2011. június 22., szerda

Aszalt meggy




Ha stílusos akarnék lenni, azt írnám, amit egycsipet,  egy, megérett a meggy...

Megérett, le is szedték, én x óra alatt kimagoztam, és kb. 30-32 óra alatt megaszaltam...

Igen, bizony, ennyi időt töltött az aszalóban. 

Öt kiló meggyet aszaltam. Ebből három kilót először maggal együtt kezdtem el aszalni, majd kb. 5-6 óra után kimagoztam őket és mentek vissza a gépbe a további ücsörgésre...

A másik adagot kimagoztam és úgy kezdtem el aszalni. 

Hogy melyik a jobb megoldás, nem tudom. Az első változatnál a már kissé összeszáradt szemekből a magot könnyű eltávolítani, mert nagyjából annyi, hogy az ember megnyomja a szemet, abból meg kiugrik a mag. Elvileg. De ez a meggy cigánymeggy, azaz nagyon apró, nagyon fekete. Én ilyen színű meggyet még életemben nem láttam. Olyan vérvörös leve van, mint a céklának, vagy még annál is vörösebb. 
Volt, hogy kiugrott a mag, de a legtöbbjéből ki kellett "tépni". Egyáltalán nem volt haladós munka, x óráig tartott kimagozni ezt az adagot.
A másik adagot kimagozás után tettem a gépbe, ez viszonylag egyszerű volt, de a gépben hihetetlen mennyiségű lét engedett. Ez mondjuk nem gond, csak a gépet kellett kitakarítani utána.

Természetesen mindkét esetben az aszalás előtt alaposan megmostam a meggyet, és törlőruhára terítve leszárítottam a felületét.

A gépben a hőmérséklet nem ment 43 fok fölé, így a meggy "élő" maradt. Ennek fontosságáról Gittánál lehet olvasni.

5 kiló meggyből 1,6 kg aszalt meggy lett. Nagy az anyagveszteség, de itt vegyük alapul, hogy a mag is a szemétbe ment, ami kb 5 kiló meggynél 1 kilónyi magot jelent.

Aki olvassa a blogot, az látta a tegnapi játékfelhívást. Itt most elárulom, hogy az egyik ajándék ebből a meggyből egy kis csomagnyi lesz. 
Hamarosan hozom a következő aszalványt is! 




11 megjegyzés:

Erinacea írta...

30 óra??? Hú, az én meggyemmel remélem, nem én csináltam vmit rosszul, de az nekem jónak tűnt 16-17 óra után. Magozva aszaltam, mondjuk túl sok levet nem engedett aszalás közben. Én már a körtét várom, már egy csomó ideje a fejemben van egy aszalt körtés-körtepálinkás bonbon. A pálesz megvan, még a körte kell:)

BirgánAndi írta...

Akkor eltaláltam! :)

szepyke írta...

Erinacea... igen, kb. 30 órát ücsörgött a gépben.. Ezt öt napra vedd, mert nagyjából úgy történt, hogy esténként ment este 6-tól éjfélig a gép. Ez szárazra van aszalva, ahogy egycsipet mondaná, bőrszerű anyagot kaptam. Ez rengeteg levet engedett, a gépet utána kb. fél óráig pucoltam.. a tálcákat meg áztatnom kellett, hogy lejöjjön a vörös szín róluk.. jah, a kezem két hete randa tőle...:)))

BirgánAndi, el bizony!:)

Juci konyhája írta...

Az én kezemről is lekopott már a hétvégi meggymagozás eredménye.Nem mertem sehol nagyon mutogatni a körmömet, mert olyan volt mintha kb. két hete nem mostam volna kezet.Még a körömkefe sem segített!

egycsipet írta...

Én még mindig azon vagyok megakadva, hogy neked milyen sok aszalványod lett ebből a mennyiségből. :O Kéretik beazonosítani a meggyedet, a következő meggyfát tuti ilyen fajtából ültetem...

szepyke írta...

Juci.. nekem ez már két hetes, de nekem a körmömet is befogta.. még most is látszik..:((

Egycsipet, megkérdezzem, hogy milyen fa? Kaptam a meggyet, ember hozta...

Bence/Emoke írta...

cigánymeggy..hú az jó macera lehetett! :) biztos fincsi ez a meggycucc így :)

Turák Kinga írta...

nem semmi! én a barackot várom! :) Nagyon titokzatos vagy a játékkal kapcsolatban! :D

szepyke írta...

Bence/Emőke... az volt... a borsóból kinyomni a mákszem magot.. kb..:)))

Turák Kinga, hát a barack még várat magára... még nincs szezonja...:)))
Igen, ez a célja a játéknak, hogy játék legyen!:)

Zuzmó írta...

A gyönyörű képeiden és a leírásokon felbuzdulva tegnap én is aszalóba tettem kb 1,5 kg meggyet. Nekem semmi levet nem eresztett és 11 óra alatt majdnem kész is lett, van közte néhány puhább szem, de többségében "kopogósra" száradt. Bár ez igazán "bio" meggy (egész évben rá se nézünk, ilyenkor leszedjük), apró szemű, nem túl lédús.
A kérdésem az lenne, hogy az aszalványokat hogyan tároljam? A szemek jól kiszáradtak, de azért ragacsosak. Elég ha egy befőttesüvegbe teszem?

szepyke írta...

Szia Zuzmó! Én betettem az egészet egy nagy dobozba (Tupper), ami elvileg légmentesen záródik. Majd ezt így betettem a hűtőbe. Ez mondjuk, nem a legjobb megoldás, mert mindent nem lehet a hűtőben tartani, de nálam a molyjárás miatt minden a hűtőben van, amit meg akarok óvni. Szerintem, ha simán jól záródó üvegbe teszed és megy a kamra vagy a szekrény mélyére, úgy is megmarad. Ezzel kapcsolatos tapasztalataim még nincsenek, majd jövőre. Nézz be egycsipethez is, mert ő már tavaly aszalt meggyet. http://egycsipet.blogspot.com/search/label/aszal%C3%A1s

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...