:-)

szepyke írta...

Max, ez teljesen egyértelmű. Ha Miannal Németországban is kb 750-800 forintba kerül átszámolva, akkor nálunk is annyiért kellene árulni, bár már elég sok mindennel jártunk úgy, hogy nálunk jóval drágább, mint máshol... Lehet, hogy mire hozzánk "beér" valaki jó sokat akar rajta fogni...

KryaSpirit írta...

Nyers csokoládét, ami nincsen cukorral, tejjel és egyéb anyagokkal tuningolva és nincs hőkezelve. Így ugyanis antioxidáns és nagyon egészséges!!! Ja és nem hízlal, mint másik társa.

szepyke írta...

Azt tudtam róla, hogy a legerősebb antioxidáns, de nyersen szerintem ehetetlen, nem?

Névtelen írta...

Szepyke,
Ma láttam a Culinaris Perc utcai üzletében, persze nem londoni áron.
A marcipán lap 1690 Ft, a cukormáz 1490 Ft.
Lívia

szepyke írta...

Lívia, köszönöm, én tisztességesen betankoltam belőle még Londonból!:)

Nagyon köszönöm, hogy írtad, azért jó tudni, hogy itthon is van, igaz, dupla árért...:(

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...